Part 3 - A tábortűz ereje

Sziasztok. Most kezd valójában beindulni a történet, nagyobb részben a végén. Tudom,hogy kicsit lassan történnek az események, de minden eljön majd a maga idejében, nem akarok elkapkodni semmit és nem akarok ezzel hibázni,mint a másik blogommal, részben ezért is zártam be. Na de nem untatlak titeket, inkább olvassátok el kérlek és ha lehet, akkor írjatok kommentárt akár a történet alá, vagy akár a Chat-be, mind a 2-t szívesen fogadom. Kellemes olvasást: 

                                                         Szandee                            

                                              

A táncolás egész jól ment a srácokkal, leszámítva azt a kis zűrt az óra elején. Szerintem azt hitték,hogy majd a kedvükre teszek,pedig ez nagyon nem így van. Én nem fogom ledobni a ruháimat senki kedvéért. Lehet,hogy most szigorúnak és buli rombolónak tűnök ezzel, de ez így van. Nem szeretem, ha hülyét csinálnának belőlem, kivéve akkor, ha önszántamból csinálok bohócot magamból az emberek előtt, mert az teljesen más.

Az óra többi része zökkenőmentesen telt, de persze a pikáns poénok nem maradtak el, percenként bombáztak szép szavakkal, amit persze nem bánta, sőt jólesett. Nagyon örülök annak,hogy valamilyen szinten tisztelnek és nem csak azt az ágyba bújós macát látják bennem, ami mellesleg egy cseppet sem vagyok.

- Az órának vége srácok! –mondtam, majd kikapcsoltam a zenét.

- Ne! Már ilyen korán vége van?

- Ez nem lehet igaz!

- Még egy kört akarunk!

- Igen! Még egy kört! Még egy kört! –sorra kaptam a bekiabálásokat különböző sorokból, de erre lettem a legjobban figyelmes:

- Táncolsz nekünk? –igen, ismét Zayn kérdése ütötte meg a fülemet. Hiába, mindig eléri,hogy rá figyeljen az ember.

- Srácok most nem! –próbáltam tiltakozni, ugyanis kicsit szégyenlős vagyok ha egyedül kell táncolnom. Ha több ember táncol mellettem akkor semmi gond, de így…

- Kérlek! –mondta a szöszi srác, azaz Niall.

- Csak most az egyszer! –majd Mr. Tomlinson is felszólalt.

- Könyörgöm! –Harry Styles is csatlakozott a többi emberkéhez. Kezdem egyre jobban megkedvelni a bandát, sajnos az elején nagyon leírtam őket, ugyanis azt hittem,hogy beképzelt és öntelt majmok, de e kevés idő alatt rájöttem,hogy nagyot tévedtem. De aztán lehet,hogy azzal tévedek nagyot,ha azt hiszem,hogy nem beképzeltek…Még nem teljesen tiszta a kép. Mivel az én csoportomba fognak járni, így nap mint nap többet fogok megismerni belőlük és ez nagyon jó, pozitív haladás arra felé,hogy elnyerjék a tetszésemet.

Jaj de elkalandoztam, a táncról beszéltem ugye? Ja igen. Mivel én nagyon szégyenlős vagyok ha egyedül kell táncolnom, ezért ezt nem vállaltam. Nem tudom miért, ilyenkor mindig elkap a lámpaláz és remegni kezdenek a térdeim. De ha csoportban kell táncolni vagy táncot oktatni, akkor semmi gond. De ha csak én táncolok egyedül és néznek, attól mindig zavarba jövök. Tudom,hogy nem szabadna ilyennek lennem,mivel táncos vagyok, de ezen nem tudok túllépni. Az teljesen más amikor mutatom a tánclépéseket, mert akkor velem együtt táncol mindenki, akkor nincs semmi gond, de így…

- Sajnálom srácok mára ennyi. Majd holnap találkozunk. –elköszöntem tőlük, összekaptam a dolgaimat és máris mentem az utamra. Lehet kicsit furcsállták az előbbi viselkedésemet, de ha nem így tettem volna, az nemén lettem volna, Én egy visszahúzódó lány vagyok aki ha kell, megmondja a magáét…de tényleg ha csak igen muszáj. Pont mint ma reggel az óra elején.

Lesétáltam a lépcsőn, majd visszamentem a szobánkba. Mivel mára már nincs programom, így hát úgy döntöttem, kicsit álomra hajtom a fejem és kipihenem az tegnapi dimbes-dombos szakaszokat. Levetettem magamról minden táncos göncöt, majd egy bugyiban és egy fehér pántos felsőben a meleg paplan alá bújtam. Hiába,hogy még csak november van, kint nem valami rózsás a hangulat, ha egyáltalán lehet rózsákról beszélni ilyen zord időben. Több sem kellett, pár percen belül már javában húztam a lóbőrt.

5 óra elteltével…

- Ébredj! Ébredj! Öltözz! –egy női hangot hallottam a jobb felemről. A szemeim még mindig csukva voltak, félig még aludtam. A hang egyre erélyesebb lett és egyre közelebb jött.

- Kelj már fel bazdmeg! –a titokzatos hang bekeményített. Lassacskán kinyitottam a szemeimet, majd Victoria számon kérő arcát láttam magam előtt.

- Mi? Mivan? –mivel még elég kómás voltam nem nagyon fogtam fel semmit.

- Öltözz már fel. Buli van!

- Buli? Hol?

- Ne kérdezgess már, hanem öltözz! –nagy nehezen felkeltem az ágyból, majd magamra kaptam az első göncöt ami a kezembe került. Nincs sok kedvem a bulihoz és azt sem tudom,hogy hol lesz, vagy hogy kik lesznek ott egyáltalán.

- Milyen buli lesz és hol? –kérdeztem Vic-et, aki már tűkön ült,hogy végre elkészülődjek.

- Van egy elég nagy faház innen nem messze. A környékbeliek és a turisták mind oda járnak bulizni, állítólag ott nagyon jó bulik vannak.

- Aha. –valahogy ezt az információáradatot az agyam még nem tudta feldolgozni, inkább elővettem a régi de bevált módszert, a mosolyogj és bólogass-t!

Pár perc múlva Kevin is ott termett a szobánkban, akinek az arcán sértettség és düh honolt. Nem is köszönt, csak belépett és ár kezdte is nyomni a sódert.

- Te pasi csoportot kaptál? Pont te? Mivel érdemeltem ezt ki Istenem! –hát igen…Kevin apám helyett apám. Nagyon aggódó báty ha pasikról van szó. Nem enged egyetlen egy rossz szándékú hímnemű lényt a közelembe, ugyanis véleménye szerint mindegyik csak AZT akarja…nem mintha neki nem AZON járna mindig az esze…

- Mi ebben a baj? Csak táncolni tanítom őket, nem először dolgozok fiúkkal. –mondtam tiltakozva.

- De azok 8 éves kis taknyosok voltak akiknek a Macarena-t kellett betanítani, nem olyanok,mint ezek. Hallod te lány! Óvatos legyél!

- Nyugi óvatos leszek. Egyébként neked milyen a munka?

- Nagyon csipázom. Kaja, kaja mindenhol…az én világom! –hirtelen egy büszke mosoly kíséretében megcsillant a szeme.

- Engem meg sem kérdezel? –nézett rám Vic felháborodottan.

- Sajnos eddig nem volt időm,mert sürgettél plusz még Kevin is betoppant. Szóval? Milyen az új meló?

- Én kaptam a nyugdíjasokat! Képzelheted! –erre forgatni kezdte a szemét, mire Kevinnel mind a ketten felnevettünk.

- Akkor te még jól jártál. –mondta Kev nekem.

- Ezt a témát hanyagoljuk ha lehet, inkább induljunk!

- Te is jössz? –kérdeztem a bátyámtól.

- Persze, ki nem hagynám. Addig is legalább lesz valaki, aki rajtatok tartja a szemét.

- Haha, vicces vagy. – a nevetésem ennél műanyagabb és erőltetett nem is lehetett volna.

Gyorsan összekaptam magam, megfésültem a vörös loboncomat és már indultunk is. Kabát, sapka, sál elmaradhatatlan. Kint szerintem már fagy és mivel nincs külön taxis szolgálat a környéken, így gyalog kellett megtennünk ezt a kis távot a sok nyaraló és szálloda között. Teljesen megfagytam mire odaértünk. Hónap enyhe nyomát sem lehetett látni, csupán hideg volt de nagyon.

Útközben találkoztunk Kiresha-val, aki éppen oda tartott, ahova mi. Elmesélte,hogy ez már ilyen „családi szokás” náluk,hogy a tábor első estéjén egy bulival ünnepelnek, a személyzet és a turisták egyaránt. Azt mondja,hogy a személyzet és a vendégek között olyan szoros kötelék alakul ki ez idő alatt,hogy már szinte családtagként kezelik egymást. Remélem én is összehaverkodok pár vendéggel, mert még nem sok mindenkit ismerek, csupán Kireshát és a tánc csoportomat az 5 folyton ökörködő srác kíséretében.

Kireshával elmentünk egészen a teljes fa borítású bungalóig, felmentünk a hosszú lépcsősoron, majd beléptünk az ajtón. A nagy hideg után kellemes melegség csapott meg minket, és a jégcsap ujjaim pár másodperc alatt kiolvadtak a lábammal együtt.

Mindnyájan levetettük a csizmát és a kabátot, majd befáradtunk a már bulizó társasághoz.

Mindenki kitűnő örömmel fogadott minket. Körbenéztem a társaságon, mindenki szimpatikusnak tűnik nekem, de ezzel Kev és Vic sincs másképp.

- Csajok, srácok, figyeljetek ide egy kicsit! –Kiresha szót kért, majd mindenki egy pillantás alatt rá figyelt.

- Ők itt Victoria, Jasmine és Kevin. Ők az idei újoncok. Kevin a szakácsunk, aki mellesleg kitűnően főz, Victoria táncot oktat a felnőtteknél és az idősebbeknél, Jasmine pedig a férfi társadalmat oktatja a riszára. –a rövid bemutatkozás után kissé körbenéztem, s az összes táncos fiúmat láttam, sőt még a srácokat is. Nem hittem volna,hogy eljönnek.

Leültünk az egyik asztalhoz, ahol már várt minket a forraltbor és a tea. Én a teát választottam,mivel nem nagyon iszom alkoholt és nem is szeretem még a szagát sem. Nagyon nagy dolognak kell történnie,hogy én alkoholt igyak.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek,hogy Kiresha közelít felénk. Meg is állt az asztalunknál, majd halkan elkezdett suttogni valamit, amit még mi is alig hallottunk.

- Srácok, figyi ugye tudjátok,hogy a One Direction itt van és szeretném, ha úgy kezelnétek őket,mint bármi mást. Nem szeretnének feltűnést kelteni, csupán pihenni jöttek ide és nem szeretném ha rossz élményekkel távoznának.

- Nyugi, én normálisan bántam velük már a táncórán is. –mondtam.

- Akkor oké. Csak ezt szerettem volna mondani, most körbemegyek az egész házban,hogy ezt elmondjam mindenkinek. Nehéz dolog a sztárélet az biztos! –csak egyet pislantottam és Kiresha szó szerint egy szempillantás alatt felszívódott. Volt,nincs. Úgy látszik már régóta csinálja,ha ennyire gyorsan és precízen végzi el a munkáját,gondolom szereti is.

Egy kis ideig beszélgettünk pár emberrel, megismertem egy másik táncot oktató srácot és egy recepciós csajt is. Elég jól elbeszélgettünk, egészen addig, amíg el nem kezdett fájni a fejem. Hiába mondják azt,hogy sok jó ember kis helyen is elfér, ez igaz is, kivéve 38°C-ban bent a nappaliban, körülbelül 50 emberrel együtt. Ki kellett mennem kicsit levegőzni. Láttam,hogy Vic és Kev elég jól szórakoznak, így nem akartam szólni nekik a fejfájásomról, inkább csendben kimentem a levegőre. Úgy is csak aggódtak volna, az meg teljesen elrontotta volna a hangulatot. Hiába csak egy kis fejfájás, Kevin már azt gondolja,hogy a halálos ágyamon vagyok. A múlt hónapban lázas voltam, erre ő egész nap ott gubbasztott az ágyam mellett, míg aludtam, nehogy felszökjön még jobban a lázam. Nagyon szeretem a bátyámat és tisztelem azért, amennyi mindent tett értem, de képes a bolhából is elefántot csinálni.

Magamra kaptam a kabátomat és már kint is voltam. Szerencsére a fa ház előtt volt 2 pad és egy lágyan parázsló tábortűz., ami finoman árasztotta magából a meleget…legalábbis a képzeletem szerint így lehet. Mivel korom sötét volt, így csak az egyik pad árnyékát láttam, de mikorra még közelebb mentem, már a másik padot is tisztán láttam. Valaki a padon ül, egyedül. Akárki is az,odaülök mellé, ne legyen maga szegény. De aztán belegondoltam,hogy mi van, ha azért van itt az az idegen mert magányra vágyik? Nem tudom…Minden esetre inkább a másik padra ülök, az a biztos.

Minél közelebb mentem a rejtélyes idegenhez, majd pár méter után kirajzolódott Zayn alakja. Mikorra már teljesen odaértem a padokhoz, észrevette,hogy jövök és felém fordította a fejét. A pirosló parázs még annyi fényt adott,hogy lássam: mosolyog. Nem szóltam semmit, csak leültem. A másik padra. Én barom.

- Nem ülsz ide? –kérdezte halkan.

- Végül is de. –még egy értelmes mondat sem jött ki a torkomon. Jellemző, ilyenkor mindig besülök a sületlenségeimmel.

- Jól táncoltál ma.

- Köszi szépen, igyekszem.

- Mennyi ideje táncolsz?

- Nagyon nagyon nagyon rég óta. De amúgy nagyon szeretem csinálni.

- Szereted csinálni?

- Mármint a táncot, nehogy rosszra gondolj!

- Már késő! –erre mind a ketten elnevettük magunkat, majd Zayn elővett egy szál cigit a zsebéből.

- Zavar?

- Nem dehogy! Csak nyugodtan! –én egy nagy dohányellenes vagyok, de neki kivételesen jól áll a cigizés. Sőt!

- Örülök,hogy téged nem zavar. Tudom nagyon rossz szokás és nem is egészséges,de egyszerűen nem tudok leállni róla, pedig már próbáltam párszor, de nem vagyok elég erős hozzá. Gondolom te nem dohányzol.

- Én nem. Nekem a tánc a káros szenvedélyem. Egyszerűen nem tudom abbahagyni.

- Legalább az egyikünknek van valami emberi elfoglaltsága is. –nevetett.

- Miért a sztárság nem az? –erre a nevetés alábbhagyott és csendben maga elé nézett.

- Bocsi,hogy ezt csak így mondom, én még sosem éltem át azt amit te.

- Én már elég sok mindent átéltem,amit nem kellett volna, de mindegy is. Inkább beszéljünk másról. Kérdezhetek valamit?

- Na ne csigázz!

- Mi volt az első benyomásod rólunk? Rólam? Ha már a tánctanárom vagy…

- Őszintén? Egy önző, egoista,önimádó,beképzelt,elkényeztetett kis kedvencnek gondoltalak.

- Azta mindenit! Tyűha! Ez elég kemény. –nevetett.

- De aztán láttalak a próbán a srácokkal és teljesen megváltozott a véleményem. Azt hittem,hogy majd játsszátok az eszeteket mindenki előtt,hogy ti vagyok a nagy 1D.

- Ez vicces, mert ezért „menekültünk” ide,hogy ezt elkerüljük,távol mindentől és mindenkitől. Túl sok volt mostanában a pörgés és ez elég megterhelő nekünk. A m döntésünk volt,hogy ide jöjjünk, mert ez elég eldugott helyen van. Külön pozitívum,hogy itt az emberek nem sztárként tekintenek ránk, hanem úgy,mint egy átlag emberre. Hála Kireshá-nak, ő az őrangyalunk.

- Hát igen, Kiresha az összekötő, mindig mindenütt ott van. –egy kis hatásszünetet tartottam, majd ismét belekezdtem,most kivételesen egy kérdésbe:

- Kérdezhetek valamit?

- Egész nyugodtan. Bármire válaszolok, még egyszer mondom: bármire. –ez elég meggyőzően hangzott.

- Miért jársz táncórára,miközben nem is szeretsz táncolni?

- Te ennyi mindent tudsz rólam? Ez kezd már gyanús lenni. (nevet) Hát,hogy is mondjam, meg van az oka,hogy miért járok én a te táncórádra a srácokkal. Őszinte legyek? Kinyomoztuk! Láttunk Niall-el téged és a barátnődet felmenni a lépcsőn és rákérdeztem Kiresha-nál,hogy kik ezek a lányok, majd mondta,hogy ti, vagyis te fogod tanítani a táncot a srácoknak és…nem hagyhattam ki. Érted ugye?

- Tipikus férfi gondolkodás, ezen nem lepődők meg. –valószínűleg itt a fejét rázva nevetett, de már nem láttam tisztán, mivel a parázs minél gyengébben világított, sőt, már alig melegített.

- Dobok egy kis fát a tűzre. –ezzel felállt, majd a tábortűz mellől összeszedett néhány nagyobb fadarabot, majd nemes egyszerűséggel az égő csodára dobta azokat. Kicsit meg is fújta,hogy jobban égjen, nem kellett sok,hogy vakító fényben ölelje körül a teret az égető tűz.

 

Part 2 - Az odaút és egyéb meglepetések

Bocsi,hogy ilyen sokat késtem a résszel, de ez a hetem elég hosszú és fárasztó volt, de most már itt vagyok az új résszel ami remélem tetszik majd. Igaz, ez még a legeleje és kicsit lassabban történnek az események vagy itt még nincs annyi tartalom benne,mint kellene, de ígérem,hogy minden eljön a maga idejében.

 Szandee ×

Az egész délutánt lelkiismeret-furdalás nélkül végigaludtam. Jó volt kicsit pihenni,ugyanis az út nagyon fárasztó lesz mindkettőnknek. Vic szerintem mind a 350 km-t végig fogja szunyókálni, ugyanis ő nem tud vezetni.

Mivel már november vége felé járunk és délután már sötét van, szinte mindegy volt,hogy mikor indulunk, ígyis-úgyis korom sötétben kell majd odavezetni. Remélem,hogy a havazás még várat magára, ugyanis nem szeretnék csúszós utakon kocsikázni a meredek lejtőkön, szeretném ezt minél jobban elkerülni. Anya megnézte az időjárást és szerencsére nem mond havat, se esőt, marad a száraz fagyos idő. Nem is baj, legalább nem alszom el a volán mögött, ugyanis a hideg ébren tart. Mindenesetre még ittam egy jó forró kakaót az indulás előtt, de anya volt olyan kedves,hogy egy doboz gőzölgő teát is odapakolt nekünk. Hiába engedett el minket szülői felügyelet nélkül, akkor is aggódik értünk és gondoskodik rólunk.  Kevin is már felkelt a téli álmából,hogy leellenőrizze a kocsit,minden rendben van-e.  Úgy voltunk megbeszélve,hogy fél 10-kor találkozunk a házunk előtt. Habár ahogy Vic-et ismerem, tuti késni fogunk. Igaz, nem időre megyünk,de minél hamarabb szeretnék elindulni.

- Jössz már? –kiáltottam be az ajtón a bátyámnak aki éppen a piperedolgaival volt elfoglalva. Anya, Vic és én már javában kint álltunk a szakadó esőben a ház előtt. Drága édesanyám egy „rövid” beszámolót tartott,hogy vigyázzak magamra és, hogy ne keveredjek bele semmi bajba. Továbbá megparancsolta,hogy minden nap egyek friss gyümölcsöt és zöldséget, ugyanis a hegyekben nem terem mindenhol lédús alma. De ez sem volt elég, amikor Kevin kijött a bejárati ajtón egy kis szatyorral a kezében, anya őt is letámadta.

- Drága kicsi fiam! Vigyázz magadra és a lányokra is. Ne hagyd,hogy rossz társaságba keveredjenek és főként kerüljétek az alkoholt és a kábítószereket. Erre szeretnélek titeket megkérni. Túl nagy kérés lenne?

- Nem anya. Ennyi pont belefér. –mondta Kevin kissé fáradtan, ugyanis mind a hárman belefáradtunk anya prédikációjába és szerettük volna minél hamarabb elhúzni a csíkot. Persze a búcsú puszi és ölelés elmaradhatatlan, anya nyakába borultam, majd nagyokat sóhajtva beültem az autóba Kevin és Vic mellé.  Amikor elindultunk,még akkor is integettem annak a személynek, aki gondoskodott rólam és felnevelt. Fura, de még nem voltam ilyen hosszú időn át anya nélkül. Erre most jött el az alkalom. Anya könnyes, de egyben boldog arckifejezését látva kicsit könnyebben vettem az akadályokat a felnőtté válás felé.

Az út eddig nagyon jól ment, már 3 órája Kevin vezet. Egész idő alatt a rádiót hallgattuk és énekeltük együtt a legnagyobb slágereket. Nem titok,hogy nekem Beyonce az idolom. Imádom a hangját és a stílusát és tisztelem benne,hogy nem csinál botrányokat, úgy,mint egyesek.

Amíg Kev vezetett a rádióhallgatás mellett szóláncot játszottunk, így hárman.  Általában mindig Vic nyert, mert neki jó a beszélőkéje s még ki sem gondolta a szót, máris kimondta. Zsenikkel vagyok körbevéve…

- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én éhes vagyok.  –nyöszörgött Vic a hátsó ülésről.

- Ott van kaja a sárga táskában a lila mellett. –mondtam.

- Még hogy sárga táska a lila mellett, nincs is itt táska. –Vic az orra alatt morgott, ugyanis az éhség beszélt belőle. – Ja megvan. –végül is megtalálta amit keresett, anya friss szendvicseit.

- Amúgy mikor érünk oda? –kérdezte ezt teli szájjal.

- Vic. 3 órája vagyunk úton. Reggelre talán.

- A francba! –ezzel Vic nyújtózkodott egyet, majd beletömte a szájába az utolsó falatokat, felrázta a kispárnáját, majd végigfeküdt az egész ülésen és elaludt. Jobban mondva csak félig feküdt, ugyanis annyi cuccunk volt,hogy még a lábát sem tudta kinyújtani. Na de most jött a komolyabbik része. Nekem kell átvennem az irányítást hajnalig, aztán onnan ismét a bátyám fog vezetni. Először megvártuk míg véget ér az autópálya,majd az első benzinkútnál cseréltünk. Már nagyon rég ültem a volán elé, így kicsit fejben is össze kellett szednem a kresszel kapcsolatos gondolataimat és tudásomat, de szerencsére minden eszembe jutott. Az út többi része csendben telt, mivel Kevin és Victoria is aludtak. Nem nagyon volt kihez beszélnem, inkább az utat figyeltem,nehogy valami baj történjen.

- Ébresztő! –hallottam,hogy egy női hang szólogat engem. A szemeimet lassacskán kinyitottam és Vic vigyori és kipihent tekintetével álltam szemben, azaz ültem.

- Itt vagyunk! –mondta, majd hátulról a kezébe fogott 2 jókora szatyrot és a válla alá vágta azokat,hogy a kezébe még 2 csomag elférjen.  Kevin úgyszintén hordozta a csomagokat a szállóba. Nekem még mindig nem volt tiszta a kép, csak pislogtam nagyokat és egy jókorát nyújtóztam.

- Nem is volt olyan vészes ugye? –nevetett Vic, aki már a az összes csomagot becipelte Kevin segítségével.

- Neked nem, hiszen átaludtad az egészet.

- Ezt mondom! –most nagyra van, mert ő kipihent és én nem. Furcsa, de Kevin is épen van, úgy látszik rám fárasztó hatással van a friss hegyi levegő.

Nagy lendületet vettem magamon, majd kiszálltam a kocsiból és egy kicsit körbenéztem. Nem kellett sokat mennem, ugyanis minden itt volt a szemem előtt. Megcsapott a friss levegő illata, amit még soha életemben nem éreztem. A fák üde zöldek voltak, igaz a fű már aranysárgán virított, de az összhang megvolt. Sok fából készült épületet láttam, kicsit olyan volt mint egy síparadicsom, csak az a különbség,hogy itt nincs sípálya. Persze a mi kocsink a legszebb és legnagyobb épület előtt volt. Nem mondom, a többi faház nem rossz, de ez valami eszméletlen. Szerintem van valami 5 emelet magas. Kicsit hasonlít a Reszkessetek Betörők c. filmben való házra, csak ez 10x nagyobb. Már csak arra vagyok kíváncsi,hogy milyen lehet belülről. Persze Vic és Kevin már előtte mentek,míg én nézelődtem. Jellemző, ők mindig sietnek valahova. Még pár másodpercet gyönyörködtem a meseszép tájban, majd én is csatlakoztam a többiekhez.

Besétáltam egyenesen a sötét barna keretes üvegajtón, amin arany kilincs díszelgett. Egy hatalmas hallban találtam magam, ahol egy hatalmas kandalló díszelgett. Mindenfelé antik tárgyak és fa borítás. A sötét színű parkett csak úgy csillogott, még a saját arcképemet is láttam benne. Hirtelen megjavult a közérzetem és már előre láttam,hogy milyen jó kis 4 hónap elé nézek.

Már indultam volna a recepció felé, mikor egy hangos „Hé”-t hallottam a hátam mögül. Hátranéztem és az én idiótán vigyorgó bátyámat láttam, aki intett a fejével,hogy csatlakozzak hozzájuk. Éppen valakivel beszélgettek. Egy szemüveges kreol bőrű fonott hajú nővel, akinek a kezében mappák voltak, míg a másik kezében egy darab toll. Odamentem én is, gondolom,hogy ő a főszervező.

- Jó napot! –illedelmesen köszöntem.

- Ne jónapot-ozz itt nekem, még nagy vagyok a nagyanyád. –kissé meglepett a viselkedése, de belegyeztem.

- Bocsánat, akkor kezdjük előről. Szia, Jaz vagyok.

- Na ezt már szeretem. Én Kiresha vagyok, a főszervező. Minden ami itt történik az én felelősségem, szóval csak óvatosan. Na de nem erről akartam beszélni, hanem a munkátokról. Általában délelőtt fogjátok szórakoztatni az embereket, de nem minden nap, attól függ,hogy mennyien jönnek, vagy,hogy mikor van turnus. Majd mindig írok nektek SMS-t, de ne fáradjatok, az életrajzotokon rajta van minden. A papírok is rendben vannak, szóval minden oké. Apropó, Kevin vagy ugye? (erre a bátyám bólintott egyet) Jó, szóval akkor te kedves Kevin, a konyhán fogsz dolgozni, de nem kell megijedned, nem sült krumplit fogsz csinálni hagymaszósszal, hanem libamájat, narancsos kacsát, kaviárt és egyéb finomságokat. Szóval minden világos? Ti lányok, táncolni fogtok, Kevin te meg főzni.  –meg sem mertem szólalni, míg Miss Pocahontas beszélt. Ez a csaj valami energiabomba! Egy levegővétellel ezt mind elmondta és még maradt is egy kis levegő a tüdejében. Csak bámultam rá és bólogattam. Olyan gyorsan mondta,hogy még az agyam se sem fogadta az anyagot, máris továbbszáguldott pár most érkező turistához. Mind a hárman egymásra néztünk,hogy most mi akar ez lenni.

Még pár másodpercet vártunk, míg az anyunk teljesen feldolgozza az előbb eldarált anyagot, majd mentünk megkeresni a szobánkat. Kiresha odaadta a kulcsokat Vic-nek, úgyhogy ezzel nem volt gond. Mi az első emeleten leszünk elszállásolva, ahol a személyzet többi tagja is.

Éppen mentünk fel a lépcsőn, amikor 2 ismerős alak jött le velünk szembe. Egy szőke és egy fekete hajú srác kakaót majszolva nevetgéltek valamin. Kicsit megszeppentem, de reméltem,hogy ez nem nagyon látszott meg. Nem tudtam nem bámulni Zayn-t. Annyira cuki. Igaz,Niall is aranyos és a többiek is, de Zayn…Zayn más tészta. Az egyik kezében egy pohár kakaó kinézetű folyékony anyag volt, a másik kezével pedig a hajába túrt. Vic oldalba bökött,hogy meggyőződjön róla,biztosan látom-e őket. Nem nehéz nem látni őket, mivel pont velünk szembe jönnek. Nem szóltam semmit, csak mentem, de a szemem sarkából folyton őket figyeltem. Egyszer csak a fekete hajú elkezdett engem bámulni és le nem vette volna rólam a szemét egy percre sem. Már zavarban is voltam és inkább más felé figyeltem. Mikorra mellénk értek, a fekete hajú srác rám mosolygott, majd csendben elmentünk egymás mellett. Nem bírtam magammal és a hátam mögé néztem…nem kellett volna, ugyanis Zayn is hátra nézett…szóval…elég kellemetlen volt, most már tudja,hogy én is figyeltem őt.

Végre megtaláltuk a szobánkat. Gyorsan berohantam oda és az ágyra dobtam magam. Kevin és Vic egymásra néztek, majd rám.

- Ebbe meg mi ütött? –kérdezte Kevin Vic-től.

- Láttad előbb azt a 2 srácot lejönni a lépcsőn?

- Nem. Miért kellett volna?

- Mindegy. Te férfi vagy, úgysem értenéd. –erre a bátyám vállat vont és átment a mellettünk levő szobába. Victoria barátnőm nem hagyta annyiban a dolgot, odahuppant mellém az ágyra és már nyomta is a rizsát.

- Jó pasi ez a Zayn ugye? Nekem mondjuk Niall jobban bejön…

- A jó az enyhe kifejezés. Egyszerűen fenomenálisan és észveszejtően szexi. Talán ez a legjobb szó rá.

- Láttam,hogy bámult téged.

- Nem is bámult. –tiltakoztam.

- Engem te ne akarj átverni. Láttam amit láttam. Amúgy azt olvastam,hogy a srácok is annyi ideig lesznek itt,mint mi. Ők is a táborra jöttek kikapcsolódni.

- Remek. Most minden nap látni fogom és csendben elmegyek mellette.

- Hülye vagy? Majd én intézkedem.

- Te csak ne intézkedj, maradj veszteg. Szépen ülj le vagy pakold ki a dolgaikat. Én is azt fogom tenni.

- A pakolást későbbre kell halasztani,mivel fél óra múlva óránk van. Megérkezett az első turnus. –ekkor Vic egy hatalmas papírlapot függesztett ki a szobában található faliújságra.

- Így mindig tudni fogjuk,hogy hol fogunk táncolni, mert nem mindig lesz közös óránk. –vágtam egy szomorú képet, majd felálltam az ágyról és gyorsan magamra kaptam a táncszerkómat. Fekete félvállas laza felső, fehér bő nadrág és egy rózsaszín tánccipő avagy tornacipő. Vic-et is inkább az átöltözésre ösztönöztem, mert képes lett volna ezerszer felvázolni azt a lépcsős helyzetet. Nekem egyszer is elég lett volna elmondani, de ő szeretett volna megbizonyosodni arról,hogy biztosan értem-e.

Mind a ketten az utunkra mentünk, megkeresni,hogy most éppen hol lesz óránk. Nekem a legfelső emeleten, míg Vic-nek a földszinten. Még belestem egy pillanatra Kevin szobájába, aki alsógatyában állt az ablak előtt bámult ki az ablakon a belefeledkezett gondolataival. Észre sem vette,hogy benyitottam, annyira le volt varázsolva. Mindegy is, nem szeretnék most elidőzni. Elindultam szépen lassan a legfelső emeletre. Ismételten egy hatalmas hall fogadott. A közepén monumentális biliárd asztal és sötétbarna bőrből készült fotelek. Végignéztem az összes ajtón, majd végül megtaláltam az én termemet a 32-es számmal ellátva. Beléptem, majd egy sor férfi nemű lény fogadott. Kicsit megszeppentem, mert nem erre a fogadtatásra vártam.  Nem túlzok ha azt mondom, nagyon bámultak engem.

- Sziasztok srácok! –illedelmesen köszöntem, odamentem a kis asztalhoz a terem sarkába, majd megnéztem az asztalon lévő papírokat. A papíron ez állt: Férfi csoport 18-25 éves korig. Gondoltam magamban,hogy remek, megint jó helyre kerültem. Az időtartam amíg itt lesznek, kb 1 hónap, addig én felelek értük. Huh…

- Először kérnék szépen egy bemutatkozást mindenkitől. Szerintem üljünk körbe. –eddig jó, azt csinálják, amit mondok. Mindenki szépen bemutatkozott, majd egyszer csak 5 idegen tért be hozzánk.

- Helló, mi is a tánckörre jöttünk. –igen, jól gondoltam ezek a srácok. AZOK a srácok.

- Rendben, akkor üljetek le, ha kérhetem és mutatkozzatok be. –egyszerűen csak leültek és mondtak pár szót magukról. Kicsit meglepődtem, mert én másra számítottam. Egyikük sem említette,hogy a One Direction tagja, sőt mindenki az egész nevét mondta. Ez kellemes meglepetés volt a számomra, csak egy baj volt,hogy a fekete hajú srác mindig engem bámult. Sőt, még sutyorogtak is, de úgy tettem,mintha észre sem vettem volna.

Felálltam, majd a rövid bemutatkozások után a lovak közé csaptam.

- Milyen tánccal szeretnétek kezdeni?

- Olyannal, amiben te vetkőzöl és mi nézzük. –mondta az egyik srác a hátsó sorból.

- Olyan tánccal nem szolgálhatok sajnos, az nincs benne a szabályzatban.

- Akarod,hogy benne legyen? –amikor meghallottam ezt a mondatot,egyből tudtam,hogy kire nézzek. Zayn Malik vicceskedett az első sorból a többi 4 srác mellett. Mindenki vissza nem fogott kuncogásba kezdett és meg csak álltam ott,mint akit most vérig sértettek.

- Most azt hiszitek,hogy ez vicces? Szeretném már az elején tisztázni,hogy velem így nem beszélhettek. Lehet,hogy fiatalabb vagyok nálatok, de akkor is kijár a tisztelet. Légyszi ezeket tartsátok be és akkor nem lesz semmi gond. Értve vagyok? –erre mindenki csendben lett és csak bólogattak.

- Na szóval még egyszer megkérdem! Milyen tánccal szeretnétek kezdeni?

- Single Ladies –Niall Horan bekiabálta a táncot, amit mindenki helyeselt.

- De ez egy női tánc biztosak vagytok benne?

- Tutibiztos. –Mondta Louis Tomlinson szintén innen az első sorból.

- Egy kis nyújtás és már kezdhetjük is. –mondtam, majd elindítottam a zenét