Part 5 - Gyere közelebb hozzám!

 

 

A srácok odaadták nekem a zongorát és már mentem is az utamra. Ők állításuk szerint még maradnak, ugyanis nem szeretnének találkozni Adammel. Milyen kis ijedős nyulak, képesek megijedni egy 16 éves sráctól…ejnye. Na mindegy is, az ő dolguk,én a saját utamra megyek, pontosabban a nyugdíjasokhoz.

Nem tétováztam, gyorsan beadtam a táncterembe a Mr. Weis által előírt zongorát, majd egy gyors mosolyt vetettem Vic-re, akin látszott,hogy teljesen le van törve. A múltkori buli után ennyi szenvedés kijár neki. Ha akkor mellém állt volna, most segítenék neki, de így…majd megoldja, szorgalmas lány ő, csak nem mindig látszik rajta. Kicsit nem árt a trollkodás a részemről se.

Mivel a mai napom szabad, azt csinálok amit akarok. Az első dolgom volt bemenni a bátyámhoz a konyhába. Nem kellett sokat gyalogolnom a konyha felé mivel a földszinten volt. Már az ajtóban éreztem: ma rántott csirke lesz rizzsel. Az én szaglásomon semmi sem fog ki.

- Szia bátyus! Mi lesz az ebéd? –kérdeztem vidáman és viháncolva. Szegény Kev azt sem tudta hova nézzen, az egyik pillanatról a másikra mellette termettem, ezzel beteljesült a rémálma: „Jaz a konyhámban” címmel. Kevin utálja ha belekotnyeleskedek a főztjébe, főleg úgy, hogy még egy tál pudingot sem tudok elkészíteni. Igen, nem titok, a főzéshez nem értek. Már a teakészítés is nagy dolog a számomra, egy rántották összedobni meg már a világvége. Látszik mennyire különbözünk a bátyámmal ilyen téren.

- Jaz te mit keresel itt? Nem órád van most? Egyébként meg nincs itt semmi keresnivalód. –mondta, most már kicsit mogorvábban. Mivel én a kishúga vagyok, ezért én kaptam azt a megtiszteltetést,hogy szekáljam és idegesítsem a bátyámat még így majd 19 éves fejjel is, és ez most sincs másképp.

- Igen órám lett volna, de elmaradt,mivel a kisgyerekek túrázni mentek…vagy valami ilyesmi. Amúgy meg ugyanannyi jogom van itt lenni,mint neked. Ezt jegyezd meg.

- Amint látod most nem érek rá. –nem úgy tűnt,mint aki el van foglalva, inkább csak azt akarta,hogy azt lássam, véresre izzadja magát a főzőcskézésben, nos ez nem sikerült.

- Ma annyit lazulok amennyit csak akarok. –mondtam flegmán.

- Milyen jó egyeseknek. Apropó! Mostanában találkoztál a fiúkkal? –hirtelen nem tudtam mit mondjak,mert Kevin megígértette velem,hogy kerüljem el őket, de mivel ez lehetetlen,több oknál fogva is, így inkább azt mondtam,amit Kev hallani akar.

- Nem, már egy ideje nem is láttam őket és nem is kerestek. –de profin hazudok,istenem.

- Akkor jó. –Kevin arcán enyhe megkönnyebbülés látszott. Nem szoktam sokat hazudni a bátyámnak, de tény, amiről nem tud az nem fáj. Mellékesen szinte az egész hetet a srácokkal töltöttem. Zayn-t mindig egy picivel távolabb tartottam magamtól,mint a többieket. Tudom magamról,hogy képes vagyok hamar szerelembe esni és nem szeretnék csalódni. Niall-el és Harry-vel beszélgettem a legtöbbet. Harry szokás szerint nyomta a csajozós dumáját, persze ezt mind csak hülyeségből. Niall humorát nagyon bírom, de a falánksága…komolyan mondom még nem láttam embert ennyit enni. Hihetetlen. Liam és Louis is nagyon jó fejek, velük is elég sokat beszélgettem. Az ebédlő asztalnál Liam-et mindig kanállal szoktam riogatni, amitől mindig berezel és ez tetszik. Louis pedig a répákkal van közelebbi kapcsolatban. Nem kell rosszra gondolni, csak megeszi őket. Szerintem nyúl volt előző életében…

Na de most ne a bel-és kül tulajdonságokról beszéljünk, hanem arról mit fogok ma csinálni.

Kevin a kukorica krémlevest kavargatta, míg én a nyakán csüngtem,direkt. Ma ilyen szívatós hangulatomban vagyok, nem tehetek róla.

- Bátyó, mit csinálnak ma? – kérdeztem kisgyerekes hangon.

- Először is szállj le rólam, másodszor pedig menj ki a konyhámból. –érdekes,mintha ezt már hallottam volna valahol…

- Jól van, ha ennyire útban vagyok, hát legyen. Te csak főzőcskézz magadnak kis mérnököcském. Finom legyen az a leves. –ezzel a flegmatikus viselkedéssel szó nélkül, vigyorogva kimentem az ajtón és már meg sem vártam,hogy a bosszankodó bátyám mit mond,miután kijöttem. Gondolom nem az Ádám bátyámat számlálta…

Ezzel meg is volnánk, meg volt a napi trollkodási adagom. Véleményem szerint lemegyek a földszintre és megnézem mi a helyzet a többiekkel. Kíváncsi vagyok arra az Adam gyerekre,hogy mi olyan ijesztő benne, amitől menekülnek a srácok.

Ez meg is történt, mármint lementem a földszintre. Mindenhol turisták nyüzsögtek,szinte alig volt hely. A sűrű tömegből Kiresha bukkant fel,ismét. Az arcán az előbbinél még nagyobb rémület ült. Jött felém, vagyis inkább futott. Levegő után kapkodva belekezdett a mondókájába:

- Jaz, tudom,hogy ma szabadnapod van, de meg kell tenned nekem egy szívességet.

- Mégis mit? –erre észrevettem,hogy az 5 srác közeleg felénk. Nem hiszem,hogy hozzánk igyekeztek, csak jöttek-mentek,mint bárki más.

- Ti ott! gyertek ide! –Kiresha a srácokra parancsolt, akik katonás rendben ott termettek mellettünk egy szempillantás alatt.

- Figyu srácok, tudom,hogy ti most pihenni jöttetek, de idén nagyon nagy a forgalom és nem bírok már a turistákkal. Minden percben jönnek és már nincs hely a panzióban, szóval át kell küldenem őket a más helyekre és sajnos ez az én felelősségem. Azért is jön sok turista,mert ti itt vagytok, ami nem baj, de ha úgy vesszük ezzel jóvá tehetitek a dolgot. –Kiresha ismét egy levegővétellel darálta el a szöveget,amit úgy mondott,mintha már tükör előtt gyakorolt volna. Persze a lényeget nem sűrűn tudtuk leszűrni, csak bámultunk rá,mint borjú az újkapura.

- Ja bocsika, a lényeg az,hogy ez turistacsoportot fel kéne vinni a kilátóhoz. Adok térképet, azon minden rajta van. Este 7-re kellene visszaérniük,mert akkor lesz vacsora. Ugye rátok bízhatom őket?

- Persze.

- Természetesen.

- Hogyne.

- Hát persze.

- Ezer örömmel. –hallatszottak sorban a beleegyező szavak.

- Oké. –kis gondolkodás után én is beleegyeztem. Hirtelen mindegyik srác arcán sokat sejtető vigyor jelent meg. Lehet,hogy még megbánom a döntésemet…

- Jaz, neked adom a térképet, ugyanis a férfiakra nem lehet bízni semmit.

- Ebben igazad van. Nálam biztonságban lesz. –mondtam büszkén. A srácok gondolatban kikérték volna maguknak az előbbit, legalábbis az arcukon ez látszott, de inkább annyiban hagyták a dolgot, ugyanis Kireshával veszekedni egyenlő a biztos halállal. Ellene sosem nyersz.

- 10 Perc múlva indulás, addig kapjátok össze magatokat. –már éppen indult volna a mi kis táborvezetőnk,mikor megállítottam.

- Légy szíves, szólnál Victoriának,hogy elmentem? De ha a bátyám kérdi, akkor az idegenvezetővel mentem,oké?

- Úgy lesz,ahogy mondtad. Kiresha mindent elintéz, feltéve ha most megihatok egy jó erős kávét,mert szétmegy a fejem.

- Menj nyugodtan a dolgodra,mi is nemsokára megyünk. –mondta Liam. Nem kellett mondai, Kiresha felszívódott, a szokásos módon.

- A turisták már most várnak minket, szóval jó lesz sietni. –mondta Louis.

- Oké, 10 perc és itt vagyok. –mire kimondtam, már a lépcsőt tapostam egészen a szobánkig. Gyorsan magamra kaptam egy vastag szvettert, gondolom nem lehet annyira hideg, ma reggel voltam kint és akkor egész elviselhető volt az időjárás. Nem vittem túlzásba az öltözködést,mégis minden a helyén volt, nem fáztam.

Magamhoz kaptam a kis táskámat, majd mentem is vissza a földszintre a srácokhoz.

Úgy volt,ahogy gondoltam. Mire leértem a srácok már ott álltak teljesen felfegyverkezve egy 16 tagú turistacsoporttal az oldalukon. Már csak én hiányoztam a seregből.

- Már azt hittük nem is kösz. –mondta Zayn. Ismételten távolságtartó voltam vele, de nem azért mert nem kedvelem, épp ellenkezőleg. Csupán annyi az egész,hogy nem szeretnék csalódni, Zayn pedig tipikusan az a rosszfiú, aki kíméletlenül összetöri a lányok szívét. Ennyit a témáról.

- Már majdnem itt hagytunk. –nevetett Harry.

- Akkor nehezen találtatok volna el a kilátóhoz nélkülem. –elővettem a térképet a táskámból és az orruk előtt lobogtattam. Felsőbbrendűnek éreztem magam, mivel nálam volt a kulcs mindenhez. Történetesen egy darab összehajtogatott papír, amin néhány domb és kék felület található, de most egészen nagy hatalma volt.

- Akkor? Indulunk? –kérdeztem.

- Indulhatunk, de ha nem haragszol átvenném én a térképet. Én értek hozzá. –okoskodott Liam. Ennyit a nagy hatalmamról. Megadóan a kezébe nyomtam az előbb megemlített papírdarabot, majd szó nélkül elindultunk. A turisták meg jöttek utánunk.

Liam és Louis vezették a sort, mi pedig hátul baktattunk a sok ember mögött. Nem nagyon tudtunk kommunikálni a kirándulókkal, ugyanis lengyelek voltak. Szépen csendben haladtunk, míg ők nevetgéltek és lengyel dalokat énekeltek egy kis forraltbor kíséretében.

A fülem egyre jobban kezdett el fázni, s így még jobban magamra húztam a kis bolyhos sapimat.

- Csak nem fázol? –kérdezte Harry nevetve.

- Nem, csak megigazítottam a sapkámat.

- Akarod,hogy megmelegítselek? –Harry arcára pimasz vigyor ült,amit Zayn nem nézett jó szemmel, de nem szólt semmit, ahogyan én sem.

- Remélem itt van valami büfé vagy valami gyorsétterem ahol lehet kaját kapni. –nyöszörgött Niall.

- Te máris éhes vagy? Amúgy néztem a térképen és semmi civilizációra utaló nem lesz az úton, csupán néhány fenyőfa.

- A fene! Na mindegy, kibírom.

- Mi? –Harry és Zayn egyszerre mondták ezt meglepettségükben. Nem kellett egy másodperc sem, Louis és Liam úgyszintén meg voltam lepődve Niall-on. Érdekes,hogy még az első sorból is hallották. Vagy csak simán ki tudták szűrni a mi angolunkat a lengyellel szemben.

- Niall, Harry gyertek ide egy kicsit! –Liam hangosan felkiáltott. Nem tudtam,hogy mit akarhat, de a srácok szó nélkül odamentek. Bár Harry még maradni akart, ugyanis véleménye szerint kell egy férfi, aki majd megvéd engem a medvetámadástól. Nem mintha itt olyan sok medve lenne. Végül mind a ketten odatipegtem Louisékhoz, így kettesben maradtunk Zaynnel. Nem tudom őt miért nem hívták…

- Körülbelül mennyi idő míg odaérünk? –nem találtunk más témát, csak az odaút elmélet jutott.

- 1 óra minuimum. Ha siketünk csak fél. De amint látom nem nagyon boldogulnak ott elől a térképpel.

- A térképet bízd rájuk. Liam nagyon ért hozzájuk. Régebben mi is olykor-olykor el szoktunk menni sétálni a srácokkal, mikor nem kellett éppen a stúdióban ülnünk.

- Ezek szerint nagyon kevés szabadidőtök van…

- Az biztos. Szerencsére a családommal sokszor tudunk találkozni, de ez most kivétel. Most csak mi vagyunk és a hegyek. Szórakozni,bulizni és csajozni jöttünk ide. –ezt úgy mondta,mintha ez lenne az életcélja, vagy mintha valami mesterművel szavalt volna el.

- Értem. –a szűkszavúságom megint meglepett. Ha mással beszélnék tutira kifecsegtem volna magam, de Zayn…ő más tészta.

Csak mentünk egymás mellett és arról beszéltünk,hogy mikor is fog havazni és,hogy milyen jó lenne, ha fehér karácsonyunk lenne, ugyanis az ünnepeket is itt fogjuk tölteni. Annyira bele voltunk merülve ebbe az időjárás témába,hogy észre sem vettük,hogy eltűntek a többiek előlünk. A viháncoló lengyeleknek nyomuk sincs, ugyanúgy,mint a srácoknak.

- Te! Ezek hova tűntek? –kérdeztem  mellettem álló úriembertől, akinek szerintem még nem esett le,hogy eltévedtünk.

- A francba! Szerintem csak szívatlak! Srácok ez nem jött be! –semmi válasz.

- Úgy látszik mégsem szívatnak! –mondtam.

- Emlékszel még,hogy merre kellett menni?

- Őő…nem. Egyszer sem láttam a térképet.

- A fenébe!

- Akkor most hogyan jutunk haza?

- Ez nagyon jó kérdés. –látszott rajta,hogy még tőlem is idegesebb, pedig az már nagy szó.

- Már arra sem emlékszem,hogy merre jöttünk. –mondtam.

- Igazán megnézhetted volna azt a kibaszott térképet! –a durva szavaira hirtelen felemeltem a fejem.

- Ugye nem azt akarod mondani,hogy az én hibám,hogy eltévedtünk?

- Miért kié? –ennyire mogorvának még nem láttam e rövid idő alatt, de már értem miért akar Kevin folyton távol tartani tőle.

- Tudod mit? Te csinálj amit akarsz engem nem érdekel, én megyek egyenesen! –meg sem vártam,hogy szóljon valamit, már mentem is a semmibe. Körülbelül 5 métert tehettem meg,mikor utánam szaladt.

- Sajnálom,én nem úgy gondoltam. Elborult az agyam. Persze,hogy nem a te hibád. Egyikőnk sem figyelte az utat. Várj már meg.

- Késő bánat! –mondtam, de persze nem álltam meg.

- Figyelj, nagyon sajnálom,hogy így beszéltem veled. Nem kellett volna.

- Jó, engem az egész dolog hidegen hagy, úgy,ahogy te is.

- Igen? Ha ennyire nem érdekellek akkor miért viselkedsz úgy,mint egy kislány? –mondta ezt pimasz vigyorral az arcán.

- Én nem vagyok gyerekes, te állítottál nekem csak hogy tudd!

- Ó, most már én vagyok a rossz? –azt az önelégült vigyort le sem lehetett törölni az arcáról. Mellesleg már rég nem azon ment a vita,hogy eltévedtünk, valahogy mind a kettőnk ezt a kis dolgot elfelejtette.

- Nem tennéd meg azt,hogy szépen eltűnsz a közelemből? Látod? Ott az út 2 irányba megy. Én jobbra, te balra. Aztán ha szerencséd van, te jutsz haza élve. –mondtam flegmán. Margóra mondom,hogy ez nem az én stílusom, sem ez a zsörtölődés, de ez a kis mitugrász itt mellettem elég érdekes indulatokat hoz ki belőlem,a miket még sosem éreztem.

- Szerintem úgy járunk a legjobban,ha mind a ketten EGY IRÁNYBA megyünk. –na ezt az „egy irányt” alaposan kihangsúlyozta. Valahogy mindig övé az utolsó szó, de nem tudom,hogy miért.

- Nagyon vicces. –most már egy cseppet sem érdekelt,hogy egy hírességgel vitázom, ez volt a legkevesebb gondom.

- Igen,tudom,hogy az vagyok. –az előbb említett rémület legkisebb jelét sem lehetett látni rajta. Az önelégültség és az egoizmusa helyettesítette a rémületet.

- Jobb öltetem van. Én szépen leülök oda a fa tövébe, te meg a többiek után mész és megkeresed őket.

- Nekem ez az ötlet nem jön be. Szerintem inkább együtt kéne mennünk,hogy ha esetleg valami vadállat megtámadna, ott legyek melletted.

- Nem félek.

- Tudod mit? Akkor üljünk le oda a arra a padra.

- Milyen padra? –a semmiből hirtelen előttünk termett egy pad. Az első dolgom volt odarohanni és leülni, de Zayn megelőzött. Amint leült, a tiszta fából készült pad összeroskadt alatta.

- Hát ez remek! Ezt jól összehoztad! –mondtam bunkó módon.

- Még felhasználhatjuk. Ezzel megfogta a pad ülőfájának kettétörött darabját, majd az egyiket odaadta nekem. Ő letette a földre és ráült arra a fadarabra. Én is ugyanezt tettem, csak én pár méterrel arrébb tőle.

- Ne csináld már Jaz!

- Nekem ez itt tökéletesen megfelel. Megvárom, míg valaki észreveszi,hogy eltűntünk és visszajönnek értünk. –elkezdtem a táskámban kotorni, majd elővettem a telefonomat. Először még nem is próbálkoztam ezzel a megoldással, ugyanis véleményem szerint itt úgysincs térerő, amúgy meg teljesen le van merülve.

- Neked nincs itt a telefonod? –kérdeztem.

- Sajnos nincs. Nem készültem fel arra a helyzetre,hogy eltévednénk. –mondta nevetve.

- Jó, akkor várunk. –mondtam, majd elfordultam a másik irányba. Már nem azért, de kinek hiszi magát,hogy mindent megtehet? Na jó, ez hülye kérdés volt…

Mivel már november legvége van, így délután 4-kor már korom sötét van. Úgy vélem,hogy most olyan 3 vagy fél 4 lehet,mivel már kezd egy kicsit sötétedni. Nem mellékesen,egyre hidegebb lett. A kezeimet percenként összedörzsöltem és a sapkámat jó hogy nem az egész fejemre húztam. Zaynnek úgy tűnik,hogy semmi baja sincs. Kénytelen voltam megkérdezni őt,hogy mi van vele, azért annyira szemét nem vagyok,hogy nem érdeklődök az egészségügyi állapota iránt…ezt bárki megtenné.

- Te nem fázol? –látom,hogy rezzenéstelenül ül a deszkán, egy helyben.

- Egy férfi sosem fázik. –mondta kiegyensúlyozottan.

- Milyen jó egyeseknek. –mondtam fog vacogva a nagy hidegben.

- Már csak a hó hiányzik.

- Persze, már csak az kéne. Itt fagynánk halálra, legalábbis én.

- Nem jössz ide? Hátha összetart a szeretet melege.

- Akkor te ülj kicsikét messzebb.

- Most komolyan, félretéve a vitát. Aggódom érted. –ez volt az első mondata,ami tényleg hitelesen hangzott a szájából. Aggódom érted…hm…ez még egy pár percig visszhangzott a fülemben, ami jelen esetben elég kellemes volt.

- Jaz! Tedd félre a büszkeségedet egy időre,kérlek.

- Nem is fázom annyira. –mondtam még nagyon fog vacogás közepette,mint előbb.

- Csak elég rád nézni. Na, gyere ide mellém. Nyugi nem harapok.

- Remélem is. - nagy nehezen felálltam, majd a deszkával az élen Zayn mellé igyekeztem. A nem éppen meleg deszkát közvetlenül mellé helyeztem, majd oda ültem szorosan a mellkasához.

- Gyere közelebb! –a kezével maga felé húzott, s már nem érdekelt semmi és senki, az szívem vezetett, ami azt mondta: öleljem át. A cselekedetemen még ő is meglepődött, éreztem,mikor hozzá értem,kicsit megrezzent. A fejem a mellkasán pihent, majd hirtelen megfogta mind a két kezemet és az övéi közé rakta. Hihetetlen, de a keze forró volt. Úgy éreztem, a jégbe fagyott kezeim végre kiolvadnak.

A lélegzete sokkal gyorsabb volt az enyémnél, szinte szabálytalan. A szíve hevesen dobogott, de még mindig gyorsabban az enyémnél. Nem szóltam semmit, csak szorosan öleltem, és kiélveztem a helyzetet,hogy érezhessem teste melegségét. Éreztem,hogy a kezei már a tilosban járnak, pontosabban a melleimen, na akkor leállítottam.

- Elérted azt,hogy idejöjjek hozzád, de ennyi mindent már ne akarj egyszerre.

- Bocsi,csak tudod…te nő vagy én meg férfi és…

- Dolgoznak a hormonok. Értem én.

- Ahogy mondod. –mind a ketten kinevettük a köztünk született helyzetet, majd felnéztem rá és észrevettem,hogy ő is figyel engem. A nagy barna szemei tükrében saját magamat láttam, de ha mélyebbre néztem, ott tűz és vágy tombolt. Most nem ártana abból a tűzből egy kevés.

Part 4 - A pince rejtelmei

Hi Everyone!

Itt az új rész, végre. Ezzel nagyon sokat bajlódtam és nagyon sokszor át is írtam,úgyhogy nem tudom mennyire sikerült jól. Remélem azért tetszeni fog. Még annyit fűznék a történethez,igaz már párszor elmondtam de elmondom most is,hogy minden szépen aprólékosan fog előre haladni, nem akarok mindjárt a közepébe csapni és próbálok a jelenlegi dátummal írni a történetben is,szóval most úgy képzeljétek,hogy a Jaz-éknél és november 25-e van :)

Remélem tetszik majd és azt is remélem,hogy komiztok majd:

                       Szandee

A tűz teljesen átmelegítette a teret, azt a teret ahol mind a ketten egy időben tartózkodtunk. Nagyon bírom a közelségét és a humorát is, igazi mókamester. Röviden ennyit tudok róla. A többit neten olvastam. Teljesen olyanok vagyunk egymásnak,mint két idegen, akik véletlenül találkoztak egy táborban. Mellesleg a tánctanára vagyok, ennyi az egész.

De mégis van benne valami…valami megmagyarázhatatlan, amit nem lehet megérteni. Hihetetlen mennyire el tud bűvölni egy egyszerű mosollyal vagy akár egy pillantással. Nem tudok nem rá bámulni, egyszerűen rabul ejt az egész jelenség.

- A barátoddal vagy itt? –ezt már vártam. Meg sem lepődtem,hogy megkérdezte. Tipikus pasi.

- Mivel csak a bátyámat és a legjobb barátnőmet láttad mellette, ezért ezt nem nehéz kikövetkeztetni,de hogy ne hozzalak kellemetlen helyzetbe, így válaszolok a jól megfontolt kérdésedre: Nincs barátom.

- Ennyire nyilvánvaló volt? –itt elmosolyodott, majd a maradék cigarettáját a tűzbe dobta.

- De még mennyire.

- Nem akartam rögtön ajtóstul a házba rontatni. Érted ugye?

- De még mennyire.

- Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, csak kíváncsi voltam. Megérted ugye?

- De még mennyire.

- Ezzel bosszantasz ugye tudod?

- De még mennyire. –itt elnevette magát, majd én is ugyanezt tettem egy századmásodperccel később.

- Tudok valami olyasmit kérdezni, amire nem „de még mennyire” a válasz?

- Épp most kérdeztél.

- Vicces lány vagy te. Büszkék lehetnek rád a szüleid. –itt hirtelen abbamaradt a nevetés, legalábbis a részemről, s csendben a földet kezdtem el bámulni.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, csak nem szeretnék róla beszélni.

- Nekem nyugodtan elmondhatod, titokban tartom.

- Kedves vagy, de ez nem olyan titok, vagyis nem is titok.

- Akkor?

- Az édesapám pár évvel ezelőtt meghalt. A légierőnél.

- Részvétem, nem tudtam…

- Ugyan,honnan is tudhattad volna,hiszen nem is ismersz.

- Még! –a megfagyott föld bámulását felváltotta Zayn bámulása. Ez a „Még” szócska ott csilingelt a fülemben még jó pár percig.

A beszélgetés baráti csevegésbe ment át, miközben még csak ma találkoztunk. Úgy látszik elég hamar megtaláltuk a közös hangos, sőt még a fejfájásom is elmúlt. Nem is vettük észre,hogy a bátyám pont felénk tart. Nem volt valami jó kedvében.

- Te meg mi a fenét csinálsz ide kint? Mindenki téged keres. –Kevin,hát hogy is mondjam, a legenyhébb szóval mondom: ideges volt.

- Kijöttem kicsit levegőzni, mert fájt a fejem. Olyan nagy gond ez?

- Szólhattál volna legalább. Ő mit keres itt? –itt Zaynre mutatott.

- Zaynre gondolsz? Ő már itt volt,mikor én kijöttem. Beszélgettünk.

- Aha, persze. –nem úgy látszott,mintha nagyon meg lett volna győzve.

- Jaz jól mondja, csak beszélgettünk.

- Engem nem érdekel,hogy mit csináltatok, de gyere most azonnal. Visszamegyünk a táborba.

- Én még nem akarok visszamenni, és nem tudsz semmit sem csinálni,hogy visszamenjek.

- Jaz! Kérlek! Ne nehezítsd meg a dolgomat.

- Ha nem akar menni, akkor hagyjad. Jó helyen van itt.

- Te csak ne szólj bele a dolgunkba. Ez csak Jaz-re és rám tartozik.

- Mert mi lesz? –Zayn hirtelen felállt és Kevin felé indult. Te jó ég, ezek még összeverekednek.

- Ezt most hagyjátok abba! –nem hagyhattam annyiban a dolgot, közéjük álltam.

- Jó,vissza megyek, ha abbahagyjátok végre. –Kevin egy dühvel teli pillantást vetett Zaynre, majd mind a ketten elindultunk vissza a táborba. Elköszöntem Zayntől egy halk szia-val, de nem kellett volna,mert Kevin még idegesebb lett.

A visszaúton nem is szóltam Kevinhez, csak akkor,amikor a szobám elé értünk.

-  Victoria hol van? –kérdeztem mogorván.

- Nem azt mondtad,hogy már visszajött?

- Victoria még a buliban van, ő is jön nemsokára.

- Szóval így. Neki megengeded,hogy ott legyen,de nekem nem. Nekem sohasem engedsz meg semmit.

- Az túlzás,hogy semmit, inkább távol tartalak a rosszfiúktól.

- Nem is ismered őt.

- Miért te igen? –most megfogott. Nyikkanni sem tudtam.

- Ezt magyarázom! Ismerem a fajtáját. Híres, elkényeztetett, megkap mindent amit akar. Főleg a jókislányokat, pont olyanokat,mint te.

- Ez nem igaz!

- Ugyan, mert nagyon megismerted 1 nap alatt.

- Menj el!

- Tessék?

- Mondom menj el! –majdnem hogy kilöktem az ajtón, de aztán gyorsan rá is zártam. Vic-nek van kulcsa, így ő majd be tud jönni. Az ágyra vetettem magam és elkezdtem hangosan káromkodni, ami történetesen nem az én szokásom. A bátyámat elküldtem melegebb éghajlatra, persze csak gondolatban. Nem hiszem el,hogy ennyire gyereknek néz. Kérlek, 18 éves vagyok, de nincsen saját életem. Minden lépésem figyelve van és mindig úgy táncolok, ahogy mások fütyülnek. Sosem csinálhattam azt amit akarok, mert akkor már le lettem volna tolva. Úgymond, apuci pici lánya vagyok, ami jelen esetben Kevin pici hugicájának felel meg. A szíve szerint apácának küldene el, valami távoli országba, ahol a „férfi” szót nem is ismerik. Nagyon nem szép dolog ez a bátyámtól. Úgy akar viselkedni,mint apa és az ő példáját követi. Nagyon szigorú ember volt, mégis mindenki szerette és tisztelte. Kevin úgy véli,hogy neki kell helyettesítenie apát, s ezzel megvédenie engem is…mindentől. Hát ezt nagyon rosszul gondolja, ugyanis én vagyok annyira önálló,hogy megvédjem magam, csak sajnos még sosem volt alkalmam ezt megnyilvánítani. Mindig el voltam nyomva és ez most jött ki rajtam igazán. Nagyon szeretem a bátyámat, tűzbe tenném mindkét kezem érte, de sokszor már túlzás amit csinál. Szerintem félrelát,mert mindig azt gondolja,hogy veszélyben vagyok, pedig még sosem voltam olyan nagy veszélyben. Na jó, egyszer egy kissrác lelökött a hintáról,de enyhe karcolásokkal megúsztam. Szerencsére Kevin akkor pont nem volt ott,mert a kissrác már rég nem élne. Jó, azért nem ilyen brutális a bátyám, csupán meg akar védeni, amit NÉHA túlzásba visz.

A nagy mérgelődés közepette is mesésen tudtam aludni, ugyanis Zayn csillogó szemeit és kisfiús mosolyát láttam magam előtt. Észre sem vettem,hogy Victoria 10 perccel a megérkezésem után máris megjelent, én akkor már rég aludtam.

×1 héttel később×

Kevin és én már kibékültünk, persze nem kért bocsánatot, nem, az nem az ő dolga. Nekem kellett odakuncsorognom hozzá, de nem kíméltem, rendesen beavattam a dolgokba,hogy mi hogy van, de hiábavaló volt. Makacs,mint a szamár,pont olyan,mint én.

A turisták jönnek-mennek a táborban, Victoria idegbajt kap a nyugdíjasoktól, akiknek éppen a kacsatáncot kell betanítani és mindehhez mosolyogni is kell neki, ugyanis a mosolygásért külön fizetnek. Apropó, hála Kevinnek, másik csoportot kaptam, így most már nem a srácokat tanítom táncolni,hanem kis pisis gyerekeket 8-12 év között. Ezt még csúnyán megbosszulom, azt biztos. Ennek a hírnek nem csak én, hanem a férfi-táncosaim sem örültek. Engem már nem érdekel Kevin, főzőcskézzen csak nyugodtan, egyszer majd jól megszívatom azt biztos, pont akkor, amikor a legkevésbé sem számítana rá.

-  Kész vagy? –kiáltott Vic a fürdőszobából.

- Igen, mehetünk. –Vic kijött a fürdőszobából és már mentünk is az utunkra. Vic a nyugdíjasokhoz, míg én a kisgyerekekhez. Nem azért mondom,mert nekem nincs semmi bajom a gyerekekkel, de jobban örültem volna, ha befejezhetem a srácokkal azt,amit abbahagytam.

Miközben mentem az órámra, félúton találkoztam a srácokkal, pontosabban mind a néggyel.

- Szia Jaz! –mindenki hangosan köszönt, majd Niall odarohant hozzám és szorosan megölelt.

- Nagyon hiányzol ám.

- Elhiszem. Ti is nekem.

- Mi már nem is járunk be a táncórákra, ugyanis valami középkorú nő tanítja. –mondta Louis, oldalra húzott szájjal a mondat legvégén.

- Középkorú? Hm…pont megfelelő. –mondta Harry sokat sejtető hanglejtéssel.

- Akadj már le a témáról tesó. –szólt rá Liam Harryre.

- Bizony Harry, az akadj le az idős nőkről és a férjes asszonyokról is. –mondtam.

- Úgy érted térjek át a friss húsra? –kérdezte Harry, s közben a szemöldökét emelgette.

- Ezt most hogy érted?

- Ne is figyelj rá, be van gerjedve. –motyogta Louis.

- Mégis mi hatott rá ilyen nagy erővel?

- Egy vörös hajú kb. 165 cm magas lány, akinek kék tornacipő van a lábán. –mondta mindezt Liam. A vörös haj és a magasságom stimmelt, majd magam elé néztem és megláttam a virító kék tornacipőmet a lábamon. Őszintén, nem is emlékeztem rá,hogy milyen színű cipőt vettem fel.

- Harry, sajnálom. Ez nem jött össze. - a vállát finoman megütögettem, ezzel jelezvén azt,hogy nincs esélye nálam.

Mindenki elkezdett hangosan nevetni,mire én félbeszakítottam a zajos hahotázást.

- Zaynt hol hagytátok?

- Nem tudjuk .-mondta Liam a fejét rázva, s ekkor Niall szippantott egyet a levegőből, majd így szólt :

- Sonka szag van? –erre mindenki ismételten elkezdett röhögni, velem együtt.

- Niall, szaga csak a szarnak van. –Louis mondatán még jobban elkezdtünk viháncolni. Nekem már dőltek a könnyeim a sok kacagástól, mikor ránéztem a folyosón lévő órára.

- Te jó ég, mennem kell, késésben vagyok. –erre gyorsan elköszöntem mindenkitől, sőt Harryt még meg is kellett ölelnem,mivel megsértettem a kis lelkét azzal,hogy nem az esetem. Mindenesetre a rövid és tömör búcsúzkodás után elkezdtem hipersebességgel rohanni a földszintre, ahol szembe találkoztam Kiresha-val, akinek az arcán enyhe rémület ült. Láttam,hogy éppen felém igyekszik, így megelőztem őt a megszólításommal.

- Szia. Valami baj van?

- Az enyhe kifejezés. Az egyik nyugdíjas leugatott minket, amiért nincs a táncteremben zongora. Nem is értem, zongora a táncteremben? Minek? Na mindegy, én nem vitatkoztam vele, inkább teljesítem amit akar,csak hagyjon engem békén.

- Mr. Weis az?

- Honnan tudtad?

- Victoria mesélte,hogy őt is folyton zaklatja a hülyeségeivel.

- Szegénykém…Szóval arra szeretnélek megkérni…

- …hogy hozzam fel a zongorát. A válaszom: igen, felhozom, kivéve ha nem egy 3 tonnás és nem elefánt méretű. Gondolom,hogy a pincében vagy,ugye?

- Nyugi, az csak egy szinti. Egy kézzel simán felhozod. Igen a pincében van, oda is adom a kulcsot –erre elővett egy kb. 100 kulcsból  álló köteget a zsebéből.

- Jézusom!

- Ugye? Mindenhova van kulcsom, ami persze jó rejtekhelyen van a szobámban…Na itt is van. Ez az. A pince tudod hol van, a múltkor már megmutattam. Ne ijedj meg,mert állítólag elszaporodtak lent a rágcsálók, ugyanis már több,mint 2 éve nem volt lent senki. Azon se lepődj meg, ha a kulcslyuk körbe van szőve pókhálóval, ugyanis itt már semmi sem tuti. Itt a kulcs, vigyed, nekem sürgős elintéznivalóm van, ugyanis jött még egy turistacsoport,akiket körbe kell hogy vezessek a környéken. De nehéz meló ez. Aztán akkor viszed oda a zongorát,amikor akarod,ugyanis gyerekek ma a játszóházban mulatnak a 3. emeleten, szóval még az órád is elmaradt. Ja,hogy nem szóltam? A fenébe! Mostanában minden kimegy a fejemből, hiába, öregszik az ember! Na, szóval ráérsz a zongorával, elég lesz, ha élve kijutsz onnan. Én megyek, mert már várnak az emberkéim, csak annyit mondok: sok szerencsét kislány. –hihetetlen mennyire gyorsan el tudja darálni a mondanivalóját,hogy közben minden egyes szót értek. Szokás szerint, egyet pislantottam és már ott sem volt.

Nagy levegőt vettem, majd nekivágtam a pincének.

Már éppen nyitottam volna ki a zárat,mikor halk zenére lettem figyelmes. A Jay-Z és Kanye West közös dala, a Niggas in Paris szólt halkan. Ez nekem nagyon nem tetszik. Úgy látszik, itt hip hop-ot hallgató egerek laknak vagy mi? Persze én amilyen hiú és elővigyázatlan vagyok, gondolkodás nélkül kinyitottam az ajtót. A zene hirtelen abbamaradt. Jobbnak láttam visszafordulni, de most már mindegy volt. Ha kinyitottam az ajtót, akkor be is kell mennem. Lassan nyitottam ki, és éppen csak az orrom hegyét dugtam be, már beszédet is hallottam. A szokásos, jól bevált szöveget vettem elő,amit a filmekben láttam:

- Van itt valaki? –nem érkezett válasz. Beljebb mentem, s az ajtót is becsuktam magam mögött. Halk sustorgást hallottam a leghátsó sorból. Szerencsétlenségemre elég nagy ez a pince és elég sok helyről veszély leselkedhet rám. Mindenhol hangszerek, lemezek és CD-k hevertek. Valahogy egy cseppet sem éreztem magam egyedül itt, ugyanis éreztem,hogy valaki áll mögöttem. Nem tudom,hogy hogyan került ide az illető, de nagyon megijedtem, még hátra nézni sem mertem.

- Ki van itt? Szólaljon már meg! –ismét semmi visszajelzés. A nagy ijedségben el is felejtettem,hogy miért jöttem. A zongora ott van jobb oldalt, de valahogy még oda kellene jutnom. A lámpa hevesen izzik a fejem felett, szóval biztos,hogy valaki vagy valakik vannak itt. Véleményem szerint többen lehetnek.

Elindultam a szinti felé, majd valaki megfogta a karomat és visszarántott. Megfordultam, majd mind az 5 srác arca rajzolódott ki előttem.

- Ne ijedj meg, csak ki vagyunk! –mondta Louis, aki a mutatóujját a szája elé helyezte.

- Ti mégis mi a jó fenét csináltok itt ha szabad megtudnom? –őszintén szólva még jobban megijedtem,amikor megtudtam,hogy a srácok vannak idelent.

- Az hosszú történet. –mondta Zayn.

- Egyébként hogyan kerültetek ide? nem láttalak bejönni benneteket, ugyanis az előbb még fent beszéltünk. Srácok mi akar ez lenni?

- A hátsó ajtón jöttünk be. –mondta Niall.

- Ez mind szép és jó, de a kérdésemre még mindig nem kaptam választ. Szóval? Mit csináltok itt? Egyébként meg van a pincéknek hátsó bejárata is?

- Inkább elmondjuk az egész sztorit. Van egy szobatársunk, Adam. Tegnap jött és nagyon idegesítő. Úgy viselkedik,mint egy lány. Ugrál ha lát minket és folyton Niall-t ölelgeti. –magyarázta a dolgot Zayn.

- És egyébként ennek a pincének igenis van hátsó bejárata. –Harry kikérte magának.
                                            (ő itt Adam)                                      

- Igen Harry, tudjuk. Én mi ezzel a baj?

- Az,hogy már az agyunkra megy. Máshova nem tudtunk elbújni, csak ide, mert különben mindenhol megtalál. Olyan mint, egy fangirl fiú kiadásban. Kimondottan idegesítő.

- És ezért kellett a frászt rám hozni?

- Nem tudtuk,hogy te vagy az, azt hittük,hogy Adam jött vissza. –mondta Liam.

- És hogy jöttetek be a hátsó ajtón?

- Egyszerű: nyitva volt. –jelentette ki határozottan Louis.

- Nagyon zavaros a sztori. –mondtam.

- Pedig minden így van. Először Zayn találta meg ezt a helyet, aztán felhívott minket,hogy jöjjünk le ide. –folytatta tovább Harry.

- Most már minden világos.

- De lenne nekem is egy kérdésem: te mit keresel itt? –Zayn összetett kézzel állt előttem válaszra várva.

- Kiresha küldött,hogy vigyem fel a nyugdíjasoknak a zongorát.

- Értem. Így már mindjárt más. –nevetett Liam.

- Amúgy meddig akartok itt ücsörögni és bújkálni Adam elől?

- Akár az örökkévalóságig. Kikészít ez a minden lében kanál folyton okoskodó kis mitugrász. –Louis-ban enyhe dühöt véltem felfedezni.

- Szegénykéim! A csúnya rossz Adam nem hagy titeket békén? Ejnye-bejnye. –nevettem, erre az összes srác is az én példámat követve elkezdett hangosan kacagni. Kiröhögték saját magukat, amiért egy pókhálóval és egyéb azonosítatlan anyaggal teli pincében Niggas in Paris-t hallgatnak, bújdokolva egy elszánt, mindenre képes rajongó elől.