Part 15 - Azt hittem már ismerem...

Sziasztok! Remélem tetszeni fog,ugyanis rengeteget dolgoztam vele, eltekintve a helyesírási hibáktól. Ebben a részben van egy nagy fordulat,ami akár megváltoztathatja az egész történet folyamatát…mondom: akár :) Nagyon sokat gondolkoztam azon,hogy ki legyen Dean szerepében, de aztán Liam Hemsworth mellett döntöttem. Remélem,hogy így is tetszik majd, ugyanis nem akartam valami JB-féléket belerakni a sztoriba.

Nagyon örülnék neki,ha 1-2 komit írnátok, mert most nagyon de nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre,hogy tetszik-e vagy hogy ti mit csináltatok volna másképp vagy netán azt is leírhatjátok,hogy hogyan képzelitek el a folytatást. Várom a véleményeket :)

Üdv.:                                      Szandee ×

Dean körbevezetett minket az egész épületben. Gondosan elmesélt mindent az egyes szobákról,ami nekünk plusz pont,ugyanis végre előrehaladt az ügy. Egészen addig minden rendben volt, amíg meg nem jelent Dean apja, az egész dolognak a forrása és felbujtója. A folyosón jött velünk szemben öltönyben, komor tekintettel és előre megfontolt,kiegyensúlyozott léptekkel. Nem volt nehéz kikövetkeztetni,hogy ez a nagy John Willes.

- Szia apa, bemutatom Jasmine-t és Zayn-t. Ők is a környéken vannak elszállásolva. –először úgy tűnt,mintha nem is érdekelné az öreget,hogy kik vagyunk, majd egy pillanatra megváltozott az arckifejezése amitől kissé megijedtem.

- Dean te idióta! Tudod ki ez a lány? Ő Kiresha egyik segédje. Táncot oktat a táborban. A fiúbanda egyik üdvöskéjéről nem is beszélve. Mond fiam, te teljesen meg vagy húzatva? Ugye nem mutattad nekik körbe a szállót? –Mr. Willes idegesítő nyugodtsága alábbhagyott, majd előtört belőle az állat.

- Bocs apa én nem tudtam. –Dean próbálta kihúzni magát a csávából, de már hiába.

- Ha már így összejöttünk,meg szeretném kérdezni Öntől,hogy mégis mi a frászt képzel magáról? –erre a beszólásomra köpni-nyelni nem tudott se a fia, se az apja.

- Mit beszélsz? –kérdezett vissza idegesen.

- Különös módon az összes ide érkező turista az Ön szállóját választja, pedig ez sosem volt így.

- Szóval Kiresha beszélt neked a régi ügyünkről…

- Bizony. Elmondott mindent. Azt is,hogy a mi táborunk volt mindig a rangelső a környéken. Idén ez megváltozott, gondolom nem véletlenül. Már megbocsásson, de itt valami nincs rendben.

- Figyelj. Ez az én dolgom,hogy mit teszek és mit nem. Idén jobban sikerült nekünk,mint nektek és remélhetőleg a jövőben is így lesz. Azt nem kell tudnotok hogyan csináltam. Az legyen az én titkom. –úgy látszik be szerette volna fejezni velünk az eszmecserét, mert egy szempillantás alatt felszívódott. Még el sem köszönt.

- Ti komolyan a másik táborból vagytok? –öcsém,jó hogy végre leesett. Amilyen helyes, olyan hülye.

- Ja. –vágta rá Zayn lazán.

A beszélgetés után kínos csend következett. A csöndet Zayn törte meg.

- Szerintem ideje lenne indulni.

- Egyetértek. –szegény Dean meg sem tudott szólalni, annyira meg volt lepődve.

Elköszöntünk tőle, majd visszamentünk a mi, saját szeretett táborunkba.

Victoriának végre ismét összejött egy táncórája, hosszú idő után megint. Nekem már nem volt ekkora szerencsém, ugyanis egyedül maradtam. A srácok elmentek segíteni Kireshával együtt az egyik kisebb hétvégi házba, ahol az egyik srác eltörte a lábát és állítólag az orvosok még nem érkeztek meg a nagy hó miatt. Hiába: Ahol a szükség, ott a segítség. A mi srácaink pedig nagyon segítőkészek ha valami bajról van szó, de egyébként nem.

Én pedig egyedül maradtam, unatkozva ücsörögve a táncteremben. Kinéztem az ablakon, a hó még mindig eszméletlenül hullott, s nem volt nagyon kedvem kimenni megfagyni. Délelőtt meg már amúgy is voltunk sétálni Zaynnel, úgyhogy ez kipipálva.

Danielle és Eleanor most a kisboltokat róják, szóval ők sem érnek rá velem foglalkozni, úgyhogy tényleg egyedül maradtam.

Már nem tudtam mást csinálni, maximumra feltekertem a hangerőt és elkezdtem táncolni Ne-Yo – One a Million c. világslágerére,amit történetesen imádok. Csak lazán mozogtam, pont ahogyan azt Danielle tanácsolta. Nem ismertem lehetetlent a csípőmozgás variációiban.

Mikorra véget érte a szám, ijedten néztem a félig kinyitott ajtóra és az onnan kikandikáló vigyorgó fejre.

- Te meg mit keresel itt? Egyébként hogy jöttél be? –néztem ijedten Dean-re,aki most már teljesen testközelből a táncteremben tartózkodott velem együtt.

- A recepción mondták hogy itt vagy. Gondoltam meglátogatlak.

- Itt vagyok, egyben vagyok. Csak ezért jöttél? –kicsit visszataszító volt a viselkedésem vele szemben.

- Nem csak ezért. Szeretnék bocsánatot kérni az apám miatt. Nem lett volna joga így beszélni veled.

- Hát én sem beszéltem vele valami szépen…

- Az lényegtelen. Ő az érettebb, neki kellett volna gondolkodnia. Szóval szeretnék bocsánatot kérni a nevében. Próbáltam beszélni vele, de hajthatatlan.

- Nem számít. Felejtsük el.

- Egyébként nagyon szép a szálló. Szebb,mint a miénk.

- Köszi. –hát Jaz, nem vagy valami bőbeszédű.

- Kérdezhetek valamit? –láttam az arcán,hogy valami személyeset akar kérdezni. Biztos voltam benne.

- Kérdezz nyugodtan!

- Te mióta táncolsz? –mondtam vagy mondtam?

- Hú, már pici korom óta. Szinte mér nem is emlékszem mikor elkezdtem.

- Látszik. Mármint az,hogy milyen jól használod a tested. Egyszerűen eszméletlen. –szerintem már kicsit sok a bók mára, de azért jól esett amit mondott, még ha kicsit perverz is volt.

- Van benne gyakorlatom. –te jó ég! Én teljesen hülye vagyok! Ennél kétértelműbb mondatot! Szupi vagy Jaz!

- Mármint miben? –remek. Tudtam,hogy félreérti.

- A táncban. A táncra gondoltam.

- Ja igen. A tánc…hkm…én is arra gondoltam. –na ezt tudod kinek add meg szépfiú.

- Szerintem váltsunk témát! –mondtam elvörösödve.

- Rendben van. –nevetett. – Te amúgy szereted Zayn-t? –ez most mi? A témaváltással nem erre céloztam, főleg nem ilyen hirtelen.

- Ez meg milyen kérdés. Persze hogy szeretem. Különben nem lennék vele. Ezt most miért kérded?

- Semmi, csak kíváncsi voltam.

- Érdekes kérdései vannak.

- Igen, sokan mondták már,hogy túlságosan is szeretek kérdezősködni.

- Elhiszem. Olyan kérdéseket teszel fel,amikre nem szívesen válaszolok.

- Szóval nem szereted?

- Dehogy! Úristen! Erről szó sincs! Nagyon is szeretem. Egyébként ez miért érdekel annyira téged?

- Nem mindenki érdemel meg egy olyan lányt, amilyen te vagy.

- Viccelsz? Hiszen nem is ismersz.

- Azt te csak hiszed. Tudom,hogy Londonban élsz a bátyáddal és az édesanyáddal. Az édesapádat egy szörnyű baleset során elvesztetted. Azt is tudom,hogy táncolsz és hogy egy verseny nyereménye volt ez a kis kiruccanás ide a hegyekbe. Majdnem mindent tudok rólad.

- Félelmetes vagy! Te kutatsz utánam a neten? Jézusom ez mennyire perverz már!

- Vicces,de nem én voltam. Vannak bizonyos emberek,akik elvégzik helyettünk a piszkos munkát! Hogy pontosítsak, apám egyik nyomozója csodákra képes.

- Ezt nem hiszem el. Ugyanolyan sunyi vagy,mint az apád, pedig még nem is ismerlek. Ennyit jött le rólad.

- Én ezzel nem követtem el semmit, csupán kicsit utánad néztem. Ez nem bűn.

- De ez már beteges.

- Jaz, Jaz Jaz! –lassan odasétált hozzám,majd a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Ne gondolj mindjárt a legrosszabbra. Nem vagyok én rosszfiú, csak jobban meg kell ismerned.

- Nem hiszem,hogy meg akarnálak. –egy lépést hátrébb léptem.

- Te tudod. –odahajolt hozzám, majd halkan a fülembe súgta:

- Ha esetleg társaságra vágynál, tudod hol találsz!

- Inkább a halál! –nem tudom,hogy ez mit gondol magáról, de se perc alatt lekoptattam.

- Egyébként meg hogy jössz te ehhez,hogy itt osztod az észt? A lényeg,hogy nem ismerjük egymást. Majd pont veled feküdnék le.

- Az ismertségi kérdésen könnyen lehet változtatni. –pimasz mosollyal az arcán elkezdett felém közelíteni, én meg reflexből meghátráltam.

- Ne próbálj még egy lépéssel közelebb jönni hozzám, különben sikítok!

- Jó,jó nyugi. Ne kapd fel a vizet. Én csak adtam egy ajánlatot, de az már rajtad múlik,hogy elfogadod-e.

- Álmodj királylány! Nekem még akkor sem kellenék ha te lennél az utolsó férfi a földön.

- És szerinted engem ki akadályozna meg? –erre nem tudtam mit reagálni. Ezt a csatát elvesztettem, de a háborút még nem.

- Ezt most fejezd be és tűnj el innen. –a fejemet oldalra fordítva az ajtó felé mutattam. A nyomulógép egyenesen az ajtó felé igyekezet,meglepő módon szó nélkül.

- Fontold meg! –egy másodperc erejéig visszafordult,hogy még jobban felbosszantson, direkt is.

- Húzzál már el!

Végérvényesen elhagyta a tánctermet, a nagy örömömre. Fogalmam sem volt,hogy mit kezdjek ezzel a dologgal. Először Harry, most meg Dean. Mi az itt mindenki csak a szexre gondol? Velem? Nem hiszem,hogy adtam volna rá okot,hogy így viselkedjenek, jó az igaz,hogy Harrynek még anno lejtettem egy visszafogottnak nem nevezhető táncot, de akkor totál be voltam nyomva és nem tudtam,hogy mit csinálok. Deannel  meg talán össz-vissz kétszer beszéltem. Vagy telihold van vagy nem tudom, de nagyon dúlnak a férfi hormonok. Inkább környékezzék meg Victoriát, ő úgyis nyitott az ilyen dolgok felé, plusz még neki nincs is barátja. Én bőven beérem Zaynnel, ő sokkal többet tud adni nekem,mint bárki más. Részemről az ügy lezárva.

Pár nap múlva valami csoda folytán megjelent egy 4 tagból álló lánycsapat, vagyis én inkább pirított ribancoknak hívnám őket hidrogén szőke saját és póthajukkal együtt. Úgy látszik, mostanában már csak az ilyenekre számíthatunk. Mivel Kiresha nem volt itt,mikor jöttek, így nekem kellett végigvezetnem őket és bemutatnom nekik mindent. Az az idegölő nyávogásuk egyszerűen elviselhetetlen volt.

Felkísértem őket a szobájukig, majd a folyosón pont találkoztam Zaynnel. Mosolyogva jött felénk, s már megszokásból egy csókkal köszöntöttük egymást. A 3 liba púderes arcán enyhe méreg volt látható. Zayn egy halk „Sziasztok”-al nyugtázta a dolgot és továbbment. Mind a 3-an a hátuk mögé néztek, s azt bámulták,ahogy Zayn elmegy.

- Ő a barátod? –mondta a jobb szélső fancsali képpel.

- Igen az. –válaszoltam egyszerűen.

- Hát nem nézném ki pont Zayn Malik-ból,hogy egy ilyen lánnyal jár. –mért végig lenézően a középső. Gondolom ő a bandavezér. De azok a tüskés szemek és az a hatalmas műszempilla…főleg ahogyan mondta. Szerinte nem illek Zayn-hez és ezt még ki is nyilatkoztatja bő 3 perc ismertség után. Na szép.

- Parancsolsz? – néztem rá felemelt szemöldökkel és a nyakamat kissé oldalra hajlítottam,pont mint a filmekben. Na jó, ez így sikerült.

- Semmi,semmi. Köszönöm a körbevezetést vöröske. –ezek után mind a hárman bementek a szobájukba, majd becsukták az orrom előtt az ajtót. Az a flegmaság ami tükröződik belőlük,egyszerűen gusztustalan. Lehet,hogy nem öltözködöm annyira jól és csakis tornacipőt vagyok hajlandó hordani,Zayn mégis szeret engem és sosem hagyna el az ilyen rózsaszín pálcikákért. Nem is értem az ilyeneket. Nem szerettem volna beszólni nekik, mert akkor tuti elhúztak volna a francba, inkább tartottam a számat,nehogy valami olyasmit mondjak,amit később megbánnék. Nem titok,hogy rühellem az ilyesfajta rózsaszín plázacicákat. Egy az,hogy teljes mértékben energiavámpírok,mert leszívják az összes tudásomat a sületlenségeikkel, másrészt szerintem ezeknek szájfény van az agyuk helyén-jobbik esetben. Az ilyen embereket csak 1 szóval tudnám jellemezni: r i b a n c .

 --> A főbűnös, közismert nevén Tiffany.

Benéztem Victoria táncórájára és elmeséltem neki a mai nap sztorijait. A szőke műmellű ribikről neki is ugyanaz a véleménye,mint nekem,szóval az nem volt újdonság. Sokkal inkább a Dean Willes sztorira volt rákattanva. Nem titok,hogy Victoriának bejön a srác,csak az a baj,hogy szegény csajt figyelembe sem veszi,helyette inkább velem foglalkozik,pont velem, pedig én még a hátam közepére sem kívánnám őt. Nem mondanám hogy kiborult,inkább csak furcsa volt a számára. Az tény,hogy Dean egy szoknyapecér nőcsábász,aki szerintem minden nap más lánnyal hempereg az ágyban. Vicces,hogy ezt pont én mondom, ugyanis nekem ott van Zayn aki hát,hogy is mondjam…őt sem kell félteni. Azóta persze benőtt a feje lágya és megkomolyodott.

A Harry-s félreértésről még Victoriának sem beszéltem,ugyanis ez a mi titkunk Harryvel. Nem akarok felesleges vitákba keveredni,ha nem is történt semmi. Ez legyen a mi titkunk. Még szerencse,hogy időben kapcsoltam. Sajnos az ember hoz néha olyan döntéseket,amiket később megbán, de akkor nem tud uralkodni magát és muszáj megtennie- hála az égnek én nem estem bele a kísértésbe, de tény,hogy hajszálon múlt.

Az egész estét együtt töltöttük, lent voltunk a srácokkal a nagy teremben, ahol még karácsonykor a Sötét Zsarukra ropták a táncot. Most egészen más dolog miatt vagyunk itt, az pedig az,hogy unatkozunk. Szó szerint nincs mit csinálnunk. Először Kiresha kétségbeesett arcát látom magam előtt, majd utána Dean ördögi mosolya csillant fel,amitől a frász kerülget. Mindig csak arra gondolok,hogy most ezerrel táncolhatnék vagy dolgozhatnék a barátokkal, helyette pedig itt ücsörgünk magunkban és várunk a csodára. Ilyenkor egy szép nagyot bemosnék Dean-nek, de olyan maflást,hogy szépen csattanjon. Nem vagyok valami agresszív, de a mai után megérdemelné. Elmondtam a srácoknak is minden,hogy miket mondott nekem Dean-gondoltam nem titok. Hadd tudja meg mindenki, micsoda egy gazember.

Egyszer csak 3 ismerős talpig kiöltözött szőke cicababa tipegett be a rózsaszín flitteres rucijukban és a pink műkörmeikkel együtt. Szó nélkül leültek a mellettünk elhelyezkedő kanapéra, majd arra lettem figyelmes, hogy Miss Nagyszájú stíröli Zaynt. Ez a ribanc nagyon kinézte magának őt, de nem fogom hagyni,hogy elvegye tőlem. A pillantása ördögi volt, sőt félelmetes is egyben. Szerintem ő maga az ördög. Charlie angyalai reciproka. Nem volt nehéz kitalálni,hogy mik a szándékai…

- Jaz,Vic, gyertek gyorsan! Szükségem van a segítségetekre! –Kiresha idegesen és lihegve berohant hozzánk, amire mindenki felkapta a fejét.

- Mi történt? Valami baj van? –kérdeztem ijedten.

- Majd útközben elmondom. Siessetek. –mi persze egyből felugrottunk és rohantunk Kiresha után. Még időnk sem volt elköszönni a többiektől, annyira sürgetett minket. Szegénykéim nem tudták,hogy most mi akar ez lenni, nem mintha mi máshogy lettünk volna.

Kireshával együtt berohantunk az irodájába, majd elővett egy borítékot.

- Ezt el kell vinnetek valahova. Ne kérdezzetek semmit,csak csináljátok. –na igen, most jön a kérdés,hogy miért mi.

- Hogy kell vinni? –kérdezte Vic.

- Megadom a címet! De siessetek kérlek! –elővett egy kis cetlit, majd villámgyorsan elkezdett valamit írni rá.

- Ide menjetek. Ha 20 percen belül nem kézbesítitek….

- Felrobban? –kérdezte Vic nevetve.

- Hülye! –egyből rávágtam.

- Nem, csak jó lenne,ha időben eljutna oda ahova kell,még mielőtt rossz kezekbe kerülne. Ez egy teljesen új program,amit most fejlesztettünk ki közösen a számítógépzseni bátyámmal és el kellene vinni valakinek,aki tud valamit kezdeni vele. Ezzel talán megmenthetnénk a tábort, ha siettek. Az illető 20 perc múlva már nem lesz ott azon a bizonyos helyen és akkor úszik az egész turistaprogram.

- Jó,de miért mi? Miért nem küldöd el postán? –ismét egy értelmes Victoria megnyilvánulás.

- Egyrészt azért nem, mert már csak 20, vagyis 19 percetek van hátra, nagyon pontos az illető, másrészt pedig azért nem, mert ez bizalmas és bennetek megbízom. Na de nem szaporítom a szót, menjetek!

Gyorsan magunkra kaptuk a kabátunkat és már rohantunk is az adott helyre. Szerencsére nem volt messze, de Kiresha nem tudta volna megtenni az utat ennyi idő alatt a fájós lába miatt (ma belerúgott az íróasztalba) ezért ránk hárult ez a megtisztelő feladat.

Még idejében érkeztünk, ugyanis a pasi még ott volt azon a megadott helyen. átadtuk neki a jó vastag borítékot, majd fellélegezve mentünk is vissza.

A visszaúton Victoriának vásárolhatnékja volt, ezért el kellett mennünk az egyik édességboltba, ahol 2 órát, még egyszer mondom 2 órát töltöttünk. Zaynnek már SMS-t is írtam,hogy ne várjon meg,ugyanis elleszünk egy darabig még. Már körülbelül este 11 lehetett, de mi még mindig ott ücsörögtünk a hatalmas boltban. Bolt? Nem is nevezhető az boltnak, inkább egy gyermek oázis ahova minden csöppség szívesen ját, bennünket is beleértve. Hihetetlen, de ennyi nyalánkságot még életemben nem láttam egy helyen. Kicsit úgy éreztem magam,mint a Reszkessetek Betörőkben, amikor Kevin McCallister ellátogat a Duncan Játékbirodalmába. Visszatértem a gyermekkoromba, így 2 óra után a 24 órán át nyitva tartó üzletbe. Rengeteg ember volt, amit nem is csodálok, még így 11 felé sem. Ha idevalósi lettem volna még anno tuti,hogy itt költöttem volna el az összes zsebpénzemet.

2 és fél óra elteltével végre haza tudtunk menni, 3 szatyor édességgel a hónunk alatt. Így sötétben úgy néztünk ki,mint 2 zsörtölődő Télapó. Kicsit bosszankodtam,hogy mennyi időt képes az én legjobb barátnőm eltölteni egy édességboltban. Jó, az tény,hogy nem egy egyszerű édességbolt,de akkor is. Ez a 2 óra már kicsit túlzás volt a fél óra lassú gyaloglással együtt is.

Végre visszaértünk a szállóba. Haláli csend fogadott, csak néhány helyen égett a villany. Először bekopogtunk Kiresha irodájába, de nem nyitott senki ajtót. Gondolom már lefeküdt pihenni, ugyanis gondolom nehéz napja volt. Felmentünk a saját szobánkba, majd leraktuk a nagy tömeg édességet. Kivettem belőle egy hatalmas piros szív alakú nyalókát, majd elindultam a srácok szobája felé, ahol Louis nyitott ajtót.

- Szia törpi. Te meg mi járatban errefelé? –Louis a magasságom miatt folyton cikiz,mert alacsonyabb vagyok az átlagnál.

- Zayn-t keresem,itt van?

- Azt mondta,hogy elment sétálni valamerre. De ennek már egy órája.

- Oké, azért köszi.

- Mi a szándékod ezzel a nyalókával?

- Ez Zayn-é.

- Akkor keresd meg. Biztos a környéken lesz valahol.

- Rendben van. Üdvözlöm a többieket!

- Oké…de hé! Nem is mondtad,hogy miért kellett úgy elrohannotok!

- Majd később elmondom. Most megkeresem Zaynt, mert már aggódom miatta.

- Rendben van, jó keresgélést.

Úgy voltam vele,hogy majd előjön ha akar, nem fogok utána kutatni, már rég kinőttük a bújócskázást. Csak egyetlen hely van,ahol meg szeretném nézni, az pedig a titkos szoba. Lehet,hogy a srácok tudnak róla,hogy ott van, csak nem akarták elmondani, mert tudják,hogy valami meglepetésre készül. Lehet,hogy Louis pont arra célzott,hogy valahol a környéken…sosem lehet tudni…

Felmentem a legfelső emeletre, majd elmentem egészen a titkos szoba ajtajáig. Nagy lélegzetet vettem, majd benyitottam-az ajtó nyitva volt. Valahogy eszembe sem jutott kopogni vagy ilyesmi, szimplán benyitottam. Nem kellett volna. Amit én ott láttam,azt nem kívánom senkinek. A méreg szétáradt bennem, a gyomrom összeszorult, a lélegzetem felgyorsult. Próbáltam azt hinni,hogy ez egy álom, hogy ez mind csak egy rossz álom, de aztán rá kellett döbbennem,hogy ez a rideg valóság. Az összes testrészem, mint a nyárfalevél, az fejem,mint valami atombomba, de kívülről semmi sem látszott. A szememnek hittem, aki a keserű valóságot mutatta.

Zayn és a szőke cicababa ott hemperegtek a kanapén, egy szál semmiben. A mozdulatokból nem volt nehéz kitalálni,hogy mit csinálhattak éppen.

- Úristen Jaz! Ez nem az aminek látszik! –Zayn mentegette magát még ebben a kristálytisztán leülő helyzetben is. A szőke ribanc, pedig csak önelégülten vigyorgott és nem szólt semmit.

- Zayn, csalódtam benned. –könnyeket visszafojtva az ajtóban legyökerezett lábú lányból futó lánnyá alakultam át. A folyosó közepén már nem bírtam visszatartani a sírást és kifakadtam. Rohantam és rohantam, egészen a bejáratig. Hallottam,hogy Zayn is utánam igyekszik, de egy kicsit sem érdekelt. Nem akarom látni annak a szemétnek az arcát, sőt nem is vagyok rá kíváncsi,hogy hogyan magyarázza ki magát. Amit láttam, azt nem lehet kimagyarázni.

Egy szál felsőben kimentem a hóesésbe, majd elkezdtem rohanni. Az összetörtség, a sértettség és a könnyek lendülete egészen a konkurens táborig vitt engem. Még magamban sem voltam biztos, aztán rájöttem,hogy ha Zayn megteheti,akkor én is. Lehet,hogy csak a pillanat heve beszél belőlem, de akkor is igazam van.

Besétáltam a szállóba és nagy meglepetésemre pont Dean-be botlottam. Egyből a nyakába borultam, pont úgy,minta már ezer éve barátok lennénk.

- Mi a baj? –kérdezte ijedten.

- Zayn… -próbáltam rendesen kimondani a nevét,hogy érthető legyen, de még ezt sem érdemli meg.

- Mit csinált veled? –a hátamat simogatva és nyugtatgatva próbált beszélni hozzám.

- Nem hittem volna….Sosem hittem volna…lecserélt egy szőke ribancra. Ott hemperegtek együtt. –tudom,hogy nem ez a világ legjobb magyarázkodása, de most csak ennyi jött ki a torkomon.

- Te jó ég! Figyelj! Próbálj meg megnyugodni és ne gondolj arra a szemétre. Jézusom! Én meg még zaklattalak a hülyeségeimmel. –hirtelen a fejére csapott és sajnálkozó képet vágott.

- Felejtsük el! –motyogtam halkan a sok könny között.

- Itt maradsz? – kérdezte sejtelmes hangon. Őszintén szólva nem sok kedvem volt visszamenni.

- Ha nem baj.

- Dehogy lenne baj. Épp ellenkezőleg. Na gyerek, felkísérlek. De ígérd meg,hogy nem sírsz többet. Nem érdemli meg az a szemét!

- Ígérem. –suttogtam halkan, majd követtem Dean-t egészen a szobájáig.