Part 17 - Valaminek a vége egy új lehetőség kezdete

Mondanám,hogy megbántam de akkor hazudnék. Egy cseppet sem bántam meg,sőt. Döntenem kellett és én a nehezebb utat választottam. Csak magamat vettem figyelembe és azt,hogy mire lenne szükségem. Lehet,hogy rosszat cselekedtem,sőt biztos,de nem bántam meg semmit. Az eszem azt súgta,hogy tegyem meg és amilyen meglepő…a szívem is. Habár ez nem jelent semmit. Én és Harry csak nagyon jó barátok vagyunk, de semmi több. Szerintem ezzel ő is tisztában van, mégis belement. Gondolta,nem veszthet semmit,ugyanis én és Zayn már nem vagyunk együtt. Ez már nem számít megcsalásnak és árulásnak sem, ez szimpla baráti szex-hogy ilyen kemény szavakkal éljek. Érzelemmentes, mégis jó. Végül is örülök, hogy végül Harry-re esett a „választásom”, ugyanis Dean-el hatalmas hibát követtem volna el. Így legalább azzal gazdálkodunk,amink van. Tudom, ez elég bután hangzik, de minden így van ahogy mondtam. Harryben megbízom,ami a legfőbb dolog…Dean-ben kevésbé. Attól,hogy egyszer kedves volt velem, az még nem azt jelenti,hogy a nyakába ugrok. Erről ennyit.

Kora reggel volt. Ahogy lenni szokott, a nap, aki mellesleg szerintem pikkel rám, közvetlenül a két szemembe irányította fel-fel bukdácsoló fényeit. A korai ébresztő hatására lassan és komótosan kinyitottam a szemeimet, ugyanis nem voltam teljesen felkészülve a látványra, nem tudtam mi fogad.

Harry fogadott, pontosabban a huncut mosolya és a nagy zöld szemei, amik bőszen pislogtak rám. Az arcomba lógó tincseket a fülem mögé tűrte,hogy jobb legyen az összkép.

- Jó reggelt álomszuszék! Már azt hittem fel sem kelsz! –aprókat pislogva a faliórára néztem, ami hajnali fél 8-ra mutatott. Szerintem ennek elmentek otthonról.

- Fél nyolc van. Te ennyire korán kelős típus vagy? –kérdeztem az orrom alatt mormogva.

- Csak akkor, ha társaságom is akad. –pimaszul rám pillantott. Nem tudtam nem elmosolyodni.

- Nagyon vicces. –odabújtam hozzá, ugyanis kicsit hidegnek találtam a szoba hőmérsékletét. Igen, csakis ezért.

- Nem bántad meg? –kérdezte halkan, miközben és kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasán.

- Nem,dehogy. És te?

- Én sem.

- Akkor jó. Csak remélem nem lesz belőle semmi zűr,hogy mi…kicsit…összemelegedtünk. –próbáltam nem nyersen fogalmazni.

- Majd ráfogjuk arra,hogy hideg volt. –nevetett.

- Fogadjunk,hogy már a fél ház tudja. –mondtam gúnyosan.

- Viccelsz? Ha a srácokon múlik,akkor az egész. Nagyon szeretnek csámcsogni a nőügyeimen…és Zayn-én is.

- Ti ilyen könnyen veszitek a lányokat? Menj már!

- Mindig is külön kezeltük a nőügyeinket a banda többi dolgától, de azt nem azt jelenti,hogy magunk. Általában mindent megbeszélünk a srácokkal,pont mint a csajok. Csak mi kicsit másképp.

- Másképp? Ez mit takar? Akarom én azt tudni?

- Szerintem nem! –hangosan felnevetett. Valahogy éreztem,hogy ezekbe a dolgokba nem nagyon kéne beleártani magam.

- Ideje lenne felkelni. Hátha kiírtak valahova segíteni vagy esetleg jöttek vendégek.

- Vendégek? Most hülyéskedsz? Arra ne is számíts. Amíg te rejtélyesen eltűntél, addig Kiresha felvilágosított minket arról,hogy nemsokára megszűnik a tábor.

- Megszűnik? Mi? Te miről beszélsz? –nem akartam elhinni amit mond.

- Pontosan. A haverod apja nagyon beindult az üzlet terén. Még egy szállodát nyitott a közvetlen közelünkben. Kireshaék lehúzhatják a rolót…sajnos.

- De muszáj lesz valamit tenni! Nem engedhetem meg,hogy ennyi ember munkanélküli legyen. –tiltakoztam erősen. Mintha Harry nagyon sok minden tudja csinálni az ügy érdekében.

- Szerintem nem tudsz tenni semmit. Ez már a biztos halál. De nyugi, lesz szállásunk, Kiresha már biztosított pár faházat a közelben. Állítólag elég nyugis hely.

- Te ilyen könnyen belenyugszol?

- Nem, de hát nincs mit tenni. Jaz, nem tudsz mindent elintézni. –kicsit elgondolkodtam, majd rájöttem,hogy feleslegesen történ magam. A gonosz legyőzött. Őszintén szólva soha többé nem akarom látni Dean-t. Én meg még majdnem…inkább hagyjuk. Nem szeretnék rá gondolni se!

- Igazad van. –még jobban magamhoz szorítottam, erre ő egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Szerintem jó lenne, ha megbocsátanál Zayn-nek. Az lenne az egyetlen dolog,amit még tehetsz.

- Vicces,hogy ezt pont te és pont így mondod. –néztem rá mosolyogva.

- Miért,hogy mondom?

- Nem is tudom kivel voltam az éjjel, mert nem Zayn-nel az biztos.

- Tudom,hogy hülyén hangzik, de igazán megbocsáthatnál neki. Nem is tudod mennyire gyötri magát. Nem alszik, nem eszik…csak van.

- Nem én akartam így. Egyébként meg tegnap simán megállíthatott volna minket. Tudta,hogy mire készülünk, erre odament a szőke ribancokhoz. Ennyit Zayn-ről.

- Kemény vagy. –őszinte szavai késként hasítottak bennem, mégis teljesen igaza volt.

- Lehet. Most már mindegy. –úgy válaszoltam,mintha már semmi sem érdekelne. Semmi az ég világon.

- Ha már ennyire mindegy, akkor simán mehetnénk még egy kört. –elővette a perverz mosolyát, amitől eléggé megrémültem. Persze pozitív értelemben…ha egyáltalán ezt lehet pozitívan gondolni.

- Még mit nem! –már keltem is volna fel amikor visszahúzott magához és hirtelen rám feküdt.

- Te mire készülsz? –néztem rá meglepetten.

- Hát én csak… -már éreztem,hogy Harry mit akar. Egyre közelebb és közelebb jött, mígnem majdnem ismét megtörtént, ami tegnap.

- Harry, most ne. –próbáltam udvariasan elutasítani, majd gyorsan felugrottam az ágyból és elkezdtem keresgetni a ruháimat.

- Majd máskor. Remélem még lesz rá alkalom. –hát erre nem vennék mérget.

Megkerestem az összes ruhámat, majd felöltöztem, Harry-vel egyetemben. Az ajtót ő nyitotta ki, majd mind a ketten kifáradtunk a folyosóra. Bezárta maga mögött az ajtót, majd hirtelen a falhoz lökött és elkezdett csókolni…khm…enyhén szólva. Én persze egyből belementem a dologba, attól függetlenül,hogy a személyzet itt is tartózkodhat. Az eszembe sem jutott,hogy valaki figyelhet minket, főleg nem Zayn..várjunk csak! Zayn hogy kerül ide?

Amikor megláttam,nyomban abbahagytuk a csókcsatát. Csak álltam és vártam a csodát.

- Jaz, beszélhetnénk? –nézett rám szomorú szemekkel és meggyötört arckifejezéssel.

- Én nem is zavarok! –Harry bátor lovag módjára elhúzta a csíkot, de előtte megütögette Zayn vállát, aki bólintott egyet. Ez valami jelbeszéd vagy mi, mert én nem értem! Elég könnyedén vette a dolgokat…

- Mit szeretnél? –kérdeztem ridegen, mély hangon.

- Figyelj, tudom,hogy te és Harry…meg minden…de engem nem zavar. Mármint persze hogy zavar, de legalább nem csináltál még nagyobb hülyeséget.

- Mégis mire gondolsz?

- Reméltem,hogy nem feküdtél le Dean-el. Azt nem bírtam volna ki.

- Én nem értelek. Az zavart volna,ha Dean és én…de Harry? Én ezt nem értem.

- Tudom,hogy nem éreztek egymás iránt semmit. Akármit is mondasz, én tudom mi az igazság.

- Most mit akarsz ezzel?

- Csak azt szeretném,hogy végre engedj a makacsságodból és bocsásd meg amit tettem. Nem direkt volt, már ha lehet ilyet mondani.

- Zayn, szerintem ezt már túlbeszéltük. Vegyük úgy,hogy megbocsátottam. Borítsunk fátylat a dolgokra. De…Én már nem tudnék teljes mértékben megbízni benned. Lehet ha megbocsátok újból megteszed. Zayn, te nem változtál semmit és a jelek arra mutatnak,hogy nem is fogsz. Én ezt nem tudnám végigcsinálni még egyszer. –láttam az arcán,hogy teljesen elkeseredik, sőt még mintha dühöngeni is akarna.

- Ezt te mondod? Pont te? Amikor megismertelek még ártatlan kislány voltál!

- És ki tehet róla,hogy már nem vagyok az?

- Jó, ez mellékes. De akkor is. Te is sokat változtál. Nem gondoltam volna,hogy ennyire előjön az állat belőled. Sosem gondoltam volna,hogy te és Harry…de mégis.

- Az emberek változnak Zayn! Veled az a baj,hogy egy cseppet sem változtál. Ugyanaz a rosszfiú maradtál,aki eddig is voltál. Ez a valódi igazság.

- És te nem a rosszfiúkra buksz? –erre nem tudtam mit visszavágni, ugyanis teljesen igaza volt. A gyengém a minden lében kanál, szemtelen, bajkeverő, kissé egoista srácok. Zayn ennek a tökéletes megtestesítője.

- Erre nem szólsz semmit? Szóval igazam van? –elnevette magát. Csőbe húzott,rendesen.

- Erről szó nincs. Csak hogy…szóval…semmi közöd hozzá. –vágtam rá sértődötten.

- Jaz,Jaz,Jaz. – a nevem mondogatása és a mélyen szikrázó tekintet kikészített. Csak nehogy…nem!

- Nagyon jól tudom,hogy még mindig szeretsz, még ha letagadod is.

- Tételezzük fel. Lehet,hogy érzek még irántad valamit, de azok már nem igazi érzelmek. Inkább csak sajnálat. –a hirtelenből feltörő jókedvét egyből elrontottam, de nem tudtam mást tenni. Ez a szín tiszta igazság.

- Komolyan ezt gondolod? –rám pillantott szomorúan azokkal a kölyökkutya szemekkel.

- Teljesen komolyan. –próbáltam minél komolyabb arcot vágni, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, majd szó nélkül, faképnél hagyva elrohantam Zayn elől egyenesen a szobámig.

Pár óra múlva Kiresha összehívta a nagy tanácsot, vagyis minket. Persze időközben minden elmondtam Victoriának, ugyanis nem tudtam magamban tartani a dolgokat. Amilyen meglepő, jól fogadta,hogy én és Harry lefeküdtünk egymással. Szerencsére nem akadt ki, pedig megtehette volna…

Na szóval ott tartottam,hogy késő délután Kiresha összehívott minket egy közös megbeszélés erejéig. Vagy rosszabb: bejelenteni akar valamit…

Mindnyájan összegyűltünk a nagyteremben. Nem voltunk valami sokan, szinte csak a személyzet és persze az 5 srác.

- Most,hogy mindenki itt van akkor belevágnék. –hallatszott Kiresha hangján,hogy itt valami nincs rendben. Remélem,hogy nem az amire gondolok…

- Szóval azt szeretném mondani,hogy bekövetkezett az,amitől mindannyian féltünk. Csak a fiúk maradtak a vendégek közül. Mindenki elment és nincs előre egyetlen foglalás sem. Mindent megpróbáltam, de úgy néz ki,hogy lehúzhatjuk a rolót. A szállónak annyi. Nagyon sajnálom.

- Akkor most mi lesz? –érdeklődött Kevin ijedten.

- A személyzetet idejében hazaszállítjuk, de akinek van kedve maradhat,mivel tudok szállást nyújtani.  –magyarázta Kiresha a dolgokat, bár nem volt valami biztató.

Hirtelen mindenki gondolkodni kezdett. Menjünk vagy ne menjünk?  Nekem ez nem kérdés, maradok. Ha már versenyt nyertem nem akarok visszamenni a suliba a tél közepén főleg nem akkor,mikor több tucat ember vesztette el az állását. Én akármikor visszamehetek,de ők nem. Nekik nincs más választásuk. Mivel én úgy határoztam hogy maradok, ezért Kevinnek és Victoriának sem volt honvágya, ők is maradnak velem. Legalább addig keresek valami ideiglenes munkát, amíg véget nem ér a tél.

Sajnálatos módon mindenki távozni készül már holnap reggel. Csak mi maradtunk.

- Sajnos nincs mit tenni. Holnap mindenkit épségben hazaszállítunk. –mondta sajnálkozva Kiresha.

- Miért ilyen hamar? –kérdezte Victoria.

- A tábor napjai meg vannak számlálva, szó szerint. A holnapi napot még talán ki tudnánk húzni, de felesleges kockáztatni. Annyira eladósodtunk,hogy minden perc drága. Épp ezért meg szeretnék mindenkit kérni,hogy még ma csomagoljatok össze, mert holnap kora reggel indulnak a járatok illetve a buszok.

Mindenkinek eljutott,hogy vége, nincs tovább. Ennyi volt a táboros életmód, irány haza. Már akinek.

- Meg szeretném köszönni mindannyitoknak a közreműködést és a segítséget. Még egy ilyen jó csapat sosem lesz. –Kiresha szavai kicsit szíven ütöttek, ugyanis ebben az évben már én is a csapat tagja voltam.

- A fizetéseket és az elmaradásokat még a héten mindenkinek elküldöm postán. –nem mintha megnyugtatna, de ez érdekelt most legkevésbé.

A tömeg szétoszlott és mindenki nekikezdett a pakolászásnak. Az egész épületben síri csönd uralkodott. Mindenki suttogva beszélt, pedig nem halt meg senki. Én még váltottam pár szót Kiresha-val, ugyanis szeretném tudni,hogy milyen helyre megyünk.  Végérvényesen én és Victoria külön faházban leszünk, Kevin és Ashley pedig egy ugyanilyenben. Igen, Ashley is velünk marad. Eléggé összemelegedtek a bátyámmal mostanában. Végre talált már egy rendes lányt magának és remélem,hogy többet már nem fog egy éjszakás kalandokba bonyolódni. Ja igen, még én beszélek…

A srácok tuti,hogy elsőként hagyják el a süllyedő hajót. Visszamennek a tökéletes kis világukba és vígan élik tovább az életüket,mintha misem történt volna-én így képzelem el.

Az este nagyon visszafogottan és szomorkásan telt mindenki számára. Még összejöttünk egy közös nagy, utolsó beszélgetésre és telefon számot cseréltünk egymással-mármint mi, az alkalmazottak. Nagyon sok jó fej emberrel ismerkedtem meg akikkel továbbra is szeretném tartani a kapcsolatot.

A csomagjaink már a folyosón sorakoztak, csupán néhány dolgot hagytunk magunknál, amik ténylegesen fontosak. Mindenki gyötrelmek között hajtotta álomra a fejét, legfőképp én.

Folyton az járt a fejemben,hogy milyen sok hülyeséget csináltam ez idő alatt. Olyanokat, amiket egyébként sosem tettem volna meg. Például sosem táncoltam volna Harry előtt „úgy”. Sosem szambáztam volna végig a folyosót egy szál melltartóban. Sosem tévedtem volna el az erdőben egy kanos férfi társaságában. Sosem feküdtem volna le Zayn-el…sosem feküdtem volna le Harry-vel.

Ezek mind tények és igazak. Ezeket mind én követtem el és ez csak pár a sok közül. Azelőtt nekem már az is kaland volt,hogy lekéstem az iskolabuszt és futnom kellett. Soha nem fordult volna meg a fejemben,hogy 5 srác ennyire meg tud változtatni. Magamra sem ismerek…komolyan…

A reggel pont ugyanúgy kezdődött,mint a többi, mégis más volt. Nem volt a levegőben a friss pirítós illata és nem Kiresha nevetése ébresztett fel. A lényeg, ha Victoria nem ébreszt fel, talán fel sem keltem volna.

A csomagokat a rendelt kocsik csomagtartójába helyeztük, majd mindenki a nagy ölelkezések és a könnyes szemek közepette útnak indult. Elköszöntünk Kiresha-tól, majd mi is útnak indultunk a nekünk kibérelt faházak felé. (Kiresha még a táborban marad, ugyanis el kell intéznie még pár dolgot, úgyhogy a telet még ő is itt tölti)

Gondoltam,hogy a srácok is lelépnek, mert ők is kocsiba szálltak. El sem köszöntem tőlük. Egy utolsó pillantást még vetettem Zayn szokatlanul szomorú tekintetére, majd beszálltam a kocsiba.  Úgy néz ki,hogy ez csak egy vad vakáció volt, semmi több. Csináltam rosszat is, jót is, de nem unatkoztam. Valószínűleg már csak a Tv-ben fogom látni őket, de élőben sosem. Próbálom elfelejteni ami történt és egy új oldalt nyitni mindennek. Túl hamar sikeredett minden aminek nem lett volna szabad. Lehet,hogy még ezt egyszer megbánom.

A kocsi egy lejtős területen állt meg,ahol számtalan faház volt. Egy ismerős arc lépett elő az egyikből, majd egyenesen felénk tartott. Először nem hittem a szememnek, majd láttam,hogy a mosolygós srác kicsit sem volt meglepődve.

- Sziasztok! Bemutatkoznék, de már ismertek(nevet).

- Dean? Te mit keresel itt? –kérdeztem meglepetten. Bár nem csak én voltam ennyire megrémülve, hanem a többiek is. Nem értettük,hogy most mi van.

- Az apámé ez a telek, így a faházak is. –amikor mondta, elállt a lélegzetem. Már örültem,hogy végre megszabadulok tőle,most meg…áách.

- Akkor Kiresha miért ide küldött minket, ha tudta,hogy ez az apádé? –kérdeztem fennhangon.

- Kiresha nem tudhatta,ugyanis a héten vettük meg. Biztosak voltunk benne,hogy tönkremegy a tábor és Kiresha ide küldi a megmaradt embereit, ugyanis ez az egyik ismerőséjé volt. Csak hát mi lecsaptunk rá.

- Hát ezt nem hiszem el! –kiáltottam fel hangosan.

- Most már muszáj itt maradnunk. –mondta Kevin. Persze látszott rajta,hogy nem örül a dolognak, ugyanis nem kedveli ezt a Dean gyereket. Ahogy én sem.

- Szerintem mutasd meg hol fogunk lakni. –Ashley elég könnyen vette a dolgokat, de végül is neki mindegy volt, mert még nem ismerte őt.

- Jó. –mondtam flegmán és elindultam előre. Victoriának egyáltalán nem esett nehezére Dean faházaiban lenni, mert bejön neki a srác. De persze az én oldalamon áll.

Dean először Kevinéknek mutatta meg a szállást, majd csak utána nekünk. Micsoda véletlen…

Egy elég jó kis ház elé mentünk, szó szerint. Elég kicsinek bizonyult, de hát ez a bungalók hátránya. Egy nagy helyiség lent egy kis konyhába és egy wc-vel, fent az emeleten pedig három alacsony ággyal. Elég szép volt belülről,mert minden fa borítású volt, de mégis bennem volt az a tudat,hogy ez mind Dean apja tulajdona, akik miatt tönkrement a tábor. Csak az a baj,hogy Kiresha a hirtelen vásárlásról semmit sem tudott.

- Köszi a körbevezetést, már boldogulunk egymagunk is. –mondtam fennhangon.

- Biztos nem kell segíteni? –szerintem direkt kérdezte meg,hogy még jobban felbosszantson.

- Nem köszi. Éppen eleget segítettél már! –förmedtem rá. Ezek után reméltem,hogy elmegy a kedve a bájcsevejtől, mert már elegem volt belőle.

- Rendben van,akkor majd később találkozunk. –mondta mosolyogva, majd elment.

Ezt nem hiszem el! Ennek pont így kellett történnie? Haza meg már nem mehetek, mert minden járat elment. Azt hiszem el kell fogadnom a tényt,hogy ennek a zsarnoknak a fennhatósága alatt állok. Sajnálatos módon majdnem hülyeséget követtem el, de végül meggondoltam magam…még szerencse. Nem bírtam volna a szemébe nézni, ha az megtörtént volna. Így sem tudok nagyon, mert szerintem még mindig a gyenge, megsebzett nőt látja bennem, és azt a helyzetet, amiből hamar előnyt tudna kovácsolni…khm…csak tudna! Feltételes mód!

- Miért voltál olyan bunkó vele? Olyan kis cuki. –Victoria áradozásait nem értettem.

- Még hogy cuki? Miatta ment tönkre a tábor és miatta vesztette el több tucat ember az állását! Még hogy ő cuki?

- Ne kapd fel az vizet ennyire, csak mondtam. Elég ingerlékeny vagy mostanában!

- Csodálkozol? –olyan pillantást vetett rám,hogy még magam is megijedtem. Aztán persze nem szólt semmit, mert úgyis tudta,hogy csak összevesznénk- a hülyeségen. Inkább nem szólal meg és akkor minden rendben lesz. Ez a terv.

Lassacskán kipakoltunk,mintha most kezdődött volna minden és csak most jöttünk volna. Az egész kis faházat a saját stílusunkra alakítottuk át egy szempillantás alatt. Az egész délelőttünk elment a pakolászással és az egész délutánunk szabad maradt. Semmi teendő, semmi feladat. Már kicsit unatkoztam is Victoriával együtt. Ő persze hamarabb feltalálta magát, ugyanis ő és Ashley elmentek megnézni a környéket, ugyanis jóval messzebb vagyunk a tábortól,mint gondolnánk. Addig én áthívtam Kevint egy közös film erejéig. Már úgyis rég beszélgettünk,mint testvér a testvérrel.

- A kukorica és a kóla előkészítve, milyen filmet nézzünk? –kérdezte lelkesen, majd mellém huppant a kanapéra.

- Fogalmam sincs. Válassz valamit! Csak kérlek, ne romantikus legyen. –mondtam sanyalogva.

- Akkor nézzük meg a Feláldozhatókat.

- Inkább valami olyat ami kevésbé véres és kevésbé akció.

- Karib-tenger Kalózai: A Fekete Gyöngy átka megfelel?

- Ó, az tökéletes. –Kevin előkapta a laptop-ját, majd elindította a filmet és a laptopot a kanapéval szemben levő kis asztalkára helyezte.

- Akkor essünk neki. –mondtam jó reményekkel telve. Nem mintha nem láttam volna a filmet már ezerszer, de mégis mindig tud valami újat nyújtani. Johnny Depp kiváló színész,ami jócskán meglátszik a filmben is. Nem mellesleg pasinak sem utolsó, Orlando Bloom-ról nem is beszélve.

Már a film felénél járhattunk,amikor közbeszóltam.(egész végig csendben voltunk)

- Komolyan mondom, beállok kalóznak!

- Miért is? Nem vagy te olyan kalóz-forma. Nem hiányzik egyik testrészed sem. –nevetett.

- Miért talán Jack Sparrow-nak mije hiányzik? Na jó, inkább ne válaszolj.

- Ahogy akarod. –nevetett.

- Egyébként arra értettem,hogy azért lenne jó kalóznak lenni, mert mindent megtehet amit akar. Nem kell elszámolnia a tetteivel és ha úgy van kedve csak hajóra száll és meglép a világ elől. Ilyen élet nekem is jól jönne.

- Ja, csak a rosszfiúk sorra akarnának kinyírni téged.

- Az mellékes. Én nem félek a rosszfiúktól.

- Ezt pont te mondod? –erre a kérdésére nem válaszoltam, inkább belemarkoltam a megmaradt pattogatott kukoricába, majd úgy tettem,mintha nem hallottam volna meg. Tuti nem szúrta ki á, dehogy.

- Tudom,hogy hiányzik neked. –egy bő 3 perc elteltével ismét megszólalt. Gondolom eddig gondolkozott azon,hogy mit mondjon.

- Mégis ki? –Jaz, ne játszd itt a hülyét, nagyon jól tudod kiről beszél.

- Szerinted? A Bradford Bad Boi, ki más. Látom rajta,hogy szenvedsz. De jobban tennéd, ha elfelejtenéd, hiszen lelépett. Beült a kocsiba és visszatért a sztárvilágba anélkül,hogy elköszönt volna. – lám,lám Kevin ennyire tudja mi jár a fejemben? Lassan jelszót kéne tennem a gondolataimra.

- Engem már nem érdekel egy kicsit sem, sőt nem is hiányzik. –tiltakoztam, persze ez mind hazugság volt.

- Ugyan már, tudod ki veszi ezt be! Látom rajtad! Nem kell tagadnod!

- Jó, lehet,hogy egy kicsit hiányzik.

- Kicsit? –elmosolyodott. Tudta,hogy megint hazudok.

- Na jó, nagyon. Eszméletlenül hiányzik. Teljes ürességet érzek. Nagy űrt hagyott maga mögött. Már az sem érdekel mit tett, hiszen én is bűnös vagyok!

- Mivan? –hoppá! Szóval Kevin nem tudott a Harry-féle ügyről? A fenébe!

- Semmi, semmi, csak azt akartam ezzel mondani,hogy én is bűnös vagyok abban,hogy megcsalt. Lehet,hogy nem törődtem vele eleget. –hazugság level 99.

- Ja, értem. Az más. –vállat vont, majd belekortyolt a kólájába.

Ekkor valaki kopogott az ajtón. Odamentem, majd kilestem az ablakon és megláttam amit már rég meg szerettem volna látni. Először nem hittem a szememnek, azt gondoltam,hogy ez csak valami látomás vagy ennyire fejembe szállt ez a film. De nem! Ez a szín tiszta valóság. Egyszerre voltam ideges és izgatott. Nem tudtam,hogy most mit kellene cselekednem, esetleg hogyan kéne reagálnom. Mindegy, a lényeg az,hogy ezt sosem gondoltam volna. A látvány egyértelmű volt, pozitív értelemben.

Az ember az életében kevésszer éli meg azt,hogy valaki(k)-ben pozitívan csalódjon. Hát én most megéltem!