Part 22 - Az utolsó köröket futom

Sziasztoook:)

Már csak pár rész aztán vége. Remélem,hogy visszanyerem az olvasóimat, ugyanis egyre csökken a szám. Nem a feliratkozók száma, hanem az olvasók száma, akik mindig nyomnak lent a "like" gombra...sajnálom, de tudom,hogy ez amiatt van,hogy későn hozom a részeket...

Az utolsó rész illetően annyi,hogy még akármi lehet...happy end és depi end is :D Sosem lehet tudni most épp mit találtam ki...:P

Remélem akárhogy is alakul, még fogjátok követni az elkövetkezendő időben az írásaimat :)

Köszönöm:) ^^         

                                   Szandee×

A vihar pár percre lecsendesült, majd többszörös erősséggel ismét tombolt. Most már mondhatom,hogy hallottam a vihar előtti csendet. Az ég teljesen elsötétült, szinte olyan mintha éjjel lenne, pedig csak olyan 6 óra körül lehet. Hiába, a komor esőfelhők a lenyugvó nap minden apró sugarát eltakarták. Kicsit féltem, mert ez a ház nem valami újszerű, szín tiszta fából van, és a golflabda nagyságú jégdarabok meg egyre keményebbek. Legalábbis a hallásom alapján. Minél jobban esett, annál hangosabban csapódtak neki a vadászház falának. Most végképp nehéz elképzelni,hogy tegnap még vidáman a „strandon” henyéltünk…szinte lehetetlen. Hiába, a mai technika mindenre képes. Persze arra nem,hogy az Iphone vízálló legyen…ez már durva :D

Ültünk a kandalló előtt (mellesleg fogalmam sincs hogyan gyújtott tüzet) mint két csirke, akik mintha a végszóra várnának. Be voltunk bugyolálva egy régi pokrócba, amit találtunk. Elég jó állapotban volt, így hát nem hagyhattuk ki.

- Szerintem le kéne venni a ruhákat. Így nem szárad meg holnapra sem. –tanácsolta Harry. Persze egyből leesett,hogy mire céloz valójában.

- Nekem ez így tökéletesen megfelel. –válaszoltam vissza. Most lehet arra számított,hogy szó nélkül ledobom a ruháimat…sajnos tévedett.

- Jó. Ahogy akarod. De aztán nekem ne mond,hogy lázas vagy meg ne is merj köhögni. Értve vagyok? –nézett rám nevetve, majd elkezdte levenni a ruháit.

- Ez most parancs vagy mi?

- Mondhatjuk. –színlelt gondolkodás után végül rávágta.

Levette a ruháit, majd magára húzta a plédet. A vizes ruhákat pedig közvetlenül a kandalló elé tette.

- Vajon keresni fognak? –tudom,hogy most hülyén néz ki, és lehet,hogy zavarban kéne lennem, de egy cseppet sem vagyok. Harry haver…és az is marad. Most a legkevésbé sem az járt a fejemben,hogy…mindegy is.

- Nem tudom. Ahogy ismerem őket…igen. Szerintem igen. –válaszolta határozottan, majd mind a két lábát kidugta a pokrócból és a kandalló elé helyezte.

- Biztos,hogy aggódnak miattunk. Szerintem már halálra kerestek minket. Vagy még most is keresnek. Zayn-ből simán kinézem. Kevinből is…meg úgy mindenkiből.

- Szerintem üljünk és várjunk. Mást úgy sem tehetünk. Vagy ki szeretnél menni?

- Nem kösz. Inkább akkor várunk. –kicsit(nagyon) izgultam,hogy most mi lesz. Azért is,hogy meg találnak-e egyáltalán és azért is,hogy Zayn mit fog szólni,hogy pont Harry-vel ragadtunk egy helyen. Már épp hogy kiheverte a dolgokat, erre tessék. Remélem nem fog nagy ügyet csinálni belőle.

Körülbelül 5 óra telhetett el, de az eső még mindig szakadt. Becslési időm szerint 11 óra felé járhatott. Most már ténylegesen korom sötét volt kint. Itt ragadtunk kaja és innivaló nélkül. Szerencsére mind a kettőnknek megszáradtak a ruháink, így csak az ellátás volt gond. Harry pedig végre felöltözött.

- Nem tudom hogy vagy vele, de az ilyen vadász házakba simán beszerelhettek volna egy minibárt…ez lenne a minimum.

- Ha rajtad múlva egy egész svédasztal lenne itt. –nevettem.

- Nem. Niall reszortja a svédasztal. Én simán megelégednék egy minibárral is. Gondolj bele…kóla,gyümölcslé…kaja…

- Hm…ne is mond. Kilyukad a gyomrom az éhségtől. Nem tudom mi rosszabb: a folyamatos eső(jég) kopogás, vagy a gyomrom korgása?!

- Igen…erre már én is felfigyeltem. Nem te vagy az egyetlen aki éhes. Én ma egész nap nem ettem semmit. A vesém meg már porzik a vízhiánytól.

- Valahogy kibírjuk. Tudom, nehéz lesz, de majd túl leszünk rajta valahogy.

- A NatGeo-n egyszer láttam egy Bear Grylls-es műsort. Ha jól emlékszem, megitta a saját vizeletét… -szerintem bele sem gondolt,hogy mit is akart mondani. Mellesleg undorodva megrázta a fejét, majd behunyta a szemét.

- Most meg sem hallottam mit mondtál. Mi nem vagyunk Bear Grylls, sőt még Chuck Norris sem. –próbáltam elterelni a témát. Egy pillanatra elképzeltem magam előtt ahogy….jézusom…

- Na igen. Walker most tudná,hogy mi a teendő. A forgórúgása mindenkit megment. –vágta rá Harry. Úgy látszik ő is benne van a témaváltásban.

- És most mi a fenét kezdenénk mi Chuck Norris forgórúgásával? Nincs itt egy rosszfiú sem, akit el kellene intézni.

- Biztos vagy benne? –ördögien elmosolyodott. Egyből tudtam mire gondol.

- Harry ezt ne… -finoman próbáltam leállítani, még mielőtt késő lenne.

- Tudom bocsi, csak…megint rám törtek a régi emlék.

- Elhiszem, de az már elmúlt. Megbeszéltük,hogy csak barátok maradunk.

- Tudom, tisztában vagyok vele. –válaszolta halkan, mégis határozottan.

- Ami akkor köztünk történt, az csak pillanatnyi elmezavar volt. Jó volt meg minden, de…az volt az első és utolsó. Lehet hogy most meg foglak bántani, de én már megbántam.

- Cseppet sem bántasz meg ezzel, mert én is így vagyok vele.

- Tudom,hogy miattam ment majdnem tönkre a barátságotok. Hülyék voltunk mi is és Zayn is. Remélem többet nem látom azt a ribancot…habár akkor magamról nem is beszélek…

- Nyugi. El van felejtve. –elmosolyodott, majd a vállamra tette a kezét, vigasztalásképpen.

- Köszi, ez jól esik. –teljesen őszintén örültem neki,hogy Harry végleg, most már teljes mértékben lezárta a köztünk történteket.

- Jaz?

- Igen?

- Nagy span vagy. –majd mosolyogva bele óboxolt a vállamba. A lelki nyugalmam visszaállt a rendes kerékvágásba. Bizony már régebben is megbeszéltük a dolgokat, de az még nem volt elég. Szerettem volna biztosra menni és hát biztosra is mentem.

Végig dumáltuk az egész éjjelt. Persze a vihar egy cseppet sem csöndesedett, aludni pedig nem tudtunk. Csak beszélgettünk. Mint két barát. Nem akarok áruló vagy esetleg hazug lenni, de Harry-vel jobban meg tudom beszélni a gondjaimat, mint Victoriával. Őt is nagyon szeretem és nem mellesleg a legjobb barátnőm, de Harry mégis más.  Őszintén , előítéletek nélkül tud tanácsot adni. És ami a legfőbb dolog: megért. Igaz, nem érzi úgy át a helyzetemet, mint egy lány, de épp ez benne a lényeg. Ő az ellenkező oldal szemszögéből mondja el a dolgokat és ezzel sokat okosodok. Lehet,hogy furán hangzik, de nagyon bírom Harry-t.

Reggel felkeltünk (haha, jó vicc), majd kimentünk az ajtón (haha jó vicc). Kint mindenütt sár és víz volt. A fák megrongálódva dülöngéltek előre-hátra. A vihar alaposan megtette a dolgát. Kicsit olyan volt, mint a háború után a csatamezőn. Csak holtakat lehetett látni. Jelen esetben kidőlt fákat és gyökerestül kitépett fenyőfákat.

Mind a ketten próbáltuk bekapcsolni a telefonunkat, de semmi. Jó alaposan megázott, sőt facsarni lehetett volna belőle a vizet. Nem haboztunk, útnak is indultunk. Nagyjából tudtuk,hogy merre kell menni…mert most láttunk 2 méternél továbbra is. Elindultunk a sáros, avagy inkább mocsaras földön. Mentünk,mentünk és csak mentünk előre. Vártuk,hogy találjunk valaki ismerős helyet, majd nem kis keresgélés után megtaláltuk a közeli presszót, szóval valahogy, valamiféle módon átkeveredtünk a domb másik oldalára. Jellemző.

A kocsmában útbaigazítást kértünk, majd a kocsmáros látva,hogy hogy nézünk ki (mint 2 iszapbirkózásról érkezett varacskos disznó), így hát szó nélkül elmagyarázta a haza felé vezető utat.

Körülbelül fél óra gyaloglás után végre megérkeztünk. Mind a ketten a mi faházunkba mentünk. Kicsit féltem a fogadtatástól…kicsit féltem,hogy mit fognak gondolni a többiek arról,hogy Harry és én rejtélyes körülmények között eltűnünk, majd másnap reggel előkerülünk csapzottan és meggyötörten. Volt már ilyenre alkalom, nem akarom,hogy rosszat feltételezzenek rólunk. Bár ahogy ismerem őket nem fognak gonoszkodni, hiszen miért is tennék? Szerintem megértőek lesznek. Tutibiztos,hogy megértőek lesznek. Meg kell érteniük,hogy csakis a vihar miatt nem tudtunk hazajönni…

Amint beléptünk a faházba, azon nyomban Victoria a nyakamba ugrott. Nagyon gyorsan beszélt, így fél szavát sem értettem. Harry odament a többiekhez, hogy elmagyarázza mi is történt. Liam és Louis csak röhögtek azon,hogy hogyan áll Harry haja a túlságosan párás levegőtől, míg Kevin odajött hozzám és jól kioktatott,hogy nem szabad esőben elindulnom..bla..bla…bla…meg mindenki kérdezte,hogy hol a fenében voltunk. Ashley és Niall egymás mellett ültek és elég rémült tekintettel hallgatták végig a történetünket.

- Elindultam tegnap délután kicsit sétálni, majd eleredt az eső. Ez még semmi, de az égből pingpong labda nagyságú jegek potyogtak. Elkezdtem rohanni, nem láttam semmit, majd egy régi vadászháznál kötöttem ki. Harry más akkor ott volt. Ő is hasonlóan érkezett oda. Mind a ketten csurom vizesek voltunk és a telefonunk meg kipurcant. Hazajönni nem tudtunk, meghalni nem akartunk, ezért megvártuk a reggelt. Immáron megszáradva ismét itt vagyunk. –próbáltam viccesre venni a történet végét, de senki sem nevetett. Főleg Zayn nem. Az arckifejezése elég árulkodó volt. Valahogy úgy éreztem,hogy nem hiszi el a történteket…vagy nem is tudom. Valami nem tetszett neki az biztos, mert még oda sem jött hozzám,hogy megkérdje hogy hol voltunk, vagy hogy hogy érzem magam.

- Zayn mi a baj? –ezt nem hagyhattam szó nélkül. Erre hirtelen mindenki csendben maradt.

- Beszélnünk kell. –komor tekintettel felment az emeletre. Harry értetlenül nézett rám, én meg csak vállat vontam, majd felmentem utána. A többiek tovább folytatták az eszmecserét, majd ismét meghallgatták Harry élménybeszámolóját, vagyis a bővített változatát.

Zayn az ablakkal szemben állt, a tenyerével az ablakpárkányon támaszkodva. Ez nem sok jót sejtet…

- Mégis mi a bajod? –kérdeztem értetlenül.

- Szerintem te nagyon jól tudod! –hirtelen felém fordult, majd megláttam a még előbbinél is gyötört arckifejezését.

- Zayn, te félrebeszélsz. –ráztam meg a fejem.

- Nem beszélek félre. Azt hiszed nem tudom mit csináltatok? Tegnap eltűntetek és csak ma kerültök elő? Ketten? Ugyan már ne nézz hülyének!

- Te képzelődsz, komolyan mondom. Azt hittem ezt már megbeszéltük. Harry és köztem nincs semmi!

- Ezt mondd annak, aki elhiszi. Gondolom hideg volt abban a házban…és kellett valaki aki felmelegít…

- Te hova gondolsz? Megbuggyantál?

- Hiába tagadod,úgyis tudom. A vihar pedig nem kifogás. Ha annyira bátrak lettetek volna még aznap este hazajöttetek volna…de hát kellett a szórakozás nem igaz? –a gúnyos és lenéző tekintetétől rám tört a sírás. Nem akartam előtte sírni, de nem tudtam visszatartani.

- Én ezt nem hiszem el! Ennyire nem bízol bennem?

- Hogy őszinte legyek, nem. Sőt…Harry-ben végképp nem.

- Ezt én is elmondhatnám azok után….de mégsem mondom. Mert szeretlek.

- Szeretsz? Azért tűnsz el a legjobb barátommal egy teljes éjszakára akivel mellesleg már egyszer együtt voltál? Szerinted mit gondoljak!

- Hát én ezt nem hiszem el! Nézz már tükörbe! Azt hiszed,hogy csak egy kis szajha vagyok, akit mindenki csak úgy ágyba visz? –már kissé felemeltem a hangom és szerintem a srácok a földszinten ezt hallhatták, mert egy másodperc alatt csend lett.

- Pontosan! Ezt gondolom rólad! Nem érdekel mit mondasz, én már nem tudok hinni neked.

- Istenem! Azért mert nem tudtunk hazajönni a vihar miatt?

- Ne fogd a viharra. Rajtatok kívül több százezer ember maradt kint a vihar ideje alatt mégis túlélték.

- Nagyon jól informált vagy. –gúnyolódtam.

- Túlságosan is. De te még azt sem érdemled meg,hogy akármit is mondjak neked. Egyszer hittem neked, de másodszor nem fogok. Egy hülye kis ribanc vagy, nem más. Azt sem tudod mit akarsz, belőlünk meg komplett hülyét csinálsz. –a szavai úgy hasítottak szét, mint egy darab kés. Eszméletlen kínnal és fájdalommal. Próbáltam visszafogni a sírást, de egy ilyen szöveg után nem csoda,hogy kiakadtam. Reflexből cselekedtem, amit nem kellett volna. Pofon vágtam. Már abban a pillanatban megbántam, amikor megtettem. Ő erre nem reagált semmit, csak lenézően rám nézett, amitől elbőgtem magam és leszaladtam a földszintre, majd a kíváncsi szemeket elkerülve egészen a kültérig rohantam. Nem akartam tudni senkiről és semmiről. Főleg nem Zayn-ről.

Persze hiába rohantam, a többiek jöttek utánam, majd hangosan kiabálták,hogy álljak meg. Természetesen nem álltam meg,hiszen miért is tettem volna? De nem bírtam tovább, bő 1 kilométer futás után a földön találtam magam letérdelve a hatalmas sárözönbe. Az eső finoman szemerkélt, de most egy kicsit sem érdekelt. Teljesen kifakadtam. Talán még sosem sírtam ennyire. Kapkodtam levegő után, mert már az is elfogyott. Eközben a többiek, név szerint Harry, Liam, Victoria és Kevin utolértek, pár másodpercére rá pedig a többi fültanú is megérkezett.

- Mi a baj? Mondj már valamit! –Kevin is letérdelt, pontosan velem szembe és megfogta mind a két karomat. Nem akartam beszélni senkivel. Most nem. Megráztam a fejemet, majd tovább kapkodtam levegő után.

- Mit csinált veled? –Harry remegő hangját hallva még jobban elkezdtem bömbölni. Egy szó nem jött ki a torkomon…bár beszéltem volna. A hallgatás beleegyezés,mint szokták mondani. Harry a csendes válaszom után felkapta a vizet, majd elkezdett rohanni vissza, a ház felé. Tudtam,hogy mire készül, de muszáj volt megakadályoznom. Nekem már úgy is mindegy, nem ronthatok tovább a dolgon, eleget rontottam már. Harry után rohantam, de a többiek ebből nem értettek semmit….egy ideig. Majd ők is rohantak utánam.

Mire visszaértem, már javában elküldték egymást melegebb éghajlatra. Nem tehettem mást, közéjük kellett állnom.

- Hagyjátok abba!

- Te ebbe ne szólj bele! –ordított le Zayn.

- Igenis van beleszólásom! Miattam van az egész!

- Mi ugyanolyan hibásak vagyunk benne. –javított ki Harry.

Szerencsére úriemberek voltak és nem ugortak egyből egymás torkának.

Miközben gyilkos tekintettel szemeztek egymással, addig én jobbnak láttam becsukni a bejárati ajtót. A többieket jobb ebből kihagyni. Az már véges lenne.

- Kérlek, beszéljük meg. –ismét közéjük álltam.

- Ezen nincs mit megbeszélni. Összeilletek. –mondta gúnyosan Zayn.

- Hiszen nem történt tegnap semmi sem közöttünk. Olyan nehéz ezt megérteni? –mondta(kiabálta) Harry.

- Nem is te lennél ha nem használtad volna ki a helyzetet. –tudom,hogy minél jobban fogy Zayn türelme és ez meg is látszik.

- De nem használta. Épp ellenkezőleg. Fogalmad sincs,hogy mi történt tegnap.

- Nem is akarom tudni…csak hogy tudd! Veled befejeztem! Nem akarlak látni. Jobban teszed, ha messziről elkerülsz! –szóval ezt nekem szánta..

- Ezzel tisztában vagyok….de legalább ti ne veszekedjetek. Elmegyek innen és mindennek vége. Mintha mi sem történt vola…

- Persze, mintha olyan könnyű lenne elfelejteni,hogy lefeküdtél vele. –ez ismét nekem szólt…

- Zayn, kérlek fejezd be. Az már régen volt.

- Régen? Én a tegnapot nem nevezném régi alkalomnak….

- De tegnap nem történt semmi értsd már meg!

- Szerintem is fejezzük be. –nem is reagál már a mondataimra sem.

Ott álltunk tanácstalanul egymás előtt. Zayn és köztem mindennek vége-ez tény. A bizalom teljesen eltűnt a kapcsolatunkból. Akármit mondhatok, már nem hisz nekem. Talán már nem is szeret. Érdekes, mert én ugyanezt átéltem vele kapcsolatban. Ő is megcsalt, sőt a szemem láttára. Én is kiakadtam, rendesen, aminek a terméke ez lett. Mindenki utál mindenkit és senki sem tudja,hogy mi lesz. Vagyis én tudom…a nagy semmi.