Part 15 - Azt hittem már ismerem...

Sziasztok! Remélem tetszeni fog,ugyanis rengeteget dolgoztam vele, eltekintve a helyesírási hibáktól. Ebben a részben van egy nagy fordulat,ami akár megváltoztathatja az egész történet folyamatát…mondom: akár :) Nagyon sokat gondolkoztam azon,hogy ki legyen Dean szerepében, de aztán Liam Hemsworth mellett döntöttem. Remélem,hogy így is tetszik majd, ugyanis nem akartam valami JB-féléket belerakni a sztoriba.

Nagyon örülnék neki,ha 1-2 komit írnátok, mert most nagyon de nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre,hogy tetszik-e vagy hogy ti mit csináltatok volna másképp vagy netán azt is leírhatjátok,hogy hogyan képzelitek el a folytatást. Várom a véleményeket :)

Üdv.:                                      Szandee ×

Dean körbevezetett minket az egész épületben. Gondosan elmesélt mindent az egyes szobákról,ami nekünk plusz pont,ugyanis végre előrehaladt az ügy. Egészen addig minden rendben volt, amíg meg nem jelent Dean apja, az egész dolognak a forrása és felbujtója. A folyosón jött velünk szemben öltönyben, komor tekintettel és előre megfontolt,kiegyensúlyozott léptekkel. Nem volt nehéz kikövetkeztetni,hogy ez a nagy John Willes.

- Szia apa, bemutatom Jasmine-t és Zayn-t. Ők is a környéken vannak elszállásolva. –először úgy tűnt,mintha nem is érdekelné az öreget,hogy kik vagyunk, majd egy pillanatra megváltozott az arckifejezése amitől kissé megijedtem.

- Dean te idióta! Tudod ki ez a lány? Ő Kiresha egyik segédje. Táncot oktat a táborban. A fiúbanda egyik üdvöskéjéről nem is beszélve. Mond fiam, te teljesen meg vagy húzatva? Ugye nem mutattad nekik körbe a szállót? –Mr. Willes idegesítő nyugodtsága alábbhagyott, majd előtört belőle az állat.

- Bocs apa én nem tudtam. –Dean próbálta kihúzni magát a csávából, de már hiába.

- Ha már így összejöttünk,meg szeretném kérdezni Öntől,hogy mégis mi a frászt képzel magáról? –erre a beszólásomra köpni-nyelni nem tudott se a fia, se az apja.

- Mit beszélsz? –kérdezett vissza idegesen.

- Különös módon az összes ide érkező turista az Ön szállóját választja, pedig ez sosem volt így.

- Szóval Kiresha beszélt neked a régi ügyünkről…

- Bizony. Elmondott mindent. Azt is,hogy a mi táborunk volt mindig a rangelső a környéken. Idén ez megváltozott, gondolom nem véletlenül. Már megbocsásson, de itt valami nincs rendben.

- Figyelj. Ez az én dolgom,hogy mit teszek és mit nem. Idén jobban sikerült nekünk,mint nektek és remélhetőleg a jövőben is így lesz. Azt nem kell tudnotok hogyan csináltam. Az legyen az én titkom. –úgy látszik be szerette volna fejezni velünk az eszmecserét, mert egy szempillantás alatt felszívódott. Még el sem köszönt.

- Ti komolyan a másik táborból vagytok? –öcsém,jó hogy végre leesett. Amilyen helyes, olyan hülye.

- Ja. –vágta rá Zayn lazán.

A beszélgetés után kínos csend következett. A csöndet Zayn törte meg.

- Szerintem ideje lenne indulni.

- Egyetértek. –szegény Dean meg sem tudott szólalni, annyira meg volt lepődve.

Elköszöntünk tőle, majd visszamentünk a mi, saját szeretett táborunkba.

Victoriának végre ismét összejött egy táncórája, hosszú idő után megint. Nekem már nem volt ekkora szerencsém, ugyanis egyedül maradtam. A srácok elmentek segíteni Kireshával együtt az egyik kisebb hétvégi házba, ahol az egyik srác eltörte a lábát és állítólag az orvosok még nem érkeztek meg a nagy hó miatt. Hiába: Ahol a szükség, ott a segítség. A mi srácaink pedig nagyon segítőkészek ha valami bajról van szó, de egyébként nem.

Én pedig egyedül maradtam, unatkozva ücsörögve a táncteremben. Kinéztem az ablakon, a hó még mindig eszméletlenül hullott, s nem volt nagyon kedvem kimenni megfagyni. Délelőtt meg már amúgy is voltunk sétálni Zaynnel, úgyhogy ez kipipálva.

Danielle és Eleanor most a kisboltokat róják, szóval ők sem érnek rá velem foglalkozni, úgyhogy tényleg egyedül maradtam.

Már nem tudtam mást csinálni, maximumra feltekertem a hangerőt és elkezdtem táncolni Ne-Yo – One a Million c. világslágerére,amit történetesen imádok. Csak lazán mozogtam, pont ahogyan azt Danielle tanácsolta. Nem ismertem lehetetlent a csípőmozgás variációiban.

Mikorra véget érte a szám, ijedten néztem a félig kinyitott ajtóra és az onnan kikandikáló vigyorgó fejre.

- Te meg mit keresel itt? Egyébként hogy jöttél be? –néztem ijedten Dean-re,aki most már teljesen testközelből a táncteremben tartózkodott velem együtt.

- A recepción mondták hogy itt vagy. Gondoltam meglátogatlak.

- Itt vagyok, egyben vagyok. Csak ezért jöttél? –kicsit visszataszító volt a viselkedésem vele szemben.

- Nem csak ezért. Szeretnék bocsánatot kérni az apám miatt. Nem lett volna joga így beszélni veled.

- Hát én sem beszéltem vele valami szépen…

- Az lényegtelen. Ő az érettebb, neki kellett volna gondolkodnia. Szóval szeretnék bocsánatot kérni a nevében. Próbáltam beszélni vele, de hajthatatlan.

- Nem számít. Felejtsük el.

- Egyébként nagyon szép a szálló. Szebb,mint a miénk.

- Köszi. –hát Jaz, nem vagy valami bőbeszédű.

- Kérdezhetek valamit? –láttam az arcán,hogy valami személyeset akar kérdezni. Biztos voltam benne.

- Kérdezz nyugodtan!

- Te mióta táncolsz? –mondtam vagy mondtam?

- Hú, már pici korom óta. Szinte mér nem is emlékszem mikor elkezdtem.

- Látszik. Mármint az,hogy milyen jól használod a tested. Egyszerűen eszméletlen. –szerintem már kicsit sok a bók mára, de azért jól esett amit mondott, még ha kicsit perverz is volt.

- Van benne gyakorlatom. –te jó ég! Én teljesen hülye vagyok! Ennél kétértelműbb mondatot! Szupi vagy Jaz!

- Mármint miben? –remek. Tudtam,hogy félreérti.

- A táncban. A táncra gondoltam.

- Ja igen. A tánc…hkm…én is arra gondoltam. –na ezt tudod kinek add meg szépfiú.

- Szerintem váltsunk témát! –mondtam elvörösödve.

- Rendben van. –nevetett. – Te amúgy szereted Zayn-t? –ez most mi? A témaváltással nem erre céloztam, főleg nem ilyen hirtelen.

- Ez meg milyen kérdés. Persze hogy szeretem. Különben nem lennék vele. Ezt most miért kérded?

- Semmi, csak kíváncsi voltam.

- Érdekes kérdései vannak.

- Igen, sokan mondták már,hogy túlságosan is szeretek kérdezősködni.

- Elhiszem. Olyan kérdéseket teszel fel,amikre nem szívesen válaszolok.

- Szóval nem szereted?

- Dehogy! Úristen! Erről szó sincs! Nagyon is szeretem. Egyébként ez miért érdekel annyira téged?

- Nem mindenki érdemel meg egy olyan lányt, amilyen te vagy.

- Viccelsz? Hiszen nem is ismersz.

- Azt te csak hiszed. Tudom,hogy Londonban élsz a bátyáddal és az édesanyáddal. Az édesapádat egy szörnyű baleset során elvesztetted. Azt is tudom,hogy táncolsz és hogy egy verseny nyereménye volt ez a kis kiruccanás ide a hegyekbe. Majdnem mindent tudok rólad.

- Félelmetes vagy! Te kutatsz utánam a neten? Jézusom ez mennyire perverz már!

- Vicces,de nem én voltam. Vannak bizonyos emberek,akik elvégzik helyettünk a piszkos munkát! Hogy pontosítsak, apám egyik nyomozója csodákra képes.

- Ezt nem hiszem el. Ugyanolyan sunyi vagy,mint az apád, pedig még nem is ismerlek. Ennyit jött le rólad.

- Én ezzel nem követtem el semmit, csupán kicsit utánad néztem. Ez nem bűn.

- De ez már beteges.

- Jaz, Jaz Jaz! –lassan odasétált hozzám,majd a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Ne gondolj mindjárt a legrosszabbra. Nem vagyok én rosszfiú, csak jobban meg kell ismerned.

- Nem hiszem,hogy meg akarnálak. –egy lépést hátrébb léptem.

- Te tudod. –odahajolt hozzám, majd halkan a fülembe súgta:

- Ha esetleg társaságra vágynál, tudod hol találsz!

- Inkább a halál! –nem tudom,hogy ez mit gondol magáról, de se perc alatt lekoptattam.

- Egyébként meg hogy jössz te ehhez,hogy itt osztod az észt? A lényeg,hogy nem ismerjük egymást. Majd pont veled feküdnék le.

- Az ismertségi kérdésen könnyen lehet változtatni. –pimasz mosollyal az arcán elkezdett felém közelíteni, én meg reflexből meghátráltam.

- Ne próbálj még egy lépéssel közelebb jönni hozzám, különben sikítok!

- Jó,jó nyugi. Ne kapd fel a vizet. Én csak adtam egy ajánlatot, de az már rajtad múlik,hogy elfogadod-e.

- Álmodj királylány! Nekem még akkor sem kellenék ha te lennél az utolsó férfi a földön.

- És szerinted engem ki akadályozna meg? –erre nem tudtam mit reagálni. Ezt a csatát elvesztettem, de a háborút még nem.

- Ezt most fejezd be és tűnj el innen. –a fejemet oldalra fordítva az ajtó felé mutattam. A nyomulógép egyenesen az ajtó felé igyekezet,meglepő módon szó nélkül.

- Fontold meg! –egy másodperc erejéig visszafordult,hogy még jobban felbosszantson, direkt is.

- Húzzál már el!

Végérvényesen elhagyta a tánctermet, a nagy örömömre. Fogalmam sem volt,hogy mit kezdjek ezzel a dologgal. Először Harry, most meg Dean. Mi az itt mindenki csak a szexre gondol? Velem? Nem hiszem,hogy adtam volna rá okot,hogy így viselkedjenek, jó az igaz,hogy Harrynek még anno lejtettem egy visszafogottnak nem nevezhető táncot, de akkor totál be voltam nyomva és nem tudtam,hogy mit csinálok. Deannel  meg talán össz-vissz kétszer beszéltem. Vagy telihold van vagy nem tudom, de nagyon dúlnak a férfi hormonok. Inkább környékezzék meg Victoriát, ő úgyis nyitott az ilyen dolgok felé, plusz még neki nincs is barátja. Én bőven beérem Zaynnel, ő sokkal többet tud adni nekem,mint bárki más. Részemről az ügy lezárva.

Pár nap múlva valami csoda folytán megjelent egy 4 tagból álló lánycsapat, vagyis én inkább pirított ribancoknak hívnám őket hidrogén szőke saját és póthajukkal együtt. Úgy látszik, mostanában már csak az ilyenekre számíthatunk. Mivel Kiresha nem volt itt,mikor jöttek, így nekem kellett végigvezetnem őket és bemutatnom nekik mindent. Az az idegölő nyávogásuk egyszerűen elviselhetetlen volt.

Felkísértem őket a szobájukig, majd a folyosón pont találkoztam Zaynnel. Mosolyogva jött felénk, s már megszokásból egy csókkal köszöntöttük egymást. A 3 liba púderes arcán enyhe méreg volt látható. Zayn egy halk „Sziasztok”-al nyugtázta a dolgot és továbbment. Mind a 3-an a hátuk mögé néztek, s azt bámulták,ahogy Zayn elmegy.

- Ő a barátod? –mondta a jobb szélső fancsali képpel.

- Igen az. –válaszoltam egyszerűen.

- Hát nem nézném ki pont Zayn Malik-ból,hogy egy ilyen lánnyal jár. –mért végig lenézően a középső. Gondolom ő a bandavezér. De azok a tüskés szemek és az a hatalmas műszempilla…főleg ahogyan mondta. Szerinte nem illek Zayn-hez és ezt még ki is nyilatkoztatja bő 3 perc ismertség után. Na szép.

- Parancsolsz? – néztem rá felemelt szemöldökkel és a nyakamat kissé oldalra hajlítottam,pont mint a filmekben. Na jó, ez így sikerült.

- Semmi,semmi. Köszönöm a körbevezetést vöröske. –ezek után mind a hárman bementek a szobájukba, majd becsukták az orrom előtt az ajtót. Az a flegmaság ami tükröződik belőlük,egyszerűen gusztustalan. Lehet,hogy nem öltözködöm annyira jól és csakis tornacipőt vagyok hajlandó hordani,Zayn mégis szeret engem és sosem hagyna el az ilyen rózsaszín pálcikákért. Nem is értem az ilyeneket. Nem szerettem volna beszólni nekik, mert akkor tuti elhúztak volna a francba, inkább tartottam a számat,nehogy valami olyasmit mondjak,amit később megbánnék. Nem titok,hogy rühellem az ilyesfajta rózsaszín plázacicákat. Egy az,hogy teljes mértékben energiavámpírok,mert leszívják az összes tudásomat a sületlenségeikkel, másrészt szerintem ezeknek szájfény van az agyuk helyén-jobbik esetben. Az ilyen embereket csak 1 szóval tudnám jellemezni: r i b a n c .

 --> A főbűnös, közismert nevén Tiffany.

Benéztem Victoria táncórájára és elmeséltem neki a mai nap sztorijait. A szőke műmellű ribikről neki is ugyanaz a véleménye,mint nekem,szóval az nem volt újdonság. Sokkal inkább a Dean Willes sztorira volt rákattanva. Nem titok,hogy Victoriának bejön a srác,csak az a baj,hogy szegény csajt figyelembe sem veszi,helyette inkább velem foglalkozik,pont velem, pedig én még a hátam közepére sem kívánnám őt. Nem mondanám hogy kiborult,inkább csak furcsa volt a számára. Az tény,hogy Dean egy szoknyapecér nőcsábász,aki szerintem minden nap más lánnyal hempereg az ágyban. Vicces,hogy ezt pont én mondom, ugyanis nekem ott van Zayn aki hát,hogy is mondjam…őt sem kell félteni. Azóta persze benőtt a feje lágya és megkomolyodott.

A Harry-s félreértésről még Victoriának sem beszéltem,ugyanis ez a mi titkunk Harryvel. Nem akarok felesleges vitákba keveredni,ha nem is történt semmi. Ez legyen a mi titkunk. Még szerencse,hogy időben kapcsoltam. Sajnos az ember hoz néha olyan döntéseket,amiket később megbán, de akkor nem tud uralkodni magát és muszáj megtennie- hála az égnek én nem estem bele a kísértésbe, de tény,hogy hajszálon múlt.

Az egész estét együtt töltöttük, lent voltunk a srácokkal a nagy teremben, ahol még karácsonykor a Sötét Zsarukra ropták a táncot. Most egészen más dolog miatt vagyunk itt, az pedig az,hogy unatkozunk. Szó szerint nincs mit csinálnunk. Először Kiresha kétségbeesett arcát látom magam előtt, majd utána Dean ördögi mosolya csillant fel,amitől a frász kerülget. Mindig csak arra gondolok,hogy most ezerrel táncolhatnék vagy dolgozhatnék a barátokkal, helyette pedig itt ücsörgünk magunkban és várunk a csodára. Ilyenkor egy szép nagyot bemosnék Dean-nek, de olyan maflást,hogy szépen csattanjon. Nem vagyok valami agresszív, de a mai után megérdemelné. Elmondtam a srácoknak is minden,hogy miket mondott nekem Dean-gondoltam nem titok. Hadd tudja meg mindenki, micsoda egy gazember.

Egyszer csak 3 ismerős talpig kiöltözött szőke cicababa tipegett be a rózsaszín flitteres rucijukban és a pink műkörmeikkel együtt. Szó nélkül leültek a mellettünk elhelyezkedő kanapéra, majd arra lettem figyelmes, hogy Miss Nagyszájú stíröli Zaynt. Ez a ribanc nagyon kinézte magának őt, de nem fogom hagyni,hogy elvegye tőlem. A pillantása ördögi volt, sőt félelmetes is egyben. Szerintem ő maga az ördög. Charlie angyalai reciproka. Nem volt nehéz kitalálni,hogy mik a szándékai…

- Jaz,Vic, gyertek gyorsan! Szükségem van a segítségetekre! –Kiresha idegesen és lihegve berohant hozzánk, amire mindenki felkapta a fejét.

- Mi történt? Valami baj van? –kérdeztem ijedten.

- Majd útközben elmondom. Siessetek. –mi persze egyből felugrottunk és rohantunk Kiresha után. Még időnk sem volt elköszönni a többiektől, annyira sürgetett minket. Szegénykéim nem tudták,hogy most mi akar ez lenni, nem mintha mi máshogy lettünk volna.

Kireshával együtt berohantunk az irodájába, majd elővett egy borítékot.

- Ezt el kell vinnetek valahova. Ne kérdezzetek semmit,csak csináljátok. –na igen, most jön a kérdés,hogy miért mi.

- Hogy kell vinni? –kérdezte Vic.

- Megadom a címet! De siessetek kérlek! –elővett egy kis cetlit, majd villámgyorsan elkezdett valamit írni rá.

- Ide menjetek. Ha 20 percen belül nem kézbesítitek….

- Felrobban? –kérdezte Vic nevetve.

- Hülye! –egyből rávágtam.

- Nem, csak jó lenne,ha időben eljutna oda ahova kell,még mielőtt rossz kezekbe kerülne. Ez egy teljesen új program,amit most fejlesztettünk ki közösen a számítógépzseni bátyámmal és el kellene vinni valakinek,aki tud valamit kezdeni vele. Ezzel talán megmenthetnénk a tábort, ha siettek. Az illető 20 perc múlva már nem lesz ott azon a bizonyos helyen és akkor úszik az egész turistaprogram.

- Jó,de miért mi? Miért nem küldöd el postán? –ismét egy értelmes Victoria megnyilvánulás.

- Egyrészt azért nem, mert már csak 20, vagyis 19 percetek van hátra, nagyon pontos az illető, másrészt pedig azért nem, mert ez bizalmas és bennetek megbízom. Na de nem szaporítom a szót, menjetek!

Gyorsan magunkra kaptuk a kabátunkat és már rohantunk is az adott helyre. Szerencsére nem volt messze, de Kiresha nem tudta volna megtenni az utat ennyi idő alatt a fájós lába miatt (ma belerúgott az íróasztalba) ezért ránk hárult ez a megtisztelő feladat.

Még idejében érkeztünk, ugyanis a pasi még ott volt azon a megadott helyen. átadtuk neki a jó vastag borítékot, majd fellélegezve mentünk is vissza.

A visszaúton Victoriának vásárolhatnékja volt, ezért el kellett mennünk az egyik édességboltba, ahol 2 órát, még egyszer mondom 2 órát töltöttünk. Zaynnek már SMS-t is írtam,hogy ne várjon meg,ugyanis elleszünk egy darabig még. Már körülbelül este 11 lehetett, de mi még mindig ott ücsörögtünk a hatalmas boltban. Bolt? Nem is nevezhető az boltnak, inkább egy gyermek oázis ahova minden csöppség szívesen ját, bennünket is beleértve. Hihetetlen, de ennyi nyalánkságot még életemben nem láttam egy helyen. Kicsit úgy éreztem magam,mint a Reszkessetek Betörőkben, amikor Kevin McCallister ellátogat a Duncan Játékbirodalmába. Visszatértem a gyermekkoromba, így 2 óra után a 24 órán át nyitva tartó üzletbe. Rengeteg ember volt, amit nem is csodálok, még így 11 felé sem. Ha idevalósi lettem volna még anno tuti,hogy itt költöttem volna el az összes zsebpénzemet.

2 és fél óra elteltével végre haza tudtunk menni, 3 szatyor édességgel a hónunk alatt. Így sötétben úgy néztünk ki,mint 2 zsörtölődő Télapó. Kicsit bosszankodtam,hogy mennyi időt képes az én legjobb barátnőm eltölteni egy édességboltban. Jó, az tény,hogy nem egy egyszerű édességbolt,de akkor is. Ez a 2 óra már kicsit túlzás volt a fél óra lassú gyaloglással együtt is.

Végre visszaértünk a szállóba. Haláli csend fogadott, csak néhány helyen égett a villany. Először bekopogtunk Kiresha irodájába, de nem nyitott senki ajtót. Gondolom már lefeküdt pihenni, ugyanis gondolom nehéz napja volt. Felmentünk a saját szobánkba, majd leraktuk a nagy tömeg édességet. Kivettem belőle egy hatalmas piros szív alakú nyalókát, majd elindultam a srácok szobája felé, ahol Louis nyitott ajtót.

- Szia törpi. Te meg mi járatban errefelé? –Louis a magasságom miatt folyton cikiz,mert alacsonyabb vagyok az átlagnál.

- Zayn-t keresem,itt van?

- Azt mondta,hogy elment sétálni valamerre. De ennek már egy órája.

- Oké, azért köszi.

- Mi a szándékod ezzel a nyalókával?

- Ez Zayn-é.

- Akkor keresd meg. Biztos a környéken lesz valahol.

- Rendben van. Üdvözlöm a többieket!

- Oké…de hé! Nem is mondtad,hogy miért kellett úgy elrohannotok!

- Majd később elmondom. Most megkeresem Zaynt, mert már aggódom miatta.

- Rendben van, jó keresgélést.

Úgy voltam vele,hogy majd előjön ha akar, nem fogok utána kutatni, már rég kinőttük a bújócskázást. Csak egyetlen hely van,ahol meg szeretném nézni, az pedig a titkos szoba. Lehet,hogy a srácok tudnak róla,hogy ott van, csak nem akarták elmondani, mert tudják,hogy valami meglepetésre készül. Lehet,hogy Louis pont arra célzott,hogy valahol a környéken…sosem lehet tudni…

Felmentem a legfelső emeletre, majd elmentem egészen a titkos szoba ajtajáig. Nagy lélegzetet vettem, majd benyitottam-az ajtó nyitva volt. Valahogy eszembe sem jutott kopogni vagy ilyesmi, szimplán benyitottam. Nem kellett volna. Amit én ott láttam,azt nem kívánom senkinek. A méreg szétáradt bennem, a gyomrom összeszorult, a lélegzetem felgyorsult. Próbáltam azt hinni,hogy ez egy álom, hogy ez mind csak egy rossz álom, de aztán rá kellett döbbennem,hogy ez a rideg valóság. Az összes testrészem, mint a nyárfalevél, az fejem,mint valami atombomba, de kívülről semmi sem látszott. A szememnek hittem, aki a keserű valóságot mutatta.

Zayn és a szőke cicababa ott hemperegtek a kanapén, egy szál semmiben. A mozdulatokból nem volt nehéz kitalálni,hogy mit csinálhattak éppen.

- Úristen Jaz! Ez nem az aminek látszik! –Zayn mentegette magát még ebben a kristálytisztán leülő helyzetben is. A szőke ribanc, pedig csak önelégülten vigyorgott és nem szólt semmit.

- Zayn, csalódtam benned. –könnyeket visszafojtva az ajtóban legyökerezett lábú lányból futó lánnyá alakultam át. A folyosó közepén már nem bírtam visszatartani a sírást és kifakadtam. Rohantam és rohantam, egészen a bejáratig. Hallottam,hogy Zayn is utánam igyekszik, de egy kicsit sem érdekelt. Nem akarom látni annak a szemétnek az arcát, sőt nem is vagyok rá kíváncsi,hogy hogyan magyarázza ki magát. Amit láttam, azt nem lehet kimagyarázni.

Egy szál felsőben kimentem a hóesésbe, majd elkezdtem rohanni. Az összetörtség, a sértettség és a könnyek lendülete egészen a konkurens táborig vitt engem. Még magamban sem voltam biztos, aztán rájöttem,hogy ha Zayn megteheti,akkor én is. Lehet,hogy csak a pillanat heve beszél belőlem, de akkor is igazam van.

Besétáltam a szállóba és nagy meglepetésemre pont Dean-be botlottam. Egyből a nyakába borultam, pont úgy,minta már ezer éve barátok lennénk.

- Mi a baj? –kérdezte ijedten.

- Zayn… -próbáltam rendesen kimondani a nevét,hogy érthető legyen, de még ezt sem érdemli meg.

- Mit csinált veled? –a hátamat simogatva és nyugtatgatva próbált beszélni hozzám.

- Nem hittem volna….Sosem hittem volna…lecserélt egy szőke ribancra. Ott hemperegtek együtt. –tudom,hogy nem ez a világ legjobb magyarázkodása, de most csak ennyi jött ki a torkomon.

- Te jó ég! Figyelj! Próbálj meg megnyugodni és ne gondolj arra a szemétre. Jézusom! Én meg még zaklattalak a hülyeségeimmel. –hirtelen a fejére csapott és sajnálkozó képet vágott.

- Felejtsük el! –motyogtam halkan a sok könny között.

- Itt maradsz? – kérdezte sejtelmes hangon. Őszintén szólva nem sok kedvem volt visszamenni.

- Ha nem baj.

- Dehogy lenne baj. Épp ellenkezőleg. Na gyerek, felkísérlek. De ígérd meg,hogy nem sírsz többet. Nem érdemli meg az a szemét!

- Ígérem. –suttogtam halkan, majd követtem Dean-t egészen a szobájáig.

Part 14 - Félreértések a köbön

Sziasztok! Bocsi,hogy ilyen későn jelentkeztem, de lefoglaltak a félévi jegyeim és a tanárok csesztetései, úgyhogy csak kevésszer tudtam nekiállni az írásnak.

Ebben a részben kicsit felpörögnek az események, de ez csak olyan ízelítő a következő részekből, ugyanis mostantól nem minden fog olyan simán és zökkenőmentesen menni,mint eddig. Remélem tetszik és komiztok majd :)

                                                      Szandee ×

Elindultam a titkos szoba felé,de őszintén szólva fogalmam sem volt,hogy mire számítsak. Zayn-ből akármilyen marhaságot kinézek, de józan fejjel gondolkodtam és a legrosszabbra készítettem fel magam. Legalább akkor nem „üt” akkorát, ha egy óriás csimpánz a elém ugrik 3 darab banánnal a kezében. Tudom,kicsit furcsa…miért pont 3 banán?

Először kopogtam, majd benyitottam a mi kis búvóhelyünkre. Mindenhol párnák és takarók hevertek. Az egész szobát enyhe gyertyafény ragyogta be,kellemes sütemény illat kíséretében. Hasonlóképpen volt berendezve a szoba,mint a majdnem első alkalomnál,mikor ránk nyitottak, csak most sokkal meghittebb és ünnepibb volt a hangulat.

Zayn vigyorogva a kanapén ült, a két karját hátralógatva a támlának. Az arckifejezéséből ítélve ismét valami huncutságra készül, de még nem tudja,hogy nagyot fog csalódni.

- Csakhogy itt vagy! –a szemöldökét emelgetve felállt, majd teljes mértékben közel jött hozzám. Szinte csak pár milliméter választott el egymástól minket, amikor megfogta mind a két kezem és az orrát az én orromhoz nyomta.

- Csináltam neked egy kis meglepetést. Gondoltam bekészítek néhány darab párnát és takarót arra az esetre…. –egyből tudtam mire gondol. A perverz énje még Szenteste is megmutatkozik.

- Arra az esetre, ha hideg lenne. Ezt akartad mondani? –kicsit kacérkodva, incselkedve viselkedtem vele, hogy még jobban felhúzzam az agyát.

- Nem pont erre gondoltam. Helyesbítek! Én arra gondoltam,hogy nagyon jó lenne, ha te meg én, ketten…szóval… -még a mondatát sem fejezte bá, máris a fenekemre csúsztatta a kezét, a másikkal pedig a derekamat fogta, arról meg már nem is beszélek,hogy kipécézte magának a nyakamat és elkezdte gyengéden csókolgatni. Olyan kis édes volt,de meg kellett mondanom neki,hogy most nem alkalmas.

- Zayn! Figyelj! –kibújtam a csókjai és az ölelései alól, majd tisztáztam vele,hogy most nem akarom. Hogy őszinte legyek én azt vártam,hogy durcás kisgyerek módjára fogja lereagálni a dolgokat, de tévedtem. Diszkréten kezelte az ügyet és belenyugodott. Szorosan megölelt, majd mind a leültünk a kandalló elé a rakás párnára és takaróra.

Láttam rajta,hogy azért kicsit csalódott, de mondjuk ezt megértem, melyik férfi nem lenne ilyenkor?

- Csalódott vagy? –kérdeztem halkan, s közben a perzselően tündöklő tűzre néztem,ami már majdnem megégetett,annyira forró volt.

- Nem, dehogy. Ha te nem akarod én azt tiszteletben tartom. Nem akarok semmit rád erőltetni.

- Ez nagyon kedves tőled.

- Kérlek! A Kedves a középső nevem. –a fancsali kép abbamaradt és végre visszatért a régi Zayn, aki imádja az egóját.

A mondatára elmosolyodtam, majd a fejemet a vállára hajtottam. Hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz, csak bámultuk a bőszen lobogó lángokat. Kicsit átgondoltam a dolgot és már megjött a kedvem Zayn ötletéhez. Végül is egyszer élünk, avagy éljünk a Carpe Diem szerint. Halkan a fülébe súgtam,hogy megváltozott a véleményem az előbbiekhez képest, majd egy pillanatra ördögi mosoly jelent meg az arcán. Szó nélkül,hirtelen letepert. Meg sem várta,hogy mondjak valamit,már csókolt is…egészen addig, amíg a srácok ránk nem nyitottak. (Ez már nem igaz,hogy nem képes bezárni azt a rohadt ajtót!)

Mindenki megszeppenve megállt az ajtóban. Még lélegzetet sem mertek venni, annyira meg voltak lepődve. Harry volt a legviccesebb, egy szál alsógatyában.

- Megzavartunk valamit? –kérdezte Eleanor. Lopva Zaynre vetettem a pillantásomat, akinek az arcáról tisztán leolvasható volt,hogy most a háta közepére sem kívánja a bagázst.

- Nem, semmit. Csak beszélgettünk. –mondtam.

- Igen….khm…azt láttuk. –Louis szokás szerint megint túlgondolta a dolgot. Bár most igaza is van. Ha nem nyitottak volna ránk, most már tuti,hogy nem beszélgetnénk.

- Egyáltalán hogy kerültök ide? –kérdezte Zayn kissé idegesen és zavartan.

- Kevin mondta,hogy látott téged bejönni. Gondoltuk biztos itt vagy, vagyis vagytok. –vigyorgott Niall. Azt ő is nagyon jól tudta,hogy most megzavartak minket, de már nincs mit tenni. Majd legközelebb.

- Most jön Harry nagy attrakciója. Gondoltuk szeretnétek ti is megnézni. –kedveskedett Danielle.

- Ja igen. Erre nagyon kíváncsi vagyok. –mondtam, immáron felhőtlen hangulatban. Ez Zayn-ről kevésbé elmondható. Mind a ketten felálltunk, majd a többiekkel tartottunk,egészen a hátsó bejáratig. Hallottam,ahogyan mögöttem Zayn beszélget a srácokkal, vagyis gondolom hogy beszélgetett,ugyanis olyanokat mondott,hogy „Majdnem megvolt!” vagy „Ha nem jöttök már meg lenne” –nem volt nehéz kitalálni,hogy miről beszélgethettek. Csak szegény Harry-t sajnáltam. A rózsaszín rénszarvasos alsógatyájában elég jól mutatott, főleg így tetőtől talpig átfagyva. Istenem, csak semmi baja ne legyen.

Elértünk a hátsó bejáratig, majd az ajtót eltorlaszolva,mind a négy srác megállt Harry előtt, még Zayn is, akinek kissé elrontották a kanos hangulatát, de már látszólag kiheverte.

- 5 kör! –Louis felkiáltott.

- Micsoda? Ti hülyék vagytok? 5 kör? Ki akartok nyírni? –ellenkezett Harry. Mondjuk ez az 5 kör tényleg elég durva lett volna, nemhogy Szenteste fél 11kor.

- Legyen csak 1 kör! –javasoltam. Talán ennyit kibír.

- Srácok 1 kör? –Danielle csatlakozott hozzám és díjazta az ötletemet. Végül hosszas alkudozás és egyeztetés után beleegyeztek,hogy Harry-nek szimplán egy kört kelljen lefutnia a szálló körül.

- Rendben, 1 kör. De ne csalj ám! – Niall indította el Harry-t a rajtvonalnál. Szegénykének alapból sem volt szerencséje, mert erősen havazott.

- Vigyázz, kész, sajt! –miközben Niall ordította a nem éppen szokványos indító szavakat, Harry egyből sprintelni kezdett, gondolom szeretné minél hamarabb letudni a dolgot. Nem is csodálom ilyen hidegben. Csak azért imádkoztam,hogy ne essen semmi baja.

Harry-t még láttuk egy darabig, majd aztán eltűnt a ködben és a sűrű hóesésben.

Körülbelül 4 perc telhetett el azóta,hogy Harry elindult. Már kicsit aggódtam miatta,ugyanis már rég vissza kellett volna érnie,legalábbis a számításaim szerint. A sűrű hópelyhektől nem lehetett látni semmit, így csak vártunk és vártunk.

Egyszer csak a sötétből előjött a félmeztelen barátunk,akinek az arcáról tisztán leolvasható volt,hogy cseppet sincs melege. Biztató szavakkal drukkoltunk neki,hogy mihamarabb visszaérjen hozzánk, majd pár másodpercen belül rögtön mellettünk is termett. Azonnal beviharoztunk a hall-ba,hogy legalább ő melegen legyen. Amilyen előrelátó vagyok, a hall-ba készítettem egy plédet, még délelőtt. Azt gyorsan Harry-re dobtam, aki agyon volt fagyva.

- Nem érzem a  golyóimat! –hangosan elordította magát,amire mindenki felkapta a fejét.

- Haver,nem lennék a helyedben. –próbálta vigasztalni Zayn.

- Kellett nekem Louis-val fogadnom.

- Így jár aki velem fogad! –vont vállat egyszerűen Louis, majd elnevette magát.

Mivel itt a hall-ban sem volt a legjobb az időjárás, ezért mindnyájan felmentünk a titkos szobába, végül is már mindegy volt, a közös esténknek annyi. Legalább van valami haszna annak a sok párnának ott a szobában.

Harry alsógatyában, pokrócba burkolózva a kandalló mellé ült és fogvacogtatva próbálta megmelegíteni magát. Mindenki helyet foglalt ott,ahol még talált párnát, majd egy szempillantás alatt a szoba légköre fagyosból enyhén langyosba ment át. (Nem, nem kell rosszra gondolni!)

Én Harry mellé ültem,akinek minden porcikája olyan volt, mint valami kocsonya. Szegénykém jól megfagyott.

- Igazán nem tudom kinek az ötlete volt ez a baromság! –mérgesen felkiáltottam.

- Lou-t kérdezd! –Niall alamuszi módon egyből Louis-ra mutatott.

- Ez csak hecc volt. Nem kell mindent komolyan venni. Semmi baja sem lesz, holnapra kiheveri. –mondta tök nyugodtan Louis.

- Én is aggódom érte! Vic, nem jössz le segíteni teát készíteni? –Danielle felajánlotta segítségét,amit nagyra értékeltem. Victoria nem is válaszolt, csupán felállt, majd mind a ketten kisétáltam az ajtón. Ha baj van,ott mindig elkél a segítség.

- Jaj már! Harry-nek semmi baja sincs, csak rájátszik. –motyogta Liam.

- Na-nagyon f-f-fázom! –dadogta mellettem Harry.

- Tudnék valamiben segíteni? –kérdeztem sajnálkozva.

- Ha ide bújnál az jó lenne! –mondta aranyos kisfiús mosollyal az arcán.

- Na ne! Semmi olyan! –tiltakozott Zayn.

- Jaj már! Ez nem számít megcsalásnak! –okoskodtam.

- Figyellek! –Zayn először a két ujjával a szemére, majd Harry-re vetett egy ördögi pillantást.

Nem igazán volt féltékeny, csupán csak vigyorgott a többiekkel együtt.

Amíg én Harry-vel voltam elfoglalva, addig a többiek megbeszélték,hogy ma itt fogunk aludni,közösen a titokszobában. Minket meg sem kérdeztek, de az igaz,hogy úgysem ellenkeztem volna.

Harry minél jobban kezdett nyomulni,ami már kicsit sok volt. Átkarolta a derekamat és a vállamra hajtotta a fejét. Úgy véltem,hogy itt jött el az a pont,amikor meg kell húznom a határokat. Pár centivel arrébb ültem,pontosabban úgy,hogy még egy plusz ember befért volna közénk a méréseim szerint.

Lám, pont úgy lett,ahogy mondtam. A kissé idegesnek tűnő Zayn befurakodott kettőnk közé, majd egy önelégült mosollyal Harry-re pillantott, akinek nem nagyon tetszett a dolog. Szegény Harry, igazán kijárna már neki egy barátnő.

1 óra elteltével már mindenki pizsamában, paplanba burkolózva ült a kandalló körül. Mindenki a földön aludt, kivéve Victoriát. Kicsit megfázott, és nem szeretett volna még betegebb lenni. Mondjuk ez érthető. Az üres bögrék az asztalon virítottak és már mindenki úgy nézett ki,mint egy kínai. Nem vagyok rasszista, de ez tényleg így van. Szinte mindenki csak a szeme sarkából bámulta a tüzet. Talán Harry volt a legéberebb, ami nem meglepő a jó kis futkározás után.

Fél óra elteltével apró szuszogást hallottam. Véleményem szerint már mindenki alszik,csak én vagyok az a hülye,aki még ilyenkor is fent van. Tévedtem. A korom sötétben (már a tűz sem égett) próbáltam kikövetkeztetni,hogy kinek a beszédhangját hallottam. Harry és Louis volt az személyesen. Milyen meglepő,hogy ők egymás mellett aludtak, és nem a barátnőik mellett. Már jó idege nem látták őket, de ők mégis egymás mellett akarnak aludni…

- Srácok, halkabban! Aludni szeretnék! –suttogtam halkan a bal felemre.

- Te fent vagy? Miért nem szóltál? –suttogott vissza Harry.

- Mert eddig még nem zavart a sustorgásotok, de most már idegesít.

- Bocs, akkor halkabbak leszünk. –válaszolta Louis.

- Az jó lenne!

Már egy ideje ismét csend honol a szobában, majd hirtelen a semmiből Harry felkiáltott, persze visszafogott hangerővel.

- Éhes vagyok!

- Én úgy tudtam,hogy ez Niall reszortja. –válaszoltam.

- Te még mindig fent vagy?

- Ja. Nem tudok aludni.

- Én sem. Amúgy meg éhes is vagyok. De Louis már alszik.

- Hát az szar ügy!

- Nem jössz le a konyhába bekapni valamit? –az arcát nem láttam, de a hangján tisztán hallatszott,hogy megint valami perverz dologra gondol.

- Kösz,inkább kihagyom. –utasítottam el viszonylag barátságosan.

- De miért? Én csak kajára gondoltam. Vagy te mire? –a fején találta a szöget. Harryt ismerve nem a kaja ugrott be elsőre.

- Én is arra.

- Aha persze. Ezt mondd annak,aki beveszi.

- Komolyan mondom. –persze Jaz, nagyon komolyan gondolod.

- Akkor meg mi az akadály? Lemegyünk bekapunk valami szilárd halmazállapotú ételt és aztán feljövünk, vissza ide. Nagy megterhelés lenne? –pontosan nem értettem Harry miért akar velem lemenni a konyhába ennyire erőltetve, de végül is mindegy volt. Egy vajas kenyérből baj nem lehet.

Beleegyeztem Harry ötletébe, majd mind a ketten lopakodva lesétáltunk a konyhába. Minden szépen el volt pakolva,nehogy megtaláljunk valamit. Harry amilyen kétbalkezes, a könyökével lelökte az egyik lábast. Remek, keltsük fel még azt a maradék embert is. Ügyes vagy Harry. Mindegy is, nem ez volt a lényeg, hanem az,hogy nem jutottunk be a kamraszerű helyiségbe, ahol a kajákat tárolják, csupán a konyharészbe. Ehhez még nekem sincs kulcsom. Kevin szeret alaposan meggyőződni arról,hogy minden rendben van-e a konyhában és hogy mindent időben, rendesen elintézett-e. Sajnos az én bátyám pont a precizitásáról és a maximalista életmódjáról híres.

Te jó ég, már megint nagyon elkavarodtam. Hol is tartottam? Ja igen ott,hogy  Harry levert egy edényt a könyökével. Csak remélni mertem,hogy senki sem kelt fel az amúgy nagyon éles hangra. Mivel a próbálkozásunk kudarcba fulladt, ezért én visszavonulót fújtam.

- Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk aludni.

- Szerintem meg maradjunk még egy kicsit. –ezt a mondatot nem tudtam mire vélni. Harry hirtelen átváltott nyomuló üzemmódba. Egyre csak közeledett hozzám, majd a pizsama felsőmbe kapaszkodva magához rántott. Pont úgy kötöttünk ki,hogy csak pár milliméter választott el minket egymástól. A szánk már csaknem összeért, mikor megállítottam.

- Beléd meg mi a fene ütött? –toltam el magamtól idegesen.

- Én azt hittem….azt hittem hogy…. –rémültem állt előttem, mint egy sértett kisfiú.

- Mégis mit hittél? Harry mi van veled?

- Azt hittem,hogy te is akarod!

- Ezt meg honnan szedted?

- Ahogy ma odabújtál hozzám! Azt hittem,hogy az jelent valamit!

- Mégis mit? Harry, azt csak barátilag tettem. Nem volt bennem semmilyen más érzés,csak az,hogy meg ne betegedj.

- Ó a francba! Mekkora egy gyökér vagyok! Nagyon sajnálom. –a fejéhez kapott, majd megbánó tekintettel rám figyelt.

- Semmi baj! Csak kicsit félreértetted a dolgokat!

- Nagyon hülye voltam,bocsi.

- Nem kell ennyiszer bocsánatot kérned, meg van bocsátva.

- Köszi szépen, aranyos vagy. –felszabadultan a félreértések alól megöleltük egymást, de szigorúan csak barátian. Kaját nem találtunk, így visszamentünk a szobába, de előtte még megbeszéltük,hogy ezt a kis félreértést nem mondjuk el senkinek, vagyis hát nem is lenne mit elmondani,ugyanis nem történt semmi. Szóval ez a mi kis titkunk marad.

Az ünnepek és a Szilveszter is hatalmas örömmel és bulizással telt. Csináltunk egy hatalmas bulit abban a kis presszóban, ahol én anno „táncoltam” Harry-nek. Kicsit furcsa volt visszamenni arra a helyre, de pár korty után mindent rosszat elfelejtettem és mindenkit szerettem magam körül. Persze ezzel nem csak én voltam így ugyanis majdnem az egész tábor velünk bulizott, amit annyit jelent,hogy velünk együtt ittak. Szó szerint mindenki be volt rúgva és senki nem emlékezett semmire az aznap estéről. Ezt a sztorit nem nyitnám meg,ugyanis nem lenne semmi mesélni valóm,ugyanis nem emlékszem semmire. Ez volt az első olyan Szilveszter, ami úgy ahogy van, teljesen homályba veszett.

 <-- Dean Willes

1 héttel később sétálni mentem Zaynnel. Kicsit fájt a fejem, így jól esett a friss levegő. A hó még mindig hatalmas pelyhekben hullott, még így az ünnepek után is. Margóra mondom,hogy az emberhiány még mindig nem oldódott meg, pedig már Kiresha dolgozik az ügyön.

Sétáltunk a szokásos, immáron jól ismert útvonalon. Amint a konkurens ház elé értünk, megakadt a szemem valamin. Egy busznyi ember ment be éppen az épületbe. Zayn is felfigyelt a szokatlan jelenségre, majd megszólalt:

- Hova megy ennyi ember?

- Emiatt a hotel miatt nem jönnek hozzánk az emberek. Csak nem tudjuk miért. Van egy olyan sejtésem,hogy nincs minden rendben. Ezek tudnak valami olyat,amit mi nem.

- Szóval John Willes és a drágalátos fia itt lopják a napot? Dean ugye?

- Igen. Már egyszer találkoztunk vele,amikor Victoriával mentünk ajándékokat venni, de azt hiszem,hogy ezt már említettem.

- Már kezd engem is érdekelni a dolog. Mi lenne ha bemennénk? – kérdezte Zayn nagy lelkesedéssel.

- Szerintem nem jó ötlet. Egyből kiszúrnák,hogy te ki vagy.

- Majd kimagyarázom magam valahogy. Volt már ilyenben részem, sima ügy.

- Ennyire biztos vagy magadban?

- Biztosabb,mint gondolnád. –egyet kacsintott, majd szó nélkül elindult a hatalmas bejárat felé, én meg rohantam utána.

Bent nyüzsögtek az emberek a díszes falak között. Szinte alig lehetett megmoccanni. A recepció előtt kígyózó sorok állak,mi meg csak tátott szájjal bámultuk. Még mindig nem tudom felfogni,hogy mit csinálhatnak jobban,mint mi. Lehet,hogy nagyobb, de szerintem a miénk szebb. Sokkal otthonosabb és közvetlenebb,mint ez. Itt mindenhol díszes és csicsás elemek villogtak, a padlóra nézve tisztán láttam a saját tükörképemet, a hatalmas arany csillárról nem is beszélve. Nem tudom mit esznek az emberek ezen az ízléstelen összevisszaságon,ami itt honol. A dolgok sehogy sem akartak összeállni,sőt még inkább összezavartak.

A sűrű embertömegben egy ismerős arcra lettem figyelmes. Dean Willes volt az, a nagyfőnök nyalizó fia. Amint meglátott, vigyorogva elkezdett felénk iramodni.

- Ez meg ki? –Zayn halkan odasúgta a fülembe, célozva az érkező idegenre.

- Ez Dean Willes. A nagyfőnök fia. –próbáltam úgy mondani,hogy a közeledő személy ne lássa,hogy mozog a szám.

- Nagyon nem szimpatikus nekem ez a Dean gyerek. –motyogta Zayn.

- Cssst! Már itt van!

- Sziasztok!  Nocsak! Ismét itt? –mondta fülig érő mosollyal.

- Csak benéztünk egy kicsit,hogy mi a helyzet itt. –mondtam lazán,mintha ez valami halálosan egyszerű dolog lenne.

- Aha értem. De udvariatlan vagyok. Még be sem mutatkoztam. Dean Willes vagyok. –nyújtotta a kezét Zaynnek,aki egy kicsit hidegen kezelte a dolgot.

- Zayn. Zayn Malik.

- Ugyan már, neked be sem kel mutatkoznod. Tudom hogy ki vagy. A összes lány ismerősöm a rajongód,illetve a rajongóitok.

- Az klassz. –Zayn nem nagyon vette elő a kedvesebbik arcát, inkább a távolságtartó üzemmódot választotta.

- Ti rokonok vagytok? –kérdezősködött Dean.

- Nem, ő a barátom. –mondtam büszkén. Az előbbi fülig érő mosoly nyomtalanul eltűnt és inkább csalódottságot láttam rajta.

- Nagyon szerencsés vagy Zayn,hogy ilyen lánnyal járhatsz. –mondta hízelgésképpen.

- Köszi, igen az vagyok. –Zayn nem kerülgette a forró kását, őszintén válaszolt. A gesztusaiból ítélve nem nagyon kedveli a srácot.

- Hát ő…nem szeretnétek körbenézni és esetleg szállást váltani?

- Nem hiszem hogy szükségünk lenne rá, de szívesen körbenéznénk. Ugye Zayn? –oldalba kellett böknöm,hogy ne vágjon már olyan savanyú képet szegény srácra. Már az első beszélgetésnél elnyerte Zayn nemtetszését ami nála rosszat jelent. Nagyon rosszat…

Part 13 - Eseménydús karácsony

Elérkezett a várva várt nap. Már kora reggel fent voltunk Victoriával,hogy időben előkészítsünk mindent a mai napra és,hogy időben végezzünk a díszítéssel. Kevin már javában dolgozik a karácsonyi vacsorán, még annak a 12 vendégnek, akik még maradtak. Ha ők nem lennének itt, már mi sem lennénk, az is biztos. Próbálom félretenni a táboros ügyeket valahogy,legalább erre a napra. Nem szeretném gondok között eltölteni az ünnepeket, főleg,hogy nem lehetek a családommal. Végül is csak anya hiányzik…na meg apa. Majd felhívom őt skype-on közösen Kevinnel és kellemes ünnepeket kívánunk neki. Nekünk már nem ez az első külön töltött karácsonyunk, sőt inkább úgy mondanám,hogy ez már a sokadik a sorban. Anya nagyon elfoglalt a munkája miatt, főleg úton van és már volt olyan,hogy Kevinnel kettesben töltöttük a Szentestét. Mi már rutinosak vagyunk ebben. Az elején még nem volt ilyen könnyű, de az évek során már egészen belejöttünk. Egyébként anya most is dolgozik,szóval még jól jártunk azzal,hogy itt vagyunk,ugyanis ez a karácsony is olyan lenne,mint a többi. Szürke és unalmas.

Az egész délelőttünk elment azzal,hogy feldíszítettük a lenti hall-ban lévő hatalmas karácsonyfát. Nem mondom,jókora fáról beszélek, nem kis dolog volt felmászni a tetejére, még ha létra segítségével is. Ezt a mesés feladatot nem én végeztem, hanem az egyik londiner srác. Még szerencse.

Kiresha és a többi kis segédje, úgyszintén,mint mi egész nap sürögtek-forogtak. A karácsonyi készülődés kemény meló.

Valamikor délután 2 felé járhatott,mikor elkezdett havazni. Meseszépen hullott a hó, de csak az ablakból nézve. Kint zord időjárás és fagy kísérte az egészet. Az első gondolatom Harry volt,akit elképzeltem alsógatyában,ahogy körbefutja az egész szállót. Remélem,hogy nem gondolták komolyan a srácok,mert még tüdőgyulladást is kaphat ilyen hidegben. Tudom,hogy túlzottan aggódok mindenen, de ez van. Nem szeretném,hogy pont Szenteste betegedjen meg és pont miattam.  Majd megpróbálom lebeszélni róla a fiúkat, de nem hiszem,hogy sikerem lenne.

Victoria és én pont a karácsonyi asztal díszítésén ügyködtünk a hatalmas étkezőben, amikor 5 srác és 2 lány berontott hozzánk. Nem kicsit, nagyon vidámnak tűntek. Viháncolva odarohantak hozzánk. Zaynnek az első dolga volt egy késői jó reggel puszit adni. A kis romantikus…:)

- Sziasztok lányok, jól aludtatok? –üdvözölt minket Niall nevetve. Értettem mire célzott.

- Haha. Nagyon vicces. Már reggel 6-tól fent vagyunk,csakhogy nektek jó legyen. –nyöszörgött Vic.

- Be szeretnénk mutatni nektek a barátnőinket. Eleanor és Danielle, ők itt Jasmine és Victoria. –Liam udvariasan bemutatott minket a lányoknak. Nekem nagyon szimpatikusnak tűnnek. Legalábbis remélem azok is. Kezet fogtunk mind a két lánnyal, sőt még puszit is adtunk egymásnak.

- Tyűha Jasmine. Nagyon szép a hajad. Nagyon tetszik. –dicsért meg Eleanor.

- Köszi, de csak Jaz. Mindneki így hív. –helyesbítettem.

- Oké Jaz. –Eleanor vetett rám egy kedves pillantást. Nagyon szép lány, látszik,hogy Lou jól választott. Sőt,Liam is.

- Segítsünk nektek? Mert szívesen segítünk. Úgyis csak most jöttünk és még nem találtunk magunknak semmi elfoglaltságot. –Danielle kedvesen felajánlotta a segítségüket, amire szükségünk is lenne a díszítésben.

- Köszi, az nagyon jó lenne. –mondtam.

- Akkor mi mennénk is. –a srácok hátrafelé haladva próbáltak kijutni a teremből,mikor Danielle utánuk szólt.

- Hé, nem akartok segíteni?

- Ő, nem! –Liam egyhangúan kijelentette, a többiek pedig csak a fejüket rázták, majd egy szempillantás alatt kirohantak a teremből.

- Ezekre rábízni valamit. –mormolta Danielle.

- Az biztos. Nagyon megbízhatatlanok. –mondtam.

- Miben segítsünk? –kérdezte lelkesen Eleanor.

- Az összes szalvétát hattyú formájúra kell hajtogatni. Megmutatom hogyan. –magyarázta Vic, majd elmentek még egy csomag színes szalvétáért.

- Én miben tudok segíteni? –kérdezett Danielle.

- Én az asztaldíszeket készítem. Elég idegfeszítő, de ki lehet bírni.

- Rendben van. Szerintem kettőnknek gyorsabban menni fog.

Egy kis idő asztaldísz készítés után Danielle elkezdett egy sokkal másabb témáról beszélgetni. Margóra mondom,hogy Eleanor és Vic még mindig nem jöttek vissza a szalvétakeresésből.

- Te most akkor Zaynnel vagy együtt?

- Hát mondhatjuk így is. Itt ismerkedtünk meg még az első nap.

- Gondolom egyből kinézett magának.

- Azt nem tudom, de nagyon nyomult. Ahogyan a többiek is. Persze Liam és Louis kivételével.

- El tudom képzelni. Nekem is hasonló dolgom volt, amikor megismerkedtem Liammel még az X Faktor alatt. Folyton együtt voltunk a srácokkal meg minden. Nagyon király volt.

- El tudom képzelni. –egymásra néztünk, majd mind a ketten elkezdtünk nevetni.

- Te táncolsz ugye?

- Igen. De honnan tudod?

- Liam mondta el. Mondta,hogy nagyon jól táncolsz.

- De nem jobban nálad.

- Jaj ugyan már. Várj! Van egy ötletem. Liam mondta,hogy itt van egy táncterem és…

- És nekem van kulcsom hozzá. –elővettem egy kisebb kulcscsomót a zsebemből, majd a mutatóujjamon kezdtem el pörgetni a karikát, s közben fel-e emelgettem a szemöldökömet. Nem kellett kétszer mondani,Danielle azonnal ledobta az asztalra a díszítéshez szükséges kellékeket, majd elkezdtünk a legfelső emeletre rohanni,mint két kisgyerek. Remélem,hogy nem látta senki a nagy maratonunkat, mert tuti,hogy kiröhögtek volna.

- Itt is vagyunk. –az ajtó elé értünk, majd egy másodperc alatt kinyitottam, és bementünk a tükrökkel teli terembe.

- Nahát, nagyon jó kis terem. –Danielle csodálkozva körbenézett.

- Nálatok tuti vannak jobb termek is.

- Lehet, de ilyen jól berendezettek nem biztos.

- Táncolsz te, vagy először én?

- Szerintem egyszerre. Legyen ez olyan laza táncóra. Kötöttségek nélküli és szabad.

- Danielle, ezt nagyon szépen mondtad.

- Köszi, de csak Dani. Mindenki így hív.

- Jólvan. –elnevettem magam. Mintha valaki ma már mondta volna ezt…

- Mire táncoljunk? Zenét nem hoztunk.

- Itt a telefonom és van a szekrényben egy kihangosító. Tudod,ez ilyen szuper zenetechnikai labor is egyben.

- Haha. Egyből gondoltam. Mutasd csak egy pillanatra! –odaadtam Danielle-nek a telefonomat. Gondoltam,hogy csak valami dalt akar kikeresni.

Pár másodpercen belül elindította a Diva-t.

- Ne már! Honnan tudtad? –néztem rá nevetve.

- Mit honnan tudtam?

- Honnan tudtad,hogy Beyonce a kedvencem? Ő a példaképem.

- Őszintén szólva fogalmam sem volt róla. –nevet. –Amúgy te is azt a táncot tudod,ami a klipben van? Mert mi a csajokkal ezt táncoltunk az egyik fellépésünkön és kicsit átmásítottuk.

- Nem pont ugyanazt tudom ami a klipben van,mi is átszerveztük kicsit a Victoriával.

- Értem. Na próbáljunk valamit összehozni. –Danielle bemelegítés nélkül elkezdett táncolni. Ez kicsit fura volt nekem, ugyanis én mindig nyújtok egy kicsit, nehogy megránduljon valamim.

- Te be sem melegítesz?

- Ez nem versenytánc. Csak mozogj lazán. Ha buliba mész ott is folyton melegítesz?

- Hát nem nagyon.

- Pontosan. Vedd úgy,hogy most egy kétszemélyes V.I.P. buliban vagyunk.

- Rendben van. –elkezdtem én is a dal ritmusára táncolni, ami felséges érzés volt. Nem is tudom mikor táncoltam utoljára szabadon. Mindig valakik előtt kellett táncolnom, vagy versenyezni. Mondjuk azt a Harry-s affért inkább nem nevezném táncnak, az csak szabálytalan vonaglás volt. Én hülye, még most is kiráz a hideg,ha belegondolok mit csináltam akkor.

- Na látod? Megy ez! Csak lazán. –Danielle tök lazán mozgott. Persze ő már sokkal több ideje táncol,mint én és sokkal profibb is. Az nagyon jó érzés,hogy végre valahára van olyan a közelemben,akitől tanulhatok is valamit. Én mindent magamtól tanultam, saját magam találtam ki,de persze volt olyan is,hogy Vic besegített néhány dologban, de én magam sajátítottam el a tánc csínját-bínját.

- Most próbáld meg vadabban. Hagyd a finomkodást! –Dani bölcs szavait ittam,mint a vizet. Hihetetlen mennyi jótanáccsal látott el. Érdekes,de eddig én a táncot hobbinak vagy hivatásnak gondoltam, de most már rájöttem,hogy a tánc egy érzés is egyben.

- Nem kellenek szavak,hogy kifejezd önmagad,használd a lépteidet. A tested beszéljen helyetted. –Dani lelket öntött belém és már minden könnyebben ment. Persze minden csoda csak kis ideig tart, ez most nem volt másként. Az egész banda és a csajok is röhögve berobogtak hozzánk.

- Ti meg? Mit kerestek itt? –néztem  a srácokra,akik egy kicsit sem voltak meglepve.

- Hallottuk a zenét és gondoltuk,hogy itt vagytok. –mondta Zayn.

- Az étkezőből nagyon gyorsan eltűntetek. –nézett ránk Victoria és Eleanor felelősségre vonó tekintettel.

- Mi csak táncoltunk. –jó kifogás Jaz.

- Miért olyan nagy baj az? –kérdezősködött Dani.

- Nem, épp ellenkezőleg. Mi is azért jöttünk,hogy kicsit táncoljunk. –mondta Victoria.

- Mi azt örömmel megnéznénk. –Harry helyet foglalt a csillogó parkettán a többi sráccal együtt. Csak mi lányok maradtunk állva. Nem tudom milyen csodára várnak.

Danielle kikapta a kezemből a telefonomat, majd elindított szintén egy Beyonce számot Dance for you címmel.

- Most komolyan Dani. Erotikusabb dalt nem is választhattál volna. –Elenor kissé idegesen Danielle-re vetett egy pillantást.

- Nyugi csajok. Ez csak tánc. Csak lazán.

- Szerintem én ezt kihagyom. –motyogtam halkan.

- Ne, Ne légyszi ne! –Zayn és Harry egyszerre könyörögtek összekulcsolt kézzel.

- Na jó,de csak egyszer. –nagy nehezen rávettem magam,hogy elkezdjek táncolni. Gyorsan letudtam a táncot, ami igazából csak idétlen diszkó mozdulatokból állt. Az egész tánc olyan paródia szerű volt,ami megkönnyítette a dolgomat. Danielle észrevette rajtam,hogy kicsit parázok az ún. laza tánctól. Bármilyen meglepő,de ő volt az első akinek ez eszébe jutott. Még Victoria sem észlelte nagyon rajtam ezt a freestyle-tól való szorongást, pedig nap mint nap együtt lógunk.

Az összes srác tapsolt, mi meg csak nevettünk. Danielle a vállamra tette a kezét, majd halkan a fülembe súgta,hogy ügyes vagyok. Nagyon meglepett ez a cselekedete, őszintén szólva csak bő 1 órája ismerem,de máris közvetlen és barátságos velem. Persze Eleanor is nagyon jó fej,csak vele még nem beszéltem annyit. Túlságosan le van foglalva Victoria nagydumás képesítésével.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, pontosabban SMS-em jött.

Ha szeretnétek valamit venni a srácoknak,akkor még most elmehettek, de már csak egy bolt van nyitva. Gyertek le az irodámba. –Kiresha.

Érdekes, de Zayn azt mondta,hogy nem lesz ajándékozás. Mindegy, szólok Vic-nek.

Victoria barátnőm éppen el volt foglalva Danielle és Liam társaságával, de muszáj volt odamennem hozzájuk és félbeszakítani a nagy beszélgetést. Zayn végigkísérte minden léptemet a szemével,ahogy odamentem a többiekhez.

Arrébb hívtam Victoriát,hogy beszéljek vele az ajándékokról. Ahogy láttam, Zayn kicsit furcsának gondolta a viselkedésemet. Le nem vette volna rólam a szemét.

- Most írt Kiresha,hogy még egy bolt nyitva van. –suttogtam halkan.

- Milyen bolt? Miről beszélsz?

- Szeretnél ajándékokat venni a srácoknak?

- Igen. Ja,értem. Leesett. Végettem mehetünk. De szerintem nem kell tudnia senkinek,hogy hova megyünk.

- Danielle és Eleanor tudhat róla,de a srácok nem.

- Rendben van.

Feltűnés nélkül odalopakodtunk a lányok mellé,majd elújságoltuk nekik a dolgokat. Jó ötletnek tartják az ajándékozást, de ők nem hoztak semmit. Azt is mondták,hogy nekik ne vegyünk semmit. Mondjuk ez nem meglepő, pár óra ismertség után.

Elindultunk az ajtó felé, ahogy Kiresha azt megparancsolta, de Zayn közbeszólt.

- Hé, hova mentek?

- Megyünk pasizni! –mondtam heccből.

- Ja, akkor jó. Menjetek csak! De ha lehet estére érjetek vissza. –Zayn arcán egy cseppnyi féltékenységet sem láttam. Persze biztos tudta,hogy csak viccből mondom az egészet és ő is csak egy hülye viccnek fogta fel. Ez jó pont.

Victoria és én beszaladtunk a szobánkba a pénztárcánkért, majd lementünk a földszintre egyenesen Kiresha irodája felé. Kopognunk sem kellett, a fonott hajú, barna bőrű, szemüveges csaj már ott állt az ajtóban és az óráját nézte.

- Késtetek!

- Bocsi,csak feltartottak.

- Na mindegy. Gyorsan elmondom mi a szitu,aztán mehettek is. A bolt nemsokára bezár. Én is ott vettem meg mindenkinek az ajándékát és gondoltam, ti is akartok valamit venni a srácoknak. Benned Jaz,biztos voltam.

- Köszi,hogy gondoltál ránk, ez nagyon kedves tőled.

- Na akkor elmagyarázom az utat. De nehogy eltévedjetek nekem! Rendben?

- Nyugi K, semmi olyan nem lesz. –mondta lazán Victoria.

- Na szóval a nagy fánál térjetek le balra…..bla…bla…bla…bla…és ott megtaláljátok a jobb kanyarnál az út mellett. Nincs messze.

- Ahogyan elmesélted elég messzinek tűnik.

- Nyugi,nem az. Na de menjetek,mert nemsokára bezár. Ki az a hülye aki 24-én délután megy ajándékot venni? Ja igen…bocs.

Nevettünk egyet Kiresha sértőnek egyáltalán nem szánt viccén,majd elindultunk az előbb említett útvonalon.

A sétányon mentünk, a nagy fánál eltértünk balra, majd kilyukadtunk egy monumentális épülethez. Ugyanolyan fával borított volt,mint a miénk,mégis kétszer akkora. Véleményem szerint itt van a baj forrása. Emiatt nem jönnek a vendéges hozzánk. Hajtott a kíváncsiság, körül szerettem volna szaglászni, és ha jól számolom van még fél óránk a zárásig. Nekem elég 5 perc is,hogy körbenézzek.

- Te meg hova mész? –érdeklődött Vic.

- Csak ide. –mutattam a hatalmas épületre.

- Minek mész oda? Nemsokára bezár a bolt!

- Csak 5 perc. Na gyere már!

- Mi a fenének?

- Útközben mindent elmondok!

Úgy lett ahogy az imént mondtam, minden apróságról kitálaltam Victoriának, aki kissé mereven fogadta a híreket. Nagyon meglepődött a dolgon és kicsit még aggódni is kezdett.

Egészen a hatalmas téli szálló elé merészkedtünk, majd kijött a bejáraton egy jóképű,fiatal srác. Gondolom itt dolgozhat,ugyanis a névtáblája volt, azon pedig a Dean név állt.

- Segíthetek valamit a hölgyeknek? –kérdezte udvariasan. Elég furcsának találtam,hogy a személyzet képes kijönni egy szál ingben a hóesésbe csak azért,hogy megkérdezze miben segíthet…fura.

- Mi csak körbenézünk. Most járunk itt először. Nagyon szép a szálló. –mondtam hízelegve.

- Köszönjük szépen. Az apámé a hely. Itt-ott besegítek neki.

- Akkor nagyon szorgalmas srác lehetsz. –ez az! Victoria máris flörtölni kezdett az újdonsült barátunkkal, aki történetesen annak a fia,aki tönkre akarja tenni a szállónkat.

- Hát muszáj. Egyébként nem akartok bejönni? Szívesen körbevezetlek titeket!

- Köszi,de most rohannunk kell. –mondtam.

- Hadd találjam ki! Még nem vettétek meg a karácsonyi ajándékokat a szüleiteknek?

- Majdnem tökéletes. A szüleim nincsenek itt. A barátomnak kell ajándékot vennem. –amint ezt kimondtam,egyből megváltozott az arckifejezése.

- Ó,értem. Akkor nem is tartalak tel titeket. Reméljem azért még látjuk egymást.

- Én is. –mondta Vic olvadozva.

Elköszöntünk a barátságosan benyali sráctól,majd továbbmentünk az útvonalunkon.

- Vic, kicsit fogd vissza magad. Niallel mi lesz?

- Niall és én nem járunk,csak barátok vagyunk és ezt meg is beszéltük egymással.

- Ja akkor semmi. Bocsi,erről nem tudtam.

- Semmi gond. Egyébként nagyon helyes ez a Dean gyerek.

- Szerintem túl nyálas. Az ilyen selyemfiúkra én nem bukom.

- Igen, az az én dolgom. –mind a ketten kinevettük egymást. Hiába, egy hülyének csak hülye lehet a barátja. Így van ez rendjén. Még szerencse,hogy nem ismer minket a srác, mert különben tuti nem lett volna ilyen kedves, ha tudja honnan jövünk…

Végeredményül még időben odaértünk a boltba. Egy elég nagy épület elé érkeztünk. Mindenhol karácsonyi díszek és girlandok lógtak, sőt még karácsonyi zene is szólt. Bementünk a boltba, majd egy kedves üzletvezetővel találkoztunk. Belülről nem volt olyan nagy a bolt, de mégis minden volt benne,amit ember elképzelhet. Victoria egyből a plüssállatok felé rohant,majd levett 6 egyforma zöld egeret.

- Részemről megvagyok. –hát igen. Vic nem valami érzelgős típus, ő szeret mindent gyorsan és egyszerűen elintézni. Én kicsit körültekintőbb és megfontoltabb vagyok,amit már párszor hangoztattam,én inkább szeretek körülnézni és csak utána dönteni.

Victoriának egy szép fülbevalót találtam,aminek biztos nagyon örülni fog. Persze voltam olyan gonosz,hogy kiküldtem őt a havazásba,hogy várjon meg ott addig, amíg én vásárolok. Nem fogadta valami kitűnő örömmel,de a kölyökkutya tekintetem meggyőzte.

A srácoknak, kivételesen Victoria példáját követve, mindegyiküknek egy szuvenír bögrét vettem, benne pedig valódi itteni házi csokoládé. A bögre elég jól nézett ki,ugyanis egy feketés színű sállal volt átkötve. Ezzel a srácok le vannak tudva, már csak Zayn volt hátra. Most jön az igazi kemény dió. Nem tudtam dönteni,hogy egy cuki éneklő pingvint vegyek, vagy egy téli sapkát. Nem titok,de Zayn megszállott gyűjtője a sapkáknak és a kalapoknak.

Végül aztán megvettem az éneklő pingvint, aminek a fejére rátettem azt a téli sapkát. Nem vagyok valami kreatív ajándékok terét és ez most meg is mutatkozott. De mindegy is, úgyis mindig azt szokták mondani,hogy nem az ajándék a lényeg, hanem a szándék. Remélem értékelni fogják Victoria zöld egereit is…

Kifizettem a dolgokat, majd kisétáltam a boltból.

- Ha még egyszer veled kell vásárolni mennek, szólj,hogy hozzak magammal egy radiátort.

- Végül is hozhattál volna.

- De hülye vagy. Amúgy miket vettél? Majd ha hazaértünk megmutatom.

- Az jó. Csak gyorsan menjünk,mert nem érzem a lábujjaim.

- Majd kicsit belehúzunk.

Végiggyalogoltuk az utat egészen a konkurenciáig. Milyen véletlen, a srác ott állt a szálló előtt a korlátnak támaszkodva,csak most az volt a különbség,hogy volt rajta kabát. Eléggé bámult miket, persze közben idétlenül vigyorgott és integetett. Victoria itt olvadozott mellettem,gondolom már egy cseppet sem fázott. Én meg csak simán elmentem mellette. Nekem az ilyesfajta selyemfiúk nem jönnek be. Az én ideálom a fekete hajú és a sötét szemű. Pont,mint Zayn.

Végre visszaértünk a táborba. Nem mondom,de már korom sötét volt. Mindenkit hajtott a karácsony szelleme, ugyanis hatalmas volt a sürgés forgás a mi szállónkban,még annak a kevéske vendégnek is.

Szerencsére nem találkoztunk a srácokkal, mert tuti kérdezősködtek volna,hogy hol voltunk, vagy éppen mi van a táskánkban. Egyedül Kevinnel találkoztunk, aki éppen Ashley-vel volt elfoglalva, pontosabban mondva a szájával. Lelkiismeret-furdalás nélkül smároltak az öltözők előtt,ahova még anno bemenekültem előle. Nem akartam félbeszakítani a jókedvét,addig jó,míg nem koslat utánam.

Felmentünk a szobánkba, majd szépen becsomagoltuk az ajándékokat. Valaki hangosan elordította magát a folyosó közepén,hogy VACSORA! Egyből tudtuk,hogy az egyik pincér srác volt az. Igyekeztünk felöltözni,kisminkelni magunkat, majd nemsokára le is fáradtunk a többiekhez az étkezőbe, akik már javában az asztalnál ültek. Zayn mellett volt 2 üres hely. Gondolom ezt nekünk tartották fent.

Odaevickéltünk a fiúkhoz, Eleanor-hoz és Danielle-hez a sok ülő emberen keresztül. Mind a ketten leültünk és most már megfogadtam,hogy ezt a napot Zaynek fogom szentelni. Vagyis csak azt a részét,ami még van belőle.

- Már meg is jöttetek? Jó volt a pasizás? –kérdezte mosolyogva.

- Elég jó volt, már nem az esetem. Victoriának jobban bejött.

- Nagyon vicces vagy.

- Ezt komolyan mondtam! –a nevetés abbamaradt. Most alaposan ráhoztam a frászt.

- Tudod kivel találkoztunk?  Annak a bizonyos John Willes-nek a fiával.

- Az a John Willes?

- Bizony. Szerencsére nem szúrta ki,hogy merről jöttünk,különben már nem élnénk.

- Gondolom nem bírtad kis és körbenéztetek. –itt aranyosan elmosolyodott.

- Ennyire nyilvánvaló? De csak kint néztünk körbe, aztán kijött utánunk. Szegénykének hogy lefagyott a mosoly az arcáról,mikor azt mondtam,hogy nem a szüleimnek,hanem a barátomnak veszek ajándékot. Látnod kellett volna…a francba!

- Ó, szóval ajándékot vettél neme? Ez megható. Képzeld, én is készültem neked valamivel.

- Készültél? Most félnem kellene? Mert ijesztően hangzik.

- Van egy közös meglepetésünk a srácokkal, de még van egy külön ajándékom is. Csak neked.

- Ó, milyen kedves vagy,hogy gondoltál rám is.

- Miért nem szokok rád gondolni?

- Hát, legfőképp magadra gondolsz!

- Tévedsz. Csak a második vagyok,akire nap mint nap szokok gondolni.

- És ki az első?

- Te! –lassan közelhajolt hozzám, majd megcsókolt. Mindenki szeme láttára,pont Szenteste. Most úgy éreztem magam,mint egy mesében,amikor a királylányt először megcsókolják. Ez egy elég romantikus csók volt ahhoz képest,amiket le szokunk művelni a titkos szobában. Hoppá, ezt nem szabadott volna elmondanom! Most már mindegy.

- Khm, khm. Egy kis figyelmet kérnék. – Liam felállt, majd szót kért. –Szeretnénk egy kis műsorral fokozni az este hangulatát, ha már itt vagyunk. A vacsora után kérem,hogy mindenki fáradjon át a nagy terembe. Köszönöm.

Most Liam alaposan felcsigázott. Már nem úgy, de úgy is, de most nem úgy. Na, értitek…

Nem kérdés,hogy mindenki úgy tömte magába a sült pulykát,ahogyan csak bírta. Én és Zayn csibemellet ettünk,ugyanis én nem eszem meg a pulykát a 2001-es hálaadás óta. Ha nem baj ezt a sztorit most nem nyitnám meg. Elég ciki volt.

Mindenki végzett a vacsorával, majd a nagyközönség a nagy terembe vonult. Már előre el voltak készítve a székek,hogy mindenki helyet foglalhasson. Mi lányok,5-en, Kireshával együtt természetesen az első sorban foglaltunk helyet. A srácok eltűntek egy pillanatra, majd ismételten előjöttek, fekete nadrágban, fekete zakóban egy fekete  nyakkendővel megspékelve. Kiresha kajánul elmosolyodott, majd hátradőlt és a két karját összekulcsolta.

- Erre kíváncsi vagyok. –mire kimondta, el is kezdődött a műsor. Az első műsoruk nagyon ismerős volt. Mintha már valahol hallottam volna. Liam beatboxolt, míg a többiek rappeltek.

In west Philadelphia born and raised 
On the playground where I spent most of my days 
Chilling out, maxing, relaxing all cool 
And all shooting some b-ball outside of the school 
When a couple of guys, they were up to no good 
Started making trouble in my neighbourhood 
I got in one little fight and my mom got scared 
And said "You're moving with your auntie and uncle in Bel-air"

Mindenki nagy tapssal fogadta Fresh Prince-t, majd kezdődött a következő műsorszám. A srácok elővettek a zsebükből egy fekete napszemüveget, felvették, majd hirtelen megszólalt a Men in Black c. szám. Nem kis örömmel fogadta mindenki a nem éppen komoly táncot. Pontosan úgy táncoltak,ahogyan a klipben is van. Nagyon viccesen néztek ki így, főleg Niall. Ő élte legjobban bele magát a szerepébe. Látszott rajtuk,hogy imádják ezt a számot, már csak azért is,mert kipróbálhatták,milyen is 3 percre Will Smith-nek lenni. A szám végén Harry elővett egy ugyanolyan neutralizálót,mint Will Smith a klip végén és villantott vele egy hatalmasat. Persze nem sikerült kitörölnie az emlékezetünket.

A viccet és a Sötét zsarukat félretéve, most egy komolyabb műsor ígérkezett,legalábbis látszólag. Levetették a szemüveget, Niall elővette a  gitárját, majd közösen elénekelték a Silent Night-ot. A közönség, mi is velük énekeltünk. Hirtelen a dal közben régi érzések törtek fel bennem. Kevinre néztem,aki a leghátsó sorban ült Ashley mellet. Ő is pont ugyanolyan arcot vágott,mint én. Mégis létezik ez a testvér/iker telepátia,ugyanis ugyanarra gondoltunk. Apával az utolsó karácsonyunkkor közösen elénekeltük ezt a dalt, amit ő zongorán kísért. Be kellett hunynom a szememet, különben elbőgtem volna magam. Ez sem volt jobb, ugyanis láttam a gyerekkori énemet,ahogy én apa mellett ülök a zongoránál, Kevin mellettünk áll, anya pedig forró csokival a kezében az ajtófélfának van nekitámaszkodva. A halvány ünnepi fények teliragyogják a szobát, s csupán a zongorán égő gyertya fénylik a legerőteljesebben. Bármilyen hihetetlen, az a gyertya még mindig meg van. Azon a karácsonyi napon nem égett el teljesen, mert anya lefekvéskor elfújta. Azt a gyertyát már jó ideje őrzőm. Ez az utolsó karácsony mély nyomot hagyott bennem és megváltoztatta az egész életemet. Kevin innentől kezdve úgy viselkedett,mint apa. Katonás rendre oktatott,még a halála után is,amit nem bánok,mert akkor nem volték itt én nem kezdtem volna el táncolni. Lehet,hogy meglepő dolgot fogok mondani, de a tánc is apa ötlete volt. Mindig is ő bíztatott, hogy kezdjek el táncolni, meg hogy mennyire tehetséges vagyok. Ha ő nem mondta volna akkor, lehet hogy most …őszintén szólva fogalmam sincs,hogy mit kezdtem volna az életemmel. A másik nagy álma volt,hogy Kevin mérnők legyen, ami sikerült is, ugyanis a főiskolán a mérnöki szakot választotta a főzés helyett. Először még nagyon nehéz volt neki, mivel nem akart mérnők lenni, de hallva apa tanácsait megkedvelte a szakmát és profin elsajátította a dolgok csínját-bínját. A főzést végül csak második helyre rangsorolta, de most már örül neki,hogy a nehezebb utat választotta.

Jaj, de elkalandoztam. Most már ideje lenne észhez térnem, különben még hülyének néznek.

Szóval ott tartottam,hogy a srácok elénekelték nekünk a Silent Night örökzöld slágert, ami sokszínű, régi élményeket idézett elő. Kevin a hátsó sorból már nem bírt magával, azért odajött hozzám és megölelt. Kiresha vette a lapot és eggyel arrébb ült,hogy Kevin le tudjon mellém ülni. Szegény Ashley-t magára hagyta, de ahogy láttam egy cseppet sem bántotta meg Kevin, mivel mosolygott. A dal végén mindenki állva tapsolt, főleg én. Az emberek ujjongtak és fütyültek, jelezvén,hogy tetszett nekik az előadás. Gondolom a srácoknak ez már napi szintű dolog a sok turné és fellépés után, de most mégis mást láttam az arcukon. Boldogabbnak láttam őket,mint akármelyik X Factor-os vagy MSG-s fellépésükön. Őszinteséget és büszkeséget véltem felfedezni az arcukon. A mosolyuk természetes és őszinte volt, a szemük csillogott a boldogságtól. Úgy látszik rég volt már ilyen jó koncertjük,amit ők is ennyire élveztek.

Mindenki visszament az étkezőbe, velünk az élen. A Sötét zsaruk és a szívszorító nosztalgia után már igazán ránk fért az ajándékozás. Mindenki megkeresett mindenkit, majd szépen sorjában átadtuk mindenkinek a csomagokat. Én kaptam egy I love NY feliratos felsőt az egyik sráctól, egy hógömböt egy másiktól, és egy sminkkészletet Ashley-től. Aha, szóval így akar bevágódni nálam…nem mondom,jól csinálja.

Victoria átadta mindenkinek a zöld egereket, majd a srácok is megajándékoztak mindenkit. Milyen véletlen,hogy mind az 5 srác zöld egeret vett MINDENKINEK! Komolyan mondom,ez nem vicc. Érdekes, pedig azt mondták,hogy nem együtt vásároltak, mondjuk ez lehet,hogy igaz, de az tuti,hogy ugyanabban az üzletben. Mindenki azon nevetett,hogy minden asztalon volt legalább 1 zöld egér, ugyanis nem csak a mi csapatunk ruházott be pár prüss állatra. Én voltam az egyetlen,aki valami mást vett. Immáron lett 5 zöld egerem,ugyanis a srácok közül Zayn volt az egyetlen,aki valami mást vett nekem. Zayn egy piros dobozt adott át,ami egy fehér masnival volt átkötve. Lassan kinyitottam, majd megláttam a kék Converse cipőt,amit mindig is meg akartam venni,csak sohasem jött össze. Pedig ezt csak egyszer mondtam Zaynnek, de úgy látszik ő már elsőre megjegyezte. Inkább nem mondanám, de mégis mondom,hogy a nyakába ugrottam örömömben. Hihetetlenül örültem az ajándéknak. Elmondhatatlanul.

Aztán én is kiosztottam az ajándékaimat, persze a csokik egy percen belül elfogytak, hála Niall-nek. Ő megette mindenkiét. Jellemző.

Zaynnek átadtam a becsomagolt sapkás pingvint, de már kicsit megbántam,hogy ilyen bugyuta ajándékot vettem neki, ugyanis ő sokkal drágább és sokkal jobb ajándékot vett nekem. Kicsit hülyén éreztem magam.

- Egy pingvin? Sapkában? Honnan tudtad,hogy imádom a sapkákat? úristen! Ez nagyon klassz! Köszönöm!

- Meg vannak a kapcsolataim. Egyébként biztos tetszik? Csak azért mert te drága ajándékot vettél nekem én meg…

- Nem az ára a lényeg. Én ennek a kis pingvinnek jobban örülök,mint akárminek is mostanság.

- Egyébként zenél is. –mondtam félénken, de persze mosolyogva.

Zayn megnyomta a pingvin hasát, majd az a Jingle Bells-t kezdte el énekelni. Hirtelen mindenki ránk kezdett el figyelni és a muzsikus pingvinre.

- Szerintem fel is veszem a cipőt. –mondtam, majd egy szempillantás alatt lekaptam magamról az ütött-kopott tornacsukámat, és felvettem az új, Zayntől kapott Converse cipőmet.

- Na? Jól áll? –kérdeztem a lábamat a magasba nyújtva.

- Egyszerűen mesésen! –aranyosan elmosolyodott, majd közel hajolt hozzám, először azt hittem,hogy meg akar csókolni,de nem.

- 5 perc múlva gyere fel a titokszobába. –halkan a fülembe suttogta, de úgy, hogy tiszta libabőrös lettem. A nagy meghökkenéstől csak idétlenül bólogattam. Zayn küldött egy légpuszit a kezével, majd eltűnt. A mellettem álló Eleanorra néztem, aki csak vállat volt, jelezve,hogy nem tudja merre ment a hős szerelmesünk.

Kíváncsi leszek,hogy milyen hülyeségre készül már megint…