Part 6 - Az erdő mélyén

Sziasztok! Ezer bocsi,hogy ilyen későn jelentkeztem az új résszel, de ez most csak nehezen fért be az időmbe. Most már kicsit felpörögnek az események és remélem,hogy tetszik majd. Nagyon csalódott vagyok,hogy az előző részhez csak 6 hozzászólást kaptam. Ne értsetek félre, de már megszoktam,hogy mindig írtok és megmondjátok a véleményeteket…annyira nem tetszett,hogy már nem is akartok írni? Nem értem…na mindegy, remélem,hogy ehhez azért érkezik egy pár olyan komment,ami kifejti,hogy mi tetszett és mi nem tetszett benne…nagyon jól esne plusz mindig abból tanul az ember, ha megmondják neki mit csinál jól és rosszul! :)

Üdv. :               Szandee ×

Egyre sötétebb lett. Szinte már az orrom hegyéig sem láttam el. A kimagasló köd egyre erősödött, s most már végképp nem láttam 1 méternél tovább. A csípős hideg teljesen áthatolt rajtam,minden egyes porcikám reszketett, még a segédkezet nyújtó egyén ellenére is. Egy idő után már a az ő teste melegét sem éreztem, akkor tudtam,hogy baj van. Olyan érzés volt,mintha milliónyi apró tű szúrná át a testemet. A már elszáradt fű maradványain ott csüngtek a vízcseppek, pontosabban a köd egy része ami lecsapódott a földre. Kicsit olyan volt,mint a horrorfilmekben, már csak a telihold hiányzott a jelenetből, csak az a baj,hogy a Holdat eltakarta a sűrű füstfelhő, nevezzük köd, és nem lehetett látni semmit. Ilyenkor már bele sem mertem volna gondolni abba,hogy elinduljunk.

- Nagyon fázol? –a hosszú csönd után ismét megszólalt. Most már nem volt olyan magabiztos a hangja,mint fél órával ezelőtt.

- Az nem kifejezés. De érzem,hogy te is. Nem is tagadhatod le, te reszketsz.

- Talán egy kicsit fázom, de ki lehet bírni. –még mindig nem adja fel.

- Nem kell hősködnöd, nem mondom el senkinek.

- Nem hősködöm, ez az igazság. –aha persze, jó duma.

- Most elég hülyén nézhetünk ki így. Még valaki félreérti…

- A kutya se jár erre, mégis ki értené félre? –erre nem válaszoltam. Nem is tudtam volna mit mondani erre.

- Kérdezhetek valamit? Ha már így összemelegedtünk… -a pimasz vigyor ismét befigyel.

- Tudtam,hogy ezt elő fogod hozni. Na kérdezz!

- Miért nem bírsz engem?

- Ezt meg hogy érted? –kaptam fel a fejem és a szemébe néztem.

- Szerintem ez nyilvánvaló. Folyton kerülsz és csak a srácokkal beszélsz,velem nem. Mit csináltam,hogy ennyire nem kívánod a közelségemet? Hiszen a tábortűznél milyen jót beszélgettünk…

- Figyelj, őszinte leszek. Semmi bajom nincs veled az égvilágon, csupán azért kerültelek téged…mert…-itt megakadt a lélegzetem és olyan volt,mintha a felsőbbrendű erők megakadályozták volna,hogy befejezzem amit akartam.

- Mert miért?

- Sokat hallottam felőled a médiából. Tudom,hogy sorra cserkészed be a csajokat. Egy szóval nem szeretném, ha én is úgy járnék,mint a többi lány. Ha érted mire célzok…

- Amit a tévében hallasz rólam, annak a fele mindig kamu. Voltam egy pár csajjal, de azokkal nem terveztem tartós kapcsolatot.

- Látod, ez a baj. Hiába Zayn, aki rosszfiú az rosszfiú is marad.

- Ezek szerint te amolyan jókislány vagy. –itt halvány mosoly jelent meg az arcán.

- M-mondhatjuk úgy is. –már a szavak megformázása is nehezen megy ilyen hidegben…

- Általában a jókislányok a rosszfiúkra buknak ugye? –az az önelégült, pimasz vigyor az arcán…legszívesebben képen töröltem volna, de nem veszem el a mellkasáról a kezem, mert még megfagy.

- Te mindig eléred amit akarsz ugye? –néztem rá, a mosolygós arcára.

- Mondhatjuk úgy is. –már éppen nevetni akartam volna, mikor észleltem,hogy magához húzott, vagyis inkább rántott. Olyan hirtelen ért,hogy köpni,nyelni nem tudtam.

- Te mit csinálsz?

- Nem akarom,hogy megfázz. –aha persze. Szerintem ez jutott volna utoljára az eszébe.

Mivel már elég közel voltunk egymáshoz, így kapva az alkalmon, közel hajoltam hozzá és úgy tettem,mintha meg akarnám csókolni. Szerintem nem nagyon tudta hova tenni a dolgot, hogy ilyen hirtelen közeledtem felé, de nem utasított el. Miért is tette volna?

Már az ajkunk majdnem összeért,mikor végül kinyögtem,mit is akartam igazából.

- Soha ne mondd egy lánynak,hogy az ő hibája. Ezt jól jegyezd meg. –szegényke olyan kiábrándult fejet vágott,mint még soha. Csak nézett rám értetlenül.

- Ezt most miért csináltad? –a szomorú arc megvolt. Vagy legalábbis ezt akarta elhitetni velem.

- Ezt azért kaptad,mert azt mondtad,hogy az én hibám,hogy eltévedtünk. Így most már kvittek vagyunk.

- Ez de durva. Na várjál csak ezért még kapsz. –hirtelen megindult felém és leterített a földre. Nem is érdekelte,hogy teljesen fagyos, csupán a bosszúvágy hajtotta. Lefogta mind a két kezemet és nem engedett el. Teljes mértékben rám nehézkedett, habár nem volt olyan rossz…:)

- Ne! Engedj el! –mondtam, de közben nevettem.

- Miért is? Itt úgysem lát senki! –ördögien felnevetett.

- Te tiszta hülye vagy. Engedj el, már megbántam. –mondtam megadóan. Semmi esélyem sem volt a szökésre,hiszen hogy is lett volna…egy kemény férfival szemben én, aki még egy légytől is megriad. Esélytelen volt az első próbálkozás, így hát könnyen megadtam magam. Már nem úgy, hanem csak képletesen.

- Feladod?

- Igen! Esélyem sem lenne! Te erősebb vagy nálam!

- Még szép! –ekkor a hiú férfiösztön előhozta belőle,hogy befeszítsen és hogy megmutassa az izmait, még így vastag télikabáton keresztül is. Ekkor kaptam a dolgon, ellöktem magamról és röhögve, könnyes szemmel elrohantam a végtelenbe. Az sem érdekelt már, hogy minimum -5°C van, csak rohantam a köddel és sötétséggel teli erdőbe. Persze nem hagyhatta szó nélkül a dolgot, rohant utánam eszeveszettül. Kicsit olyan volt a helyzet,mint a Kengyelfutó Gyalogkakukk c. mese. Gondolom nem kell firtatnom miért én voltam a gyalogkakukk…

Csak rohantam és rohantam, de fogalmam sem volt,hogy hova. Mivel nem láttam az orrom hegyét sem, így hát a hatalmas gyökeret sem vettem észre, ami kiállt a földből, és amibe egyenesen beleszaladtam. Hasra vágódtam, de szerencsére a vastag kabát és a a tömérdek falevél felfogta az esést, így nem történt semmi bajom…egészen addig,amíg Zayn utol nem ért.

- Most megvagy. –hirtelen a semmiből rám vetette magát (ismét) , gondolom nem vette észre az előbbi kis akciómat, különben biztos nem így „ugrott” volna rám. Hogy is vehette volna észre, mikor a sűrű ködtől az orrom hegyéig sem látok-ja,hogy ezt már mondtam? Bocsi, de ilyen izgalmak közepette nehéz gondolkodni:)

- Már megint! Ne már! –hangosan, ámde nevetve felkiáltottam. Neki könnyű dolga volt,mert puhára esett.

- Miért futottál el előlem? –kérdezte most már teljes halk hangvétellel.

- Azért,hogy ne fázzak. –nevettem, s közben mondtam lihegve.

- Én is csak azért jöttem utánad,hogy ne fázzak. Jó kifogás.

- Ez van. –mondtam nemes egyszerűséggel.

- És most? Hova megyünk? Ugyanis most végképp eltévedtünk.

- Ha leszállsz rólam, akkor talán nekivághatunk valamerre.

- De nem akarok. –a hangja selyme teljes mértékben átjárta minden porcikámat. Olyan érzés volt,mintha egy selyem kendőt végighúznának a meztelen hátamon…egyszerre simogató és kellemes. A lihegésem abbamaradt, mikor meghallottam tőle ezt az ismeretlen, még sosem hallott hangszínt.

- És miért nem akarsz? –mondtam hasonlóan rejtélyes hangviszontagságokkal,mint ő. Bár az övé jobban sikerült.

- Mert akkor nem tudnám megtenni ezt. –amikor kimondta eme mondatot, egyből tudtam,hogy mire készül. Az első gondolatom az volt,hogy készen-e állok erre, de ez hamar eldőlt a fejemben, Zayn javára. Nem szerettem volna semmi jónak az elrontója lenni, így hagytam őt, engedtem a csábításnak. Az ajkunk csaknem összeért,mikor észrevettem,hogy mosolyra nyitódik a szája és mondani akar valamit. Úgy érzem, a saját csapdámba estem bele.

- Sose mondták még neked,hogy a fiúk elől nem szabad menekülni? –ez az. Öngól. Gratula Jaz, nagyon ügyes voltál. Saját magamnak ástam a vermet, amibe szépen bele is sétáltam.

- Na jól van ám! –hangosan felkiáltottam, direkt úgy,hogy érezhető legyen a hangomban a sértettség és egy kis düh.

Nem számítottam rá, de ismét egyre közeledett hozzám. A leheletét, amit eddig csak láttam a nagy hidegben, most az arcomon is érezhettem. A két kezét a derekamra tette, s a fejét az arcomhoz nyomta. Mind a ketten behunyt szemmel ültünk egymás közvetlen környékén, és csak a gesztusokra koncentráltunk.

Nem vagyok az a lány, aki az első randin már „megadja magát”, sőt nem is leszek olyan. Én mindig helyesen cselekedtem,pont úgy,ahogyan azt a bátyám elvárta tőlem. Sosem szegtem meg a szabályokat, így hát itt volt az idő,hogy végre elengedjem magam és kicsit a magam ura lehessek. Legalábbis egy időre.

Lassú csókokkal közeledett a ajkam felé, s éreztem,hogy az éjfekete, sűrű szempillái enyhén csikizik az arcomat. Egyre ziláltabban kezdett el lélegezni pont,mint én. Tisztán hallottam minden egyes szívdobbanását és egy kis idő múlva arra lettem figyelmes,hogy a karjaiban találom magam. A szemei pont az orromig értek,de ez nem volt gond a számára. Közel hajolt hozzám, most a legközelebb. A mai nap már többször is megsértettük egymás intim szféráját, de ennyire messzire még egyikünk sem merészkedett. A telt ajkai az enyéimhez értek, és a nagy hideg közepette elöntött a forróság.

Lágyan csókolóztunk, mígnem a végén kissé beleélte magát a dologba, ahogyan én is. Elvesztettük a fejünket és mind a ketten egymásnak estünk. Nem érdekelt senki és semmi. Végre azt tehetem amit akarok, végre nem szól bele senki.

Egészen addig nem kíméltük egymást, míg valami vakító fény fel nem tűnt. Mintha valami bombát robbantottak volna közöttünk,hirtelen szétváltak az ajkaink és a közeledő fényre figyeltünk.

- Megtaláltak! –Zayn felkiáltott,mintha magamtól nem jöttem volna rá. A fény egyre közeledett, egészen addig, míg ki nem derült,hogy valójában 2 zseblámpás alak közeledik felénk. Köpni,nyelni nem tudtam, csak abban reménykedtem,hogy nem látták a kis akciónkat.

- Hé! –az egyik idegen felkiáltott. Az egész testem összerezzent,mikor meghallottam azt a hangot, ami a bátyáméra hasonlít. Sajnos nem csak hasonlít…

- Ti mi a fenét csináltok itt? – kérdezte a bátyám. Nagyra nyílt szemekkel figyelte, ahogy Zayn karjaiban vagyok. Ezt nem fogom tudni kimagyarázni.

- Mindenki titeket keres. Még a hegyi mentőket is kihívtuk. Hova tűntetek? –kérdezte az egyik táncoktató srác, akivel még az első bulin ismerkedtem meg.

- Eltévedtünk. –mondtam ijedt hangon.

- Hátul mentünk és elkeveredtünk. –magyarázta Zayn. A bátyám persze hajthatatlan, úgy tett,mintha az ő szavát meg sem hallotta volna.

- Jaz! Gyere menjünk! –rám parancsolt. Meg sem kérdezte,hogy mi bajom van, máris játszotta a mindent tudó, idegesítő testvért.

- Én inkább Braddel megyek. –mert így hívták a srácot.

- Menjünk! –tudtam,hogy az én szavam az ő szava ellen mit sem ér. Ha akartam ha nem, vele kellett mennem. Egy mindent megmagyarázó pillantást vetettem Zaynre, aki egyet bólintott, jelezvén,hogy érti a célzást.

Kevin és én elindultunk visszafelé, pár percére rá Zayn és Brad is jöttek utánunk. A visszaút egész részében csendben voltam és Kev sem kérdett semmit, hiszen úgyis tudja,hogy ennek veszekedés lett volna a vége.

Egy pillanatra valakinek érezhettem magam, de ekkor a bátyám mindig bejön a képbe. Kevin merészebb és kitartóbb,mint az FBI.

Beértünk a táborba. Mindenki aggódó tekintete végigkövette minden egyes lépésemet egészen a szobámig. Most végképp nem érdekelt,hogy mások mit gondolnak, most egy kis egyedüllétre vágytam…egyedül…ami persze nem jöhetett létre, ugyanis Victoria mérges de egyben megkönnyebbült tekintete fogadott a szobába beérkezvén. Szokás szerint nem hagyott szóhoz jutni, csak nyomta a szokásos sódert arról,hogy miért nem szóltam, meg hogy mi a fenét képzelek meg ilyenek. Néha ő is túlzásba viszi az aggódást.

Nem vágtam a mondókája közepébe, szépen levetettem magamról a csaknem jéggé fagyott ruhákat és egy  jó meleg pizsamában az ágyamba bújtam.

- Te nem is szólsz semmit? –kérdezte szemrehányóan. Ismételten nem szóltam egy árva szót sem, csak egy sokat sejttető mosolyt hagytam. Hadd gondolkozzon egy kicsit.

- Min mosolyogsz ennyire? Te őrült nő, a frászt hoztad rám. Mostanában nagy hobbiddá vált,hogy folyton folyvást eltűnsz. Mi ennek a földön kívüli jelenségnek az oka? –még jobban elkezdtem mosolyogni. Odaugrott mellém az ágyra, majd hasra vágta magát és a könyökével támasztotta a fejét, amit felém fordított.

- Na mesélj! –uraim,kérem kapcsoljanak át a sportadóra, most egy csajok beszélgetés következik.

- Megcsókolt. –mondtam, majd a paplan alá bújtam úgy, hogy csak a szeme látszódott ki.

- Mi? Zayn? Megcsókolt? Te mázlista! Szóval ezért tűntetek el! Ahaaa, itt van a kutya elásva. Legközelebb szólj,hogy az erdőbe mentek eltévedni, és akkor Niall-t is viszem magammal. –erre felkaptam a fejem és előbújtam a paplan alól.

- Csak nem bejön? –mosolyogtam.

- Hát figyelj…azt nem mondhatom,hogy nem jön be,mert akkor hazudnék. De azt sem mondhatom,hogy nem akarom mondani,hogy bejön. Szóval ha bejönne, tuti szólnék neked…talán…lehet…fene tudja… -hirtelen felnéztem a plafonra, majd Vic is oda pillantott.

- Te meg mit nézel?

- Nem látod a rózsaszín felhőket feletted?

- Te beszélsz? Nem én csókolóztam az erdő mélyén Mr. SzexiÁllatVagyok-al.

- Hagyjál lógva. Az véletlen volt.

- Milyen különös véletlen ugye? Ha Kevin nem ront rátok…

- Akkor mi?

- Akkor még több is lehetett volna…

- De hülye vagy. –nevettem. –Én nem vagyok olyan, aki lefekszik az első pasival aki az útjába kerül.

- Szerintem ez nem rajtad múlott. Ha akartad volna ha nem…talán meg sem kérdezett volna és csak úgy lazán…

- És még rám mondod,hogy perverz vagyok. Akkor te mi vagy?

- Tisztánlátó.

- Te meg a tisztánlátás 2 különböző dolog. –mind a ketten elnevettük magunkat, amikor egyszer csak valaki kopogott. A nevetés abbamaradt.

- Szabad! –kiáltott Vic.

Milyen meglepő, pont az 5 srác érkezett be a szobánkba mosolygó tekintettel.

- Szia! Nem zavarunk? –kérdezte Louis.

- Sziasztok! Dehogy, gyertek csak beljebb. –betessékeltem a szobámba mind az 5 srácot, akik sorban helyet foglaltak a hatalmas ágyon, ami épp elég volt mindenkinek. Pont úgy viselkedtek,mintha otthon lennének és ez nagyon bejön.

- Bocsi, nem vettük észre,hogy leléptetek. –mondta Liam.

- Már mindegy, túléltük.

- Igen, azt hallottam. –ekkor Liam olyan „érdekes” arcot vágott. Úgy látszik már mindenről tud.

- Kár,hogy te nem jöttél. –mondta Niall Vic-nek, aki egy szempillantás alatt elpirult.

- Majd legközelebb.

- Zayn mondta,hogy mi történt. –nézett rám Harry.

- Igen? És mégis mit mondott Zayn? –ekkor Zaynre, majd utána Harryre néztem.

- Azt,hogy lenyomtatok egy gyors menetet ott az erdő közepén. –a lélegzetem és a szívverésem is egyszerre állt meg. Nagy szemekkel bámultam Harryre, majd Zaynre. Mindegyik srác elkezdett kuncogni, csak Zayn nem.

- Nyugi, csak viccelek. –mondta Harry vigyorogva.

- Egyre jobban félek a vicceidtől.

- Harry viccei ártalmatlanok..többnyire. –ez a többnyire szó nem nagyon tetszett Louis mondata végén.

Nagyban beszélgetünk a srácokkal az élet nagy dolgairól, persze titokban szemkontaktust létesítettem Zaynnel, aki, ha ránéztem, mindig elmosolyogta magát. Azt hiszem a legjobb szó rá: aranyos…vagy nem. Inkább kedves…szerethető…gondoskodó…szexi…és végül, de nem utolsó sorban perverz. Pont úgy,mint a banda többi tagja. Nem tudom ezeket honnan szalajtották, de mindig csak hülyeségeken jár az eszük. Aki nem ismeri őket az nem tudja,hogy mi rejlik abban a hatalmas nagy…fantáziájukban :D

Már nagyon beleéltük magunkat a beszélgetésbe, mikor Niall a semmiből, hirtelen felkiáltott:

- Almáspite!

- Hol? –kérdeztem.

- Ti nem érzitek?

- Nem. –mondta Harry unott képpel Niall-re bámulva.

- Mindig ezt csinálja. –magyarázta Louis, s közben megvonta a vállát.

- Mindig 10 másodperccel előbb érzi meg a kajaszagot,mint mi. –folytatta tovább Liam.

- 10…9… -Zayn elkezdett visszafelé számolni, amíg el nem jutott a nulláig. A semmiből megcsapta az orromat a frissen sült almáspite illata. Ropogós és porcukros…hm…:)