Part 1 - Az utolsó nap otthon

Hát igen, itt az első rész a legújabb blogomon. Nem is fűznék hozzá bővebb kommentárt, inkább olvassátok el és kérlek,hogy írjatok,hogy milyen lett. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Előre is köszi: Szandee×

Kora reggel volt, talán fél 7 lehetett, mikor a bátyám berontott a szobámba. A tegnap este kis buli után azt sem tudtam,hogy fiú-e vagyok, vagy lány. Nem vagyok az a bulizós fajta, ez inkább olyan búcsúbulinak mondható, ugyanis ma este a nyakunkba vesszük az országutat és meg sem állunk egészen a hegyekig. Még tegnap elköszöntünk a barátainktól és a szeretteinktől, ugyanis ma van a pakolászás napja, avagy keressük meg a rég elveszett cuccaimat a bátyám szobájában. Nem valami rendszerető pasi, az tuti. Na mindegy is, a lényeg,hogy ez a nagyokos minden lépen kanál tökfej felébresztett a legmélyebb álmomból és ilyenkor rám tör a hiszti roham. Nem azért mert felébresztett, hanem hogy mikor ébresztett fel. Én úgy terveztem,hogy 9-ig szunyálok, és majd csak utána tápászkodok ki az ágyból, de egy a hülye beelőzött.

- Kelj már fel, nem találom a zoknimat! Hol van? –szinte már a fejem előtt lebegett ez a kérdés. A drága bátyám sosem találja a zokniját, pedig már ezerszer elmondtam,hogy anya a fiókba tette, de hát a testvérének beszélhet az ember.

- Keresd meg magad és engem hagyjál aludni! –nem törődve semmivel a fejemre húztam a takarót és elfordultam.

- Hugii, kérlek. Csinálok neked palacsintát. –ja, hogy nem említettem? A bátyám egy igazi szakács-géniusz. Bárhol és bármikor képes összedobni akármit.  A nyáron a grillpartin füstölt lazacos stake-et csinált mentával a tetején. Tudom,kicsit furcsán hangzik így elsőre, de ízre marha jó volt. Persze csak hobbi szinten űzi a szakácsságot, amúgy a mérnökire jár, színjeles átlaggal. Hihetetlen, de senki sem nézné ki belőle, mekkora egy IQ bajnok is ő. Opsz, már megint elkalandoztam a bátyám életével, történetesen most az enyémről kellene beszélnem. Na szóval a palacsinta szó hallatán villámgyorsan felültem az ágyba és gyerekes tekintettel a vigyorgó tesókámra figyeltem.

- Jó, ezt a csatát te nyerted, de a háború még messze van. –bármennyire is utálom őt, mindig is a szívem csücske marad, ugyanis tudja,hogy egy tejszínes-lekváros palacsintával lekenyerezhet.

- Ez a beszéd! Szóval hol a zoknim? –a szemeimet forgatva beleléptem a kék szőrös maci alakú mamuszomba, majd egyenesen a szobája felé vettem az irányt, vele egyetemben.

- Na te IQ bajnok, jól figyelj, mert most mondom el utoljára: a zokni a felső fiókban és az alsógatya a középső fiókban van. A középső fiókba pedig nem merek belenézni, ugyanis olyan érzésem van,hogy ott valami újszerű , még fel nem fedezett élőlények tanyáznak. –hú, de szépen összehoztam ezt a mondatot, most büszke vagyok magamra.

- Köszi Jaz tudod,hogy szeretlek. –aranyosan elmosolyodott, majd hálája jeléül egy puszit nyomott a homlokomra.

A konyha felől egy csilingelő, kellemes hang szólt, anya volt az. Hangosan kiabálta,hogy menjünk reggelizni. Úgy látszik ma Kev helyett anya volt a soron és ő készítette el az utolsó reggelinket itthon.

Mind a ketten lassacskán lesétáltunk a lépcsőn egyenesen a konyha felé. A lépcső menti falnál megálltam, mint minden reggel, majd az egyik képet kezdtem el mohón bámulni. A képen apa volt katona ruhában. Lehet hogy még nem említettem, de 5 éve elvesztettük az édesapánkat. Hogy őszinte legyek még a mai napig nem hevertem ki és minden reggel köszöntöm őt, úgy,mintha még most is itt lenne velünk. Kevin szerint már le kellene szoknom a képhez való beszédről, ugyanis véleménye szerint már túl kellene tennem magam a dolgon, ám látom,hogy még az ő lelkében is ott van egy kis szilánk, csak nem mutatja. Apa a francia légierőnél volt pilóta és egy szörnyű baleset során…tovább erről nem szeretnék beszélni, mert még elsírom magam, inkább lemegyek a konyhába és csatlakozok anyáékhoz, ugyanis az élet megy tovább, legalábbis részben.

- Csakhogy lejöttél végre. Kész a palacsinta. –anya a szokásos reggeli puszival köszöntött, majd leültem az asztalhoz pontosan Kevin mellé. Igaz, már 18, lassan 19 vagyok, de a gyermekkori jó reggelt puszi kihagyhatatlan.

- A bátyókám már megint nem találta a zokniját! –az első dolgom volt beárulni őt, s eljátszottuk azt,mint minden reggel.

- Ez nem is igaz! –Kev erősen tiltakozott.

- Édes kicsi fiam, mondtam már,hogy a zoknik a felső fiókban vannak…

- Az alsógatyák az alsóban és a középsőben meg fel nem fedezett élőlényeg. Igen anya,tudom. –mondta ezt flegmán, mintha már ezerszer hallotta volna…végül is így van.

- És megjegyezte! –örömömben felkiáltottam és anyára figyeltem, aki szintén repesett az örömtől.

- Ügyes vagy kisfiam. –anya egy puszival jutalmazta a kis minden lében kanál matekzsenit, majd a szememet forgatva elkezdtem sorban pusztítani a lekváros-tejszínhabos palacsintákat.

Reggeli után felmentem a szobámba és leültem a gép elé kicsit kockulni. Mivel szerencsésen megnyertük a fődíjat , ezt a pár hónapos tábort, ami végül is vakációnak is felfogható, csak itt az a különbség, hogy dolgozni fogok. Hozhattunk magunkkal még 2 embert, én alapból Vic-re és Kevinre gondoltam. Victoria a legjobb és egyben legrégebbi barátnőm. Mindent tudunk egymásról, sőt majdnem többet tud rólam, mint a saját édesanyám. Na jó, ez azért kicsit túlzás, a lényeg,hogy nagyon sok mindent tudunk egymásról. Azt hiszem nemsokára itt is kellene lennie, de véleményem szerint még javában húzza a lóbőrt, ugyanis nem erőssége a koránkelés. Történetesen egy suliba járunk, ismerjük egymást az óvoda óta, és mind a ketten táncművészeti főiskolán szeretnénk tovább tanulni. Az életünk nagy meghatározója a tánc és a mozgás, bár ez nem mindig érződik. Nem dicsekedni szeretnék, de nekem is elég jó jegyeim vannak, de a nagyokos bátyámat még nem tudtam leelőzni. Ez a majdnem fél éves tábor is egy jó pont lesz a felvételihez és ezzel csak növeljük az esélyünket,hogy felvegyenek. A suliból most igazoltan lógunk, még a bátyám is, aki a tábor szakácsa lesz. Őszintén szólva már nagyon várom, csak az a baj,hogy addig nem látjuk anyát. Nehezünkre esik magára hagyni őt ennyi időre, mivel apa halála óta még nem volt egyedül, de meg kellett hoznunk ezt a nehéz döntést és anya teljes mértékben támogatja a tervünket, mert szeretné,hogy nekünk sikerüljön az, ami neki régen nem ment.

Jól tippeltem, egy fél órán belül itt volt az én legjobb barátnőm. Nem hívjuk egymást BFF-nek, mert szerintünk az olyan plázacicás és mi még véletlenül sem vagyunk azok. Én éppen bele voltam merülve a Twitter üzeneteim böngészésébe, mikor hallottam,hogy nyitódik az ajtó és egy ismerős arc tárulkozik elém.

- Na hello álomszuszék, végre itt vagy. Már azt hittem,hogy nem is jösz. –köszöntöttem az előbb még ajtóban álló személyt,aki szempillantások alatt az ágyamra vetette magát.

- Ne is mondd, anyáék az egész rokonságot elhívták búcsúzkodni. Komolyan mondom,mintha az Antarktiszra mennénk.

- Olyan hideg biztos lesz,mint az Antarktiszon. Azt mondják,hogy ott még novemberben is hullhat a hó.

- Az jó, hidegben még jobb táncolni, ugyanis akkor kénytelen vagy mozogni,hogy ne fázzál.  –erre mind a ketten elnevettük magunkat. Végül is nem is fura, egy 4 hónapos táborba nyertünk utat a helyekbe, ahol táncot fogunk oktatni az embereknek pénzért. Végül is van ilyen, csak azt nyáron szokták végezni és annak neve is van, ún. animátorok. Mi szépen meganimáljuk a koreográfiát, táncolunk egyet és ennyi. Végül is ez nem nagy kunszt, ennyit mindenki tud. A legjobb,hogy közben szórakozunk is.

- Amúgy te miket hozol?

- Ezt hogy érted? –hirtelen nem értettem a kedves barátnőm kérdését, ugyanis ez elég sok mindent takarhat.

- Úgy értem, milyen ruhákat viszel? Max csak 1 hétre tudunk ruhákat pakolni, a többit meg ott kell megvenni.

- Ez igaz. Hát a táncos szettjeimet meg a meleg szvetteremet mindenképpen viszem a többit meg majd ott elintézzük.

- És a cipők?

- Hócsizma, tornacipő és egyetlen egy darab magassarkú vészhelyzet esetére.

- Amit te most mind elmondtál,az belefér egy kis szatyorba és meg a fél házat odapakoltam. Szerinted el fogunk férni a kocsiban? Bocsi, de a csizmáim nélkül egy tapottat sem megyek. –igen, ez az én barátnőm.

- Nyugi, majd összezsúfolom az én cuccaimat.

- De kedves vagy, köszi. –ezt még én sem gondoltam komolyan.

- Amúgy milyen a felhozatal? –tudtam én,hogy nem a ruhákról akar velem beszélgetni. Kis rafinált, eltereli a témát, aztán letámad. Tipikus Vic.

- Elméletileg lesznek ott pasik, de gyakorlatilag fogalmam sincs.

- Ha hiszed ha nem, gyakorlatilag is lesznek ott pasik, méghozzá elég jó pasik.

- Most ezt úgy mondod,mintha ismernem kellene őket.

- Mert ismered is őket.

- Na most kíváncsivá tettél. Ki vele!

- A nagy One Direction pont ott lesz a táborban, ahol mi. –Vic hirtelen elkezdett fel le ugrálni az ágyamon,mint valami kis 12  éves tinilány.

- Most örülnöm kéne? –kérdeztem felemelt szemöldökkel és bámultam,ahogyan Vic teljes mértékben összeugrálja az ágyamat.

- Te teljesen meg vagy húzatva? A One Direction-el egy helyen leszünk és te nem is örülsz?

- Nem mondom,hogy nem örülök, csak olyan semlegesen érint. Szerintem tuti csináltak valamit, másképp maguktól biztos nem mennének el egy ilyen helyre. Tuti mindegyik egoista…

- Te nem vagy normális! De akkor is milyen szexik már! Harry fürtjei, Niall szőke tincsei, Liam mosolya, Louis humora és Zayn szemeinek nincs párja.

- El ne olvadjál itt nekem.

- Neked most mi a bajod?

- Szerintem mindegyikük nagyképű és beképzelt, nekem ez a véleményem.

- Szerintem nem, de mindegy. Legalább 1-et mondj valamelyikük közül aki egy kicsit is tetszik.

- Figyelj, jól néznek ki meg minden, de szerintem már tuti el vannak szállva a könnyen jött hírnévtől.

Victoria barátnőm összekulcsolta a két kezét, majd ördögien elmosolyodott.

- Nem válaszolták a kérdésemre, szóval az egyikük tetszik.

- Nem, dehogy. Nem az eseteim.

- Ugyan már, messziről látszik,hogy tetszik valamelyik. Várj kitalálom! Louis!

- Nem ő, habár ő is nagyon jól néz ki és nagyon cuki is.

- Mondtam én,hogy itt van a kutya elásva. Akkor Liam az! Tuti!

- Nem, nem ő. Bár ő sem rossz.

- Akkor Niall. Biztos vagyok benne,hogy Niall.

- Nem talált. Az ír szépfiú kilőve.

- Harry?

- Nem-nem.

- Zayn?

- Miért maradt más is?

- Komolyan Zayn? Pedig ő a rosszfiú a bandában, aki szédíti a csajokat és csak játszadozik velük.

- Az lehet, de nekem nagyon bejön.

- Ez olyan logikus: a jó kislány a rossz fiúkra bukik.

- Hagyjál! –erre mind a ketten elevettük magunkat.

Rövid pletykálódás után Vic segített bepakolni. Szinte az egész délutánunk elment a pakolászással és a bátyám hisztijeivel. Anya egy hadseregnek való élelmet bekészített a kocsiba már most, ugyanis holnap reggel, ő korán dolgozni megy az irodába, és szerinte mi még a fejünket is itthon hagynánk. Ebben van némi igazság. Ha Kevinen múlva az élelmiszer készletünk, telerakná fűszerekkel és egyéb szerintem haszontalan gyomnövényekkel, de szerinte azok friss fűfélék. Én nem vitatkozom vele, inkább ráhagyom a dolgot.

Victoria hazament,hogy aludjon pár órát az út előtt, ugyanis késő este indulunk,hogy reggelre odaérjünk. Én és a bátyám felváltva fogunk majd vezetni, hogy mind a ketten oda tudjunk figyelni az útra. Mondjuk nem lesz nehéz dolgunk, legalábbis az elején még az autópályán siklunk majd, de a vége felé már eléggé meredek lejtőkön haladunk át, legalábbis a GPS szerint.  Én és Kevin is beadtuk a törölközőt és mind a ketten elaludtunk a nappaliban a TV előtt. Lehet,hogy nem a legkényelmesebb pozícióban szunyókáltunk el, de legalább aludtunk egy keveset még a nagy autóút előtt.