2013. február 21., csütörtök

Part 18 - Két tűz között


Sziasztok :)
Méééééég élek és virulok :DD Ezer bocsi,hogy ilyen nagyon nagyon nagyon későn hoztam a részt, de okom volt rá. Sajnos mostanában túl sok volt a lecke és nem nagyon érkeztem. Mellesleg az influenza miatt a fél osztály beteg és sorban jártak hozzám leckét kérdezni,ami nem kevés idő. Tudom,hogy ez nagyon hülye kifogás, de tényleg így van. Mostantól megpróbálom nem csak 2 hetenként hozni a részeket. 
Remélem azért tetszik majd és írtok 1-2 komit :) Lehet,hogy nem úgy alakulnak a dolgok,ahogy szeretnétek,de az is lehet,hogy igen. Nálam sosem lehet tudni mit találok ki :DD
Üdv.:        Szandee ×





Mindenféle eddig ismeretlen érzés elurálkodott rajtam. Egyrészt a meglepettségtől másrészt az örömtől. Mintha a süllyedő hajó visszatért volna a mélyből csakis azért,mert még küldetése van. A kint álló 5 személynek is küldetése van, méghozzá az,hogy megvárják,míg beengedem őket. Nem kérdés, hezitálás nélkül nyitottam ki az ajtót.
- Sziasztok! Hát ti? –próbáltam úgy tenni,mintha semmit sem tudnék és semmit sem láttam volna.
- Nem tudtunk itt hagyni semmit. A tábort és téged sem. –Zayn visszafogottan mosolygó tekintetétől csaknem elájultam. Persze nem szó szerint. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de mégsem tettem. Valami megakadályozott, valami olyan, ami nem hagyja,hogy kibontakozzak.
- Már beszéltünk a „főnökkel” és azt mondta,hogy itt maradhatunk. – Harry a „főnök” szót erősen kihangsúlyozta, pontosabban az ellenkezőjét értette. Dean,  számára(számukra) nem több el elcseszett mitugrásznál, aki úgy táncol, ahogy apuci fütyül.
- És úgy hallottuk,hogy van itt egy üres ágy…-folytatta tovább Niall.
- Na várjunk csak! Ez nekem túl gyors. Visszajöttetek, állítólag azért, mert nem akarok cserben hagyni. Tételezzük fel,hogy elhiszem. Dean-el is lebeszéltétek a szállást, mondjuk ezt is elhiszem. És most itt akartok lakni velünk ahelyett,hogy puccos szállodába mentetek volna? Pont velünk? –érdekes módon pont az ellenkezőjét mondtam annak,amit gondoltam. Nem igazodok ki magamon,komolyan mondom.
- Valami ilyesmi. –vont vállat egyszerűen Niall.
- Csak azt kell eldöntened,hogy ki maradjon veled és Victoriával. Sajnos az összes többi ház foglalt és csak 1 van szabad, ami három ágyas. A többit sakkozd ki. –egy ingyen mateklecke Louis Tomlinson-tól.
- Szóval hozzánk és Kevinékhez is kell 1-1 ember,hogy elférjetek?
- Helyes megfigyelés. –nevetett Liam. Persze viccnek szánta. Remélem.
- Már csak az a kérdés,hogy kit látsz szívesen! Mármint,hogy kit fogadtok be. Vagy meg szeretnéd beszélni Victoriával? Mert akkor várunk, esetleg szólj neki,hogy jöjjön ki. –utasított Harry.
- Ő most nincs itt, Kevin van csak a közelben, mármint a nappali részben. Végül is Victoriának szinte mindegy lenne szóval…
- Szóval? –kérdezte Louis. Persze legelőször Zayn-re néztem. Nem tudtam eldönteni,hogy most milyen arcot vág,hogy akarja-e vagy sem. Ez elég rizikós választás lenne, főleg ezek után, Liam és Louis pedig párkapcsolatban élnek( mellesleg nem tudom hol hagyták a lányokat), Niall éjjeli horkolása pedig elviselhetetlen, szóval már csak 1 ember maradt, aki nagyjából megfelel az elvárásoknak.
- Harry. –kész,vége,kimondtam. Zayn arcán hatalmas csalódottságot véltem felfedezni, bár úgy érzem,hogy jól döntöttem.
- Ezaz! –kiáltott fel, majd egy ismerős kézmozdulattal a magasba mutatott.
- Esetleg majd ha kipakoltatok elmesélhetnétek miért is fordultatok vissza. Érdekelne.
- Majd Harry elmondja. Ő úgyis veled lesz. –Zayn bunkó ám kissé sértődött kijelentésére nem tudtam mit reagálni. Inkább annyiban hagytam és úgy tettem,mintha nem is hallottam volna meg.
Ekkor érkezett meg Victoria és Ashley a nagy bevásárlásból, Az arcukról nem kis meglepettség tükröződött. Nem különösen egyből a nyakukba ugrottak és örültek,hogy visszajöttek.  Nagyjából felvázolták a helyzetet,hogy miért is jöttek vissza, s most már én is többet tudtam. Zayn sértődötten elment Niall és Liam társaságában. (még mindig nem tudtam meg,hogy hol vannak a lányok)
Ashley, Louis és Kevin együtt mentek vissza a saját szálláshelyükre, immáron hárman. Hárman párban? Gondolom nem éppen így képzelték el, de máshol már nem volt hely. Niall Liam és Zayn egy házon osztoztak, szintén édes hármasban. Harry itt maradt velünk…
Az összes holmiját, ami történetesen 3 hatalmas bőrönd, lepakolta a szoba közepére és otthagyta. Nem értem ezt a férfi logikát de mindegy. Végül is ő fog minden nap bőröndből öltözni, nem én.
Apropó, Victoria nagyon örült a srácoknak, úgy ujjongott,mint egy tinilány aki éppen egy 1D koncertre megy. Szerencsére nekünk jegyet sem kellene vennünk. Vic őrjöngve Harry nyakába ugrott és behajtott térdekkel mentek pár kört a szobában, ugyanis Harry nem tudta levakarni magáról. Nem hittem volna,hogy ennyire hiányzott(hiányoztak) neki a srác(ok). Ezek szerint nem csak engem ejtettek rabul.

Az estét tévézéssel töltöttük és megnéztük a Karib-tenger kalózai 2.részét. (Sajnos az elsőt nem sikerült befejezni) Mindenki a saját kis kuckójában tartózkodott,pont mint valami afrikai nép akik esténként csoportokba tömörülnek. Na jó, lehet,hogy nincs is ilyen nép, ezt csak én találtam ki.


Még mindig nagyon idegesített Zayn viselkedése, bár nem vártam mást. Mégis meglepetésként ért…ez fura. Próbáltam kiszedni dolgokat Harry-ből, de nem mondott semmi konkrétat. Vagy csak nem akart.
Aztán a film végén(ami tök jó volt) oldalba bökött és Victoriára mutatott. Először nem tudtam mit akar, persze egyből rosszra gondoltam. Aztán kérdően néztem rá, erre ő megrázta a fejét és elkezdte forgatni a szemeit. Aha. Már értem. Szóval négyszemközt akar beszélni velem. Akkor miért nem mondja??
- Vic, volna egy kérésem. Azt hiszem,hogy Kevin bőröndjébe pakoltam a neszesszeremet. Lennél olyan kedves és megkeresnéd nekem? Átkozottul nincs kedvem most átmenni. Megtennéd? –bevetettem a rég bevált kölyökkutya nézésemet, ami mindenre gyógyír.
- Meg. De csak azért mert Ashley-nél hagytam az összes zacskó popcorn-t. Ugyanis meg szeretném nézni a film 3. részét és is popcorn nélkül nem megy. –egy mosollyal megköszöntem a nemes cselekedetet, majd a kabátját és a csizmáját felkapva nekiindult a nem éppen hosszú útnak a 15 méterrel arrébb lévő kuckóba. Ketten maradtunk.
- Mit akartál mondani? –néztem rá immáron felvilágosulva.
- Bocs, de muszáj volt valahogy megszabadulnom Vic-től. Nem szeretném ha más tudná, épp elég baj az,hogy mi tudjuk.
- Te jó ég. Mi van? Valami baj történt amiről én nem tudok?
- Hát, valami olyasmi.
- Akkor mondod, vagy megvárod míg megöl a kíváncsiság?
- Mondom persze, máris. Szóval az a nagy büdös helyzet, hogy egy kis gond kezdett kialakulni a bandában.
- Harry! Kérlek, mondd már!
- Jó,jó. Bár nem szabadna elmondanom,mert a lelkemre kötötték,hogy ha elmondom bárkinek is…na mindegy, nem ez a lényeg. A rossz az,hogy Zayn ki akar lépni a bandából. –mindenre,csak erre nem számítottam. Hirtelen megfagyott a tekintetem és még pislogni is elfelejtettem.
- Hogy mi? Ki akar lépni? Mégis miért? –néztem Harry-re értetlenül. Ez hideg vízként érintett. HOGY MI? MONDOM MI?
- Sajnos ez így van. Persze mi már a lelkünket is kibeszéltük a srácokkal, de ránk nem hallgat. A fejébe vette,hogy elég volt,kész,ennyi befejezi. Reméltem,hogy te majd beszélsz vele.
- Hogy én? Rám duplán nem hallgatna. Főleg,hogy réged választottalak helyette. Mármint a szállás szempontjából.
- Azért majd próbáld meg kérlek! Leköteleznél. Nem vetethet csak így véget mindennek, így nem.
- És mi volt az indok?
- Zayn teljesen összeomlott. Sőt, majdnem a legrosszabb,hogy iszonyatosan mérges rám amiért te és én…csak nem mutatja. De látom rajta,hogy egy kiskanálban meg tudja fojtani.
- Nekem a múltkor még azt mondta,hogy nem érdekli mi volt közöttünk.
- Akkor hazudott. Igen is érdekli. Nagyon pipa rám és meg is értem. Ezért akar kilépni, vagyis ezért is. Nem bírja a képemet. Szerencsére egy „úriember”,ahogy te szoktad mondani és nem verekedtünk össze. Bár már túl vagyunk egy elég csúnya vitán ami a visszafele úton zajlott a kocsiban. Kicsit elküldtük egymást melegebb éghajlatra.
- Ezt nem értem! Akkor miért jött vissza?
- Én akartam. Azt mondtam,hogy még bulizni akarok. Erre még jobban bepöccent, de aztán végül belement,hogy visszajöjjünk.  Hidd el nagyon nehéz volt. Ő az egyik legjobb barátom, mégis szembe kellett szállnom vele. Nem kívánom senkisek sem ezt az érzést. Zayn tényleg ki akar lépni, ez nem mese. És nem is poén. Már ezerszer elmondtam neki,hogy ezért felesleges itt hagynia minket és hogy inkább gondolja át. Azt mondta,hogy már átgondolta. Azóta nem szólunk egymáshoz.
- Az egész miattam van! –néztem Harry-re mélyes megbánó szemekkel.
- Hát…most mondhatnám azt,hogy „Nem,dehogy is, ez nem miattad van.” , de akkor hazudnék. Jó, nem mondom,hogy minden miattad van, de részben te miattad vesztünk össze. Persze ebben Zayn és én is ugyanolyan hibásak vagyunk. Ő elbaszta és én is. Mindannyian elbasztuk. Szegény srácok meg csak csendben hallgatták ahogy marjuk egymást. Nem tudták ki mellé álljanak, ezért nem álltak az egyik oldalra sem. Jobban is tették. Különben már rég vége lenne mindennek. A bandának…nekünk…
- Nem tudom Harry. Szerinted tudok tenni még valamit vagy már mindent elszúrtam?
- Még nincs minden veszve. Csak beszélned kell vele. Aztán reménykedjünk benne,hogy nem küld el a búsba. Habár nekem már mindegy, ha megtudja hogy elmondtam neked, tuti megöl. Ez a minimum.
- Nehéz lesz, de muszáj megtennem. Ennyivel tartozok neki. Legalább is megpróbálom, aztán csak sikerül. Ha nem…akkor…nem lesz többé tiszta a lelkiismeretem. Habár már most sem az.
- Akkor szerintem indulhatsz is. Jobb előbb,mint később.
- Igazad van. Most megyek. –felkaptam a kabátomat és a csizmámat és már éppen készültem volna indulni, mikor Harry visszarántott. Nagyon közel hajolt hozzám, túlságosan is közel.
- Figyelj, tudom,hogy te és én…nekünk ez nem jött volna össze. Nagyon jól tudom,hogy csak barátként tekintesz rám és ez így van rendjén. Te Zayn-hez tartozol. Volt egy gyenge pillanat amikor sebezhető voltál és akkor…felejtsük el. Mintha meg sem történt volna. Bár nehéz lesz elfelejteni mert állati jó éjszaka volt, de majd megoldjuk. Így lesz ez jó. Barátok? –Harry a rövid monológja után a kezét nyújtotta, majd barátian kezet ráztunk. Mostantól semmi Barátság extrákkal, most csak szimpla barátság van némi közös bulizással. Ennyi. Részemről oké.
Harry a faházban maradt, én pedig elindultam Kevin és Ashley háza felé.
Megálltam az ajtóban, majd bekopogtam. Néma csend fogadott, sőt még a lámpa sem égett. Ezek szerint nincsenek itt. Elmentek valahova és nekem nem szóltak. Na szép mondhatom. Már kezdtem feladni az egészet és a nagy lelkesedésem is lecsökkent, mikor hirtelen kinyílt az ajtó. Zayn nyitott ajtót egy szál farmerban nagyokat pislogva. Úgy tűnik,hogy felébresztettem.
- Bocsi, nem zavarok? Felébresztettelek? –kérdeztem félénken.
- Csak egy kicsit elszunyókáltam. De nem zavarsz. Gyere be.
- Köszi.
Láttam rajta azt az ijedt meglepettséget. Nem tudta mit kezdjen a helyzettel,hogy ismét hajlandó vagyok vele szóba állni. Mindenesetre behívott, majd felkapcsolta a villanyt. Levettem a kabátomat, majd leültem a kis asztalhoz a kanapéra. Zayn felkapott magára egy inget,majd lazán begombolta 2 gombját. A helyzet elég kellemetlen és furcsa volt. Úgy ültünk egymás mellett,mint két idegen. Zayn pedig ezzel az ing dologgal még egy lapáttal rátett-mintha nem láttam volna elégszer felső nélkül.
- Miről szeretnél beszélni? –kérdezte rideg hangnemben. Nem tétovázott, egyenesen a közepébe! Ez az L
- Rólad.
- Rólam? –kérdezett vissza. Ez már máig rossz.
- Igen rólad. Zayn, össze kell szedned magad, ez már nem mehet így tovább. –kezdtem bele a mondókámba,mikor megszakított.
- Harry elmondta neked? –nézett rám mérgesen. Az arcizmai teljesen megfeszültek, látszott rajta,hogy ideges. Talán ennyire idegesnek még sosem láttam.
- Muszáj volt elmondania. Zayn, tönkre teszed magad és a bandát is!
- Te már csak tudod ugye? –a düh a szemében egyre erősödött. Nem tudom mi lesz ebből. Még sosem láttam ilyennek…
- Zayn, én csak jót akarok. Kérlek gondold meg. Felesleges emiatt kilépned. Azzal mindenkinek csalódást okoznál.
- Mit számít!
- Mi csak jót akarunk. Kérlek, békülj ki Harry-vel. Ő nem akar haragban lenni veled.
- Mi? Hogy béküljek ki vele? Azt már nem! Én az efféle árulókkal szóba sem állok. –úgy látszik Harry igazat mondott. Zayn-t nagyon is felhergelte a mi kis egyéjszakás kalandunk.
- Tedd meg, legalább a kedvemért.
- Hm…pont a te kedvedért? Pont a tiédért? A francba is! El sem tudod képzelni mit éreztem akkor amikor láttalak titeket együtt.
- Erre most nem tudom mit mondjak… -ráztam a fejem.
- Sajnos én sem. Nem értem miért kellett? Pont vele? Ő az egyik legjobb barátom! Vagyis volt…
- Hidd el nagyon sajnálom. Már ezerszer megbántam.
- Nem elégszer. –na várjunk csak…
- Nem elégszer? Ugye most csak viccelsz? Ezt pont te mondod? Nem te csaltál meg egy szőke macával?
- Az teljesen más volt.
- Mégis miben más? Én nem csaltalak meg, ugyanis akkor mát nem jártunk.
- Az nem ugyanaz! Mondtam már! Nem érdekel mit mondasz, akkor is megtörtént. Ez ellen már nem lehet tenni semmit. Jobb lesz így mindenkinek.
- Mégis hogy? Kibújsz a felelősség alól? Milyen bátor vagy. Zayn, te már nem vagy ugyanaz,akit megismertelek.
- Ahogy te sem.
- Na jó, szerintem ezt most fejezd be,mert ezzel csak rontasz a helyzeten. –jobbnak véltem elhúzni a csíkot.
- Jó, menj csak. Fuss gyorsan a barátodhoz. Már biztosan vár. –a rosszindulatú megjegyzésére inkább nem reagáltam. Felvettem a kabátomat és az ajtót becsapva gyorsan kiviharoztam a hideg, szeles télbe.

- Na hogy ment? –Harry első kérdése ez volt. Mily meglepő.  Nem szóltam semmit, csak mérgesen levágtam a kabátomat a kanapéra, majd idegesen lerúgtam a lábaimról a csizmát és leültem Harry mellé.
- Ezek szerint nem sikerült.
- Ez egy önfejű, makacs,idióta. A fejébe vette,hogy kilép a bandából. Ez ellen tenni nem lehet. Meg sem hallgatott. Egyébként még sosem láttam ilyennek. Ha maradok,szerintem már nem élnék.
- Ha felidegesítik nagyon begőzöl,ez tény. De bántani sosem tudna senkit, főleg nem téged.
- Tudom. De akkor is. Legszívesebben felpofoztam volna.
- Szerintem nyugodj le egy kicsit. Tök vörös a fejed. –nézett rám vigyorogva.
- Ez nem vicces. Én itt panaszkodok neked te meg vigyorogsz? Nem szégyelled magad?
- Jó, bocs. Elnézést. –próbált komolynak tűnni, de nem bírta ki 3 másodpercnél tovább és kitört belőle a hangos röhögés.
- Te is elmehetsz a francba! Egyikőtökkel sem lehet normálisan beszélni.
- De olyan vicces. –mutatott rám, vagyis az okos fejemre. Meg szerettem volna győződni arról,hogy tényleg ennyire vicces-e a fejem, majd odamentem a tükörhöz. És tényleg. A sok idegességtől teljesen elvörösödtem.
- Ne röhögj! –mondtam tagoltan, majd felmentem az emeletre, magára hagyva a röhögő Harry-t.
Ilyen nincs. Itt senki sem normális? Az egyik duzzog, a másik röhög, a maradék 3 pedig eltűnt. Nem beszélve a többiekről,akik szintén eltűntek. Lehet nem véletlen…

Kicsit szerettem volna kiszellőztetni a fejem. Éreztem,hogy már nem tud több információt befogadni. Megkísérleteztem egy sétát az ösvényen. Egyedül. Harry-t még véletlenül sem hívtam. Ő maradjon itt szépen és várja meg, míg megérkeznek a többiek. Én addig nyugodtan sétálhatok egyet.
Így is lett. Elindultam egy rövidített El Camino-ra. Valahogy Kevinék faháza felé vezetett a szívem,ahol Zayn éppen tartózkodott. Még mindig korom sötét volt és a többiek még mindig sehol. Síri csend honolt és a frissen hullott havat néhány újszerű neon-lápma világította meg,amit szerintem a közelmúltban szereltek be. Lépteimet halk ropogás kísért, ami a hónak köszönhető. Ha ez holnapra megfagy, nem kívánom senkinek,hogy ennyit el kelljen lapátolni. Az egy örökkévalóság lenne.
Hallottam,hogy valaki áll mögöttem. Vagyis csak a lépteit hallottam meg. Nem mondhatnám,hogy megijedtem,sőt. Szinte biztos voltam benne,hogy ki az.
- Harry, bocsi de nem megyek vissza. A gyerekes viselk….. –tévedtem. Ő nem Harry. Nagyon nem Harry. Megfordultam, majd két hatalmas szempárt láttam magam előtt teljes testközelből.
- Te mit keresel itt? –kérdeztem értetlenül.
- Átgondoltam. Igazad van. Tényleg hülyeség lenne csak emiatt kilépni a bandából.
- Végre rájöttél. Ugye, nem is volt nehéz!
- Én nem megyek sehova. Ellenben Harry igazán szedhetné a sátorfáját és elhúzhatna a búsba. –ismét tévedtem. Nem változott semmit.
- Ez most egy hatalmas pofára esés volt ugye tudod? Zayn, komolyan te nem tanulsz?
- Mit tanuljak? Ez az igazság. Miért én menjek? Neki kell mennie!
- Hát ezt nem hiszem el.! Térj már észhez! –odaléptem hozzá, majd a két tenyeremet zavartan az arcára helyeztem. Talán túlságosan közel hajoltam hozzá.
- Zayn, te nem ilyen vagy. És ne tiltakozz, mert nagyon jól tudom milyen vagy. –akaratlanul egy pillantást vetettem a mélyen igéző barna szemeire, de kár volt. Teljesen magával ragadott és összeakadt a tekintetünk. A sűrű havazásban a hópelyhek egyenesen a jéghideg arcunknak ütköztek. Zayn hatalmas szempilláin a hópelyhek megpihentek,majd tovább szálltak. A szél egyre jobban kezdett el fújni s érezni lehetett a finom fenyőillatot,amit akkor éreztem utoljára,mikor idejöttünk. Még a kezdetek kezdetén…. 

18 megjegyzés:

  1. OMG OMG mi lesz itt :O Istenem siess a kövivel!!! :3

    VálaszTörlés
  2. miii?! ne hogymár pont itt hagyd abba!:o siess a következővel!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!! de ,,plíz" siess a kövivel...:) <3

    VálaszTörlés
  4. Húúú ez nagyon jó lett! És a vége! Te jó ég! Remélem azért egyszer csak kibékül Zayn Harryvel. És legalább csókolják már meg egymást, eleget szenvedtünk mi olvasók is! Siess!
    xoxo

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagyon jó lett, ezért vár rád egy MEGLEPI!!! :D
    http://youandiforever1d.blogspot.hu/2013/02/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
  6. Jó ég! Hogy tudtad itt abba hagyni! Remélem minél hamarabb hozod a következőt! Mellesleg kaptál tőlem egy díjat!
    http://closemeintoyourhearth.blogspot.hu/2013/02/1-dijam.html?m=0

    VálaszTörlés
  7. Ezzel a befejezéssel megöltél *---* Siess a kövivel mert nagyon kiváncsi vagyok ^^

    VálaszTörlés
  8. Kíváncsi lettem, siess a kövivel!!!
    Hoztam egy díjat is ----> http://newlifeand1d.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  9. Siess kérlek nagyon szépen kérlek olyan jó lett *o* PLEASEEEEEEEE!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszett(EK) !!!
    Létszi siess!!

    VálaszTörlés
  11. Remélem Jas megcsókolja Zayn-t,akkor biztos vagyok benne,hogy Zayn és Harry kibékülnének..:) Imádtam..♥ Nagyon jó volt.. A veszekedés tetszett,szépen kioktatta Jas Zayn-t,de miközben veszekedtek arra vártam,hogy az egyik mikor csókolja meg a másikat..,hát ez nem történt meg,talán majd most..:D Már alig várom a folytatást! xoxo :)

    VálaszTörlés
  12. Jézusom imádom eddigi blogjaidat is olvastam kár hogy befejezted még jó múltkor a Lilyset:/ De nagyon imádom ezt is♥ Siess a kövivel^^
    http://onedirectionandashaitsseacretlife.blogspot.hu/ am kitennél?:$$ Nagyon megköszönném:)

    VálaszTörlés
  13. Először is! Hihetetlen jól sikerült ez a rész is, mint az összes többi, imádtam az eddigi összes blogodat, és most ezt is imádom. Mindig tudsz új dolgokat hozni! Másodszor! Benne lennél egy linkcserében? Nálam már kint vagy :))

    VálaszTörlés
  14. Hűha!Nagyon jò lett! Végre kezd minden visszatérni.De remélem most nem szùrják el!
    Nagyon jòl írsz!De miért pont itt hagytad abba? Ez nem ér!Kérlek hozd hamar a következő részt!

    VálaszTörlés
  15. Top 10 best online casino for real money and - Kadang Pintar
    Top 바카라사이트 10 best kadangpintar online 바카라 사이트 casino for real money and live dealer games casino for real money and live dealer games.

    VálaszTörlés