2012. december 29., szombat

Part 11 - A veszedelmes romantikus





Sziasztok :) Nem fűznék hozzá bővebb kommentárt, csak ennyit,hogy remélem jól teltek az ünnepek és sok szép ajándékokat kaptatok. Mivel nekem a Karácsony rohanással telt, így nem volt nagyon időm írni, de a karácsonyi dupla részé még mindig áll. Csak egy kicsit később. Majd kicsit megpróbálom visszahozni az ünnepek hangulatát a következő részekben, de az már nem lesz ugyanaz :S Nagyon szerettem volna, ha egyeznek a dátumok, de már nem sikerült :S Remélem azért tetszeni fog ez a rész is, és azt is remélem,hogy írtok 1-2 hozzászólást így utó-karácsonyi ajándéknak :)
Üdv. :              Szandee ×

Ezernyi mondat kavargott a fejemben.  A megfelelési kényszer végre eltűnt a Föld színéről, szóval már csak én és a józan eszem maradt. Már ha lehet az én gondolkodásmódomat józan észnek nevezni…
Lassú léptekkel visszatértem a többiekhez. Még mindig rólam beszélgethettek,mivel ahogy odaértem, mindenki csendben lett. Őszintén szólva kicsit rosszul esett amiket mondtak rólam, de végül is igazuk volt. Túlságosan is visszafogott vagyok hozzájuk képest és ez nem tesz jót a társaságnak. Jó, bizonyára minden különbözőek vagyunk, de ilyen szempontból nem feltétlenül pozitív az ilyen eltérés.

Leültem a helyemre,amit percekkel ezelőtt elhagytam, majd úgy tettem,mintha misem történt volna ez idő alatt. Nem akartam,hogy olyan nagy feltűnést keltsen a nagy változás,amiről pár perce még halvány fogalmam sem volt, de most végre eljött az idő,hogy szabad lehetek. Az életemben most először lehetek úgy szabad,hogy nem biztos,hogy jó amit csinálni fogok…De hát egyszer élünk,miért ne tenném meg?

A beszélgetés és a légkör visszazökkent a régi kerékvágásba. Mindenki ugyanúgy viselkedett velem,mint amikor elmentem. Most szívesen megmondanám a magamét mindegyiküknek, de nem vagyok szívtelen,inkább magamon változtatok.
Egy fél óra humoros eszmecsere után elkezdtem a nagy transzformációs hadműveletet. A magasba emeltem a kezemet, majd a pincért hívtam.
- Egy forralt bort kérnék és ha lehet, mellé egy kis töményet. –amint kimondtam,mindenki nagy szemekkel bámult rám.
- Milyen töményet hozhatok? –kérdezett vissza a pincér. A döbbenet és a lesokkoltság mindenki arcán megmutatkozott, de mondjuk erre számítottam.
- Rád bízom! –mondtam,majd kacsintottam egyet a szememmel a helyes pincérfiúra.
- Csípjen meg valaki,de Jaz tényleg alkoholt rendelt magának? –nézett rám értelmetlen tekintettel Vic.
- Azt bizony. –mondtam mosolyogva.
- Biztos hogy jó ötlet ez? Nem akarom,hogy rosszul legyél vagy valami…- Zayn halk üzemmódban odasúgta nekem, de szerintem mindenki hallotta.
- Biztos vagyok benne. Ne nézzetek már kislánynak! 18 éves vagyok! Jogom van alkoholt inni és én élek is vele. –kicsiét ráförmedtem,amiért aggódik értem, de most kivételesen nem volt lelkiismeret furdalásom emiatt. Szerintem most nekem volt igazam.
- Jól van na csak megkérdeztem. –Zayn,mint akit megsértettek,kicsit felfújta a dolgot, de aztán egy pár perc múlva már ismét oldott volt a hangulat.
- Ha megkérdezhetem, honnan ez a nagy lelkesedés a pia iránt? –Harry alaposan a közepébe vágott, vagy csak neki volt bátorsága megkérdezni.
- Ez egyszerű. Nincs itt a bátyám, ezért nincs aki ellenőrizzen. Mivel nincs ki ellenőrizzen, azt csinálok amit akarok. Mivel azt csinálok amit akarok,ezért azt is teszem. –a megdöbbentség enyhe szó arra,ami most történt. Mindenki úgy nézett rám,mint egy űrlényre, aki most szabadult valahonnan. Véleményem szerint mindenki azt gondolta magában,hogy nem vagyok komplett-ez a jobbik eset. De van egy másik verzió is,miszerint tudják,hogy én hallottam amiket mondtak rólam,csak nem merik bevallani. Jó,mondjuk erre kevesebb az esély, de van némi valóságérzete.

Meghozták a piámat. Úgy ahogy van,mind a kettőt lehúztam. Próbáltam jó arcot vágni a dologhoz, de mivel nem nagyok hozzászokva az alkoholnak nevezhető italokhoz, ezért ez a pár korty olyan volt,mintha szurkot öntöttek volna le a torkomon. De én megfogadtam valamit, konkrétan azt,hogy lesz egy jó estém és kemény leszek. Nem hagyom magam lebeszélni semmiről,épp ellenkezőleg.
- Azta mindenit! Nem gondoltam volna,hogy ennyire bírod a piát! –elmélkedett rajtam Niall.
- Hát én sem. –mondta halkan Zayn. Persze ezt nem bóknak szánta.
A lényeg az,hogy már mindenki tök részeg, s nemsokára már én is…de addig minden szépen sorban jön majd magától.

Egy óra elteltével már máshogy láttam a világot. Minden homályos volt, szinte csak hangokat hallottam, de jó kedvem volt. Az elején még Zayn itt-ott rám szólt,hogy nem kellene ennyit innom,de fütyültem rá mit mondott. Azt még megjegyezném,hogy amikor megittam az első pohár töményet,ami máig nem tudom micsoda volt, onnantól kezdve Zayn nem ivott egy kortyot sem. Szerintem már tök mindegy volt,hiszen már full részeg mindenki…Victoria és Niall az amerikai himnuszt énekelték…ha ezt egyáltalán éneknek lehet nevezni, a többiek meg a nagy semmiről beszélgettek. De most komolyan. Louis nyomta a rizsát, de fogalmam sem volt,hogy miről…szerintem még maga se tudta. Egyedül Zayn volt feszült és ideges. Le nem vette volna rólam a szemét egy pillanatra sem.
Akkor jött el a sorsfordító pillanat,amikor Harry felkért táncolni. Persze először Zayn-re nézett,aki egy laza bólogatással nyugtázta a dolgot. Élő zenekar volt,akik kérésre játszottak. Harry odament az egyik énekeshez,hogy számot kérjen,majd odasúgott valamit a pasi fülébe és vigyorogva odajött hozzám. A srácokra néztem,akik már most röhögtek valamin…kivéve Zayn-t. Ő csak ott ült, feszülten és várta,hogy mi sül ki ebből. Azt már meg sem mondom,hogy Harrybe kellett kapaszkodnom,hogy egy helyben tudjak megállni, annyira mozgott alattam a talaj.
A zenekar felkészült,majd elkezdték játszani a Harry által kért számot. Mi is lehetett volna, naná hogy a Lady Marmalade. Ezen már meg sem kellene lepődnöm, gondolom a srácok már előre tudták.
Amint meghallottam a zenét, az agyam táncra ösztönözte a testemet. Nem kellett volna…főleg így újonc részegen. Elkezdtünk táncolni, Harry vicces csípőmozdulatokkal kezdett,amin mindenki röhögött. A srácok és még az ottani idegenek is, akik kíváncsi szemekkel bámultak minket.
A Lady Marmalade nem újdonság nekem, Victoriával már rég elsajátítottuk eme szexis tánc csínját-bínját. Most sem történt másként elkezdtem táncolni Harry előtt,akik kifejezetten élvezte a dolgot. Inkább ne akarjátok elképzelni micsoda dolgokat leműveltem előtte…szerintem a 18-as karika sem lenne elég. Az egész presszó minket, azaz engem figyelt. Hasonló mozdulatokat is bevetettem,mint amik a klipben vannak.
Aztán eljött a dal vége, majd visszaültünk a srácok mellé. Az nem kifejezés,hogy mindenki röhögött…na jó, majdnem mindenki.
- Jesszus Jaz! Nem tudtam,hogy ennyire… -Liam elkezdte mondani a mondatot, de a végét már nem tudta befejezni. Az ajkába harapott és kissé oldalra döntötte a fejét.
- Hogy ennyire…-Louis sem tudta befejezni a mondatát.
- Hogy ennyire…-Niall meg már végképp nem.
- Hogy ennyire vad vagy. Komolyan mondom,még nem láttalak ilyennek. –nyögte ki végük Victoria.
- Sajnos én sem. –motyogta halkan Zayn.
- Mi van már? –kérdeztem nem éppen kedves hanglejtéssel.
- Semmi az égadta világon! –ezt olyan átéléssel mondta,hogy még sosem láttam ilyennek. Tuti,hogy valami böki a csőrét
- Nekem mindegy, én kérek még egy kört! –már éppen hívtam volna a pincért,mikor Zayn közbeszólt.
- Szerintem már nem kéne annyit innod.
- Ezt nem te döntöd el.
- Da van némi beleszólásom, ugyanis a barátod vagyok.
- Akkor sincs. –jé,egy új felfedezés magamon: ha részeg vagyok,akkor vele együtt makacs és önfejű is vagyok.
- Szerintem mennünk kéne Jaz. –aggódó tekintettel rám nézett, de én még mindig a pincért kerestem, ugyanis a srác nyomtalanul eltűnt.
- Szerintem meg igyunk még egy kört. Na jó kettőt.
- Jaz, én komolyan mondtam,hogy menjünk. –vártam,hogy valaki valamit szól a jelenlévők közül,de mindenki csendben hallgatott. Még Vic is. Habár most kivételesen jól tette, mert különben biztos,hogy összevesztünk volna.
- De én nem akarok! –makacskodtam.
- Ne akard,hogy már eszközökhöz folyamodjak.
- Én pedig innen nem mozdulok egy tapottat sem.
- Hát jó. Srácok és Vic, jó éjt. –egy mondatban elköszönt mindenkitől,majd hirtelen a semmiből felállt, megfogott,majd vitt magával. Én hülye,még ordítoztam is,hogy tegyél le,tegyél le, nem is volt feltűnő,hogy mindenki minket bámult. Zayn a bejáratnál letett,majd levette az akasztóról a kabátomat és az övét is. A kezembe nyomta azzal a szempillantással,hogy jobban járok,ha felveszem. Mérgesen magamra kaptam a kabátot, majd elindultunk kifelé, majd hazafelé, immáron a két saját lábamon.
- Ezt most miért kellett? –kérdeztem mérgesen.
- Mert így láttam jónak. A mai estét kicsit túlzásba vitted nem gondolod?
- Egyáltalán nem. Victoria is ugyanannyit ivott,mint én. Én miért nem ihatok? –remek, előkerült a régi gyerekes módszer, a „Nekem miért nem lehet?” szöveg.
- Talán mert Victoria jobban bírja az alkoholt. Te nem vagy hozzászokva ehhez.
- De te is ittál. Sőt, sokkal többet,mint én.
- Én bírom a piát azért.
- Nem úgy néztél ki…
- A kis táncotok után minden alkohol elpárolgott belőlem. Nem mondom,hogy nem volt jó nézni, de akkor is ez már túlzás. Legalábbis tőled.
- Csak táncoltunk! –ellenkeztem.
- Ha az neked csak tánc volt..
- Most féltékeny vagy?
- Nem én. Harryre főleg nem. Tudom,hogy csak heccből csinálta. De te nagyon is komolyan vetted.
Innentől kezdve nem szóltam Zaynhez egy árva szót sem, egészen addig, míg vissza nem értünk a táborba. Ott felkísért egészen a szobánkig.
- A francba! Az én kulcsom is Victoriánál maradt. A fenébe! –csaptam egy hatalmasat az ajtóra mérgemben.
- Én már vissza nem megyek érte az biztos. Max alszol nálunk. Úgyis én alszom az üres szobában egyedül.
- Végül is. –unottan megvontam a vállamat, majd mentem Zayn után egészen az ő szobájukig. Kinyitotta az ajtót,majd beengedett maga előtt. Felkapcsoltam a villanyt és elég szokatlan látvány fogadott, még így részegen is. Mindenhol ruhák, alsógatyák,zoknik és egy méretes szánkó fogadott. Már nem volt erőm, sem kedvem megkérdezni,hogy miért van ez itt, csak álltam némán és bámultam a semmibe.
- Balra van a fürdőszoba. Ruhát nem tudok adni…vagy várjál….! –ekkor Zayn a kupac ruhán átvergődött a part másik oldalára, avagy megpróbálta kinyitni a szekrényt. Kivett belőle egy fekete nagyon rövid, testhez simuló nadrágot és egy piros kockás inget.
- A nadrág az Eleanor-é,gondolom nem bánja ha kölcsön veszed. Az ing az enyém.
- Ő is itt van?
- Nem , ő majd csak pár nap múlva jön, de Louis véletlenül ezt is elpakolta.
- Aha értem. –gondolom nem úgy néztem ki,mint aki érti a dolgot, de most nem is ez volt a lényeg. Átrágtam magam a tömérdek azonosítatlan ruhadarabon, majd bementem a fürdőszobába. Gyorsan elvégeztem az általános higéniai szükségleteket (hú de szépen fogalmaztam) ,majd aztán magamra kaptam Eleanor nadrágját és Zayn ingét és átmentem a másik szobába,ahol elméletileg mi fogunk aludni Zaynnel.

Mire bementem a szobába, ő már javában az ágyban volt.
- Te meg? Mikor zuhanyoztál le? –néztem rá értelmetlenül.
- Van még egy fürdőszoba. –nevetett.
- Aha. Értem.
Az ágy már elő volt készítve, csak bele kellett bújnom. Pontosan ezt tettem, egy szempillantás alatt az ágyba dobódtam közvetlenül Zayn mellé.
- Te felső nélkül alszol? –kérdeztem tőle immáron betakarózva.
- Igen, egy szál alsógatyában. –aranyosan rám mosolygott,mintha ezzel jelezni szeretne valamit…
Egy rövid hatásszünet után ismét előtört belőlem a makacsság.
- Minek kellett hazajönnünk? Én még ellettem volna!
- Azt gondolom. De már mondtam egyszer. Így láttam jónak. Kitudja mit csináltál volna még. Már ez a tánc is lesokkolt.
- Szerintem Harry-t is. Azután már nem is mert felállni. Mármint ő, nem a….
- Értem mit akarsz mondani. Csoda,hogy még erre emlékszel.
- Miért nem emlékeznék?
- Az ember általában másnap mindig elfelejti,hogy mit csinált részegen.
- De én nem fogom az biztos!
- Már megint ez a makacsság!
- Ne kezelj úgy,mint egy gyereket. Már betöltöttem a 18-at. Lassan 19 leszek. Jó, az még egy háromnegyed év, de akkor is.
- Én meg januárban leszek 20. Ezt add össze.
- Szóval te csak kislányként tekintesz rám? –kissé feljebb emeltem a hangszínemet. Erre muszáj volt,kicsit felkaptam a vizet.
- Dehogyis! Én ilyet egy szóval sem mondtam. Csak arra céloztam,hogy éretlenül viselkedtél.
- Nem viselkedtem éretlenül!
- Látod? Most is azt csinálod! Nem érdemes neked piát adni, attól csak még makacsabb leszel.
- Ezt kikérem magamnak. Én tudom mennyit engedhetek meg magamnak. Ehhez nincs senkinek semmi köze.
- Azért nekem mégiscsak van.
- Nincs. Sőt. Annyit iszok amennyit akarok és azzal fekszem le akivel akarok.
- Hé, ehhez van némi közöm nekem is.
- Jó, ehhez tényleg van…
- Na ugye!

Hirtelen fura érzések kezdtek el kavarogni bennem. Az agyam teljes mértékben Zayn felé húzott és amilyen véletlen…a testem is. Késztetést éreztem afelől,hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Talán most bepótolhatjuk azt,amit múltkor a srácok félbeszakítottak. Talán ezt az önfeledten szabad estét még annál is jobb befejezéssel koronázhatom meg,mint amilyen elterveztem.
Apró mozdulatokkal közeledtem felé, mígnem teljes mértékben hozzásimultam. Mivel hanyatt feküdt, így simán fölé tudtam hajolni, majd egy óvatlan mozdulattal teljes mértékben ráfeküdtem. A nyakát kezdtem el csókolgatni,amikor rám szólt:
- Mit csinálsz? –a hangjában titokzatosságot és izgatottságot hallottam.
- Semmit az ég világon. –mondtam suttogva, majd szájon csókoltam. Nem kérdés,hogy egy századmásodpercen belül ő is visszacsókolt…de még hogyan! Már volt szerencsém az ajkaival találkozni, de ez most más volt. Vadabb és szenvedélyesebb.
Megfogta mindkét karomat, majd erőteljesen közelebb húzott magához. Egy aprót nyögött, majd fordult a kocka, most én voltam alul. A csókolózást most is folytattuk, egészen addig, amíg nem talált ki valami újat. Egyetlen kézmozdulattal szó szerint letépte rólam az inget. Szerintem az összes gomb leszakadt róla és itt hevernek valahol az ágyban. Mivel még nem voltam ilyen helyzetben és nem tudom,hogy mit kell ilyenkor csinálni, reflexből eltakartam magam,pont úgy,mint az általános helyzetekben csinálnám. Mondjuk nem tudom milyen gyakori az ingletépések száma hazánkban…
- Ne félj! –lassan elvette a kezemet a melleim elől és én hagytam. Közvetlenül rám feküdt,hogy ne szégyenlősködjek előtte. Gondolom ezt szánta első lépésnek.
A következőkben szépen lassan kezdett el csókolgatni, jó alaposan lelassította a tempót. Ezek után már komolyabbá fordultak a dolgok. A fekete kis nadrágomat pécézte ki magának és feltett szándéka volt,hogy megszabadítson tőle. Ekkor beállt valami. Ne gondoljatok egyből valami perverz dologba,most teljesen másról van szó. Zayn teljesen lefagyott. Igazi férfinak kell lenni valakinek, ha egy ilyen helyzetben le tudja állítani magát. Zayn igazi férfi.
- Jézusom,mit csinálok?! –ezt nem tudtam mire vélni.
- Mi a baj?
- Ezt nem szabadna…még nem.
- Miért nem szabadna?
- Mert holnapra mind a ketten megbánnánk.
- Nem hinném,hogy bármi köze is lenne ehhez.
- Én sem vagyok 100 %-is józan és te sem, gyakran eldurran az agyam ilyenkor. Nem szeretném,hogy az első fájdalmak között teljen.
- De nem lenne az. Szerintem nem.
- Honnan tudod ha még nem csináltad? Hidd el,tudom mit beszélek. Szerintem még várnunk kéne.
- De én most szeretném!
- Hidd el én is, de az nem lenne ugyanaz. Holnapra úgysem emlékeznénk semmire. Habár én lehet, de te már nem biztos.
- Ez nekünk sosem fog összejönni. Mindig van valami,ami meggátolja,hogy te és én…mi…
- Nagyon sajnálom de ez most nem fog összejönni. Hidd el én szívesen megtenném, de nekem a te érdekeidet is figyelembe kell vennem.
- Már megint ott tartunk,hogy vigyáznod kell rám, mert még túl fiatal és éretlen vagyok ehhez. Így van ahogy mondom?
- A fején találtad a szöget!
- Akkor nincs itt semmi keresnivalóm. –egyetlen egy gombot még találtam az ingen, azt begomboltam, majd indulni készültem.
- Ne menj! Kérlek!
- Miért? Mi értelme van itt maradni,amikor csak egy kis tininek nézel? Én nem olyan vagyok,mint a többi rajongó,Zayn!
- De nekem azt is figyelembe kell vennem,hogy milyen állapotban vagy. Ha most józan fejjel gondolkodnál,lehet,hogy elutasítanál.
- Zayn…én már a titkos szobában sem utasítottalak el. Remélem emlékszel még rá.
- Igen,emlékszem.
- Nem értelek…
- Pedig nagyon egyszerű. Ha olyan lány lennél,mint a többi, nem kérdés,hogy megteszem-e. De te más vagy. Nem azért mert fiatalabb vagy nálam, hanem azért, mert te nehezen megszerezhető vagy. Nagyon nehéz türtőztetnem magam, de muszáj. Csakis miattad.
- De ha én azt mondanám,hogy igen? Akkor nem kellene kínlódnod.
- Nem tudom…szerinted jó ötlet?
- Ha nem mersz,nem nyersz. –vállat vontam.
- Ha úgy döntesz akkor megpróbálhatnánk…
- És még ki a makacs! –nevettem, majd ő is elnevette magát azzal a cuki mosolyával. Hogy még jobb legyen az összhang, az ajkába harapott. Zayn te direkt kínzol engem!
- Biztos vagy benne? –kérdezte most már kevésbé aggódó tekintettel.
- Igen. 100%-ig biztos vagyok benne.
- De ha valami nem sikerülne akkor feltétlenül szólj,rendben?
- Szólok,nyugi. Nem igaz,hogy ennyire féltesz saját magadtól. Nem hinném,hogy olyan nagy vadállat lennél.
- Akkor még nem ismersz. –nevetett.

Lassan közeledett felém, majd a vad csókok valami teljesen mássá alakultak át. Valami olyanná,amit egész életemben vártam és most jött el az ideje,hogy megvalósítsam.
Nem folytatnám a szót tovább, a Ti fantáziátokra bízom,hogy mi történhetett köztük :)

11 megjegyzés:

  1. Még nyugottan folytathattad volna *perverz mosoly*
    Nagyon jól sikerült KHMM nagyon :DD

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek az elöttem szóloval. Még nyugodtan folytathattad volna :D egyébként imádom. Nem tudom hogy csinálod de nagyon jó lett. Izgatottan várom a köbvtkezö részt, és egyálzalán nem baj ha elvagy csuszva egy kicsit a dátummal ;))

    VálaszTörlés
  3. Egyet értek a kettő előttem szólóval :D És isteni mint mindig *.* És ne aggódj a dátum miatt :) Szerintem ez minden blogíróval így volt mivel még én is elcsúsztam :S Tűkön ülve várom a kövit :3

    VálaszTörlés
  4. Egyet ertek az elotem szolokal :P egyepkent en most keztem olvasni ezt a boogot nagyon jo:) a regi blogod is olvastam egyepkent en is nagy Zayn fan vagyok ;) xx

    VálaszTörlés
  5. Az az egy, aki a rosszra nyomott vagy nem tud olvasni, vagy összekeverte a "like" és a "bad" jelentését:)))

    VálaszTörlés
  6. egyetértek az előttem szólókkal,még folytathattad volna..:D:P,de nagyon jó lett.. főleg a vége..milyen makacs volt Jaz..:D de Zayn meg úriember volt,bár a végén mégis csak Jaz makacssága győzött! :D
    nagyon várom már a folytatást..:) kíváncsi vagyok emlékezni fog-e Jaz..:D
    xoxo :)

    ui: ha esetleg addig nem írnál,akkor sikerekben gazdag,boldog újévet kívánok! :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett *.* (mint az összes többi :3)! Nagyon tehetséges vagy. :D :) Csak így tovább. :) És Boldog Új Évet! :D :)

    VálaszTörlés
  8. Hogy az a...pedig folytathattad volna !! :P
    Nagyooon tetszik, NAGYOOON *.*! Gyorsan kövit, de nagyon gyorsan ! xd
    XX.

    VálaszTörlés
  9. Királyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy imádom
    puszi: Betty

    VálaszTörlés
  10. Nagyonjólett. *.*
    A másik blogodat is nagyon szeretem. Ezis nagyonjó. *.*
    Várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés