Part 23 - A szörnyű valóság

Estére viszonylag lecsendesültek a kedélyek. Mindenhol síri csend honolt. Victoria, Kevin és én a mi házunkban voltunk. Zayn elpártolt mellőlem. Én nem tudtam nagyon mit tenni, tény,hogy hülye voltam és mindent elszúrtam. Ez ellen már nincs mit tenni. Próbálok erős maradni és nem sírni. Nem éri meg, főleg nem miatta. Nem érdemel még egy sajnálkozó tekintetet sem. Szerintem jobb lesz ez így. Mindenkinek.

Kevin és Victoria önfeledten elkezdtek valami régi társasjátékot játszani az asztalnál. Hívtak engem is, de most a legkevésbé sincs hangulatom semmiféle játékhoz. Jobbnak láttam felmenni az emeletre. Az ágyra dőltem, és kiadtam magamból minden haragomat. 2 párnát a falhoz vágtam és ismét elkezdtem sírni. A gyors hangulatváltozás sosem volt az erősségem …Hiába próbálom ezt az idiótát kiverni a fejemből, nem tudom. Most jön az a rész, amit messziről szerettem volna elkerülni. Bőgjük át az egész éjszakát és áztassuk el a párnánkat! –ez volt az egyetlen dolog, amiben jelenleg teljesen biztos vagyok. Csakhogy eközben érkezett valaki…

Csendesen kinyitotta az ajtót, majd egyenesen felém fordította a fejét és elindult. Aztán megállt a szekrény előtt és kivett belőle egy hatalmas bőröndöt. Remek illúzió(lett volna).

- Ezt itt hagytam. –hiperszuper gyorsasággal kivette a bőröndöt a szekrényből, majd megindult az ajtó felé. Aztán egyszer csak megállt. A lábai gyökeret eresztettek. Nem ment messzebb, de nem is jött közelebb.

- Jól vagy? –na mindenre csak erre nem számítottam. Szóval mégis érdekli,hogy mi van velem? Vagy csak nem bírta nézni a szörnyű látványomat, a hófehér arcot és a kisírt szemeket? Ezt már sosem tudjuk meg.

- Miért érdekel ez téged? –próbáltam az ő jelenlétében erősnek és határozottnak tűnni,mint akit már egy kicsit sem érdekel. Aha. Jó vicc.

- Nem érdekel, csak kérdeztem. –na szép. Mit is képzeltem már sokadjára…?

Már éppen lépett volna ki az ajtón, de még nem nyitotta ki, mikor kulcszörgést hallottunk. Valójában valaki kintről bezárta az ajtót. Próbálta nyitogatni, de semmi. Ekkor ismerős hangokat hallottam az ajtó túloldaláról. Nem hagyhattam ki, odamentem én is dörömbölni,hogy nyissák ki az ajtót. Még véletlenül sem akarok 10 másodpercnél tovább egy légtérben lenni ezzel az idiótával.

- Ezt beszoptátok! Kicsit gondolkodjatok el, aztán kiengedünk!  -hangos vihorászás hallatszott az ajtó mögül, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Gyorsan az ablakhoz futottam, majd láttam,hogy Vic és Kev épp Niall-ék háza felé mennek, majd vigyorogva integetnek.

Még Victoriából kinézem,hogy így kitol velem, de Kevinből…a bátyám is álállt a sötét oldalra.

- Most mi a francot fogunk csinálni? –kérdezte idegesen. – Én itt nem maradok.

- Az fix,hogy én sem. Főleg nem veled. –mondtam gúnyosan.

- Mintha veled olyan jól érezném magam.

- Nemrég még egészen mást mondtál.

- Az akkor volt. Most meg most van. De még is hogy a francba fogunk kijutni innen? –kérdezte még idegesebben.

- Az egyetlen kulcs az ajtóhoz az odaát van, szóval alaposan ráfáztunk. Esetleg ha felhívnánk valakit…

- Mégis kit? Szerinted nem az volt a céluk,hogy kettesben maradjunk? –leült az ágyra, majd úgy tett,mintha törné valamin a fején. Nagyon rosszul imitálta a gondolkodást.

- Pedig ez nem fog összejönni. Nem akarok veled egy légtérben tartózkodni! –mondtam idegesen.

- Mintha nekem annyira nagy öröm lenne… -válaszolta vissza unott arckifejezéssel.

Odasétáltam az ablakhoz, majd a szememmel körbepásztáztam a területet. Mivel az emeleten vagyunk, ami mellesleg elég magas, nem hinném,hogy ép bőrrel megúsznánk egy ugrást. Vagy várjunk csak…az ablak alatt van egy farakás ahonnan a tűzifát szokjuk behordani…ha csökkentem az esés erősségét és lábban tompítom a földet érést, talán nem lesz baj. Talán. Nem! Nem lesz bajom! Tudom!

Mivel az ablak elég nagy volt, így pont kifértem rajta. Kinyitottam, s szörnyű nyikorgására Zayn is felkapta a fejét. Már éppen kezdtem volna nekiállni a kis tervemnek, szó szerint kimászni az ablakom, egy szempillantás alatt Zayn visszarántott. Persze olyan szerencsétlenül értünk „földet”,hogy mind a ketten az ágyra estünk. Zayn rám, én alá. Micsoda véletlenek!

- Te megőrültél? –kiáltott rám rémülten.

- Szállj le rólam!

- Mégis mi a fenét képzeltél? Hogy csak simán leugrasz? Mégis mi ütött beléd?

- Nekem stabilnak tűnt. Simán földet értem volna, ha nem szakítottál volna félbe. Amúgy meg igazán leszállhatnál rólam. –hümmögtem.

Erre felálltunk mind a ketten, s ő bocsánatot kért. Bár úgy kellett kipréselnie magából, mégis kimondta.

- Többet ilyet ne! –fenyegetően rám nézett, majd ismét visszaült az ágyra.

- Mintha nagyon érdekelne. –én pedig a szoba másik felébe ültem. Jó messzire tőle.

- Igen is érdekel. Bár most meg tudnálak ölni, mégsem hagynám,hogy más hajtsa végre ezt a tiszteletre méltó feladatot. –nevetett(?)

- Hát kösz, kedves vagy. –nem is vártam tőle mást. Én is nevettem.

Pár percig csendben voltunk és mind a ketten a plafont bámultuk. Nagyon izgi.

- Remélem hamar meggondolják magukat, nem érek rá csak úgy most itt lenni. –végre megtörte a csöndet.

- Mi olyan fontos elintéznivalód van egy erdő kellős közepén ami nem várhat? –nem is tudom miért kérdeztem meg, végig sem gondoltam az egészet. Hülye vagyok.

- Ha tudni akarod már régen egy csajjal kéne lennem. Most érkezett Dean apja táborába. De a találkozó sajnos elmarad. De nem baj, majd bepótolom. (flegma és önelégült arckifejezés)

Most a legszívesebben visszavágtam volna valami frappánsat vagy csupán megmondtam volna,hogy nem érdekel, de ehelyett teljesen mást tettem. Önkívületi állapotba kerülvén megjelentek az első könnycseppek az arcomon. Nagyon sokat gyötörtem magam és próbáltam visszafojtani a sírást, de nem sikerült. Kész,vége,ennyi volt. A szavai és a hozzá kapcsolt temperamentuma szinte késként hasítottak végig rajtam. Kimondhatatlan fájdalmat éreztem. És tudom,hogy nem hazudott. Nem tud hazudni.

- Most meg mi van? –kérdezte érdeklődően, vagy legalábbis azt a látszatot keltette.

A kérdésére nem válaszoltam. Nem is tudtam volna mit válaszolni…bár megtettem volna.

Hirtelen a semmiből felállt és elkezdett jönni felém. Eljött egészen az ágyamig, majd ott megállt. Végigmért a szemével, majd rövid hezitálás után megszólalt.

- Ez az utolsó esélyed,hogy megállíts. Többet nem fogsz tudni elküldeni. –mondta rejtélyes és mély hangon, s eközben egyfolytában a szemembe nézett.

- Mi? –én meg csak pislogtam rá zavarodottan. Nem értem az egészet! Mit akar?

- Hát jó, te akartad. –vállat vont, majd ledobta magáról a pólóját és megindult felém. Az ellenkezésem ellenére másodpercek alatt maga alá tuszkolt és elkezdett csókolni. Az elején még iszonyatosan ellenkeztem, hiszen nem értettem az egészet. Aztán rájöttem,hogy itt nincs mit érteni. Még mindig van hatalma felettem. A jelen helyzetben teljes mértékben kihasználta,hogy sebezhető vagyok…és én pont ezért a rosszfiús viselkedéséért szerettem bele.

Át sem futott az agyamon,hogy most mi a fenét művelünk. Nemrég még leribancozott,most meg…de nem érdekel. Egy cseppet sem. 

Hihetetlen, de megtörtént az,amire a legkevésbé sem számítottam.  De fogalmam sincs hogyan. Nem tudom mi ütött belém és főleg azt nem értettem,hogy mi van Zayn-el. Lehet,hogy csak kihasznált? Csak akart egy utolsó alkalmat,búcsúzóul? Ne,csak azt ne! Azt nem bírnám ki!

Este 11 felé járhatott. Hallottam,hogy megérkeznek a többiek, ugyanis hangos viháncolás hallatszott. Pontosan nem tudtam hányan jönnek, de nem ketten az tuti. Gyorsan felpattantunk és szó nélkül elkezdtük magunkra pakolni a ruhákat. Talán még sosem voltunk ilyen gyorsak öltözésben. Egy szempillantás alatt ő is és én is teljesen készek voltunk, mintha misem történt volna. Őszintén nem tudom mit gondoljak vagy mit higgyek. Nem szólt egy szót sem, ahogyan én sem. Aztán hirtelen megtört a jég. Rám pillantott azzal a Zayn-es nézésével és…tudtam,hogy minden rendben. Erre a pillantásra vártam már mióta. Ez az a jel, amit nem lehet összetéveszteni semmivel. Ez nem csak olyan szimpla békülés…nem. Ez most más. Én is teljesen másként érzem magam. Eszméletlenül jól. Pillangók röpködnek a gyomromban és rózsaszín felhőket látok. Most ha egy romantikus filmben lennénk akkor lenne egy lassított bejátszás, ahogyan Zayn kacér módon rám néz, én pedig aranyosan elszégyellem magam és a vége pedig egy csók. Na most nem ez történt hála az égnek. Hiába, szavak nélkül is megértjük egymást :)

( Ha már mi „kibékültünk” megbocsátottunk egymásnak, akkor valószínűleg,hogy Zayn és Harry is kibékülnek…mert akkor a haragjuknak nem lenni semmi valóságalapja…)

Hallottam,hogy lent nyitják az ajtót, ami egyet jelenthet. Na jó nem nehéz kitalálni…jönnek…fel az emeletre. Zayn gyorsan átirányított a szoba másik felében lévő ágyra,hogy oda üljek.

- Most ez mi? –kérdeztem izgatottan.

- Elterelő hadművelet. Szívassuk egy kicsit meg őket. Csak csináld azt,amit mondok. –egy gyors, de annál édesebb pillantással mélyen a szemembe nézett, majd adott egy még annál is gyorsabb puszit a számra. Nem tehettem mást, le OK-ztam a tervet, ami annyiból állt,hogy elhitessük velük,hogy még mindig nem békültünk ki. Aha! Most már értem. Cseles :)

Na! Végre megérkeztek a vendéglátóink! Először kopogtak(mi a fenének?) aztán kinyitották az ajtót. Talán arra számítottak,hogy az ágyban találnak minket, de el kellett,hogy keseredjenek. Név szerint mindenki ott állt az ajtóban tátott szájjal.

- Hát ti? –kérdezte érdeklődve Louis. Hirtelen abbamaradt a heves viháncolás.

- Én nem leszek többet ezzel az idiótával egy légtérben, az is biztos. –mérgesen felálltam, majd megindultam az eltorlaszolt ajtó felé.

- Én sem leszek ezzel a hisztis libával…

- Ó, ne már! –mindenki egyszerre a homlokához csapott! Egyszerre! Próbáltam nem elnevetni magam..hát nehéz volt.

- Ezt beszoptuk! A fenébe! Pedig én azt hittem… -kapott a fejéhez Niall.

- Mégis mit hittetek? Hogy összezártok egy szobába és kibékülünk? Na persze! –összekulcsolt kézzel megálltam az ajtó előtt és vártam,hogy kiengedjenek.

- Hol a fülbevalód? –nézett rám összeráncolt szemöldökkel Harry. A francba! Ne már hogy észrevette! Hirtelen a fülemhez kaptam és tényleg nem volt meg az egyik fülbevalóm. Ami szerintem nem is lesz meg, mert nagyon pici. Magában csak egy kő. De ezt pont észrevette! Ne már!

- Biztos elhagyta valahol. –megszólalt Zayn huncut mosollyal az arcán, majd elnézett oldalra, mintha nem ő mondta volna, csak a lelkiismerete. A kezeit maga mögött összekulcsolta és picit megharapta a szája szélét. Aha, ennyi elég volt mindenkinek,hogy összerakják a dolgokat.

- Hah! –Harry hangosan felnevetett, majd mindenki követni kezdte a példáját.

- Francba! –próbáltam halkan káromkodni, s a nagy vihorászásban szerintem senkinek sem tűnt fel.

- Niall, jössz nekem egy tízessel ! –Louis hangosan felkiáltott, majd Niall csalódott arcába röhögött. Készítette a tárcáját :D

- Már megint fogadtatok? –néztem rájuk meglepetten. Vagy ha jobban belegondolok, nem is voltam annyira meglepve.

- Ja. –vágta rá egyszerűen Louis.

Mindenkinek leesett,hogy mi is történt köztünk, aztán meg kaptuk,hogy milyen rossz színészek vagyunk. Erről ennyit.

A tömeg eloszlott a hír hallatán. Csak addig volt érdekes, míg meg nem tudták. Bár Kevinék még egy ideig röhögtek a dolgon(a bezárás miatt). Mindenki lefáradt a konyharészbe, Victoriát kivéve. Ő ott maradt velem és kifaggatott. Nem tudtam nemet mondani. Ha befejezi a gimit, simán elmehetne rendőri fősulira…vallatásból jeles.

A rövid ámde eseménydús élménybeszámolóm hallatán(minden részletet akart tudni), csendben ült az ágyon, a lábát lógatva. Az arckifejezésén először komoly, aztán pedig ördögi mosoly jelent meg.

- Akkor megérte! –közölte halkan.

- Elég primitív eszközökhöz folyamodtatok, de tény,hogy megérte. Végre ismét szent a béke. Ahogy nézem Harry-vel is.

- Teljes szívemből örülök. Végre nem kell a citromba harapott képedet néznem. –nevetett.

- Köszi. Kedves vagy. De most ne csak rólam beszéljük, velem minden OK. Most te jösz! Van valami a láthatáron? Dean?

- Na is mond! Elegem van a férfiakból. Mindegyikből. Azt hiszem egy ideig szingli leszek. Még nem vagyok kész egy tartós kapcsolatra…nem vagyok felkészülve.

- Nocsak!  Miss „énmindenttudokapasikról” is egyszer kemény fába vágta a fejszéjét…erre nem számítottam.

- Pedig de! Nincs semmi konkrét bajom, de valahogy besokalltam a téli szünet alatt. Sokszor voltam hülye és belementem olyanba,amibe nem kellett volna…

- Mire gondolsz?

- Niall és én…szóval egész jóban voltunk, sőt még vagyunk is…csak…elbaltáztam. Mentem a fejem után, azaz más pasik után. Név szerint Dean.

- Igen, Dean nekem is párszor az utamba állt.

- Hát pont ez az! Régebben, amikor te Zayn-nél aludtál még a táborban, Niall rengetegszer átjött…és beszélgettünk…

- Ezt nem is mondtad! Beszélgettetek?

- Igen. CSAK beszélgettünk. Nagyon rendes srác, megértő meg minden…de szerintem jobbat érdemel nálam. A tábor óta szinte felé sem néztem…

- Furcsa,hogy pont én adok tanácsot neked. De ha már engem kérdezel, szerintem beszélj vele. Az meg nem igaz,hogy jobbat érdemel nálad. Nem vagy rossz lány, csak…

- Csak mi?

- …csak nem állsz készen.

- Az lehet. Nem tudom. Semmit sem tudok!

- Egyébként ez most hogy jött hirtelen? Mármint ez a Niall-mánia?

- Ez nem mánia! De ha már kérded(:D) akkor elmondom. Amíg ti be voltatok zárva, addig én és Niall egy másik faházban voltunk. És beszélgettünk. De már nem éreztem,hogy érdekelném. Egy kicsit sem. A táborban mindenről tudtunk beszélgetni, most meg 90%-ban a fogadásról ment a téma és arról,hogy milyen jó buli volt,hogy bezártunk titeket. Azt hiszem ezt elrontottam! Mindent elrontottam! Nem kellett volna elhanyagolnom. De most már késő!

- Semmi sem késő. –mosolyogtam. Ebből a mosolyból sok mindent ki lehetett következtetni. Vic értette a célzást. Beszélnie kell Niall-el és tisztázni az elvarratlan szálakat.

A meghitt, csajos beszélgetés után mi is lementünk a többiekhez. Már javában mindenki a TV előtt ült és egymást popcornnal dobálva nézték a…Kengyelfutó gyalogkakukkot? Mivaaan?

Csendben mi is csatlakoztunk a gyerekekhez. Igen,gyerekek. A TV előtt ülve(Niall és Liam) bámulták szerencsétlen prérifarkast aki sosem tudta elkapni a madarat. Szegényke ezernyi dologgal próbálkozott, de egyik sem sikerült.

Niall és Liam bámulták legintenzívebben a TV-t. Szinte rátapadtak a képernyőre. Intettem Victoriának, aki helyet foglalt Ashley mellett,hogy majd később beszéljen vele. Most még a gyermekkorát éli :D

Leültem Zayn és Harry közé, majd Zayn automatikusan áttette a karját a vállamon és pár centivel közelebb húzott magához. Testben jelen volt, de lélekben a mesére koncentrált. Csak úgy,mint Harry. Ezeket tényleg nem lehet kizökkenteni a gyermekvilágukból.

- Öcsém! Láttad ezt? –hirtelen felkiáltott Harry, majd Zayn-re tekintett.

- Ez durva. Ráesett egy kő és felrobbant! –Zayn csodálkozva válaszolt.

- Zsííír! –majd összepacsiztak. Éljen!

- Szerintetek mekkora a valószínűsége ennek? –Kevin kezdett el okoskodni, aki kevésbé volt nyerő az ilyen dolgokra.

- Szerintem ha a farkasnak lenne egy cseppnyi esze is, bombák,rakéták és denevérszárnyak helyett inkább megrendelné megsütve a kakukkot akkor nem lenne gondja. –Ashley monológja után mindenki felvont szemöldökkel figyelt rá.

- Most mi van? Csak reálisan gondolkodom! –igen, ő Ashley :D

Végül aztán megnéztük az összes részt, ami a DVD-n volt. (Liam hozta át).

Louis nyert Niall-el szemben a fogadásban, ezért kénytelen volt perkálni. A többiek, mindenki visszament a lakhelyére, csak mi maradtunk, 3an. Zayn, Vic és én. Úgy volt,hogy Victoria is átmegy a többiekhez, mert nem akart zavarni, de mondtuk neki,hogy felesleges. Nem készülünk egyéb attrakcióra..legalábbis én nem.

Körülbelül 2 hét telt el az eset óta. Azóta voltunk ezernyi helyen. Sőt, még egy közös pókerezést is összehoztunk…nem én nyertem. :D

De sajnos a napok egyre csak teltek és teltek. Amióta minden rendben van körülöttünk, azóta megállíthatatlanul  peregnek a percek.  Minden nap egyre közelebb kerülünk az induláshoz…hazafelé. Már ezerszer végigjátszódott a jelenet a fejemben,ahogy minden beszállunk az autóba. De onnantól nem látok semmit! Nem tudom mi fog történni, és ettől megrémülök.

Zayn és én a kanapén ültünk, egymás karjaiban, míg Victoria fent aludt. Nem akartunk nagyon zajongani, meg amúgy is már éjjel 3 volt.  Csak ültünk és beszélgettünk…

Éreztem,hogy el kell mondanom neki valamit. Közeleg az az idő…amikor…szóval amikor nem lehetünk együtt, bármennyire is fáj. Harcoltunk egymással, egymás oldalán, sőt sokszor egymás kárára. Nagy nehezen újra sínen van minden…erre letelt az idő.

-  Ugye tudod,hogy nemsokára vége a szünetnek…és a ti szabad napjaitoknak is…Mi lesz akkor?

- Mi lenne? Ugyanaz lesz, ami most van. Marad minden a régiben. –válaszolta könnyedén, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Ezt mégis hogy gondoltad? –hirtelen felvontam a szemöldököm, majd erre a hangnemre ő is felkapta a fejét.

- Mit? –nézett rám kérdően.

- Hát ezt! Te elmész,én is elmegyek…Én Londonban leszek, te meg körbeutazod a fél világot a srácokkal…

- Ettől féltem! –lehunyta a szemét, majd egy nagy levegőt vett. – Jaz, én nem véletlen döntöttem így. Mármint veled kapcsolatban. Én többnek gondoltam ezt az egészet, mintsem,hogy egy szimpla kaland legyen.

- Én is. Örülök is,hogy így alakult, de ez nem tarthat örökké…

- Miért ne? Jaz! Most miről beszélsz? Mi ütött beléd,hogy csak így a semmiből előhozakodsz ilyenekkel? –kérdően nézett rám. Ezen nem volt mit magyarázni…

- Minden csoda 3 napig tart. –válaszoltam halkan.

- Jaz! Ezt ne! –megrázta a fejét, majd még szorosabban magához ölelt.

- Akármennyire is fáj, tudom mi lesz a vége. Az,hogy te elmész. És én megint egyedül maradok. Visszamész a valódi életedbe. A csillogás, a hírnév és a rajongók. Neked és a srácoknak ez mind beletartozik a mindennapjaitokba.

- Hidd el, nem mindig jó a hírnév. A magánéletednek annyi. Azért is egyeztettük le a stábbal,hogy ide ne jöjjön senki. Mármint,hogy ne ismerjenek fel. Ezért volt pár hónap normális életem.

- De aztán visszamész.

- Igen, de te is jössz velem! –na erre felkaptam a fejem. Hova megyek én és mikor?

- Mi? –néztem rá meglepetten.

- Jössz velem. Vagyis velünk. Csak nem képzeled,hogy magadra hagylak?

- Zayn, nem tudom,hogy jó ötlet-e…nekem ott van anya..Kevin…a suli. Nem hagyhatok ott minden csapot-papot. Ez nem ilyen egyszerű.

- Miért ne lenne az? Nem lenne nagy buli körbeutazni a világot? Hm? –a semmibe bámult és mosolyogva elkezdte imitálni a „nagy világot” a kezével. Mintha egy mesébe kezdene bele…

- Zayn, engem várnak odahaza… -válaszoltam halkan.

- Majd gyakran meglátogatnád a családodat…minden megoldható.

- Persze, minden félévben? Zayn ezt nem gondoltad komolyan… -hirtelen a reményteli mosoly eltűnt az arcáról. Helyette inkább komor, vagy jobban mondva szomorú jelek jelentek meg az arcán. Éreztem,hogy most nem tud mondani semmit, ugyanis igazam van. Belátta,hogy nem lehet mindent mindig megoldani. Mindennél jobban szeretem őt, de nem tudok tenni mást. Nem adhatok fel mindent egy kalandokkal teli élet miatt! Bár szívem szerint megtenném! Még szép! Ezer örömmel igent mondanék neki és vele mennék akárhová is. Csak egy baj van…nekem már van életem. Én úgy jöttem ide,hogy táncot fogok tanítani. Abból nem lett sok minden. De mégis elég sok minden megváltozott. Már nem vagyok ugyanaz, aki előzőleg voltam. Nem riadok vissza semmitől és bátran megmondom a véleményemet mindenkinek. Akárhogy is alakulnak a dolgok, mindörökké hálás leszek Neki.