Part 3 - A tábortűz ereje

Sziasztok. Most kezd valójában beindulni a történet, nagyobb részben a végén. Tudom,hogy kicsit lassan történnek az események, de minden eljön majd a maga idejében, nem akarok elkapkodni semmit és nem akarok ezzel hibázni,mint a másik blogommal, részben ezért is zártam be. Na de nem untatlak titeket, inkább olvassátok el kérlek és ha lehet, akkor írjatok kommentárt akár a történet alá, vagy akár a Chat-be, mind a 2-t szívesen fogadom. Kellemes olvasást: 

                                                         Szandee                            

                                              

A táncolás egész jól ment a srácokkal, leszámítva azt a kis zűrt az óra elején. Szerintem azt hitték,hogy majd a kedvükre teszek,pedig ez nagyon nem így van. Én nem fogom ledobni a ruháimat senki kedvéért. Lehet,hogy most szigorúnak és buli rombolónak tűnök ezzel, de ez így van. Nem szeretem, ha hülyét csinálnának belőlem, kivéve akkor, ha önszántamból csinálok bohócot magamból az emberek előtt, mert az teljesen más.

Az óra többi része zökkenőmentesen telt, de persze a pikáns poénok nem maradtak el, percenként bombáztak szép szavakkal, amit persze nem bánta, sőt jólesett. Nagyon örülök annak,hogy valamilyen szinten tisztelnek és nem csak azt az ágyba bújós macát látják bennem, ami mellesleg egy cseppet sem vagyok.

- Az órának vége srácok! –mondtam, majd kikapcsoltam a zenét.

- Ne! Már ilyen korán vége van?

- Ez nem lehet igaz!

- Még egy kört akarunk!

- Igen! Még egy kört! Még egy kört! –sorra kaptam a bekiabálásokat különböző sorokból, de erre lettem a legjobban figyelmes:

- Táncolsz nekünk? –igen, ismét Zayn kérdése ütötte meg a fülemet. Hiába, mindig eléri,hogy rá figyeljen az ember.

- Srácok most nem! –próbáltam tiltakozni, ugyanis kicsit szégyenlős vagyok ha egyedül kell táncolnom. Ha több ember táncol mellettem akkor semmi gond, de így…

- Kérlek! –mondta a szöszi srác, azaz Niall.

- Csak most az egyszer! –majd Mr. Tomlinson is felszólalt.

- Könyörgöm! –Harry Styles is csatlakozott a többi emberkéhez. Kezdem egyre jobban megkedvelni a bandát, sajnos az elején nagyon leírtam őket, ugyanis azt hittem,hogy beképzelt és öntelt majmok, de e kevés idő alatt rájöttem,hogy nagyot tévedtem. De aztán lehet,hogy azzal tévedek nagyot,ha azt hiszem,hogy nem beképzeltek…Még nem teljesen tiszta a kép. Mivel az én csoportomba fognak járni, így nap mint nap többet fogok megismerni belőlük és ez nagyon jó, pozitív haladás arra felé,hogy elnyerjék a tetszésemet.

Jaj de elkalandoztam, a táncról beszéltem ugye? Ja igen. Mivel én nagyon szégyenlős vagyok ha egyedül kell táncolnom, ezért ezt nem vállaltam. Nem tudom miért, ilyenkor mindig elkap a lámpaláz és remegni kezdenek a térdeim. De ha csoportban kell táncolni vagy táncot oktatni, akkor semmi gond. De ha csak én táncolok egyedül és néznek, attól mindig zavarba jövök. Tudom,hogy nem szabadna ilyennek lennem,mivel táncos vagyok, de ezen nem tudok túllépni. Az teljesen más amikor mutatom a tánclépéseket, mert akkor velem együtt táncol mindenki, akkor nincs semmi gond, de így…

- Sajnálom srácok mára ennyi. Majd holnap találkozunk. –elköszöntem tőlük, összekaptam a dolgaimat és máris mentem az utamra. Lehet kicsit furcsállták az előbbi viselkedésemet, de ha nem így tettem volna, az nemén lettem volna, Én egy visszahúzódó lány vagyok aki ha kell, megmondja a magáét…de tényleg ha csak igen muszáj. Pont mint ma reggel az óra elején.

Lesétáltam a lépcsőn, majd visszamentem a szobánkba. Mivel mára már nincs programom, így hát úgy döntöttem, kicsit álomra hajtom a fejem és kipihenem az tegnapi dimbes-dombos szakaszokat. Levetettem magamról minden táncos göncöt, majd egy bugyiban és egy fehér pántos felsőben a meleg paplan alá bújtam. Hiába,hogy még csak november van, kint nem valami rózsás a hangulat, ha egyáltalán lehet rózsákról beszélni ilyen zord időben. Több sem kellett, pár percen belül már javában húztam a lóbőrt.

5 óra elteltével…

- Ébredj! Ébredj! Öltözz! –egy női hangot hallottam a jobb felemről. A szemeim még mindig csukva voltak, félig még aludtam. A hang egyre erélyesebb lett és egyre közelebb jött.

- Kelj már fel bazdmeg! –a titokzatos hang bekeményített. Lassacskán kinyitottam a szemeimet, majd Victoria számon kérő arcát láttam magam előtt.

- Mi? Mivan? –mivel még elég kómás voltam nem nagyon fogtam fel semmit.

- Öltözz már fel. Buli van!

- Buli? Hol?

- Ne kérdezgess már, hanem öltözz! –nagy nehezen felkeltem az ágyból, majd magamra kaptam az első göncöt ami a kezembe került. Nincs sok kedvem a bulihoz és azt sem tudom,hogy hol lesz, vagy hogy kik lesznek ott egyáltalán.

- Milyen buli lesz és hol? –kérdeztem Vic-et, aki már tűkön ült,hogy végre elkészülődjek.

- Van egy elég nagy faház innen nem messze. A környékbeliek és a turisták mind oda járnak bulizni, állítólag ott nagyon jó bulik vannak.

- Aha. –valahogy ezt az információáradatot az agyam még nem tudta feldolgozni, inkább elővettem a régi de bevált módszert, a mosolyogj és bólogass-t!

Pár perc múlva Kevin is ott termett a szobánkban, akinek az arcán sértettség és düh honolt. Nem is köszönt, csak belépett és ár kezdte is nyomni a sódert.

- Te pasi csoportot kaptál? Pont te? Mivel érdemeltem ezt ki Istenem! –hát igen…Kevin apám helyett apám. Nagyon aggódó báty ha pasikról van szó. Nem enged egyetlen egy rossz szándékú hímnemű lényt a közelembe, ugyanis véleménye szerint mindegyik csak AZT akarja…nem mintha neki nem AZON járna mindig az esze…

- Mi ebben a baj? Csak táncolni tanítom őket, nem először dolgozok fiúkkal. –mondtam tiltakozva.

- De azok 8 éves kis taknyosok voltak akiknek a Macarena-t kellett betanítani, nem olyanok,mint ezek. Hallod te lány! Óvatos legyél!

- Nyugi óvatos leszek. Egyébként neked milyen a munka?

- Nagyon csipázom. Kaja, kaja mindenhol…az én világom! –hirtelen egy büszke mosoly kíséretében megcsillant a szeme.

- Engem meg sem kérdezel? –nézett rám Vic felháborodottan.

- Sajnos eddig nem volt időm,mert sürgettél plusz még Kevin is betoppant. Szóval? Milyen az új meló?

- Én kaptam a nyugdíjasokat! Képzelheted! –erre forgatni kezdte a szemét, mire Kevinnel mind a ketten felnevettünk.

- Akkor te még jól jártál. –mondta Kev nekem.

- Ezt a témát hanyagoljuk ha lehet, inkább induljunk!

- Te is jössz? –kérdeztem a bátyámtól.

- Persze, ki nem hagynám. Addig is legalább lesz valaki, aki rajtatok tartja a szemét.

- Haha, vicces vagy. – a nevetésem ennél műanyagabb és erőltetett nem is lehetett volna.

Gyorsan összekaptam magam, megfésültem a vörös loboncomat és már indultunk is. Kabát, sapka, sál elmaradhatatlan. Kint szerintem már fagy és mivel nincs külön taxis szolgálat a környéken, így gyalog kellett megtennünk ezt a kis távot a sok nyaraló és szálloda között. Teljesen megfagytam mire odaértünk. Hónap enyhe nyomát sem lehetett látni, csupán hideg volt de nagyon.

Útközben találkoztunk Kiresha-val, aki éppen oda tartott, ahova mi. Elmesélte,hogy ez már ilyen „családi szokás” náluk,hogy a tábor első estéjén egy bulival ünnepelnek, a személyzet és a turisták egyaránt. Azt mondja,hogy a személyzet és a vendégek között olyan szoros kötelék alakul ki ez idő alatt,hogy már szinte családtagként kezelik egymást. Remélem én is összehaverkodok pár vendéggel, mert még nem sok mindenkit ismerek, csupán Kireshát és a tánc csoportomat az 5 folyton ökörködő srác kíséretében.

Kireshával elmentünk egészen a teljes fa borítású bungalóig, felmentünk a hosszú lépcsősoron, majd beléptünk az ajtón. A nagy hideg után kellemes melegség csapott meg minket, és a jégcsap ujjaim pár másodperc alatt kiolvadtak a lábammal együtt.

Mindnyájan levetettük a csizmát és a kabátot, majd befáradtunk a már bulizó társasághoz.

Mindenki kitűnő örömmel fogadott minket. Körbenéztem a társaságon, mindenki szimpatikusnak tűnik nekem, de ezzel Kev és Vic sincs másképp.

- Csajok, srácok, figyeljetek ide egy kicsit! –Kiresha szót kért, majd mindenki egy pillantás alatt rá figyelt.

- Ők itt Victoria, Jasmine és Kevin. Ők az idei újoncok. Kevin a szakácsunk, aki mellesleg kitűnően főz, Victoria táncot oktat a felnőtteknél és az idősebbeknél, Jasmine pedig a férfi társadalmat oktatja a riszára. –a rövid bemutatkozás után kissé körbenéztem, s az összes táncos fiúmat láttam, sőt még a srácokat is. Nem hittem volna,hogy eljönnek.

Leültünk az egyik asztalhoz, ahol már várt minket a forraltbor és a tea. Én a teát választottam,mivel nem nagyon iszom alkoholt és nem is szeretem még a szagát sem. Nagyon nagy dolognak kell történnie,hogy én alkoholt igyak.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek,hogy Kiresha közelít felénk. Meg is állt az asztalunknál, majd halkan elkezdett suttogni valamit, amit még mi is alig hallottunk.

- Srácok, figyi ugye tudjátok,hogy a One Direction itt van és szeretném, ha úgy kezelnétek őket,mint bármi mást. Nem szeretnének feltűnést kelteni, csupán pihenni jöttek ide és nem szeretném ha rossz élményekkel távoznának.

- Nyugi, én normálisan bántam velük már a táncórán is. –mondtam.

- Akkor oké. Csak ezt szerettem volna mondani, most körbemegyek az egész házban,hogy ezt elmondjam mindenkinek. Nehéz dolog a sztárélet az biztos! –csak egyet pislantottam és Kiresha szó szerint egy szempillantás alatt felszívódott. Volt,nincs. Úgy látszik már régóta csinálja,ha ennyire gyorsan és precízen végzi el a munkáját,gondolom szereti is.

Egy kis ideig beszélgettünk pár emberrel, megismertem egy másik táncot oktató srácot és egy recepciós csajt is. Elég jól elbeszélgettünk, egészen addig, amíg el nem kezdett fájni a fejem. Hiába mondják azt,hogy sok jó ember kis helyen is elfér, ez igaz is, kivéve 38°C-ban bent a nappaliban, körülbelül 50 emberrel együtt. Ki kellett mennem kicsit levegőzni. Láttam,hogy Vic és Kev elég jól szórakoznak, így nem akartam szólni nekik a fejfájásomról, inkább csendben kimentem a levegőre. Úgy is csak aggódtak volna, az meg teljesen elrontotta volna a hangulatot. Hiába csak egy kis fejfájás, Kevin már azt gondolja,hogy a halálos ágyamon vagyok. A múlt hónapban lázas voltam, erre ő egész nap ott gubbasztott az ágyam mellett, míg aludtam, nehogy felszökjön még jobban a lázam. Nagyon szeretem a bátyámat és tisztelem azért, amennyi mindent tett értem, de képes a bolhából is elefántot csinálni.

Magamra kaptam a kabátomat és már kint is voltam. Szerencsére a fa ház előtt volt 2 pad és egy lágyan parázsló tábortűz., ami finoman árasztotta magából a meleget…legalábbis a képzeletem szerint így lehet. Mivel korom sötét volt, így csak az egyik pad árnyékát láttam, de mikorra még közelebb mentem, már a másik padot is tisztán láttam. Valaki a padon ül, egyedül. Akárki is az,odaülök mellé, ne legyen maga szegény. De aztán belegondoltam,hogy mi van, ha azért van itt az az idegen mert magányra vágyik? Nem tudom…Minden esetre inkább a másik padra ülök, az a biztos.

Minél közelebb mentem a rejtélyes idegenhez, majd pár méter után kirajzolódott Zayn alakja. Mikorra már teljesen odaértem a padokhoz, észrevette,hogy jövök és felém fordította a fejét. A pirosló parázs még annyi fényt adott,hogy lássam: mosolyog. Nem szóltam semmit, csak leültem. A másik padra. Én barom.

- Nem ülsz ide? –kérdezte halkan.

- Végül is de. –még egy értelmes mondat sem jött ki a torkomon. Jellemző, ilyenkor mindig besülök a sületlenségeimmel.

- Jól táncoltál ma.

- Köszi szépen, igyekszem.

- Mennyi ideje táncolsz?

- Nagyon nagyon nagyon rég óta. De amúgy nagyon szeretem csinálni.

- Szereted csinálni?

- Mármint a táncot, nehogy rosszra gondolj!

- Már késő! –erre mind a ketten elnevettük magunkat, majd Zayn elővett egy szál cigit a zsebéből.

- Zavar?

- Nem dehogy! Csak nyugodtan! –én egy nagy dohányellenes vagyok, de neki kivételesen jól áll a cigizés. Sőt!

- Örülök,hogy téged nem zavar. Tudom nagyon rossz szokás és nem is egészséges,de egyszerűen nem tudok leállni róla, pedig már próbáltam párszor, de nem vagyok elég erős hozzá. Gondolom te nem dohányzol.

- Én nem. Nekem a tánc a káros szenvedélyem. Egyszerűen nem tudom abbahagyni.

- Legalább az egyikünknek van valami emberi elfoglaltsága is. –nevetett.

- Miért a sztárság nem az? –erre a nevetés alábbhagyott és csendben maga elé nézett.

- Bocsi,hogy ezt csak így mondom, én még sosem éltem át azt amit te.

- Én már elég sok mindent átéltem,amit nem kellett volna, de mindegy is. Inkább beszéljünk másról. Kérdezhetek valamit?

- Na ne csigázz!

- Mi volt az első benyomásod rólunk? Rólam? Ha már a tánctanárom vagy…

- Őszintén? Egy önző, egoista,önimádó,beképzelt,elkényeztetett kis kedvencnek gondoltalak.

- Azta mindenit! Tyűha! Ez elég kemény. –nevetett.

- De aztán láttalak a próbán a srácokkal és teljesen megváltozott a véleményem. Azt hittem,hogy majd játsszátok az eszeteket mindenki előtt,hogy ti vagyok a nagy 1D.

- Ez vicces, mert ezért „menekültünk” ide,hogy ezt elkerüljük,távol mindentől és mindenkitől. Túl sok volt mostanában a pörgés és ez elég megterhelő nekünk. A m döntésünk volt,hogy ide jöjjünk, mert ez elég eldugott helyen van. Külön pozitívum,hogy itt az emberek nem sztárként tekintenek ránk, hanem úgy,mint egy átlag emberre. Hála Kireshá-nak, ő az őrangyalunk.

- Hát igen, Kiresha az összekötő, mindig mindenütt ott van. –egy kis hatásszünetet tartottam, majd ismét belekezdtem,most kivételesen egy kérdésbe:

- Kérdezhetek valamit?

- Egész nyugodtan. Bármire válaszolok, még egyszer mondom: bármire. –ez elég meggyőzően hangzott.

- Miért jársz táncórára,miközben nem is szeretsz táncolni?

- Te ennyi mindent tudsz rólam? Ez kezd már gyanús lenni. (nevet) Hát,hogy is mondjam, meg van az oka,hogy miért járok én a te táncórádra a srácokkal. Őszinte legyek? Kinyomoztuk! Láttunk Niall-el téged és a barátnődet felmenni a lépcsőn és rákérdeztem Kiresha-nál,hogy kik ezek a lányok, majd mondta,hogy ti, vagyis te fogod tanítani a táncot a srácoknak és…nem hagyhattam ki. Érted ugye?

- Tipikus férfi gondolkodás, ezen nem lepődők meg. –valószínűleg itt a fejét rázva nevetett, de már nem láttam tisztán, mivel a parázs minél gyengébben világított, sőt, már alig melegített.

- Dobok egy kis fát a tűzre. –ezzel felállt, majd a tábortűz mellől összeszedett néhány nagyobb fadarabot, majd nemes egyszerűséggel az égő csodára dobta azokat. Kicsit meg is fújta,hogy jobban égjen, nem kellett sok,hogy vakító fényben ölelje körül a teret az égető tűz.