Part 23 - A szörnyű valóság

Estére viszonylag lecsendesültek a kedélyek. Mindenhol síri csend honolt. Victoria, Kevin és én a mi házunkban voltunk. Zayn elpártolt mellőlem. Én nem tudtam nagyon mit tenni, tény,hogy hülye voltam és mindent elszúrtam. Ez ellen már nincs mit tenni. Próbálok erős maradni és nem sírni. Nem éri meg, főleg nem miatta. Nem érdemel még egy sajnálkozó tekintetet sem. Szerintem jobb lesz ez így. Mindenkinek.

Kevin és Victoria önfeledten elkezdtek valami régi társasjátékot játszani az asztalnál. Hívtak engem is, de most a legkevésbé sincs hangulatom semmiféle játékhoz. Jobbnak láttam felmenni az emeletre. Az ágyra dőltem, és kiadtam magamból minden haragomat. 2 párnát a falhoz vágtam és ismét elkezdtem sírni. A gyors hangulatváltozás sosem volt az erősségem …Hiába próbálom ezt az idiótát kiverni a fejemből, nem tudom. Most jön az a rész, amit messziről szerettem volna elkerülni. Bőgjük át az egész éjszakát és áztassuk el a párnánkat! –ez volt az egyetlen dolog, amiben jelenleg teljesen biztos vagyok. Csakhogy eközben érkezett valaki…

Csendesen kinyitotta az ajtót, majd egyenesen felém fordította a fejét és elindult. Aztán megállt a szekrény előtt és kivett belőle egy hatalmas bőröndöt. Remek illúzió(lett volna).

- Ezt itt hagytam. –hiperszuper gyorsasággal kivette a bőröndöt a szekrényből, majd megindult az ajtó felé. Aztán egyszer csak megállt. A lábai gyökeret eresztettek. Nem ment messzebb, de nem is jött közelebb.

- Jól vagy? –na mindenre csak erre nem számítottam. Szóval mégis érdekli,hogy mi van velem? Vagy csak nem bírta nézni a szörnyű látványomat, a hófehér arcot és a kisírt szemeket? Ezt már sosem tudjuk meg.

- Miért érdekel ez téged? –próbáltam az ő jelenlétében erősnek és határozottnak tűnni,mint akit már egy kicsit sem érdekel. Aha. Jó vicc.

- Nem érdekel, csak kérdeztem. –na szép. Mit is képzeltem már sokadjára…?

Már éppen lépett volna ki az ajtón, de még nem nyitotta ki, mikor kulcszörgést hallottunk. Valójában valaki kintről bezárta az ajtót. Próbálta nyitogatni, de semmi. Ekkor ismerős hangokat hallottam az ajtó túloldaláról. Nem hagyhattam ki, odamentem én is dörömbölni,hogy nyissák ki az ajtót. Még véletlenül sem akarok 10 másodpercnél tovább egy légtérben lenni ezzel az idiótával.

- Ezt beszoptátok! Kicsit gondolkodjatok el, aztán kiengedünk!  -hangos vihorászás hallatszott az ajtó mögül, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Gyorsan az ablakhoz futottam, majd láttam,hogy Vic és Kev épp Niall-ék háza felé mennek, majd vigyorogva integetnek.

Még Victoriából kinézem,hogy így kitol velem, de Kevinből…a bátyám is álállt a sötét oldalra.

- Most mi a francot fogunk csinálni? –kérdezte idegesen. – Én itt nem maradok.

- Az fix,hogy én sem. Főleg nem veled. –mondtam gúnyosan.

- Mintha veled olyan jól érezném magam.

- Nemrég még egészen mást mondtál.

- Az akkor volt. Most meg most van. De még is hogy a francba fogunk kijutni innen? –kérdezte még idegesebben.

- Az egyetlen kulcs az ajtóhoz az odaát van, szóval alaposan ráfáztunk. Esetleg ha felhívnánk valakit…

- Mégis kit? Szerinted nem az volt a céluk,hogy kettesben maradjunk? –leült az ágyra, majd úgy tett,mintha törné valamin a fején. Nagyon rosszul imitálta a gondolkodást.

- Pedig ez nem fog összejönni. Nem akarok veled egy légtérben tartózkodni! –mondtam idegesen.

- Mintha nekem annyira nagy öröm lenne… -válaszolta vissza unott arckifejezéssel.

Odasétáltam az ablakhoz, majd a szememmel körbepásztáztam a területet. Mivel az emeleten vagyunk, ami mellesleg elég magas, nem hinném,hogy ép bőrrel megúsznánk egy ugrást. Vagy várjunk csak…az ablak alatt van egy farakás ahonnan a tűzifát szokjuk behordani…ha csökkentem az esés erősségét és lábban tompítom a földet érést, talán nem lesz baj. Talán. Nem! Nem lesz bajom! Tudom!

Mivel az ablak elég nagy volt, így pont kifértem rajta. Kinyitottam, s szörnyű nyikorgására Zayn is felkapta a fejét. Már éppen kezdtem volna nekiállni a kis tervemnek, szó szerint kimászni az ablakom, egy szempillantás alatt Zayn visszarántott. Persze olyan szerencsétlenül értünk „földet”,hogy mind a ketten az ágyra estünk. Zayn rám, én alá. Micsoda véletlenek!

- Te megőrültél? –kiáltott rám rémülten.

- Szállj le rólam!

- Mégis mi a fenét képzeltél? Hogy csak simán leugrasz? Mégis mi ütött beléd?

- Nekem stabilnak tűnt. Simán földet értem volna, ha nem szakítottál volna félbe. Amúgy meg igazán leszállhatnál rólam. –hümmögtem.

Erre felálltunk mind a ketten, s ő bocsánatot kért. Bár úgy kellett kipréselnie magából, mégis kimondta.

- Többet ilyet ne! –fenyegetően rám nézett, majd ismét visszaült az ágyra.

- Mintha nagyon érdekelne. –én pedig a szoba másik felébe ültem. Jó messzire tőle.

- Igen is érdekel. Bár most meg tudnálak ölni, mégsem hagynám,hogy más hajtsa végre ezt a tiszteletre méltó feladatot. –nevetett(?)

- Hát kösz, kedves vagy. –nem is vártam tőle mást. Én is nevettem.

Pár percig csendben voltunk és mind a ketten a plafont bámultuk. Nagyon izgi.

- Remélem hamar meggondolják magukat, nem érek rá csak úgy most itt lenni. –végre megtörte a csöndet.

- Mi olyan fontos elintéznivalód van egy erdő kellős közepén ami nem várhat? –nem is tudom miért kérdeztem meg, végig sem gondoltam az egészet. Hülye vagyok.

- Ha tudni akarod már régen egy csajjal kéne lennem. Most érkezett Dean apja táborába. De a találkozó sajnos elmarad. De nem baj, majd bepótolom. (flegma és önelégült arckifejezés)

Most a legszívesebben visszavágtam volna valami frappánsat vagy csupán megmondtam volna,hogy nem érdekel, de ehelyett teljesen mást tettem. Önkívületi állapotba kerülvén megjelentek az első könnycseppek az arcomon. Nagyon sokat gyötörtem magam és próbáltam visszafojtani a sírást, de nem sikerült. Kész,vége,ennyi volt. A szavai és a hozzá kapcsolt temperamentuma szinte késként hasítottak végig rajtam. Kimondhatatlan fájdalmat éreztem. És tudom,hogy nem hazudott. Nem tud hazudni.

- Most meg mi van? –kérdezte érdeklődően, vagy legalábbis azt a látszatot keltette.

A kérdésére nem válaszoltam. Nem is tudtam volna mit válaszolni…bár megtettem volna.

Hirtelen a semmiből felállt és elkezdett jönni felém. Eljött egészen az ágyamig, majd ott megállt. Végigmért a szemével, majd rövid hezitálás után megszólalt.

- Ez az utolsó esélyed,hogy megállíts. Többet nem fogsz tudni elküldeni. –mondta rejtélyes és mély hangon, s eközben egyfolytában a szemembe nézett.

- Mi? –én meg csak pislogtam rá zavarodottan. Nem értem az egészet! Mit akar?

- Hát jó, te akartad. –vállat vont, majd ledobta magáról a pólóját és megindult felém. Az ellenkezésem ellenére másodpercek alatt maga alá tuszkolt és elkezdett csókolni. Az elején még iszonyatosan ellenkeztem, hiszen nem értettem az egészet. Aztán rájöttem,hogy itt nincs mit érteni. Még mindig van hatalma felettem. A jelen helyzetben teljes mértékben kihasználta,hogy sebezhető vagyok…és én pont ezért a rosszfiús viselkedéséért szerettem bele.

Át sem futott az agyamon,hogy most mi a fenét művelünk. Nemrég még leribancozott,most meg…de nem érdekel. Egy cseppet sem. 

Hihetetlen, de megtörtént az,amire a legkevésbé sem számítottam.  De fogalmam sincs hogyan. Nem tudom mi ütött belém és főleg azt nem értettem,hogy mi van Zayn-el. Lehet,hogy csak kihasznált? Csak akart egy utolsó alkalmat,búcsúzóul? Ne,csak azt ne! Azt nem bírnám ki!

Este 11 felé járhatott. Hallottam,hogy megérkeznek a többiek, ugyanis hangos viháncolás hallatszott. Pontosan nem tudtam hányan jönnek, de nem ketten az tuti. Gyorsan felpattantunk és szó nélkül elkezdtük magunkra pakolni a ruhákat. Talán még sosem voltunk ilyen gyorsak öltözésben. Egy szempillantás alatt ő is és én is teljesen készek voltunk, mintha misem történt volna. Őszintén nem tudom mit gondoljak vagy mit higgyek. Nem szólt egy szót sem, ahogyan én sem. Aztán hirtelen megtört a jég. Rám pillantott azzal a Zayn-es nézésével és…tudtam,hogy minden rendben. Erre a pillantásra vártam már mióta. Ez az a jel, amit nem lehet összetéveszteni semmivel. Ez nem csak olyan szimpla békülés…nem. Ez most más. Én is teljesen másként érzem magam. Eszméletlenül jól. Pillangók röpködnek a gyomromban és rózsaszín felhőket látok. Most ha egy romantikus filmben lennénk akkor lenne egy lassított bejátszás, ahogyan Zayn kacér módon rám néz, én pedig aranyosan elszégyellem magam és a vége pedig egy csók. Na most nem ez történt hála az égnek. Hiába, szavak nélkül is megértjük egymást :)

( Ha már mi „kibékültünk” megbocsátottunk egymásnak, akkor valószínűleg,hogy Zayn és Harry is kibékülnek…mert akkor a haragjuknak nem lenni semmi valóságalapja…)

Hallottam,hogy lent nyitják az ajtót, ami egyet jelenthet. Na jó nem nehéz kitalálni…jönnek…fel az emeletre. Zayn gyorsan átirányított a szoba másik felében lévő ágyra,hogy oda üljek.

- Most ez mi? –kérdeztem izgatottan.

- Elterelő hadművelet. Szívassuk egy kicsit meg őket. Csak csináld azt,amit mondok. –egy gyors, de annál édesebb pillantással mélyen a szemembe nézett, majd adott egy még annál is gyorsabb puszit a számra. Nem tehettem mást, le OK-ztam a tervet, ami annyiból állt,hogy elhitessük velük,hogy még mindig nem békültünk ki. Aha! Most már értem. Cseles :)

Na! Végre megérkeztek a vendéglátóink! Először kopogtak(mi a fenének?) aztán kinyitották az ajtót. Talán arra számítottak,hogy az ágyban találnak minket, de el kellett,hogy keseredjenek. Név szerint mindenki ott állt az ajtóban tátott szájjal.

- Hát ti? –kérdezte érdeklődve Louis. Hirtelen abbamaradt a heves viháncolás.

- Én nem leszek többet ezzel az idiótával egy légtérben, az is biztos. –mérgesen felálltam, majd megindultam az eltorlaszolt ajtó felé.

- Én sem leszek ezzel a hisztis libával…

- Ó, ne már! –mindenki egyszerre a homlokához csapott! Egyszerre! Próbáltam nem elnevetni magam..hát nehéz volt.

- Ezt beszoptuk! A fenébe! Pedig én azt hittem… -kapott a fejéhez Niall.

- Mégis mit hittetek? Hogy összezártok egy szobába és kibékülünk? Na persze! –összekulcsolt kézzel megálltam az ajtó előtt és vártam,hogy kiengedjenek.

- Hol a fülbevalód? –nézett rám összeráncolt szemöldökkel Harry. A francba! Ne már hogy észrevette! Hirtelen a fülemhez kaptam és tényleg nem volt meg az egyik fülbevalóm. Ami szerintem nem is lesz meg, mert nagyon pici. Magában csak egy kő. De ezt pont észrevette! Ne már!

- Biztos elhagyta valahol. –megszólalt Zayn huncut mosollyal az arcán, majd elnézett oldalra, mintha nem ő mondta volna, csak a lelkiismerete. A kezeit maga mögött összekulcsolta és picit megharapta a szája szélét. Aha, ennyi elég volt mindenkinek,hogy összerakják a dolgokat.

- Hah! –Harry hangosan felnevetett, majd mindenki követni kezdte a példáját.

- Francba! –próbáltam halkan káromkodni, s a nagy vihorászásban szerintem senkinek sem tűnt fel.

- Niall, jössz nekem egy tízessel ! –Louis hangosan felkiáltott, majd Niall csalódott arcába röhögött. Készítette a tárcáját :D

- Már megint fogadtatok? –néztem rájuk meglepetten. Vagy ha jobban belegondolok, nem is voltam annyira meglepve.

- Ja. –vágta rá egyszerűen Louis.

Mindenkinek leesett,hogy mi is történt köztünk, aztán meg kaptuk,hogy milyen rossz színészek vagyunk. Erről ennyit.

A tömeg eloszlott a hír hallatán. Csak addig volt érdekes, míg meg nem tudták. Bár Kevinék még egy ideig röhögtek a dolgon(a bezárás miatt). Mindenki lefáradt a konyharészbe, Victoriát kivéve. Ő ott maradt velem és kifaggatott. Nem tudtam nemet mondani. Ha befejezi a gimit, simán elmehetne rendőri fősulira…vallatásból jeles.

A rövid ámde eseménydús élménybeszámolóm hallatán(minden részletet akart tudni), csendben ült az ágyon, a lábát lógatva. Az arckifejezésén először komoly, aztán pedig ördögi mosoly jelent meg.

- Akkor megérte! –közölte halkan.

- Elég primitív eszközökhöz folyamodtatok, de tény,hogy megérte. Végre ismét szent a béke. Ahogy nézem Harry-vel is.

- Teljes szívemből örülök. Végre nem kell a citromba harapott képedet néznem. –nevetett.

- Köszi. Kedves vagy. De most ne csak rólam beszéljük, velem minden OK. Most te jösz! Van valami a láthatáron? Dean?

- Na is mond! Elegem van a férfiakból. Mindegyikből. Azt hiszem egy ideig szingli leszek. Még nem vagyok kész egy tartós kapcsolatra…nem vagyok felkészülve.

- Nocsak!  Miss „énmindenttudokapasikról” is egyszer kemény fába vágta a fejszéjét…erre nem számítottam.

- Pedig de! Nincs semmi konkrét bajom, de valahogy besokalltam a téli szünet alatt. Sokszor voltam hülye és belementem olyanba,amibe nem kellett volna…

- Mire gondolsz?

- Niall és én…szóval egész jóban voltunk, sőt még vagyunk is…csak…elbaltáztam. Mentem a fejem után, azaz más pasik után. Név szerint Dean.

- Igen, Dean nekem is párszor az utamba állt.

- Hát pont ez az! Régebben, amikor te Zayn-nél aludtál még a táborban, Niall rengetegszer átjött…és beszélgettünk…

- Ezt nem is mondtad! Beszélgettetek?

- Igen. CSAK beszélgettünk. Nagyon rendes srác, megértő meg minden…de szerintem jobbat érdemel nálam. A tábor óta szinte felé sem néztem…

- Furcsa,hogy pont én adok tanácsot neked. De ha már engem kérdezel, szerintem beszélj vele. Az meg nem igaz,hogy jobbat érdemel nálad. Nem vagy rossz lány, csak…

- Csak mi?

- …csak nem állsz készen.

- Az lehet. Nem tudom. Semmit sem tudok!

- Egyébként ez most hogy jött hirtelen? Mármint ez a Niall-mánia?

- Ez nem mánia! De ha már kérded(:D) akkor elmondom. Amíg ti be voltatok zárva, addig én és Niall egy másik faházban voltunk. És beszélgettünk. De már nem éreztem,hogy érdekelném. Egy kicsit sem. A táborban mindenről tudtunk beszélgetni, most meg 90%-ban a fogadásról ment a téma és arról,hogy milyen jó buli volt,hogy bezártunk titeket. Azt hiszem ezt elrontottam! Mindent elrontottam! Nem kellett volna elhanyagolnom. De most már késő!

- Semmi sem késő. –mosolyogtam. Ebből a mosolyból sok mindent ki lehetett következtetni. Vic értette a célzást. Beszélnie kell Niall-el és tisztázni az elvarratlan szálakat.

A meghitt, csajos beszélgetés után mi is lementünk a többiekhez. Már javában mindenki a TV előtt ült és egymást popcornnal dobálva nézték a…Kengyelfutó gyalogkakukkot? Mivaaan?

Csendben mi is csatlakoztunk a gyerekekhez. Igen,gyerekek. A TV előtt ülve(Niall és Liam) bámulták szerencsétlen prérifarkast aki sosem tudta elkapni a madarat. Szegényke ezernyi dologgal próbálkozott, de egyik sem sikerült.

Niall és Liam bámulták legintenzívebben a TV-t. Szinte rátapadtak a képernyőre. Intettem Victoriának, aki helyet foglalt Ashley mellett,hogy majd később beszéljen vele. Most még a gyermekkorát éli :D

Leültem Zayn és Harry közé, majd Zayn automatikusan áttette a karját a vállamon és pár centivel közelebb húzott magához. Testben jelen volt, de lélekben a mesére koncentrált. Csak úgy,mint Harry. Ezeket tényleg nem lehet kizökkenteni a gyermekvilágukból.

- Öcsém! Láttad ezt? –hirtelen felkiáltott Harry, majd Zayn-re tekintett.

- Ez durva. Ráesett egy kő és felrobbant! –Zayn csodálkozva válaszolt.

- Zsííír! –majd összepacsiztak. Éljen!

- Szerintetek mekkora a valószínűsége ennek? –Kevin kezdett el okoskodni, aki kevésbé volt nyerő az ilyen dolgokra.

- Szerintem ha a farkasnak lenne egy cseppnyi esze is, bombák,rakéták és denevérszárnyak helyett inkább megrendelné megsütve a kakukkot akkor nem lenne gondja. –Ashley monológja után mindenki felvont szemöldökkel figyelt rá.

- Most mi van? Csak reálisan gondolkodom! –igen, ő Ashley :D

Végül aztán megnéztük az összes részt, ami a DVD-n volt. (Liam hozta át).

Louis nyert Niall-el szemben a fogadásban, ezért kénytelen volt perkálni. A többiek, mindenki visszament a lakhelyére, csak mi maradtunk, 3an. Zayn, Vic és én. Úgy volt,hogy Victoria is átmegy a többiekhez, mert nem akart zavarni, de mondtuk neki,hogy felesleges. Nem készülünk egyéb attrakcióra..legalábbis én nem.

Körülbelül 2 hét telt el az eset óta. Azóta voltunk ezernyi helyen. Sőt, még egy közös pókerezést is összehoztunk…nem én nyertem. :D

De sajnos a napok egyre csak teltek és teltek. Amióta minden rendben van körülöttünk, azóta megállíthatatlanul  peregnek a percek.  Minden nap egyre közelebb kerülünk az induláshoz…hazafelé. Már ezerszer végigjátszódott a jelenet a fejemben,ahogy minden beszállunk az autóba. De onnantól nem látok semmit! Nem tudom mi fog történni, és ettől megrémülök.

Zayn és én a kanapén ültünk, egymás karjaiban, míg Victoria fent aludt. Nem akartunk nagyon zajongani, meg amúgy is már éjjel 3 volt.  Csak ültünk és beszélgettünk…

Éreztem,hogy el kell mondanom neki valamit. Közeleg az az idő…amikor…szóval amikor nem lehetünk együtt, bármennyire is fáj. Harcoltunk egymással, egymás oldalán, sőt sokszor egymás kárára. Nagy nehezen újra sínen van minden…erre letelt az idő.

-  Ugye tudod,hogy nemsokára vége a szünetnek…és a ti szabad napjaitoknak is…Mi lesz akkor?

- Mi lenne? Ugyanaz lesz, ami most van. Marad minden a régiben. –válaszolta könnyedén, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Ezt mégis hogy gondoltad? –hirtelen felvontam a szemöldököm, majd erre a hangnemre ő is felkapta a fejét.

- Mit? –nézett rám kérdően.

- Hát ezt! Te elmész,én is elmegyek…Én Londonban leszek, te meg körbeutazod a fél világot a srácokkal…

- Ettől féltem! –lehunyta a szemét, majd egy nagy levegőt vett. – Jaz, én nem véletlen döntöttem így. Mármint veled kapcsolatban. Én többnek gondoltam ezt az egészet, mintsem,hogy egy szimpla kaland legyen.

- Én is. Örülök is,hogy így alakult, de ez nem tarthat örökké…

- Miért ne? Jaz! Most miről beszélsz? Mi ütött beléd,hogy csak így a semmiből előhozakodsz ilyenekkel? –kérdően nézett rám. Ezen nem volt mit magyarázni…

- Minden csoda 3 napig tart. –válaszoltam halkan.

- Jaz! Ezt ne! –megrázta a fejét, majd még szorosabban magához ölelt.

- Akármennyire is fáj, tudom mi lesz a vége. Az,hogy te elmész. És én megint egyedül maradok. Visszamész a valódi életedbe. A csillogás, a hírnév és a rajongók. Neked és a srácoknak ez mind beletartozik a mindennapjaitokba.

- Hidd el, nem mindig jó a hírnév. A magánéletednek annyi. Azért is egyeztettük le a stábbal,hogy ide ne jöjjön senki. Mármint,hogy ne ismerjenek fel. Ezért volt pár hónap normális életem.

- De aztán visszamész.

- Igen, de te is jössz velem! –na erre felkaptam a fejem. Hova megyek én és mikor?

- Mi? –néztem rá meglepetten.

- Jössz velem. Vagyis velünk. Csak nem képzeled,hogy magadra hagylak?

- Zayn, nem tudom,hogy jó ötlet-e…nekem ott van anya..Kevin…a suli. Nem hagyhatok ott minden csapot-papot. Ez nem ilyen egyszerű.

- Miért ne lenne az? Nem lenne nagy buli körbeutazni a világot? Hm? –a semmibe bámult és mosolyogva elkezdte imitálni a „nagy világot” a kezével. Mintha egy mesébe kezdene bele…

- Zayn, engem várnak odahaza… -válaszoltam halkan.

- Majd gyakran meglátogatnád a családodat…minden megoldható.

- Persze, minden félévben? Zayn ezt nem gondoltad komolyan… -hirtelen a reményteli mosoly eltűnt az arcáról. Helyette inkább komor, vagy jobban mondva szomorú jelek jelentek meg az arcán. Éreztem,hogy most nem tud mondani semmit, ugyanis igazam van. Belátta,hogy nem lehet mindent mindig megoldani. Mindennél jobban szeretem őt, de nem tudok tenni mást. Nem adhatok fel mindent egy kalandokkal teli élet miatt! Bár szívem szerint megtenném! Még szép! Ezer örömmel igent mondanék neki és vele mennék akárhová is. Csak egy baj van…nekem már van életem. Én úgy jöttem ide,hogy táncot fogok tanítani. Abból nem lett sok minden. De mégis elég sok minden megváltozott. Már nem vagyok ugyanaz, aki előzőleg voltam. Nem riadok vissza semmitől és bátran megmondom a véleményemet mindenkinek. Akárhogy is alakulnak a dolgok, mindörökké hálás leszek Neki.

Part 22 - Az utolsó köröket futom

Sziasztoook:)

Már csak pár rész aztán vége. Remélem,hogy visszanyerem az olvasóimat, ugyanis egyre csökken a szám. Nem a feliratkozók száma, hanem az olvasók száma, akik mindig nyomnak lent a "like" gombra...sajnálom, de tudom,hogy ez amiatt van,hogy későn hozom a részeket...

Az utolsó rész illetően annyi,hogy még akármi lehet...happy end és depi end is :D Sosem lehet tudni most épp mit találtam ki...:P

Remélem akárhogy is alakul, még fogjátok követni az elkövetkezendő időben az írásaimat :)

Köszönöm:) ^^         

                                   Szandee×

A vihar pár percre lecsendesült, majd többszörös erősséggel ismét tombolt. Most már mondhatom,hogy hallottam a vihar előtti csendet. Az ég teljesen elsötétült, szinte olyan mintha éjjel lenne, pedig csak olyan 6 óra körül lehet. Hiába, a komor esőfelhők a lenyugvó nap minden apró sugarát eltakarták. Kicsit féltem, mert ez a ház nem valami újszerű, szín tiszta fából van, és a golflabda nagyságú jégdarabok meg egyre keményebbek. Legalábbis a hallásom alapján. Minél jobban esett, annál hangosabban csapódtak neki a vadászház falának. Most végképp nehéz elképzelni,hogy tegnap még vidáman a „strandon” henyéltünk…szinte lehetetlen. Hiába, a mai technika mindenre képes. Persze arra nem,hogy az Iphone vízálló legyen…ez már durva :D

Ültünk a kandalló előtt (mellesleg fogalmam sincs hogyan gyújtott tüzet) mint két csirke, akik mintha a végszóra várnának. Be voltunk bugyolálva egy régi pokrócba, amit találtunk. Elég jó állapotban volt, így hát nem hagyhattuk ki.

- Szerintem le kéne venni a ruhákat. Így nem szárad meg holnapra sem. –tanácsolta Harry. Persze egyből leesett,hogy mire céloz valójában.

- Nekem ez így tökéletesen megfelel. –válaszoltam vissza. Most lehet arra számított,hogy szó nélkül ledobom a ruháimat…sajnos tévedett.

- Jó. Ahogy akarod. De aztán nekem ne mond,hogy lázas vagy meg ne is merj köhögni. Értve vagyok? –nézett rám nevetve, majd elkezdte levenni a ruháit.

- Ez most parancs vagy mi?

- Mondhatjuk. –színlelt gondolkodás után végül rávágta.

Levette a ruháit, majd magára húzta a plédet. A vizes ruhákat pedig közvetlenül a kandalló elé tette.

- Vajon keresni fognak? –tudom,hogy most hülyén néz ki, és lehet,hogy zavarban kéne lennem, de egy cseppet sem vagyok. Harry haver…és az is marad. Most a legkevésbé sem az járt a fejemben,hogy…mindegy is.

- Nem tudom. Ahogy ismerem őket…igen. Szerintem igen. –válaszolta határozottan, majd mind a két lábát kidugta a pokrócból és a kandalló elé helyezte.

- Biztos,hogy aggódnak miattunk. Szerintem már halálra kerestek minket. Vagy még most is keresnek. Zayn-ből simán kinézem. Kevinből is…meg úgy mindenkiből.

- Szerintem üljünk és várjunk. Mást úgy sem tehetünk. Vagy ki szeretnél menni?

- Nem kösz. Inkább akkor várunk. –kicsit(nagyon) izgultam,hogy most mi lesz. Azért is,hogy meg találnak-e egyáltalán és azért is,hogy Zayn mit fog szólni,hogy pont Harry-vel ragadtunk egy helyen. Már épp hogy kiheverte a dolgokat, erre tessék. Remélem nem fog nagy ügyet csinálni belőle.

Körülbelül 5 óra telhetett el, de az eső még mindig szakadt. Becslési időm szerint 11 óra felé járhatott. Most már ténylegesen korom sötét volt kint. Itt ragadtunk kaja és innivaló nélkül. Szerencsére mind a kettőnknek megszáradtak a ruháink, így csak az ellátás volt gond. Harry pedig végre felöltözött.

- Nem tudom hogy vagy vele, de az ilyen vadász házakba simán beszerelhettek volna egy minibárt…ez lenne a minimum.

- Ha rajtad múlva egy egész svédasztal lenne itt. –nevettem.

- Nem. Niall reszortja a svédasztal. Én simán megelégednék egy minibárral is. Gondolj bele…kóla,gyümölcslé…kaja…

- Hm…ne is mond. Kilyukad a gyomrom az éhségtől. Nem tudom mi rosszabb: a folyamatos eső(jég) kopogás, vagy a gyomrom korgása?!

- Igen…erre már én is felfigyeltem. Nem te vagy az egyetlen aki éhes. Én ma egész nap nem ettem semmit. A vesém meg már porzik a vízhiánytól.

- Valahogy kibírjuk. Tudom, nehéz lesz, de majd túl leszünk rajta valahogy.

- A NatGeo-n egyszer láttam egy Bear Grylls-es műsort. Ha jól emlékszem, megitta a saját vizeletét… -szerintem bele sem gondolt,hogy mit is akart mondani. Mellesleg undorodva megrázta a fejét, majd behunyta a szemét.

- Most meg sem hallottam mit mondtál. Mi nem vagyunk Bear Grylls, sőt még Chuck Norris sem. –próbáltam elterelni a témát. Egy pillanatra elképzeltem magam előtt ahogy….jézusom…

- Na igen. Walker most tudná,hogy mi a teendő. A forgórúgása mindenkit megment. –vágta rá Harry. Úgy látszik ő is benne van a témaváltásban.

- És most mi a fenét kezdenénk mi Chuck Norris forgórúgásával? Nincs itt egy rosszfiú sem, akit el kellene intézni.

- Biztos vagy benne? –ördögien elmosolyodott. Egyből tudtam mire gondol.

- Harry ezt ne… -finoman próbáltam leállítani, még mielőtt késő lenne.

- Tudom bocsi, csak…megint rám törtek a régi emlék.

- Elhiszem, de az már elmúlt. Megbeszéltük,hogy csak barátok maradunk.

- Tudom, tisztában vagyok vele. –válaszolta halkan, mégis határozottan.

- Ami akkor köztünk történt, az csak pillanatnyi elmezavar volt. Jó volt meg minden, de…az volt az első és utolsó. Lehet hogy most meg foglak bántani, de én már megbántam.

- Cseppet sem bántasz meg ezzel, mert én is így vagyok vele.

- Tudom,hogy miattam ment majdnem tönkre a barátságotok. Hülyék voltunk mi is és Zayn is. Remélem többet nem látom azt a ribancot…habár akkor magamról nem is beszélek…

- Nyugi. El van felejtve. –elmosolyodott, majd a vállamra tette a kezét, vigasztalásképpen.

- Köszi, ez jól esik. –teljesen őszintén örültem neki,hogy Harry végleg, most már teljes mértékben lezárta a köztünk történteket.

- Jaz?

- Igen?

- Nagy span vagy. –majd mosolyogva bele óboxolt a vállamba. A lelki nyugalmam visszaállt a rendes kerékvágásba. Bizony már régebben is megbeszéltük a dolgokat, de az még nem volt elég. Szerettem volna biztosra menni és hát biztosra is mentem.

Végig dumáltuk az egész éjjelt. Persze a vihar egy cseppet sem csöndesedett, aludni pedig nem tudtunk. Csak beszélgettünk. Mint két barát. Nem akarok áruló vagy esetleg hazug lenni, de Harry-vel jobban meg tudom beszélni a gondjaimat, mint Victoriával. Őt is nagyon szeretem és nem mellesleg a legjobb barátnőm, de Harry mégis más.  Őszintén , előítéletek nélkül tud tanácsot adni. És ami a legfőbb dolog: megért. Igaz, nem érzi úgy át a helyzetemet, mint egy lány, de épp ez benne a lényeg. Ő az ellenkező oldal szemszögéből mondja el a dolgokat és ezzel sokat okosodok. Lehet,hogy furán hangzik, de nagyon bírom Harry-t.

Reggel felkeltünk (haha, jó vicc), majd kimentünk az ajtón (haha jó vicc). Kint mindenütt sár és víz volt. A fák megrongálódva dülöngéltek előre-hátra. A vihar alaposan megtette a dolgát. Kicsit olyan volt, mint a háború után a csatamezőn. Csak holtakat lehetett látni. Jelen esetben kidőlt fákat és gyökerestül kitépett fenyőfákat.

Mind a ketten próbáltuk bekapcsolni a telefonunkat, de semmi. Jó alaposan megázott, sőt facsarni lehetett volna belőle a vizet. Nem haboztunk, útnak is indultunk. Nagyjából tudtuk,hogy merre kell menni…mert most láttunk 2 méternél továbbra is. Elindultunk a sáros, avagy inkább mocsaras földön. Mentünk,mentünk és csak mentünk előre. Vártuk,hogy találjunk valaki ismerős helyet, majd nem kis keresgélés után megtaláltuk a közeli presszót, szóval valahogy, valamiféle módon átkeveredtünk a domb másik oldalára. Jellemző.

A kocsmában útbaigazítást kértünk, majd a kocsmáros látva,hogy hogy nézünk ki (mint 2 iszapbirkózásról érkezett varacskos disznó), így hát szó nélkül elmagyarázta a haza felé vezető utat.

Körülbelül fél óra gyaloglás után végre megérkeztünk. Mind a ketten a mi faházunkba mentünk. Kicsit féltem a fogadtatástól…kicsit féltem,hogy mit fognak gondolni a többiek arról,hogy Harry és én rejtélyes körülmények között eltűnünk, majd másnap reggel előkerülünk csapzottan és meggyötörten. Volt már ilyenre alkalom, nem akarom,hogy rosszat feltételezzenek rólunk. Bár ahogy ismerem őket nem fognak gonoszkodni, hiszen miért is tennék? Szerintem megértőek lesznek. Tutibiztos,hogy megértőek lesznek. Meg kell érteniük,hogy csakis a vihar miatt nem tudtunk hazajönni…

Amint beléptünk a faházba, azon nyomban Victoria a nyakamba ugrott. Nagyon gyorsan beszélt, így fél szavát sem értettem. Harry odament a többiekhez, hogy elmagyarázza mi is történt. Liam és Louis csak röhögtek azon,hogy hogyan áll Harry haja a túlságosan párás levegőtől, míg Kevin odajött hozzám és jól kioktatott,hogy nem szabad esőben elindulnom..bla..bla…bla…meg mindenki kérdezte,hogy hol a fenében voltunk. Ashley és Niall egymás mellett ültek és elég rémült tekintettel hallgatták végig a történetünket.

- Elindultam tegnap délután kicsit sétálni, majd eleredt az eső. Ez még semmi, de az égből pingpong labda nagyságú jegek potyogtak. Elkezdtem rohanni, nem láttam semmit, majd egy régi vadászháznál kötöttem ki. Harry más akkor ott volt. Ő is hasonlóan érkezett oda. Mind a ketten csurom vizesek voltunk és a telefonunk meg kipurcant. Hazajönni nem tudtunk, meghalni nem akartunk, ezért megvártuk a reggelt. Immáron megszáradva ismét itt vagyunk. –próbáltam viccesre venni a történet végét, de senki sem nevetett. Főleg Zayn nem. Az arckifejezése elég árulkodó volt. Valahogy úgy éreztem,hogy nem hiszi el a történteket…vagy nem is tudom. Valami nem tetszett neki az biztos, mert még oda sem jött hozzám,hogy megkérdje hogy hol voltunk, vagy hogy hogy érzem magam.

- Zayn mi a baj? –ezt nem hagyhattam szó nélkül. Erre hirtelen mindenki csendben maradt.

- Beszélnünk kell. –komor tekintettel felment az emeletre. Harry értetlenül nézett rám, én meg csak vállat vontam, majd felmentem utána. A többiek tovább folytatták az eszmecserét, majd ismét meghallgatták Harry élménybeszámolóját, vagyis a bővített változatát.

Zayn az ablakkal szemben állt, a tenyerével az ablakpárkányon támaszkodva. Ez nem sok jót sejtet…

- Mégis mi a bajod? –kérdeztem értetlenül.

- Szerintem te nagyon jól tudod! –hirtelen felém fordult, majd megláttam a még előbbinél is gyötört arckifejezését.

- Zayn, te félrebeszélsz. –ráztam meg a fejem.

- Nem beszélek félre. Azt hiszed nem tudom mit csináltatok? Tegnap eltűntetek és csak ma kerültök elő? Ketten? Ugyan már ne nézz hülyének!

- Te képzelődsz, komolyan mondom. Azt hittem ezt már megbeszéltük. Harry és köztem nincs semmi!

- Ezt mondd annak, aki elhiszi. Gondolom hideg volt abban a házban…és kellett valaki aki felmelegít…

- Te hova gondolsz? Megbuggyantál?

- Hiába tagadod,úgyis tudom. A vihar pedig nem kifogás. Ha annyira bátrak lettetek volna még aznap este hazajöttetek volna…de hát kellett a szórakozás nem igaz? –a gúnyos és lenéző tekintetétől rám tört a sírás. Nem akartam előtte sírni, de nem tudtam visszatartani.

- Én ezt nem hiszem el! Ennyire nem bízol bennem?

- Hogy őszinte legyek, nem. Sőt…Harry-ben végképp nem.

- Ezt én is elmondhatnám azok után….de mégsem mondom. Mert szeretlek.

- Szeretsz? Azért tűnsz el a legjobb barátommal egy teljes éjszakára akivel mellesleg már egyszer együtt voltál? Szerinted mit gondoljak!

- Hát én ezt nem hiszem el! Nézz már tükörbe! Azt hiszed,hogy csak egy kis szajha vagyok, akit mindenki csak úgy ágyba visz? –már kissé felemeltem a hangom és szerintem a srácok a földszinten ezt hallhatták, mert egy másodperc alatt csend lett.

- Pontosan! Ezt gondolom rólad! Nem érdekel mit mondasz, én már nem tudok hinni neked.

- Istenem! Azért mert nem tudtunk hazajönni a vihar miatt?

- Ne fogd a viharra. Rajtatok kívül több százezer ember maradt kint a vihar ideje alatt mégis túlélték.

- Nagyon jól informált vagy. –gúnyolódtam.

- Túlságosan is. De te még azt sem érdemled meg,hogy akármit is mondjak neked. Egyszer hittem neked, de másodszor nem fogok. Egy hülye kis ribanc vagy, nem más. Azt sem tudod mit akarsz, belőlünk meg komplett hülyét csinálsz. –a szavai úgy hasítottak szét, mint egy darab kés. Eszméletlen kínnal és fájdalommal. Próbáltam visszafogni a sírást, de egy ilyen szöveg után nem csoda,hogy kiakadtam. Reflexből cselekedtem, amit nem kellett volna. Pofon vágtam. Már abban a pillanatban megbántam, amikor megtettem. Ő erre nem reagált semmit, csak lenézően rám nézett, amitől elbőgtem magam és leszaladtam a földszintre, majd a kíváncsi szemeket elkerülve egészen a kültérig rohantam. Nem akartam tudni senkiről és semmiről. Főleg nem Zayn-ről.

Persze hiába rohantam, a többiek jöttek utánam, majd hangosan kiabálták,hogy álljak meg. Természetesen nem álltam meg,hiszen miért is tettem volna? De nem bírtam tovább, bő 1 kilométer futás után a földön találtam magam letérdelve a hatalmas sárözönbe. Az eső finoman szemerkélt, de most egy kicsit sem érdekelt. Teljesen kifakadtam. Talán még sosem sírtam ennyire. Kapkodtam levegő után, mert már az is elfogyott. Eközben a többiek, név szerint Harry, Liam, Victoria és Kevin utolértek, pár másodpercére rá pedig a többi fültanú is megérkezett.

- Mi a baj? Mondj már valamit! –Kevin is letérdelt, pontosan velem szembe és megfogta mind a két karomat. Nem akartam beszélni senkivel. Most nem. Megráztam a fejemet, majd tovább kapkodtam levegő után.

- Mit csinált veled? –Harry remegő hangját hallva még jobban elkezdtem bömbölni. Egy szó nem jött ki a torkomon…bár beszéltem volna. A hallgatás beleegyezés,mint szokták mondani. Harry a csendes válaszom után felkapta a vizet, majd elkezdett rohanni vissza, a ház felé. Tudtam,hogy mire készül, de muszáj volt megakadályoznom. Nekem már úgy is mindegy, nem ronthatok tovább a dolgon, eleget rontottam már. Harry után rohantam, de a többiek ebből nem értettek semmit….egy ideig. Majd ők is rohantak utánam.

Mire visszaértem, már javában elküldték egymást melegebb éghajlatra. Nem tehettem mást, közéjük kellett állnom.

- Hagyjátok abba!

- Te ebbe ne szólj bele! –ordított le Zayn.

- Igenis van beleszólásom! Miattam van az egész!

- Mi ugyanolyan hibásak vagyunk benne. –javított ki Harry.

Szerencsére úriemberek voltak és nem ugortak egyből egymás torkának.

Miközben gyilkos tekintettel szemeztek egymással, addig én jobbnak láttam becsukni a bejárati ajtót. A többieket jobb ebből kihagyni. Az már véges lenne.

- Kérlek, beszéljük meg. –ismét közéjük álltam.

- Ezen nincs mit megbeszélni. Összeilletek. –mondta gúnyosan Zayn.

- Hiszen nem történt tegnap semmi sem közöttünk. Olyan nehéz ezt megérteni? –mondta(kiabálta) Harry.

- Nem is te lennél ha nem használtad volna ki a helyzetet. –tudom,hogy minél jobban fogy Zayn türelme és ez meg is látszik.

- De nem használta. Épp ellenkezőleg. Fogalmad sincs,hogy mi történt tegnap.

- Nem is akarom tudni…csak hogy tudd! Veled befejeztem! Nem akarlak látni. Jobban teszed, ha messziről elkerülsz! –szóval ezt nekem szánta..

- Ezzel tisztában vagyok….de legalább ti ne veszekedjetek. Elmegyek innen és mindennek vége. Mintha mi sem történt vola…

- Persze, mintha olyan könnyű lenne elfelejteni,hogy lefeküdtél vele. –ez ismét nekem szólt…

- Zayn, kérlek fejezd be. Az már régen volt.

- Régen? Én a tegnapot nem nevezném régi alkalomnak….

- De tegnap nem történt semmi értsd már meg!

- Szerintem is fejezzük be. –nem is reagál már a mondataimra sem.

Ott álltunk tanácstalanul egymás előtt. Zayn és köztem mindennek vége-ez tény. A bizalom teljesen eltűnt a kapcsolatunkból. Akármit mondhatok, már nem hisz nekem. Talán már nem is szeret. Érdekes, mert én ugyanezt átéltem vele kapcsolatban. Ő is megcsalt, sőt a szemem láttára. Én is kiakadtam, rendesen, aminek a terméke ez lett. Mindenki utál mindenkit és senki sem tudja,hogy mi lesz. Vagyis én tudom…a nagy semmi.

Part 21 - Természetfeletti meteorológia

Sziasztok:) 

Késtem...megint....még mindig :(

Ez a rész kicsit furcsábbra sikeredett, mint szerettem volna. Kicsit feje tetejére van állítva az egész fejezet. Ebben az én beteg agyszüleményeimet jócskán belecsempésztem és ebből olyan dolgot sikeredtek, amik a való életben még véletlenül sem történnének meg. Ne lepődjetek meg majd, ha a hegyes-völgyes táj kellős közepén pálmafákra és medencékre bukkantok....ha esetleg tényleg találkoznátok ilyen természetfeletti dolgokkal, akkor gondoljatok rám, az én túl élénk fantáziámra. Bocs, ha esetleg hülyeség az egész..még nekem is nehéz megérteni...:D

Remélem azért tetszik majd :D

                                                  Szandee ×

Végül aztán mind a ketten elaludtunk a kanapén. Zayn belenyugodott,hogy semmi esélye, s így már nem is próbálkozott többször.

Az egész éjszakát végigaludtuk, zavartalanul, egy hang nélkül. Reggelre persze minden más volt.

Arra ébredtünk,hogy az egész brigád, egyszóval mindenki berontott hozzánk. Milyen szerencse,hogy nyitva hagytuk az ajtót…tiszta véletlen.

- Ti meg mi a francot kerestek itt? –kérdezte Zayn a többieket. Az az álmos fej, amit meglepettségében vágott,  leírhatatlan, komolyan.

- Ma megyünk a közeli élményfürdőbe. Ja,hogy elfelejtettük említeni? –vicceskedett Victoria.

- Köszi,hogy szóltatok. –mondtam morgós hangon.

- Nélkületek nem is indultunk volna el. –Kevin mondata után valahogy teljes volt a kép. Ezek last minute kirándulást szerveztek és nekünk csak most szóltak? Ez még semmi, de a bátyám örömteli arcán még jobban meglepődtem. Pár hónappal ezelőtt ha meglátott volna engem ilyen testhelyzetben egy félmeztelen sráccal, szerintem már egyikünk sem élne. Most meg? Csak nevet magának, mint aki épp egy füves sütit evett. Érdekes…

A srácok és Kevin felmentek Harry-t felébreszteni. A hangok alapján nem lehetett valami kellemes meglepetés szegény Hazza-nak. Zayn behúzódott a fürdőszobába én meg ott maradtam Victoriával.

- És Ashley? –kérdeztem. Eddig fel sem tűnt,hogy nincs itt. Még nem ismerjük annyira egymást, de Kevin miatt muszáj lesz. Nekem szimpi a csaj amúgy is, már párszor beszélgettem vele. Viccelek. Jó párszor, még a táborban. Na de mindegy is.

- Ő most nem tud jönni sajnos. Nem érzi jól magát.

- Kevin nem maradt vele?

- Hülyéskedsz? Kevin egy ilyen alkalmat kihagyna? Kis szívem, a bátyád rosszabb,mint egy 5 éves kisgyerek. Jobban várta ezt a fürdőzést, mint mi mindannyian. És ezt kihagyná? Jó, tudom, nem a legjobb cselekedet, de Ashley megértette. Nem csinált belőle ügyet.

- Ja értem. Akkor nem ártana nekem is felvenni a fürdőruhát.

Zayn után és is beszaladtam a fürdőszobába gyorsan átöltözni,hogy ne kelljen pont rám várni. Mire kijöttem /5 perc után/ már mindenki készen volt. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha nyár lenne és éppen strandolni készülnénk. Végül is majdnem. Csak az a különbség,hogy tél van. Eddig észre sem vettem,hogy van a környéken ilyen lehetőség is. Fogadni mernék,hogy ez is Kevinnek jutott az eszébe…

Mindnyájan elindultunk az élmény-wellness komplex felé. Már kicsit ránk is fért a kikapcsolódás a rideg és fagyos tél után.

Kevin sikeresen talált parkolót, majd az egész brigád befáradt a hatalmas létesítmény ajtaján. Mintha a másvilágra csöppentem volna. Mindenhol pálmafa, homok, virágok, sőt még a tenger illatát is érezni lehetett.

- Hogy ezt eddig hogy nem vettük észre! –nézett körbe Liam a hatalmas csúszdákon és vízeséseken keresztül.

- Szerintem le kellene pakolnunk. –próbáltam határozottnak tűnni, de senki sem figyelt rám. Mindenki csak bámult és bámult.  Aztán Niall megtörte a csöndet.

- Nem hiszem el! Csípjetek meg, csípjetek meg! –Niall a hatalmas Nando’s feliratra mutatott, majd szó nélkül otthagyott minket és elindult az étterem felé. Ilyenkor nagyon veszélyes őt megállítani. Főleg,hogy már több,mint 3 hónapja nem evett a Nando’s-ban. Inkább ráhagytuk a dolgot, majd megtalál minket.

Végérvényesen lepakoltuk a holminkat a homokba (nagyon furcsa ezt mondani tél végén a hegyvidéki környezet után. Mellesleg megjegyezném, hogy nagyon durván elkerülte a figyelmünket ez a hatalmas monstrum, ami nem is volt messze a lakóhelyünktől. Érdekes,hogy még egy prospektust sem kaptunk róla. Na mindegy, lényeg,hogy megtaláltuk.) Victoria, Liam és Louis egyből a langyos vizű medencébe vetették magukat. Zayn, Kevin,Harry és én pedig még egy ideig ott maradtunk a pokrócon. Istenem, de furcsa mondani.

Már mindenki fürdőruhában volt, csak én voltam felöltözve. Hirtelen rám jött a lányos szégyenlősség. Fogalmam sincs miért.

- Te nem vetkőzöl le? –kérdezte Harry nevetve.

- Majd mindjárt. –nyugtatgattam. Végül is nem is őt kellett volna, hanem magamat. Láttak már engem fürdőruhában, vagy legalább is félmeztelenül, akarva akaratlanul. Ebbe ne menjünk bele.

- Hugi, nem jössz be? –Kevin már javában tapicskolt a sekély vízben, majd egy szempillantás alatt egy sellő-szerű mozdulattal eltűnt a felszínről. Meg sem várta míg válaszolok.

- Szerintem én bemegyek! –Harry egy lökéssel felállt a pokrócról és kisgyerek módjára bevetette magát a medencébe. Remek. Már csak ketten maradtunk. Na meg Niall, aki most történetesen fogalmam sincs,hogy hol van.

- Te nem mész be? –kérdeztem Zayn-t. Eléggé fura volt az arckifejezése. Először nem nagyon értettem miért is.

- Nem tudok úszni. –végül, kis gondolkodás után kinyögte.

- Szóval itt van a kutya elásva. –vágtam rá. Szerintem arra számított,hogy kicikizem vagy valami, de nem, Épp ellenkezőleg. Nem csak neki maradtak el gyermekkori tanulnivalói, ugyanis én nem tudok biciklizni.

- Nem nagy ügy. Legalább te tudsz biciklizni! Én nem! –apró megkönnyebbülést láttam az arcán. Nem verte nagy dobra,hogy örül, nem csak ő ilyen.

Több sem kellett, ledobtam magamról a ruhákat, majd ott álltam egy szál fürdőruhában előtte.

- Na gyere! Segítek! –nyújtottam a kezem neki, ő pedig gondolkodás nélkül megfogta és jött velem.

Végül már mindenki a medencében volt. Kicsit hülyén éreztem magam,hogy mindenki bámul miket (vajon miért?), de aztán beletörődtem a dologba. Ezzel jár. Nincs mit tenni.

A többiek már vígan úszkáltak, amikor mi csatlakoztunk hozzájuk. Már egészen a mély részen voltunk (fokozatosan mélyülő a medence), amikor Zayn megtorpant.

- Szerintem én itt megállok! –mondta halkan, majd maga elé nézett.

- Gyere már haver! Majd megmentünk! –kiáltott hatalmasat Louis.

Zayn kicsit zavarban volt. Látszott rajta,hogy nem akar azzal leszégyeníteni minket, hogy mindenki szeme láttára tanul meg úszni 20 évesen. Nekem ezzel nem lett volna bajom, hiszen felajánlottam,hogy szívesen megtanítom úszni, de a végére csak egyszerűen elutasította. Már én éreztem kellemetlenül magam…

Végül aztán minden átfáradtunk a csúszdákhoz. Nem kell mondanom,hogy az éles kanyarokkal és szín kavalkáddal díszített csúszdák elnyerték a tetszésemet. Mindnyájan megostromoltuk a csigalépcsőt, amin fel lehet jutni a legmagasabb, legmeredekebb, legveszélyesebb csúszdára.

- Hát te? Mit csinálsz itt? Nem úgy volt,hogy most kajálsz? –kérdezte Liam Niall-től. Ugyanis felfelé menet találkoztunk vele.

- Akartam egyet csúszni mielőtt csatlakozok hozzátok…de…rá kellett jönnöm….hogy mihamarabb szeretnélek titeket látni. –erre Niall naivan megölelte Kevint, aki nem értett az egészből semmit.

- Szállj re rólam! -kiáltott Kevin.

- Szóval nem mertél lecsúszni. – vágtam rá.

- Nem pontosan ez a helyes válasz. –Niall okosan kivágta magát a helyzet alól. Sajnos már nem volt időnk tovább beszélni vele, mert megindult a sor előttünk. Mögöttünk pedig tucatnyi ember, szó szerint dugót csináltunk a csigalépcsőn. Bár senki sem mert beszólni a One Direction-nek…senki.

Végérvényesen felértünk a csúszda legtetejére. Hatalmas fekete lyuk…nekem ez nem tetszik. Én biztos,hogy nem próbálom ki.

- Na ki megy elsőnek? –amint Liam feltette a kérdést, mindenki csendben maradt. Jellemző.

- Majd én! -jelentkezett Louis vidáman…bátran…kiegyensúlyozottan. Most komolyan! Ne már,hogy csak ő nem parázik ettől a hatalmas fekete lyuktól. Elég horror filmet láttam már, nem szeretném tudni, mi vár lent. Jó, most komolyan. Mindenkinek tele a gatya…nem vitatom :D

Louis vidáman elindult a fekete lyuk felé, majd megvárta míg zöld lesz a lámpa. Nagy levegőt vett, majd ordítva belevetette magát a sötétségbe. Csak ennyit lehetett hallani az egész nagy monstrumban,hogy vékony, lányos hangon sikít. De az egész létesítmény Lou ordításától zengett. Hirtelen megállt bennem az ütő. Nem vagyok beszari….na jó az vagyok. Én még a vidámparkban sem merek felülni a hullámvasútra, mert rókáznom kell.  Ennyit erről.

Amint leért a meredek és veszélyes akadálypályán, elkiáltotta magát:

- Megcsináltam!

- Rendben, életben van. –mondta Victoria.

Nem kellett kétszer mondani, a srácok Louis adrenalin lökete után kedvet kaptak egy csúszásra. Úgy is mondhatnánk, hogy ő volt az önkéntes kísérleti alany, aki önfeláldozóan bevetette magát a sötétségbe…és túlélte.

Végül mindenki többször is kipróbálta a Kamikaaze-t, bár ez nem is volt kérdés.  A végére már szinte untuk az egészet. Végigjártuk az összes medencét, kipróbáltuk a Tropical Island különböző szolgáltatásait. Észre sem vettük,hogy beesteledett. Korom sötét volt már, mikorra összeszedtük a bandát és végre hazaértünk. Mindenki hulla fáradtan bedőlt az ágyába és elaludt. Időközben Zayn és Harry szállást cseréltek, persze ez még az előtt volt, hogy Liam kidobta volna az utolsó kanalat is a szállásunkból. Ezt pedig azért tette, mert Niall hülyéskedett vele és Liam begerjedt. Hát jó, kanál nélkül maradtunk,hála Liam-nek.

Másnap reggel hét ágra sütött a nap. Tudom,kicsit furcsa a tegnapi után…de még milyen furcsa volt kijönni a pálmafák közül a zord hidegbe. Nem értem a logikát,hogy miért építettek a hegyvidék kellős közepére egy ilyen tropical-centrumot, de aztán Harry "Nagyokos" Styles  elmagyarázta,hogy sík területre építették..bla bla bla…azt sem tudta mit beszél, de azért mondta. Jellemző…

Kicsit nekem is olyan volt, mintha hirtelen egy másik világba csöppentem volna. nehéz elképzelni, mégis igaz.

A tegnapi nap után mindenki ki volt ütve. A környék csendes volt. Semmi kiabálás, semmi veszekedés azon,hogy a Barca vagy a Real a jobbb…semmi. Ez zene füleimnek.

A mi rezidenciánkon mindenki aludt. Engem kivéve. Most azt mondanám,hogy jellemző, de mégsem mondom, mert akkor már túl sok lenne a szóismétlés.

Álmos nem voltam (ami a legrosszabb ilyenkor) és nem tudtam mit kezdeni magammal. Már megnéztem egy filmet is (Csúcshatás), majd arra gondoltam,hogy sétálok egyet. Felöltöztem, ami annyit jelent,hogy felvettem egy szvettert és egy Converse cipőt, majd útnak indultam. A tábort messziről elkerültem. Mármint nem a miénket, hanem a Dean-féle tábort. A srác alaposan elvágta magát a szememben, erről nem is nyitok vitát.

Elsétáltam egészen a mi volt táborunkig, de semmi változás. A szívem összeszorult és sajnálkozva néztem végig az épületen, ahol az egész telet töltöttük. Az ablakok ridegek és élettelenek voltak. Pedig ahányszor erre jártam,mindig találtam valakit, vagy valakiket, akik éppen az ablak közelében tartózkodtak. Ez is amolyan nosztalgia-féle.

Tovább sétáltam, a megszokott ösvényen. Ma egy kicsit tovább szerettem volna menni,több mindent felfedezni, persze a megszokott útvonalon.

Körülbelül pár kilométerre arrébb járhattam a táborhelyünktől, amikor elkezdett szakadni az eső. Szakadni? Az enyhe kifejezés!  Pingpong labda nagyságú jég potyogott az égből. Így márciusban kijelentem: megérkezett a tavasz.

Eszeveszettül elkezdtem rohanni, ugyanis nem volt valami kellemes érzés,hogy a hirtelen jött jég az arcomnak csapódik. Mellesleg nagyon kemények voltak.

Olyan sűrűvé vált a jégeső,hogy nem láttam 2m-nél tovább. Csak futottam, de fogalmam sem volt,hogy merre. A sötétség beborított mindent. Jócskán letértem a szokott útvonalról, ugyanis a friss fű helyett apró fadarabkás földútra tévedtem. Megpillantottam egy házat, vagy inkább egy kunyhót, ahonnan füst szűrődött ki. Bizonyára bent van egy kandalló. Közelebb mentem a házhoz, s rájöttem,hogy egy jó állapotban lévő vadászkunyhóhoz tévedtem. Az már egy másik kérdés,hogy a házigazda szívesen lát-e. Vagy ha nem is enged be, legalább megkérdem tőle,hogy hol van a táborhelyünk. Mindegy, azért egy próbát megér.

Udvariasan bekopogtam, majd vártam,hogy valaki kinyissa az ajtót. Reménykedtem benne,hogy nem egy Sikoly vagy egy Texas-i táncfűrészes fog ajtót nyitni. Nagyon reménykedtem.

Az ajtó lassan nyitódott, majd reflexből felemeltem mindkét szemöldökömet és döbbent arcot vágtam.

- Te meg mit keresel itt? –na mindenre számítottam,csak erre nem.

- Pont azt amit te. Menedéket. –szólt hozzám a göndör fürtös srác, akit nem mellesleg pár órája láttam.

- Gyere be! Majd elmesélem! –betessékelt az ideiglenes menedékünkbe, majd nyomban levettem az egy merő víz szvetteremet.

Leült a kandalló mellé, majd elkezdte melegíteni a kezét.

- Na mit is keresel itt pontosan? –kérdeztem, majd hozzá hasonlóan én is elkezdtem megmelegíteni a kezeimet.

- Ugyanazt amit te. Az eső elől menekültem. Sétálni indultam, egyszer csak nagy morajlás, és hirtelen eleredt az eső. Aztán meg jött a jég. Nem láttam semmit annyira sűrűn esett. Eltévedtem és itt kötöttem ki. Ennyi elég lesz? –nevetett. Nevetett, ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben.

- Akkor nem vagy egyedül. Velem ugyanez. Egyébként hogy jutunk haza?

- Majd ha eláll a jégeső és már nem lesz életveszély kimenni, akkor talán már látni is fogunk valamit. Szerintem nem vagyunk messze a szállástól, de ki az az idióta aki ilyen időben kimegy? Még egy meteor méretű jég a fejemnek csapódik és akkor mi lesz? –hiába, még az éles helyzetekben is Harry-nek megmarad a humorérzéke.

- Vicces vagy. –gúnyolódtam. – remélem,hogy van nálad mobil, mert az enyém teljesen elázott.

Erre Harry elővette a zsebéből a telefonját, ami teli volt vízcseppel. Nem volt kérdés, mobil nélkül maradtunk. Több,mint valószínű,hogy itt kell töltenünk az éjszakát, kettesben. Vagy megkereshetjük a visszafelé vezető utat, de arra már nincs garancia,hogy épségben vissza is térünk…ha jól hallottam, a szél most csavart ki egy fát a helyéről….ajjaj!

/ Néhány kép a Tropical Island-ről. Figyelem! A létesítmény eredeti helyszíne Németország, semmi köze a valósághoz, csupán a képzelet szüleménye. Ugyan már, mit keresne egy ilyen monstrum a hegyek között?  :D /