Part 8 - A titkos szoba

Sziasztok. Ebben a részben már kicsit felpörögnek az események, de nem minden úgy lesz,ahogyan kellene. Remélem tetszeni fog és írtok pár hozzászólást akár a szereplőkről vagy akár a történetről. Előre is köszi :) Remélem tetszik majd!             Szandee×

A mai délelőttöm is hamar eltelt, ugyanis nagyon könnyű gyerekekkel dolgozni. Igaz,kicsit néha túlságosan is virgoncok, de lehet velük bírni, legalább is az bír velük,aki ért a nyelvükön. Én is ebbe a csoportba tartozom szerencsére.

Az összes gyerkőc kirohant a teremből, gondolom a szüleikhez rohantak,hogy elmeséljék,milyen jó tánctanáruk van. Na jó, ez enyhe túlzás volt. Nem szoktam egóskodni, ez nem az én reszortom. Apropó,hol van az alsógatyás? Már itt kéne lennie.

Nem mondhatnám,hogy aggódtam amiért nem volt itt, ugyanis nem vagyok az a fajta. Szépen megvárom míg idetolja a hátsóját, gondolom nyomós oka van a késésre.

Lassú léptekkel kisétáltam a táncteremből. Hirtelen megcsapott a forraltbor és a mézeskalács illata. A folyosón mindenhol fenyőágak, girlandok díszelegtek és a folyosó végén lévő asztalon több tucat illatos gyertya. Úgy látszik mindenkit megcsapott a Karácsony szele. Hihetetlen,de képesen voltak pár óra alatt feldíszíteni az egész épületet. Gondolom Kiresha keze van a dologban. Nagyon pörög a csaj, s ha valamit a fejébe vesz. Isten mentse meg azt,aki ellent mond neki.

December közepe van, de már most érzem az ünnepi hangulatot a levegőben. Szokatlanul édes illatok vették át az uralkodást a tiszta oxigén felett, s még a fények is olyan mások. Az alap jókedvem tovább fokozódott a sok dísz láttán.

Akkor érkezett el az egész tetőpontja,mikor megláttam a gyönyörűen hulló hópelyheket az ablakból. Lassan odasétáltam, az egész olyan volt,mint amikor a kisgyerek a csoki reklámból megpillantja a Télapót az ablakból. Én is hasonlóképpen éreztem magam, csak engem a szimpla hóesés varázsolt el. Finoman az ablakpárkányra tettem mind a két tenyeremet és a karomra nehézkedtem. Nagy szemekkel kezdtem el bámulni a sűrűn hulló havat. Olyan varázslatos! Szinte leírhatatlan! A friss mézeskalács illata pedig csak tetőzte ezt a magában már fenséges élményt. A meteorológus jól mondta, december 15-re már fehér lesz a táj. Ez nem kétség, ugyanis amíg én táncot oktattam a kicsiknek, addig körülbelül 10 centiméter hó hullott. Az előbb még táncoló gyerekek már vígan szánkóztak a dombokon a szüleikkel. Némelyik csemete hóembert épített a többiek pedig erődöt építenek a friss,tapadós hóból. Hirtelen de ja vu érzés fogott el. Egy régi emlék tért vissza még gyermekkoromból. A kisgyerekek helyett magunkat láttam, amint apával és Kevinnel együtt építettünk hóembert a ház előtt. Emlékszem,hogy apa a padlásról hozott le némi szenet, azok voltak a hóember szemei és gombjai. A hófehér kesztyűm úgy ahogy 
van,tiszta korom lett. Apa nem kiabált le amiért koszos lettem, sőt még ő kente be az arcomat szénnel. Amíg mi kint építettük Mr. Bajuszt, addig anya bent forrócsokit készített nekünk. Igen, a hóemberünkben külön neve volt, ugyanis apának volt egy műbajsza,ami egy jelmeznek a kiegészítője volt. Ezt a karácsonyt sosem fogom elfelejteni. Ez volt az utolsó karácsonyunk együtt apával. Minden egyes képkockára és szóra emlékszem. Még mindig a fülemben csengenek atyáskodó szavai és a vicces mondatai. Hiába, egy apát nem pótolhat senki és semmi. Én akkor láttam utoljára boldognak. Ez volt az a karácsony,amikor a család igazán együtt volt. Amíg élek emlékezni fogok rá és ha majd lesznek gyerekeim, minden este mesélek róla,hogy milyen nagy ember volt Ő, akit olyan hamar elvesztettünk. –egy legördülő könnycseppre lettem figyelmes az arcomon. Hirtelen magunk helyett ismét a kisgyerekeket láttam hógolyózni. Ha többre nem is, ennyi idő elég volt,hogy érezzem, apa még mindig velem van és vigyáz ránk. Bárcsak be tudnám mutatni Zaynnek. Biztosan nagyon bírná őt, hiszen őt mindenki szereti.

 

Nagyon belemerültem a hó bámulásába, s észre sem vettem,hogy valaki odajött mellém és valami a fülembe suttogott:

- Baj van? –a hangja,mint a 220W, úgy érintett.

- Nem,dehogy. Csak kicsit nosztalgiáztam…Már azt hittem el sem jössz.

- Zayn mindig betartja a szavát. –mondta az enyhe de annál őszintébb mosolyával. Nem szóltam semmi, csak egy halk HaHa-t préseltem ki magamból. Még nem igazán értem magamhoz, az emlékek bekavartak.

- Akkor megyünk?

- Hova? –hirtelen sem esett le,hogy felvetettem azt,hogy felmehetnénk a legfelső emeleten lévő „titok szobába”.

- A legfelső emeletre. –mondta higgadtan és kiegyensúlyozottan.

- Nem hittem,hogy elintézed. –mondtam nevetve.

- Zayn mindent elintéz. –egy egyszerű mozdulattal beleboxoltam a vállába.

- Hölgyem, kövessen! –hirtelen kiegyenesedett, az állát fent tartotta és a karját pedig nyújtotta,hogy karoljam át. Gondolkodás nélkül eleget tettem az óhajának és lassan, kar a karban felsétáltunk egészen a legfelső emeletig. Csak reménykedtem benne,hogy e rövid út alatt nem találkozunk senkivel, ugyanis nem szeretném látni Kevin szemrehányó tekintetét. Zayn nagyon jól tudja,hogy Kevin ki nem állhatja őt, ennek köszönhetően még jobban „meg akar szerezni” engem…Nem adja fel.

- Itt is volnánk. –egy hatalmas tölgyfa ajtóhoz lyukadtunk ki, amire egy szép adventi koszorú volt felfüggesztve. Már tudtam erről a szobáról, vagyis a pletykás nyelvek már elárulták,hogy „ki lehet bérelni” egy időre, de nem gondoltam komolyan amit mondtam, Zayn mégis mindent megtett annak érdekében,hogy ma mi kapjuk meg a lakosztályt…Nem adja fel.

Beléptünk a hatalmas karácsonyi díszben pompázó szobába. Egy hatalmas karácsonyfa a kandalló mellett és mindenféle antik tárgy díszítette a szobát. Már meg volt a forrás,hogy honnan jött ez a fantasztikus forraltbor és mézeskalács illat. Az asztalon pár vanília illatú gyertya fénylik a bor és a kalács mellett. Úgy látszik Kiresha és brigádja ezt a szobát nem kímélte meg a karácsonyi díszektől.

És azok a hatalmas ablakok. Pompás kilátás nyílt az egész völgyre, nem beszélve a szinte már viharrá torkolt  havazásról.

- Nagyon kitettél magadért. Ezt nem is gondoltam volna. –csodálkozva néztem körül a szobában.

- Köszi, de nem minden az én érdemem. Kiresha és a srácok is segítettek. Ők készítették a mézeskalácsot. Persze velem együtt.

- Merjek belőle enni? –nevettem.

- Ha-ha. Nagyon vicces. Komolyan! Szívüket ,lelküket beletették a süteménybe.

- Na majd meglátjuk. Egyébként hol csináltátok? Kevin egész nap a konyhában volt.

- Ne akard tudni!

- Na már! Kíváncsi vagyok,hogy mit fogok megenni.

- Ha annyira akarod! A szobánkban csináltuk. Minden tiszta liszt és tojás és mindenhol koszos edények hevernek. Nagyon nehéz egy vasalódeszkán szaggatni a tésztát.

- Azt gondolom. Merészek vagytok,mit ne mondjak! Amúgy van egy kis liszt a hajadban!

- Hol? –odamentem hozzá és egy kézsuhintással eltávolítottam a lisztfoltot a koromfekete hajáról.

- Köszi, nem is vettem észre.

- Igazán nincs mit.

Mind a ketten azt vettük észre,hogy csak állunk egymással szemben,mint két idegen.

- Nem ülünk le? –kérdeztem lányos zavaromban.

- Ja de! Persze! –mind a ketten leültünk a kanapéra, ami tele volt párnákkal és egy zöld,mikulás figurás takaróval. Itt van valami készülőben az biztos!

- Kérsz? –rámutatott a forraltborra. Nem szoktam alkoholt inni, de ebben az esetben ezt a gondolatot félretettem. Most úgy sem lát a bátyám.

- Kérek. –egy laza mozdulattal öntött mind a kettőnknek a gőzölgő borból.

- Na hadd lám mit hoztatok össze! –elvettem egy darab mézeskalácsot a felpúpozott tálból, majd jó alaposan körbevizslattam.

- Ezt hol sütöttétek meg?

- Azt már a konyhában. Kiresha vitte be Kevinhez azzal a szöveggel,hogy a gyerekek csinálták.

- Gondolom bevette.

- Be hát.

- Cseles! Nagyon cseles. 

Megtettem az első lépéseket az 1D által készített furcsa színű mézeskalács felé. Jókorát haraptam belőle,hogy jól kiérződjön az íze. Furcsa módon az ízek tökéletes harmóniában voltak egymással. A méz és a többi kellék egyenlő arányban volt elosztva. Na ezt sem gondoltam volna, hogy egy ilyen hülyeszínű süti lehet finom is.

- Ez isteni! Hogy a fenébe csináltátok?

- Én nem tudom, Liam és Harry rakták össze az alapanyagokat. De azért köszi.

- Nem csak jól énekeltek, de még profi szakácsok is vagytok?

- Azt azért nem mondhatnám.

- Még engem is leköröztök ezzel. Talán még egy egyszerű palacsintát sem tudok összedobni. Hiába, Kevin örökölte anya főzési rutinját.

- Nem baj az, te legalább valami egészen mást örököltél.

- Mégis mire gondolsz?

- A táncos lábaidra. Még életemben nem láttam Ilyen szép lábakat. –kicsit elpirultam és zavarba is jöttem.

- Azért ezt nem mondanám.

- Csakugyan? Láttad magadat valaha is táncolni? Itt nem a tükörre célzok.

- Láttam magam, de nem láttam semmi érdekeset a mozgásomban.

- Pedig tuti,hogy nem csak én vettem észre,hogy istenien táncolsz.

- Köszi szépen a bókokat. Még sosem mondott senki nekem ennyi jót egyszerre. Ez szokatlan.

- Igazán nincs mit. Csak az igazat mondom.

Már éppen hajoltam volna még egy mézeskalács adagért,mikor Zayn beelőzött. Pont azt a darabot vette el,amivel már pár perce szemeztem.

- Hű de gyors vagy! –mondtam nevetve.

- A gyorsaság az egyik titkos tehetségem. –bele sem merek gondolni,hogy ezzel a pimasz arckifejezéssel mire akart gondolni. Hogy tökéletes legyen a kép, a mosolygás közepette beleharapott az általam kiszemelt mézeskalácsba.

- Ugye milyen szépen hullik a hó? –mutattam az ablak felé. Már kicsit kezdett sötétedni, de még ki lehetett venni a csodás tájat.

- Hullik? Ez inkább már vihar, nem hóhullás.

- Londonban nem szokott ilyen viharos tél lenni.

- Az biztos. Ott ilyenkor az eső esik és nem a hó. –nagyon izgi sztorit találtunk. Pont az időjárásról kell beszélnünk egy ilyen meghitt pillanatban?

- Remélem,hogy nem megy el az áram.

- Én nem bánnám. –sokat sejtető mosoly elő. Ismét.

- Miért is? –ezt nem hagyhattam ki. Muszáj volt rákérdeznem, ugyanis nagyon kíváncsi voltam a válaszára.

- Semmi-semmi. –mondta lebiggyesztett szájjal. Pont úgy,mint a filmekben. Tuti,hogy van valami, de mégsem mondja el. Ilyenek a pasik.

- Ja értem. Én mondjuk nem örülnék neki, mert ez a pár gyertya nem sok ebbe a szobába.

- De ott van az a sok égő a fán. Az is csinál némi fényt.  –a kis okos. Hogyan rájött.

- Szerintem inkább váltsunk témát. Ebben úgysem tudunk megegyezni.

- Rendben van. Már épp akartam szólni…Te! Nem emlékszel arra a kis kalandunkra az erdőben?

- Milyen kalandunkra? –na ne játszd itt a hülyét Jaz,tudod te jól milyen kalandról beszél.

- Ja,hogy az a kaland. Én nem emlékszem semmire. Te igen?

- Én bizony mindenre. Még egyszer mondom: MINDENRE. –itt a csókra gondol, bár szerintem ezt nem kell mondanom.

- Igen, az a bizonyos csók..

- Nekem nagyon bejött. Szerintem megismételhetnénk valamikor. –a karját át tette a vállam fölött és átkarolt.

- Ismét előkerült a Bad Boi. Állj le Casa Nova. –erre elvette a vállamról a kezét és vállat volt nevetve.

- Egy próbálkozást megért. –szerintem még maga sem gondolta komolyan.

- Victoria szerint nem csak forraltbort inni és mézeskalácsot enni hívtál ide. –egyből a közepébe. Olyan barom vagy Jaz!

- Nagyon okos kis barátnőd van. –hirtelen minden kitisztult.

- Akkor miért hoztál fel ide? –kérdően a szemébe néztem. A vágy és az önmegtartóztatás kiülő jeleit észleltem mind a két szemében. Victoriának igaza volt.

- Hát ezért! –pont úgy,mint anno az erdőben, közel hajolt hozzám és a megkérdezésem nélkül szájon csókolt. A mostani sokkal szenvedélyesebb és vadabb volt. Sőt,most önszántából húzott magához és nem csak a hideg miatt. Mivel törökülésben ültem, így nem volt nehéz dolga.

Hirtelen döntést kellett hoznom,hogy visszacsókolom-e. Kis hezitálás után úgy döntöttem,hogy megteszem. Nem fogok senkitől sem függeni és most Kevin sem szólhat közbe. Átadtuk magunknak, a szerelem 2. leggyönyörűbb sportágának. Az elsővel még várni kell vagy talán…

Zayn akarata ismét teljesült, elérte amit akart. Már csak rajtam múlok,hogy mennyire hagyom magam sodródni az árral. Megelégszem-e ennyivel, vagy talán még több is belefér? A mostani helyzet teljesen kilátástalan volt,mivel nem tudtam dönteni. Még mindig hevesen csókolóztunk, sőt már úgy helyezkedtünk el,hogy szinte rajtam feküdt. A nyaklánca lelógott egészen a mellkasomig, sőt már a mellemet is érintette. Józan fejjel gondolkodva, mégsem voltam vele tisztában,hogy mit teszek. Ennyire szeretném őt,hogy már az első randin beleugorjunk a közepébe? Ennyire kedvelném őt hogy hagyjam,hogy elvegye az ártatlanságom? Pont ő, aki hobbiból szédíti a lányokat és egy kis hancúrozás után meg csak úgy eldobja őket? Pont őt akarom elsőnek? Bármilyen hihetetlen-igen. Mindig is előre megfontoltam mindent, nem volt spontán, saját döntésem. Ez lenne az első alkalom,hogy beleugorjak egy olyanba amiben egy kicsit sem vagyok biztos. Végül is miért ne? Mit veszthetek?

A csókcsata abbamaradt, csupán egy hatalmas sóhajt hallottam Zayn felől. Látszott a szemein,hogy ő is akarja a dolgot, csak nem meri,mert félt.

- Mi a baj? –kérdeztem megrökönyödve.

- Semmi, csak…nem tudom,hogy akarod-e….szóval én…féltelek.

- Mégis kitől?

- Tőlem.

- Miért féltesz saját magadtól?

- Hiszen te mondtad nemrég! Én csak játszom a lányokkal és egy éjszaka után eldobom magamtól őket. Félek,hogy csalódást okoznék neked, mellesleg a bátyád kinyírna.

- Most is így érzel?

- Dehogyis. Épp ellenkezőleg. Nagyon is szeretném,hogy végre…..csak tudod.

- Úgy látszik a rosszfiúból néha előbújik a jófiú is. –mondtam mosolyogva.

- Ez most azt jelenti,hogy…? –erre bólintottam egyet.

- Uramisten! Ezt nem hiszem el! Szerintem álmodom! Nehogy megcsípj!

- Na szállj le a földre,mert még meggondolom magam.

- Ahogy akarod.

A szavakat csókok váltották fel, a mondatokat pedig mozdulatok. Az első mozdulata az volt,hogy levegye rólam a felsőmet. Lassan, udvariasan megszabadított a ruhadarabtól. Újra visszatértünk arra a testhelyzetre,hogy én vagyok alul és ő rajtam fekszik. Először a nyakamat kezdte csókolgatni. Minden egyes pontot külön-külön megvizsgált rajtam. A nyak felület sem volt elég, most a melleimet pécézte ki magának. Egy kézzel felemelt, majd a melltartóm kikapcsolásán ügyködött. Nem ment minden simán, mert az beakadt abba a zöld Mikulásos takaróba. Megpróbálta még egyszer, de így sem volt siker.

Egyszer csak hangokat hallottunk közeledni az ajtó felől. Valakik nagyon vidámak lehetnek, ha ennyire rihegnek-röhögnek.

Erre mi sem számítottunk. A röhögő emberkék ránk nyitották az ajtót, Niall Horan, Louis Tomlinson, Liam Payne és Harry Styles személyében. Mind a négy srácon nagykabát, csizma és sapka volt. Nem mellesleg majd kiesett a szemük,mikor megláttak minket így, ebben a testhelyzetben. Se mi, sem ők nem tudtak megszólalni. Egy apró hang sem jött ki a torkomon. Gyorsan felálltam,hogy ne tűnjön annyira cikinek, csak az volt a baj,hogy nem tudom Zayn hova dobta a felsőmet, így ott álltam előttük 1 szál melltartóban.

- H-heló. N-em hittük volna,hogy még itt vagytok. –motyogta Harry nagy szemekkel. Szerintem nem is pislogott.

- Azt hittük,hogy….-folytatta Niall.

- Azt hittük,hogy már nem vagytok itt. –csatlakozott Liam.

- Így van ahogy mondják. –majd befejezte Louis.

- Bocsi haver. –Liam sajnálkozva nézett Zaynre, aki még mindig nem eszmélt fel. Vagy ha jobban megnézzük, nem is sajnálták annyira.

- Szia Jaz! –Harry perverz módon elkezdett integetni nekem. Azt már szerintem felesleges mondanom,hogy a szemöldökét jó magasra emelte.

- Sziasztok srácok. –mondtam halkan és visszafogottan. –láttam,hogy mindenki a melleimet stíröli, pedig igyekeztem minél többet eltakarni magamból. Harry volt a legjobban bezsongva, ő jobbra-balra döntögette a fejét,hogy minden oldalról megtekinthesse a…a.

- Ti meg fi a fenéért jöttetek ide? Úgy volt,hogy csak később jöttök. –mérgelődött Zayn. Szegénykének az a csalódottság az arcán…hihetetlen mennyire megsértődött,amiért a srácok korábban jöttek a kelleténél. Amúgy meg miért hívta ide őket? Nem értem, de most nem is ez a lényeg, hanem az,hogy még mindig ott álltam előttük takargatva magamat, mígnem rájöttem,hogy a zöld Mikulásos takaró egész jó búvóhelyet nyújt a majdnem meztelen felsőtestemnek.

- Szerintem felesleges az a pokróc oda. Nekem az előbb jobban tetszett. –pimaszkodott Harry.

- Hé! Csak lassan a testtel! –Zayn rászólt a haverjára,hogy kicsit vegyen vissza.

- Ha nem haragszotok,most megyek. –már az sem érdekelt,hogy hol van a felsőm, csak az ajtót láttam magam előtt. Minél előbb szerettem volna szabadulni ebből a kellemetlen helyzetből.

- Ne menj még! A srácok már éppen menni készülnek. –Zayn még marasztalni próbált, de most már nem lenne ugyanaz. Szegényke most alaposan hoppon maradt. Hú, ezért a srácok még mit fognak kapni! 

- Mennem kell. Sziasztok. És Zayn! Bocsi! –a zöld Mikulásos takaróval az élen kirohantam a szobából. Elég gyorsan szedtem a lábaimat,hogy odaérjek a saját szobámhoz, legfőképp most, így majdnem egy szál semmiben. Nem vettem észre,hogy rosszul fogtak a takarót és az a nagy rohanásban lehullott rólam, egyenesen a folyosón lévő asztalkára,amin egy váza volt teli fenyőággal. Nem is hangot okozott a váza leesése, így most már duplán kellett szednem a lábamat, mert erre a hatalmas csörömpölésre tuti az egész folyosó kijön, s nem szeretném,hogy akárki is meglásson így, főleg a bátyám.

Már egy emelettel lejjebb jártam és már láttam is a szobánk ajtaját,mikor a bátyám kijött az ő szobájából. Úgy ahogy van, nekiütköztem, ugyanis a nagy rohanásban későn észleltem a veszélyt. A mérgesen szikrázó szemeit rám vetette. Majd felrobbant a dühtől,amikor meglátott felső nélkül rohanva a folyosón, de nem szólt semmit. Ez nem tetszik nekem, a csendes gyilkos tekintete sosem vezetett jóra. Úgy érzem,hogy Zayn nincs biztonságban, gondolom azt hiszi,hogy én és Zayn…szóval,hogy mi együtt voltunk, pedig nem. Na jó, majdnem,de a nem és a majdnem között nagy különbség van, csak az a baj,hogy Kevint ez nem érdekli. Mérgesen elkezdett abba az irányba menni,ahonnan én jöttem. Nem tudtam megállítani.

- Félreérted! –mondtam,majd szaladtam utána. Az ő hatalmas léptei mellett nekem rohannom kellett,hogy utolérjem.

Hihetetlen, de egyből a legfelső emeletre sietett. Úgy látszik ő is tudott a „titkos szobáról”, különben nem a tölgyfa ajtó felé iramodna. Mekkora balhé lesz ebből!

Part 7 - Ne higgy a szemednek

Nem írok most semmit, inkább olvassátok el és komizatok :) Köszi szépen :) SZANDEE :D

Kora reggel lehetett, mikor égető és irritáló érzés uralkodott el rajtam. A lábam felől éreztem ezt a kellemetlenséget,ami finoman a radiátorhoz volt nyomva. Kicsit megégettem magam, de nem volt nagyobb baj, szerencsére időben felkeltem. Félkómásan elhúztam onnan a lábamat és visszafeküdtem aludni. Victoria ebből semmit sem vett észre, csak annyit hallottam,hogy förtelmesen horkol. Úgy látszik sok volt neki tegnap a tangó külön kör az időseknek. Szegénykém már teljesen kivan, de hát nincs mit tenni, erre vállalkozott.

Már éppen visszazökkentem az alvás legszebb és legkínálkozóbb ösvényére,amikor valaki kopogott. Középerősen valaki megütögette az ajtót. Victoriára néztem, aki még mindig aludt. Nem volt szívem felkelteni, és még én sem vagyok annyira lusta,hogy ne tudjak kinyitni egy ajtót, szóval most rajtam volt a sor. Feltápászkodtam az ágyból, köpenybe bújtam, majd kinyitottam az ajtót. Egy szőke mosolygós srác nézett velem farkasszemet.

- Jó reggelt! Felkeltettelek? –kérdezte a szöszi szívtipró.

- Nem, már fent voltam. –ez a 2. legnagyobb hazugság a világon a „nekem nem tetszik senki” után.

- Szeretnék kérni tőled egy nagy szívességet.

- Mondjad nyugodtan! –pislogtam,mint hal a szatyorban.

- A bátyád még alszik és mi éhesek vagyunk a srácokkal és mivel a te bátyád a szakács…szóval…akartunk szólni Kiresha-nak, de nem találtuk meg és…arra gondoltunk,hogy…

- Aha. Értem. –bólogattam, mint a kutya a műszerfalon, eközben azt sem tudom,hogy mit mondott az előbbi 1 percben.

- Csinálsz nekünk kaját?

- Én? Én még egy rendes szendvicset sem tudok összedobni. –végre eljutott az infó az agyamig.

- Végül is felkelthetjük a bátyádat is, de nem hiszem,hogy szívesen csinálna nekünk akármit is a tegnapi után.

- Végül is ez igaz. Na jó, összedobok valamit.

Halkan behajtottam magam mögött az ajtót,hogy Victoria ne keljen fel, majd mezítláb, majdnem egy szál köpenyben lesétáltam egészen a konyháig Niall kíséretében. Amikor leértünk, 4 póló nélküli sráccal találtam szemben magam,akik a falnak voltam támaszkodva. Hirtelen nem tudtam hogy mit mondjak,annyira le voltam sokkolva a látványtól.

- T-ti kit vártok? –kérdeztem a srácoktól.

- Téged. –mondta Harry, aki a szemöldökét emelgette és a szája szélét nyaldosta.

- Azt reméltem,hogy neked van kulcsod a konyhához. –bökte ki Niall.

- Ezt hamarabb is mondhattad volna. –dünnyögtem. Kicsit sem volt feltűnő,hogy bámulom őket. Próbáltam türtőztetni magam, de a félmeztelen test, az félmeztelen test. Kívánnivalót hagy maga után.

- Akkor most mi lesz? Nem kajálunk? –kérdezte Liam.

- Egyébként hány óra van,hogy a bátyám még alszik?

- Fél 4. –mondta egyszerűen Louis.

- Akkor az szopás, mert nekem nincs kulcsom a konyhához.

- Máshol nem tudnánk enni? Talán még Niallnél is éhesebb vagyok. –dörmögött Louis, akin egy szál gatya volt. Húúhh…

- Azért ezt nem mondanám. –nevetett Niall.

- Hol lehet máshol kajálni? –kérdezte Zayn, s eközben körbevizslatott a szemeivel jó párszor. Nem vetette véka alá a véleményét és szemtelenül bámulni kezdett. Pont,mint a többiek.

- Mi van rajtam olyan érdekes? – a kíváncsi szemek útját szinte éreztem a testemen, ami egyet jelentett. Ezek nem kajálni jöttek.

- Az a baj,hogy mi még nem látjuk,ugyanis eltakarja a köpeny. –mondta Zayn mély s titokzatos hangon.

- Komolyan srácok! Mit akartok tőlem hajnali fél 4-kor?

- Unatkoztunk. Reméltük,hogy te tudsz valami unaloműző feladatot. –mondta Harry perverz mosollyal az arcán.

Még mindig nem értettem a dolgot. Ha nem enni akarnak,akkor meg mit? Amúgy meg miért egy szál gatyában jöttek ide? –ezek olyan kérdések amikre nem tudom a választ és ez bosszant.

- Ne viccelődjetek! Minek keltettetek fel ilyenkor ha nem akartok semmit?

- Azt mondtad,hogy nem aludtál. –Niall olyan arcot vágott,mint a kisgyerek, aki megtudja,hogy nincs Mikulás.

- Azt csak kedvességből mondtam. Szóval? Miért keltettetek fel? Van esetleg valami hátsó szándékotok?

- Hát hátsó nincs is... –Harry ismét kimutatta foga fehérjét.

- Harrynek egy barátnő kell ahogy elnézem.

- Vagy egy guminő. –mondta Zayn, erre mindenki elkezdett hangosan nevetni. Szinte az egész folyosó a mi hahotázásunktól volt hangos. Mindenki nevetett,még Harry is. Úgy látszik igazat adott Zaynnek.

A földszinten voltunk, mégis hallottam,hogy egy emelettel feljebb nyitódik az ajtó. Ezt az ajtót már hallottam, sőt biztos vagyok benne,hogy ez Kevin ajtaja ugyanis csak az övé nyikorog ilyen keservesen.

- Gyorsan bújjunk el. – felkiáltottam. Senki sem értette,hogy hova ez a nagy sietség, de vállat vonva mégis jöttek utánam. Besurrantunk az öltöző részlegbe, ahol a kabátokat és a szánkókat tárolják. Én egy szőrmebunda mögé bújtam és csak remélni mertem,hogy nem igazi. A többi srác mögém állt,mintha én nagyon el tudnám takarni a félmeztelen testüket.

- Miért jöttünk ide? –kérdezősködött Louis.

- Hallottam,hogy Kevin ajtaja nyitódik. Nem akarom,hogy meglásson minket együtt, ugyanis el vagyok tiltva tőletek…főleg Zayntől.

- Tőlem? –ezt most úgy kérdezte,mintha valami nagyon új dolgot mondtam volna az eltiltással kapcsolatban.

- Bizony. Kevin nem nagyon csíp téged…

- Az érzés kölcsönös. –mondta Zayn unott arccal.

- Most már elmondjátok végre,hogy miért keltettetek fel egy szál alsógatyában? –néztem az 5 mókamesterre a hátam mögött.

- Igazából ez egy fogadás volt. –bökte ki végre Liam. Hirtelen az egész kép összeállt. Niallel fogadtak,hogy le jövök-e nekik szendvicset csinálni és ezek szerint vesztettek.

- Amúgy honnan tudtátok azt,hogy vesztettetek? –kérdeztem.

- Hallottuk, amint Niallel beszélsz. Nem volt kérdés, hogy a ruháinktól itt helyben megszabadulunk.

Kis gondolkodás és elmélkedés után csak ennyit szóltam:

- Férfiak…

Pár perc öltözőben tartózkodás után mindenki beadta a törölközőt. Nem volt sok levegő és már nem bírtuk tovább. Eszeveszettül kirohantunk a kis helyiségből,hogy kapjunk némi levegőt. A folyosón még mindig nem volt egy lélek sem. A srácok visszamentek a szobájukba, csupán Zayn maradt itt velem. Kicsit sem volt félreérthető,hogy egy alsógatyás srác és egy köpenyes csaj a folyosó közepén beszélgetnek…

- Figyelj, tudom,hogy délelőtt órád lesz, de délután gondolom ráérsz és…arra gondoltam,hogy nem jönnél-e velem valamerre? A környéken van egy jó kis étterem.

- Nagyon messze van?

- Csak gyalog lehet oda menni és úgy kb. 45 perc.

- Szerintem inkább hanyagoljuk. Nem akarok még egyszer eltévedni.

- Pedig én szívesen eltévednék veled. –hirtelenjében nem tudtam mit válaszolni, a határozott „Én is” pedig elég furcsa lett volna…Maradtam a jól bevált módszernél, a témaváltásnál.

- Úgy hallom,hogy ma havazni fog.

- Tényleg? Az jó. –látszott rajta,hogy más válaszra számított.

- Mit szólnál hozzá,hogy ha beülnénk a legfelső emeleten lévő teázóba és onnan néznénk a hóesést? Valahogy most nincs kedvem ismét megfagyni. –próbáltam ötleteket kitalálni, de csak ez jutott eszembe.

- Végül is nem rossz. Akkor az órád után. Megvárlak.

Barátian elköszöntünk egymástól, majd mentem is vissza a szobámba aludni. Gyors léptekkel szaladtam az ajtó felé,hogy még véletlenül se lásson meg senki egy szál köpenyben kint a folyosón, legfőképpen a bátyám ne. Megint elkezdene hisztizni és azt meg nem akarom.

Kinyitottam a szobánk ajtaját és a még mindig alvó Victoria barátnőmet láttam ugyanabban a testhelyzetbe,mint előbb. Gyerekkorom óta ismerem, de az alvási szokásain sosem igazodok ki. Ez is olyan Legjobb Barátnők Dolog.

Próbáltam lassan és halkan véghezvinni a folyamatot,miszerint ismét megkísérletezem az álomra szenderülést. Victoria mellett még egy atombombát is robbanthattak volna, akkor sem kelt volna fel, nekem meg nem volt szívem felkelteni,mondjuk nem is lett volna okom rá,ugyanis én is most készülök húzni a lóbőrt, vagy ha úgy tetszik bedobni a szunyát.

Megigazgattam a párnámat, majd finoman magamra húztam a takarót. Nincs mese,tél van.

Az álmosság enyhe jelét sem éreztem magamon. A szemeim,mint valami pattogós labda, fel-le járkáltam nyomós okot keresve az elalvásra. Folyton Zayn kisfiús mosolya járt a fejemben, ahogyan alaposan átvizsgál azzal a sötét szemeivel…egy szál alsógatyában. Mit is mondjak? Én még elnéztem volna őt egy darabig az biztos.

Jaz, te nem ezért jöttél ide. Nem futhatsz eszeveszettül a pasik után, te táncolni jöttél. –a belső hang ezt súgta a fülembe,ami végképp nem hagyott aludni. Nagyon bírom Zayn-t, de nem szeretnék csalódni, ugyanis tudom milyen. E kis idő alatt simán kiismertem, legalábbis azt a részét amit mutatott magából. Valójában kitudja milyen…

Érdekes az,hogy a szívem mást mond. Azt mondja,hogy adnom kéne a kapcsolatunknak egy esélyt,hiszen nem veszthetünk semmit. Ja igen, ő nem. De én igen is sokat. Ha értitek mire gondolok… :)

Hiába próbálok ellenkezni, ez a srác alaposan bevéste magát a fejembe. Mellesleg még sosem éreztem ilyet. Amikor meglátom,mintha pillangók röpködnének a gyomromban és a térdem remegni kezd. Fura dolog ez, de ilyet még nem észleltem magamon.

A mély gondolkodás kicsit kifárasztott így, a hajnali órákban, szóval egy jó fél óra „Harc magammal” után tényleg, végérvényesen elaludtam. Innentől se kép, se hang.

- Kelj már fel! Elkésel az órádról! –ismét egy hang keltett. Mily meglepő Victoria volt az.

- A francba! Elaludtam!

- Talán még odaérsz. Nekem fél órával később kezd, szóval addig bemegyek hozzád. –mikorra Vic kimondta a mondatot, már félig fel voltam öltözve. Talán még 5 perc sem kellett,hogy elvégezzem a szokásos reggeli szükségleteimet és útnak induljak a táncórámra.

- Sziasztok gyerekek! Bocsi,hogy késtem, de nem szólt az ébresztőórám!

- Aha, jó duma. –Vic halkan odasúgta nekem, majd oldalba bökött.

- Először melegítsetek be, utána pedig elismételjük az előző órán tanultakat! –kétszer sem kellett mondanom, az összes gyerek egyszerre végezte a nyújtó gyakorlatokat,ami reggeli tornának is felfogható. Én addig odamentem Victoriával a hangfalakhoz.

- Na milyenek voltam a srácok félmeztelenül? –mindenre számítottam, csak erre nem. Ez mos mi akar lenni? Egyáltalán honnan tud a reggeli kis afférról?

- Te honnan tudod,hogy láttam őket?

- Liam elmondta. Amíg te aludtál,addig én lent voltam velük a hall-ban. Elmondták,hogy bebújtatok az öltözőbe.

- Azt hittem,hogy Kevin jön. –próbáltam lazábbra venni a fonalat és nem azon aggodalmaskodni,hogy a srácok elmondták Victoriának a reggeli ügyünket.

- Aha, jó kifogás. Én is ezt tettem volna, ha 5 félmeztelen pasival lehetek. –tipikus Vic.

- Niall nem volt félmeztelen. Rajta volt felső. –de barom vagyok. Jobb nem jutott eszembe?

- Az lényegtelen. Volt valami odabent?

- Mégis mire gondolsz?

- Egy kis etye-petye tipi-tapi…mondjam tovább?

- Te Jézus,hova gondolsz. Olyannak ismersz?

- Nem, de még nem láttalak ennyi pasival egyszerre és kitudja,hogy mit hoznak ki belőled. Főleg Zayn…

- Ha tudni akarod, ma vele leszek.

- Mi? Máris? Nem korai ez egy kicsit? Vagy hát te tudod kivel fekszel le.

- Te jó ég! Miket nézel ki belőlem. Csak felmegyünk a legfelső emeletre a teázóba.

- Lehet,hogy te csak ezt gondolod. Ha engem kérdezel, Zayn tuti nem csak „teázni” akar veled. Gondolkozz már egy kicsit!

- Ő nem olyan. Amúgy meg nem órád lenne most? –már épp itt volt az ideje,hogy elhúzzon. Ne értétek félre, nagyon szeretem és tisztelem a legjobb barátomat, csak azt nem bírom,ha belekotnyeleskedik a magánéletembe. Ezt senkitől sem tűröm…miket is beszélek, már 18 éve mindenki beleszól az életembe a megkérdezésem nélkül. Szerintem már immunis vagyok rá.

- Jasmine! Jasmine! Nem kezdjük már? –egy cuki kissrác, Billy, odarohant hozzám és meghúzta párszor a felsőmet. Körülbelül derékig ért nekem, de olyan aranyos volt ahogyan rám nézett azzal a gyönyörű zöld szemeivel…Egyből Harry ugrott be elsőre.

Leguggoltam hozzá, majd megsimogattam a fejét, a végén pedig megborzoltam a haját.

- Kis Uraság, máris kezdünk! –gyorsan elrohant, majd nevetve odaszólt a többieknek,hogy lassan táncikálni fognak. Úgy bírom ezt a kissrácot, olyan zabálnivaló. Ő a legkisebb, legfiatalabb, de a legelevenebb a csoportban.

Elindítottam a zenét és már kezdtük is a táncot, Billyvel az élén az első sorból.