2013. március 3., vasárnap

Part 19 - Újra együtt


Sziasztoook! Ismét késés. Bocsi :( :)
Végre elérkezett az a rész,amikor minden a sínen megy és remélem ez még sokáig így marad. Ezt azért is mondom így, mert fogalmam sincs mi lesz a folytatásban. Komolyan! Sosem tervezek előre, de most tényleg nem tudom mi lesz. Lehet,hogy a feje tetejére állítom az egész történetet, vagy meghagyom a klasszikus befejezést. Ha már a befejezéseknél tartunk...Sajnálattal közlöm,hogy a történetnek nemsokára vége. Összesen 25 részt terveztem, nem többet. Aztán vége. De addig még sok víz folyik le a Dunán :)
Persze ezután sem maradtok történet nélkül, mert úgy döntöttem,hogy folytatom a régi blogomat (1-2 rész erejéig-erről majd később) és utána indítok egy teljesen új blogot, ami teljes mértékben eltér az előzőktől. Többet nem mondhatok :)
Remélem tetszik majd és kapok 1-2 komit is :)
Üdv.:                                         Szandee ×



A sűrű havazásban egyáltalán nem azon járt az agyam,hogy majd megfagyok, hanem azon,hogy mi a fenét művelek már megint. Próbáltam gondolkodni vagy legalábbis elhitetni magammal,hogy gondolkodom, de nem ment. Egyre csak közeledtem és közeledtem hozzá. A jéghideg tenyerem a még hidegebb arcához ért és teljesen elöntött a melegség. Próbáltam türtőztetni magam, immár sokadjára, mégsem sikerült.
- Sajnálom, de én ilyen vagyok. –vonta meg a vállát finoman, nehogy a nagy mozgolódás közepette kizökkenjünk eme értelmetlen testhelyzetünkből.
- Nem Zayn, te nem ilyen vagy. Te más vagy…
- Ahogy te is. Teljesen más vagy,mint akit megismertem. Ő félénk volt és visszahúzódó, de te nem ilyen vagy.
- Miért, én milyen vagyok?
- Zsörtölődő,makacs,önfejű,nehezen kezelhető,lobbanékony….
- Na ezt most hagyd abba! –hirtelen elrántottam a kezemet az ő kezei alól. Bár igaza volt, mégis nagyon szarul esett amit mondott.
- Ne, gyere vissza. Nem gondoltam komolyan. 
- Tudom.
- Akkor miért mentél el mellőlem?
- Félek,hogy ismét rosszat cselekednék. –összehúzta a szemöldökét, majd egy értelmetlen arc után elmosolyodott,mint akinek később jutnak el a dolgok.
- Mégis mi rosszat tennénk? –hirtelen a szomorú arckifejezés átváltott perverz mosollyá. Nem tetszik ez nekem…
- Na ácsi. Miért beszélsz többes számban? Én csak magamról beszéltem. Mégis mi a fenét képzelsz magadról? Azt hiszed,hogy egy mosoly és minden rendbe jön? Azt hiszed? Igen? Mert akkor nagyon rosszul hiszed! És ne nézz rám olyan kölyökkutya szemekkel,mert nem hat meg. Mondom! Ne nézz rám úgy. Sehogy se nézz rám. Kerülj el messziről. Mondom húzz már el innen! Bunkó vagy,ugye tudod? –a hisztimet szó nélkül végighallgatta egy flegma mosollyal az arcán. Nagyon nem tetszik ez nekem.
- Hiába hisztizel, nagyon jól tudom mit akarsz.
- Várjunk csak. Az előbb liter számra kellett beléd önteni a lelket, most meg átváltottál ’bad guy’ üzemmódra? Mond csak, te beteg vagy? –odaléptem hozzá,hogy színészien megnézzem van-e láza a homlokán. Egy óvatlan pillanatban nem figyeltem rá, mire ő lesöpörte e kezemet a homlokáról és megcsókolt. Először még próbáltam hadakozni(mégis mit képzel magáról), aztán teljes testközelbe kerültünk és nem tiltakoztam tovább. Hagytam,hogy megcsókoljon, bár én sem fogtam vissza az érzelmeimet.

Egyszer csak azon kaptam magunkat,hogy vadul csókolózunk, ha lehet ezt egyáltalán csókolózásnak nevezni. A nyakát finoman átkarolva álltam,vagyis már rogyadozó térdekkel totyogtam előtte. Egy pillanatra megálltunk levegőt venni, mert mindkettőnk ziháltan lélegzett. Mélyen a szemembe nézett majd a fülemhez hajolt és súgott valamit:
- Akkor most mi lesz? –pontosan nem értettem mire célzott. Tényleg nem értettem.
- Hogy hogy mi lesz?
- Figyelj, szerintem menjünk be hozzám és beszéljük meg.
- Nem hiszem,hogy jó ötlet. –ráztam a fejem citromba harapott arckifejezéssel.
- Ugyan már. Gyere, ne félj, nem foglak bántani. –mondta röhögve.
- Nagyon vicces. –végül is vállat vonva elfogadtam az ajánlatát, majd bementünk a faházba. Pontosan magam sem tudom miért egyeztem bele ilyen könnyen. Lehet,hogy tudtam mit akar...és nem akadályoztam meg.

Ismerős hely, mintha jártam volna itt mostanában.
Levettük a kabátunkat és a cipőnket, majd egymás mellé leültünk a kanapéra. Vártuk,hogy valamelyikünk megtörje a kínos csöndet. Vicces,hogy az előbb még eszeveszettül csókolóztunk,most meg ülünk egymás mellett,mint két idegen.
- Miről akartál megbeszélni? –végül én törtem meg a csendet.
- Arról,hogy most mi van velünk? Már nem bírok kiigazodni az egészen. Az előbb még…és most meg…nekem ez túl bonyolult. Ha te érted, akkor magyarázd el kérlek.
- Sajnos én sem értem. Már nem tudom mit kiért teszek. Ez a csók…megtörtént és pont.
- Csak ennyi? Megtörtént és pont?
- Miért mit kellene mondanom? Azt hogy remegő lábakkal álltam előtted és pillangók repkedtek a gyomromban? Azt,hogy majdnem elájultam,mikor megtudtam,hogy visszajöttél? Azt,hogy minden másodpercben elveszek a tekintetedben és olyankor megszűnik a világ körülöttem? Azt,hogy nem akarom,hogy elmenj? Ezt akarod hallani?
- Igen. –mondta suttogva, mosolygó arccal. A szája szélét enyhén megharapva közelített felém. Most már teljesen biztos voltam abban,hogy mit akarok. Őt akarom!
- És én mit mondhatnék? Hogy nem bírom ki nélküled? Hogy a hiányod teljesen kikészít? Hogy újra érezni akarlak? –a homlokunkat és az orrunkat összeérintve bámultunk egymásra. Most már minden világos. Tudjuk mit akarunk, vagyis eddig is tudtuk, csak féltünk kimondani ,legalábbis én.
- Szeretlek! –kész,vége,lőjetek le,kimondtam!
- Én jobban! –több sem kellett, ismét egymásnak estünk és nem fogtuk vissza magunkat.
Általában a filmekben mindig édes és romantikus a kibékülés, de a mi esetünkben ez teljesen máshogy sült el.  Szinte észre sem vettük, de már fent voltunk az emeleten. Annyira gyorsan történnek a dolgok…Zayn finoman az ágyra lökött, majd rám vetette magát. Immáron félmeztelenül. Nem kellett több, azonnal lerángattuk egymásról a még megmaradt ruhákat, sőt a barack-rózsaszín színű ingem szinte kettéhasadt. Bár most egy cseppet sem érdekelt.

( itt adásunk megszakad…:D )

Mondjam azt hogy jó volt? Igen azt mondom! De még milyen jó. Teljesen más volt, mint Harry-vel. (persze vele is jó volt de most végképp nem ez a lényeg). Zayn teljesen más. Ő nem csak azt látja bennem,hogy nőből vagyok, hanem azt,hogy vannak érzéseim. Szavak nélkül megérti, meg érti a vágyaimat és az álmaimat.

Az idő elszaladt velünk, s észre sem vettük,hogy hajnalodik. Nem kell mondanom,hogy egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Miután lepörögtek az események, végig dumáltuk az időt. Megbeszéltünk mindent amit csak lehetett és szerencsére tisztázódtak a dolgok. Most már mondhatom,hogy újra együtt vagyunk. Sőt, sokkalta közelebb egymáshoz,mint gondolnánk.


Felültem az ágyra (nekik van ágyuk,míg nekünk matracokon kell aludnunk), majd a falon lévő órára néztem.
- Negyed 6. Ideje lenne felkelni. –mondtam határozottan. Vicces, de Zayn nem válaszolt, mert elaludt.
- Egy percig nem beszélek hozzád és máris alszol? Zayn muszáj lesz felkelnünk, nem tudni mikor jönnek vissza a srácok és az is kérdéses,hogy hol voltak eddig. Hallod amit mondok? Hahó! –bökdösni kezdtem, mire ő a fejére húzta a paplant és motyogott valamit.
- Zayn, kelj fel! Nem halaszthatjuk tovább. –ismét semmi válasz, csak egy nagy sóhaj.
- Na jól van, te akartad. –felbőszülve le szerettem volna húzni róla a paplant és összekócolni a már amúgy is kócos haját, de arra nem számítottam,hogy ő védekezni fog. Sikeresen elhárította a támadásomat, szó szerint maga alá gyűrt, majd kajánul elkezdett mosolyogni.
- Ezt te sem gondoltad komolyan! –nézett a szemembe, miközben a fickándozó kezeimet próbálta lefogni, amit egyenesen a hajának szegeztem.
- De igen is komolyan gondoltam. És most engedj el! –kiáltottam fel. Persze csak „játékból”. Nem mellékesen nagyon élveztem a helyzetet.
- És ha nem? –a pimaszsága és a hatalmas…...egója ( :D ) már a plafont súrolta. Úgy éreztem cselekednem kell. Persze minden hiába való volt, sokkal erősebb nálam. Esélyem sem volt.
Már éppen kezdett volna bele az újabb „emberkínzásba”, mikor lent nyitódott az ajtó. Éreztem,hogy most jött el az a pillanat, amikor baromira gyorsan fel kell kelnünk és fénysebességgel felöltöznünk.
-  Van itt valaki? –Niall hangja hallatszott a konyhából. A francba. Visszajöttek. Nem kérdés, hogy eszméletlen sebességgel öltözködtünk itt-ott egymást segítve.
Sajnos nem jutottam elég messzire, csak a fehérneműt és a farmert tudtam magamra kapni. Az ingemnek pedig rejtélyes módon nyoma veszett. Milyen meglepő. Egyidejűleg Zayn sem volt a leggyorsabb, ugyanis a boxeren és a farmeren kívül nem volt rajta semmi.
Zayn még mindig az övével vacakolt, mikor a srácok végérvényesen megláttak minket. Elég félreérthető helyzetben. Nem kérdés, mindkettőjük arcán sokat sejtető mosoly jelent meg, majd a röhögésüket visszafojtva próbáltak megszólalni.
- Hát ti meg? Mit kerestek itt? –kérdezte Niall. Mi mind a ketten olyan sokkban voltunk,hogy meg sem bírtunk szólalni. Aztán persze megtörtem a csendet, vagyis kénytelen voltam.
- Én csak átjöttem,hogy megkérdezzem van-e itthon.......só. –mondjuk ennél átlátszóbbat ki sem találhattam volna. Persze ők nagyon jól tudták,hogy mik történtek itt az éjjel.
- Persze. Egyből gondoltuk. –mondta Liam vállat vonva. És röhögve.
Én bőszen elkezdtem keresni az ingemet, míg Zayn ugyanúgy maradt, majd valamit beszélt a srácokkal, akik hangos Ó-zásba kezdtek. Remek, most már mindenki tudja,hogy együtt voltunk. Nem mintha valami nagy hibát követtünk volna el, egyszerűen csak nem tartozik rájuk.
Pár perc keresgélés után végre megtaláltam az ingemet. Nagyot néztem mikor megláttam,hogy teljesen ketté van szakadva. A magasba tartottam,hogy jobban szemügyre vegyem, majd hirtelen abbamaradt a beszéd a jobb oldalam felől. Hangos röhögés tört ki mind a 2 srácból, majd Zayn-re néztek aki totál el volt pirulva. Nem meglepő.


- Ezt te csináltad? –mutatott Liam a széttépett ingemre, majd Zayn-re nézett. Zayn nem szólt semmit, a tenyerét a szeme elé helyezte,hogy elbújjon a világ elől. Nem jött össze.
- Hm…most már én is szeretném tudni mi történt itt. Ez az ing elég gyanús. –Niall poénos észrevétele után magamra kaptam azt az ominózus inget, majd leszaladtam a konyhába. Elég volt a röhögésből mára.
- Ne szaladj el, letépheted rólam az inget nyugodtan. –még mindig hallottam Liam és Niall eszméletlen kacaját, sőt még gúnyolódtak is. Persze nem komolyan (ismerem őket annyira) szimplán csak azért,hogy felbosszantsanak. Direkt.
Zayn leszaladt utánam a konyhába, mikorra épp felvettem a kabátom és a csizmám. (margóra megjegyzem,hogy fogalmam sincs hol voltak a srácok az éjszaka, de lehet,hogy nem is akarom tudni.)
- Bocsi a srácokért, tudod milyenek.
- Sajnos nagyon jól tudom. Mindegy, azért majd finoman mondd meg neki,hogy bekaphatják. De csak finoman!
- Ahogy akarod.(nevet) Már mész is?
- Muszáj mennem. Eltűntem a térképről és már biztosan keresnek. Vagy nem.
- Én inkább az utóbbira tippelnék. Bár a srácok nem nagyon emlékezhetnek semmire a tegnapi napból.
- Miért mi volt tegnap?
- Állítólag itt nem messze volt egy buli, mindenki odament. Én persze nem mentem és véleményem szerint Harry sem. –láttam,amint kimondja Harry nevét egy picit megváltozik az arckifejezése.
- Zayn, ezt már megbeszéltük.
- Jó,jó tudom. Megpróbálok magamban mindent helyrerakni, de nem lesz könnyű. Próbálok kedves lenni vele, vagy legalább is megközelítőleg.
- Majd meghálálom az igyekezeted. –ezt halkan a fülébe súgtam, majd egy lágy csókkal elköszöntünk egymástól. Persze még felkiáltottam az emeletre a srácoknak is egy „Sziasztok, de kapjátok be” -félét.

Visszafelé találkoztam Kevinnel és Ashley-vel, akik éppen sétáltak. Próbáltam szűzies jókislánynak tűnni, de Kevin még véletlenül sem vette be. Látta rajtam,hogy csapzott és fáradt vagyok, így nem volt nehéz kikövetkeztetni a dolgokat. Persze nem volt genya, nem szólt semmit, csak mosolyogva elsétált mellettem Ashley kíséretében. Piros pont a bátyámnak!
Imádkoztam,hogy ne találkozzak senkivel, s most szerencsém is volt. Végre visszaértem a saját bungalónkba. Beléptem, majd Harry és Louis átlagosan hangos nevetgélése ütötte meg a fülemet. Éppen filmet néztek. (azt hiszem a Bad Boys 2-t) Köszöntem nekik, majd mintha mi sem történt volna, levettem a kabátomat. Nem kellett volna.




- Veled meg mi történt? –kérdezte Louis viháncolva, hasonlóan,mint Niall.
- Úgy látom kellemes estéd volt. –pár másodperc múlva Harry is csatlakozott Louis-hoz. Komolyan,ez a két tagú ideiglenes zenekar nagyobb zajt csapott,mint a szomszédunk Hálaadáskor.
- Pofa be a lepénylesővel. –erre még jobban elkezdtek röhögni. Ilyen nincs.
- Zayn alaposan elbánt veled. A vadállat! Ejnye. –Louis próbált színészkedni, de csak félresiklott hahota lett belőle.
- Bele sem merek gondolni mit csinálhattak ezek ketten egymással. –motyogta Harry, miközben már a hasát fogta a röhögéstől.
- Semmi közötök hozzá. –vágtam rá kissé idegesen. Mára már tényleg elég a röhögésből. Tényleg...
- Figyeld a kis durcást! Milyen ideges lett hirtelen. -nézett rám Louis színészies módon, lesajnálóan.
- Bizony ideges vagyok. Nem elég,hogy Liam és Niall is kiröhögtek, de még ti is. Mi olyan vicces ezen? –hirtelen abbamaradt a felhőtlen jókedv.
- Maga a helyzet. Ahogy magam elé képzellek titeket…-nézett fel a plafonra Louis,mintha lenne ott valami.
- Ne legyén perverz, csak én lehetek az –Harry oldalba bökte őt, majd Louis hirtelen visszatért a Földre. 

10 megjegyzés:

  1. Végem xDDDDDDDDDDDDD Ez eszméletlen jó lett :D Azt sajnálom, hogy nemsokára vége a blognak, de míg tart kiélvezem minden egyes kis részletét xD Hamar kövit :3

    VálaszTörlés
  2. IMÁÁÁDOM :) Kedvenc blog íróm vagy remélem tudod, nincs olyan szó amivel leírhatnám h mennyire imádom ahogyan írsz :DD ez a rész nagyon jóóó lett és perverz :) párszor röhögőgörcsöt kaptam csodálom h anyum nem jött be, de már megszokta :))

    VálaszTörlés
  3. Á imádom ahogy írsz kár hogy csak 25 részes lesz és az új blog is 1D-és lesz?Jaj siess a kövivel te vagy a kedvencem!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Aaaaa nagyooon jooo:) iszonyat jól írsz!!;) sajnálom, hogy nem sokára vége lesz:(

    VálaszTörlés
  5. Juj de jó hogy újra összejöttek!!! Kár hogy csak 25 részes lesz!! Imádom a blogod!! Siess a kövivel! <3 :D

    VálaszTörlés
  6. Úristen! Vagy fél óráig nevettem ezen a részen! Nagyon vicces lett és örülök, hogy újra összejöttek. Az egyetlen szmorú az egészben, hogy már mindjárt vége! :( Huzd minél hamarabb a következő részt. Imádom az írásod!
    xoxo

    VálaszTörlés
  7. Jó rész lett, nekem tetszett! Remélem minden nyugis lesz a következő részekben de viszont sajnálom, hogy vége lesz! Hozd hamar a kövit !

    VálaszTörlés
  8. Szia:) nagyon szeretem a blogod es dijat kaptal a blogomon:) www.camillaandzaynvampirestory.blogspot.com

    VálaszTörlés